szent istván-bazilika
Erdő Péter: életünk az Istennel való találkozás felé tart
Az ember és az emberiség élete is az Istennel való találkozás felé tart - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. A bíboros a zsúfolásig telt Szent István-bazilikában arról beszélt: a karácsonykor meggyújtott gyertyák az örök és mindent betöltő fényességet jelképezik, amely Krisztus születésével "eljött közénk, és azóta is velünk járja a történelem útját".Nyilvános gyászmisén vesznek végső búcsút Kozma Imrétől
A budapesti Szent István-bazilikában november 15-én nyilvános gyászmisén vesznek végső búcsút Kozma Imrétől, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökétől, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi delegátusától - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kedden az MTI-vel.Hajdúnánáson fonták, most már a Szent István-bazilikában csodálható meg az aratókoszorú
Csaknem egy hónapon át fonták Hajdúnánáson azt a díszes aratókoszorút, amelyet csütörtökön ünnepélyes keretek között helyeztek el a budapesti Szent István-bazilikában. A Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem programnak 2018 óta hagyományos és kiemelt eleme a magyar gazdák összefogását jelképező monumentális aratókoszorú elkészítése."Szóljon a zene mindannyiunkért, az emberségért!" – ingyenes koncertet ad Leslie Mandoki
Budapesten, augusztus 18-án, 19:00 órától a Bazilika előtti téren újra felcsendül a zene, amikor a magát mindig is pesti srácnak valló magyar származású zenész, producer és énekes, Leslie Mandoki és grandiózus zenekara, a Mandoki Soulmates egy különleges koncerttel ajándékozza meg a magyar közönséget a Szent István ünnep keretén belül.Szijjártó Péter halálos fenyegetést kapott Ukrajna egyik "hősétől" – Megfejtettük, ki lehet az oltármászó migráns – The Fair Right (videó)
Nagy bajban volnánk, ha ki kellene emelni a hét egyik legfontosabb hírét. Hétfőn betekintést nyerhettünk, milyen is a nyugati értékrend, miután egy nigériai cserediák meztelenül mászta meg a Szent István Bazilika oltárát. Kedden kiderült, hogy a Telex az ország leghitelesebb hírportálja az ország leghíresebb tinibálványa szerint, szerdán pedig halálosan megfenyegették az Ukrajnába készülő Szijjártó Pétert. A csütörtöki történések sajnos már nem fértek bele a szerdán rögzített felvételbe, de a PestiSrácok.hu-n úgyis megtalálod a legfrissebb híreket. A mai részben a Magyar Zene Háza is szóba került, ami olyan szintű nemzetközi elismerésnek örvend, amilyet csak kevés épület kaphat meg, de a baloldalnak ez sem jó. "Bár most is hippik és druidák uralnák a Ligetet" - gondolják magukban, azonban ha gálát kell tartani, akkor jó nekik az említett épület, ami ellen korábban foggal-körömmel tiltakoztak. Mit is vártunk? Nézzétek meg a teljes videót!Azonnali hatállyal kiutasították a Szent István-bazilika főoltárán nemi szervét mutogató nigériai férfit
A PestiSrácok.hu értesülései szerint az Idegenrendészeti Főigazgatóság azonnali hatállyal kiutasította Magyarország területéről azt a 19 éves nigériai férfit, aki kedden a budapesti Szent István-bazilika főoltárán meztelenül a nemi szervét lóbálva közbotrányt okozott.Drogos nigériai ugrált meztelenül a Szent István-bazilika oltárán (videó)
Meztelenre vetkőzött egy külföldi férfi budapesti Szent István-bazilikában, majd az őrökkel való dulakodást követően felmászott az oltárra. A meghökkentő esetről a Hirado.hu tett közzé videót. Kiderült, hogy a 20 éves nigériai állampolgár Debrecenben tanul, és már nem először kísérelte meg, hogy meztelenre vetkőzzön a templomban. A rendőrség előállította az illetőt.Ajánljuk még