szfe-ügy
Beismerték az SZFE-s forradalmárok: előre megtervezett színjáték az egyetemi blokád (videó!)
Újabb figyelemfelhívó akcióval sokkolták az SZFE-es partizánok a média képviselőit. Ezúttal az Innovációs és Technológiai Minisztérium épülete elé hirdették meg azt a sajtótájékoztatót, amelyen megismételték, amit már eddig is többször elmondtak: nem egyezkednek és nem engednek követeléseikből sem, na és persze elutasítják a – szerintük – illegitim vezetőséget és követelik a kuratórium lemondását. A PestiSrácok.hu kérdésére azt viszont elismerték, hogy nem spontán vették blokád alá az intézményt; erre egy nyári egyetemként meghirdetett képzésen készültek fel, ahol mindez többször is szóba került az előadásokon. Pikáns, hogy saját tüntetésüket, demonstrációjukat egyfajta színházi előadásként aposztrofálták, és ahogy mindenre, úgy a mostani performanszukra is kész forgatókönyvük van. Nem tagadták azt sem, hogy ellenzéki politikusok is részt vehettek a nyári képzésen, bár hozzátették: ők nem hívtak meg senkit a politikai pártok képviselői közül. Az ÁSZ vizsgálatáról is szerettük volna megtudni véleményüket, ezzel kapcsolatban úgy fogalmaztak: a gazdasági működés nem az ő dolguk. Ellenben azt is elismerték, hogy átláthatóan kellene működnie az intézménynek, majd éles váltással azt mantrázták, hogy az egyetem nincs hallgatók nélkül. Szavaik szerint azért mentek az ITM-hez, hogy "végre észrevegyék őket", mivel meggyőződéssel állítják, erre eddig nem került sor. A mintegy húsz főből álló csoportosulás azt is közölte, hogy az egyetemet továbbra is blokád alatt tartják, és azt hangoztatták, hogy "az egyetem mi vagyunk". Az SZFE forradalmi gárdistáinak különítménye azért nem hagyta cserben a nézőközönséget és némi performansszal szórakoztatták a jelenlévőket, bár tény, hogy erre már a sajtó képviselői közül is csak néhányan voltak kíváncsiak. Ezt még gyakorolnotok kell, srácok! – Cirkuszi előadásnak is gyenge lett volna az SZFE karnevál-tüntije (Videó!)
A barikád alá vont SZFE szalagforradalmi gárdistái ezúttal utcára vonultak – úgy tűnik, már nem kapnak kellő médiafigyelmet az "őrállók". Talán ezért gondolhatták úgy, hogy szerveznek egy újabb demonstrációt, amiről a balliberális média már jó előre úgy írt, hogy gigatüntetés lesz. Nos, a karneválként meghirdetett eseményen nagy jóindulattal is talán néhány százan vettek részt, magán a rendezvényen pedig – a nevével ellentétben – nem vidám forgatag hömpölygött Budapest utcáin; inkább hasonlított egy szürreális cirkuszi előadáshoz, mintsem a kultúráért és tanszabadságért aggódó, elnyomó diktatúrában vergődő, felszabadulásért küzdő forradalmárok megmozdulásához, ahol még egy sárkány is feltűnt a gólyalábasok között. Itt vannak a fotók az SZFE "karneváljáról" – a műanyagszalagos forradalmárok egyre furábbak
Gigatüntetésként harangozták be, végül néhány százan vettek részt az SZFE piros-fehér csíkos műanyagszalagos forradalmárjai által meghirdetett karneválon vasárnap. Az sajnos nem derült ki egyértelműen, hogy az egészségügyi sétaként is értékelhető megmozdulásnak végül mi volt a célja, portálunk kérdésére ugyanis senki nem kívánt – vagy nem tudott – válaszolni. Az eseményt hirdető független-objektív médiaértesülésekre hagyatkozva vélhetően azért indultak el óriásbábokkal a Hősök teréről a Vas utcáig, mert így kívánták felhívni a figyelmet arra, hogy tanszabadságot követelnek és nem hagyják, hogy ellopják tőlük a kultúrát – jelentsen ez bármit is. A valóban szürreális demonstráción a PestiTV stábja is forgatott, az ott készült videós összeállítással holnap jelentkezünk. Addig azonban érdemes megnézni kollégánk, Horváth Péter Gyula fotóit a szalagforradalmárok karneváli különítményéről, akik igazi művészként láthatóan azt sem tudták, éppen milyen szerepben vannak jelen az eseményen. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.