temetés
Eltemették Tompos Kátyát
A napokban végső nyugalomra helyezték Tompos Kátyát a Farkasréti temetőben. A színésznő május 31-én halt meg hosszan tartó betegség után. Családjának kérésére temetése nem volt nyilvános.Mérhetetlen gyász! A dunai hajóbalesetben elhunyt Boglárkát pénteken temetik Isaszegen – Mégsem találták meg az eltűntek holttesteit (Videó) - FRISSÍTVE!
Mérhetetlen a gyász Isaszegen, Berki Boglárka családjánál. Pénteken a helyi temetőben kísérik utolsó útjára Berki Boglárkát, a verőcei hajóbaleset egyik elsőként megtalált áldozatát. A 20 éves lánytól szegedi iskolája, az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum is búcsúzik. Lapértesülés szerint Boglárka kezét alig néhány perccel a tragédia előtt kérte meg barátja még a parton. A katasztrófa öt eltűntje között ott volt a technikum másik diákja, az iskola idei Kiss Ferenc-díjasa, Varga Márton 13. osztályos tanuló. A korábbi hírekkel szemben mégsem találták meg az öt eltűnt holttestét.Eltemették Bagdy Emőke fiát
Lapinformációk szerint szűk családi körben, egy plüssfigurával helyezték örök nyugalomra Bagdy Emőke fiát, akit október végén meggyilkoltak az Egyesült Államokban. Az elismert klinikai szakpszichológus gyermekét Magyarországon temették el.Orbán Viktor üzent Franciaországból, "Magyarország barátjának" temetéséről
Pénteken került sor Jacques Delors temetésére. Az Európai Bizottság korábbi elnökének gyászszertartásán a magyar miniszterelnök is részt vesz, aki Delors-ra, mint Magyarország igazi barátjára, és igazi európai vezetőre emlékezett.Hat másodperc alatt végzett Bagdy Emőke fiával a gyilkosa
Újabb részletek derültek ki Bagdy Emőke fia halálának körülményeiről. Úgy tudni, a gyilkos mindössze hat másodperc alatt végezhetett Császár Zsolttal. Az áldozat temetése két hét múlva lesz Magyarországon.Kiskőrösön helyezik örök nyugalomra Murányi László újságírót
November 10-én pénteken 13 órakor, a kiskőrösi Evangélikus temetőben helyezik örök nyugalomra Murányi Lászlót. A kiváló riporter-műsorvezető a rendszerváltás kezdetén a Magyar Televízióban dolgozott. Murányi László 2023. november 3-án, 86 éves korában hunyt el. Tiszteletére november 15-én szerdán délután négykor, a nagykovácsi katolikus templomban hálaadó búcsúztatást tartanak.Megmutatta nekünk az utat, amelyen a szerbek és a magyarok együtt haladhatnak – Ezekkel a szavakkal búcsúzott Pásztor Istvántól Orbán Viktor (Galéria)
Ma délután kettőkor vettek végső búcsút Pásztor István, vajdasági magyar politikustól. A temetésen Orbán Viktor is beszédet mondott. A kárpát-medencei magyarság számos képviselői lerótta tiszteletét a szertartáson, de felszólalt Aleksandar Vucsics szerb elnök is.Orbán Viktor is beszédet mond Pásztor István temetésén
Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének szombati búcsúztatóján.Katonai tiszteletadás mellett temették el az esztergomi robbantásban elhunyt rendőrt
Katonai tiszteletadás mellett örök nyugalomra helyezték péntek délután az esztergomi robbantásban elhunyt Kónya Gábor Lajos posztumusz főhadnagyot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársát a nyíregyházi Északi temetőben.Ajánljuk még