szél bernadett
Szél Bernadett szerint másfél óra elég az emberek valós problémáira (Hangfelvétellel!)
Ismét „megragadta a lényeget” az LMP, valahogy úgy, ahogy az emberek valós problémáival kapcsolatban. Szél Bernadett tegnap azt mondta Pécsett, hogy hazudott a PestiSrácok.hu, amikor kedden azt írta róluk, hogy a Soros-tervvel kapcsolatos vita ideje alatt mindössze fél órát töltöttek a Kossuth téren az emberek között.Megint az a fránya időjárás: Fél órát szánt az emberek valós problémáira az LMP
Miközben az Országgyűlés a Soros-terv végrehajtásával kapcsolatban benyújtott fideszes határozatot tárgyalta, addig az LMP Szél Bernadett vezetésével az utcára vonult, hogy amíg a tárgyalások tartanak, addig inkább az emberek sokkal fontosabb problémáival foglalkozhassanak. Ami nem világos, hogy ezt miért nem lehet az év minden napján megtenni, esetleg talán a tárgyalások után. Az LMP álláspontjával még egy baj van: egy rövid összeborulás kivételével a párt egyáltalán nem tartózkodott a Kossuth téren, hogy az emberekkel beszélgessen. Amikor a kötelező lepacsizás véget ért, a tisztelt ellenzéki politikusok melegebb helyre vonultak, hogy ott vészeljék át a hosszadalmas munkanapot.Szél Bernadett szerint Szél Bernadett a vezető baloldali erő
Akár egy MSZP-s pártpolitikussal, akár az eddig felbukkant, úgynevezett „szakértő” jelöltekkel szemben Szél Bernadettet preferálnák a választók a Závecz Research, az LMP megbízásából készült kutatása szerint. Érdekesség továbbá, hogy még egy ismert MSZP-politikus is jobb választásnak tűnik a mostani állás szerint, mint a „szakértő” jelöltek.Titokban megszavazták: Gyurcsányék javára is visszaléphetnek az LMP jelöltjei!
Bár a híradásokba nem került be, s a párt politikusai sem nyilatkoztak róla senkinek: drámai válság kezdetét jelzi, ami az LMP hétvégi kongresszusán történt. A PestiSrácok.hu LMP-s forrásokból megtudta: két előterjesztés is a küldöttek elé került. Az egyik a párt önállóságának megerősítését célozta – a másik viszont azt, hogy a jelöltek visszaléphessenek más indulók javára. A kongresszus végül az utóbbit fogadta el, így megnyílt az út az ellenzéki pártokkal való koordinált jelöltállítás előtt. A balliberális pártok 2010 óta – kisebb megszakításokkal – ostromolták az LMP-t, hogy adja be a derekát, fogjon velük össze. Most úgy tűnik, elhárult egy komoly akadály ez elől...Szél Bernadett: Polt Pétert el kell mozdítani, a Soros-birodalom léte egy sci-fi, Ron Werber-féle kampányt mindenki észre fogja venni
Az LMP társelnöke azt tapasztalja, az "embereknek kezd elegük lenni", és bár egy darabig lehet szédíteni a magyarokat, történelmünk is azt mutatja, hogy eljön az a pont, amikor "köszönjük, ebből többet nem kérünk". Szél Bernadett a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban elismerte, a Fidesz által megteremtett családi adókedvezmény rendszere jó, de azért hozzáteszi, "nem ilyen módon kellene megvalósítani"."Ez már nem az a párt, amibe én 2014-ben beléptem" - Távozik az LMP-ből Jancsó Andrea
A Magyar Nemzet értesülése szerint kilép az LMP-ből Jancsó Andrea, a párt IX. kerületi képviselője, mert szerinte megváltozott a párt irányvonala. A lapnak azt mondta, ő nem ehhez az ellenzéki párthoz csatlakozott korábban. "A mai napon kiléptem az LMP-ből. Nehéz szívvel tettem meg, de (...) ez már nem az a párt, amibe én 2014-ben beléptem" - írja Facebook posztjában a politikusnő. Jancsót az ellenzéki párt hétvégi kongresszusán az országos lista 28. - meglehetősen esélytelen – helyére tették. Ungár Péter, az LMP országos elnökségének tagja a hírt megerősítette az Indexnek, hozzátette, "sajnáljuk Andrea döntését, jó kollégának tartjuk, fontos munkát végzett a kerületben". Jancsó a továbbiakban független önkormányzati képviselőként folytatja a munkáját Ferencvárosban.Feladta elveit az LMP! – Már készek visszalépni a „korszakváltó” jelöltek javára (PS-videó!)
Bár az LMP 2014-es és 2016-os kongresszusi határozata is kimondja, hogy a párt önállóan indul a 2018-as parlamenti választásokon, négy hónappal a megmérettetés előtt mégis meglebegtették jelöltjeik visszaléptetésének lehetőségét. Egy szövetséges már biztos: az önmaguk által jobbközépnek nevezett Patyomkin-párt, a Gémesi György-féle Új Kezdet. Az LMP hétvégi, kecskeméti kongresszusa után a párt társelnöke, Szél Bernadett már azt nyilatkozta, együttműködnének minden olyan párttal, civil szervezettel, közösséggel, amely nemcsak kormányváltást, hanem korszakváltást akar. Sőt arról is döntöttek az elnökség kezdeményezésére, hogy ha a politikai helyzet úgy kívánja, egyes körzetekben visszaléptethetnek jelölteket. Ezzel gyakorlatilag „megágyaztak” a balliberális pártokkal való koordinált jelöltállításnak! Azonban Szél Bernadett szerint ezt lehet másként is értelmezni. Az LMP társelnöke hétfői sajtótájékoztatója után válaszolt a PestiSrácok.hu kérdéseire.Parlamenti trollkodással támogatná az LMP a szegény családokat
A közösségi portálon kelt ki magából Szél Bernadett, az LMP társelnökére amiért a házelnök, a létező legnagyobb, bírságot szabta ki rá, miután párttársával, Hadházy Ákossal megzavarták a parlamenti ülés rendjét. A két LMP-s "Hazudik!" feliratú A4-es papírlakokkal hadonászott Németh Szilárd képviselő mellett, amikor az felszólalt a plenáris ülésen.Ajánljuk még