szabó lászló
"A Fidesz most azt demonstrálja, hogy miben jobb, mint a Tisza-féle deszantos ajánlat" - Őrült pankráció a Csattban
"Úristen, Rákosi sírva kacarászik sírjában" - vágta oda Nagy József, a 24.hu újságírója Huth Gergelynek, amikor a PestiSrácok főszerkesztője kifejtette az ATV az alaptörvény-módosítással foglalkozó, rendkívüli vitájában: "Ti azt állítjátok, csak azért foglalkozik a Pride-dal, a drogokkal, Ukrajna EU-csatlakozásával, azért módosítja az Alaptörvényt a Fidesz, hogy elterelje a figyelmet a gazdasági helyzetről. Ezt én egészen másképpen látom: valójában most először kapott Orbán Viktor és a kormány egy olyan kihívót Magyar Péterék személyében, akik igyekeznek nemzetinek tűnő témákkal kampányolni. Ezzel szemben fel kell venni a kesztyűt, és a Fidesznek meg kell erősítenie, hogy mi az, amiben nagyon más a patrióta kormányzásuk, mint egy piros-fehér-zöldre maszkírozott nyugati liberális, deszantos ajánlat". Juhász, Vona, Hadházy áldozati pózba vágta magát a 444 "filmjében", aztán jött a CSATT! (Videóval!)
Az ATV műsorában a 444.hu ál-oknyomozó riportja volt a téma, amelyben állítólagos kormányzati lejárató kampányok áldozatai szólaltak meg, így morzsolhattunk el könnycseppet – a teljesség igénye nélkül – Juhász Péter, Vona Gábor és Hadházy Ákos kálváriáján, akikről a gonosz kormánypropaganda olyan hazugságokat állított, ami miatt komoly lelki traumát szenvedtek el, ezért is fordultak bírósághoz kártérítésért. Az atv.hu CSATT! című műsorában a meghívott vendégek arra keresték a választ, vajon meddig mehet el a média? Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője szerint például igenis harsány közéleti szereplők esetében releváns téma egy csomó olyan kérdés, amit a jobboldali sajtó e személyekkel kapcsolatban felvetett, persze mindig kétesélyes, hogy a bíróság hogyan mérlegel. Le lehet-e például írni Juhász Péterről, hogy Portik Tamásnak dolgozott, miután lelepleződött, hogy szívességeket tett a börtönben ülő maffiózónak...? Apáti, Bencsik, Füssy, Velkovics – jobboldaliak küzdelme a balliberális polip ellen (Az Ügy, PestiTV)
Vérlázító ítéletek, kettős mérce – nagyjából így lehetne jellemezni a magyar igazságszolgáltatást, ha jobboldali újságírókról van szó. De valóban veszélyben van a magyar jogszolgáltatás függetlensége? A kérdés nem véletlenül fogalmazódik meg bennünk, látva, hogy a jobboldali közszereplők milyen megítélés alá esnek bizonyos jogi eljárásokban. Nem ritka, hogy a józan észre, tisztességre és elfogulatlanságra fittyet hányva születnek meg bírói ítéletek. Az Ügyben Füssy Angéla, Bencsik András, Apáti Bence, Velkovics Vilmos is megszólal, de megtudhatják, miként hurcolták meg László Petra operatőrt és Szabó László fideszes önkormányzati képviselőt koholt vádak alapján.