testi sértés
Nem tudta megfélemlíteni Gyurcsány a táblabírósági bírákat – Másodfokon is elítélték Varju László DK-alelnököt
Hiába fenyegette meg korábban a bírókat és az ügyészeket Gyurcsány Ferenc DK-vezér, hiába akart személyesen nyomást gyakorolni ma a táblabíróság bíráira, bűnösnek mondták ki valamennyi vádpontban és másodfokon is elítélték ma a Fővárosi Ítélőtáblán Varju Lászlót, a DK alelnökét és országgyűlési képviselőjét. A táblabíróság három tagú tanácsa ítéletével nemcsak igazságot szolgáltatott, hanem azt is jelezte: semmilyen módon nem befolyásolható a független magyar bíróság. Az ítélet tükrében felmerül a kérdés: meddig lehet még országgyűlési képviselő a három bűncselekményben is bűnösnek talált Varju László?Giorgia Meloni felfüggesztette a szilveszteri partin pisztollyal megjelenő képviselő párttagságát
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy felfüggesztették pártja, az Olasz Testvérek egyik képviselőjének párttagságát, aki pisztollyal jelent meg egy szilveszteri partin, ahol a fegyver elsült és az egyik vendég megsérült.Januárban eldől Donáth László sorsa
Januárban születhet jogerős ítélet a szeméremsértéssel és testi sértéssel vádolt Donáth László ügyében – hívta fel a figyelmet a Mandiner.Donáth Lászlónak újra a bíróság elé kell állnia, mert a rá kiszabott pénzbüntetés túl enyhe
A Momentum EP-képviselője, Donáth Anna édesapját, Donáth Lászlót júniusban ítélték pénzbüntetésre, miután szeméremsértéssel és testi sértéssel vádolták meg, de az ügyészség szerint ez a büntetés túl enyhe, ezért fellebezést nyújtottak be. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az ügy iratai már az illetékes bíróságon vannak, ahol nemsokára jogerős döntés születhet.Iskolából hazafelé tartó gyerekeket bántalmazott egy dabasi férfi, egy sörözőben fogták el
A Dabasi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki Dabas belvárosában az iskolából hazafelé tartó gyerekeket ijesztgetett, illetve vert meg.Nem elég a pénzbüntetés: súlyosítást kér a vádhatóság Donáth László ügyében
A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság június 12-én bűnösnek mondta ki Donáth László volt evangélikus lelkészt két rendbeli, folytatólagosan elkövetett szeméremsértés, valamint testi sértés vétségében, amiért még 2019-ben több alkalommal szexuálisan zaklatta, és a vád szerint egy vita alkalmából fojtogatta is az általa vezetett Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik dolgozóját. A bíróság mindezekért egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta a momentumos EP-képviselő, Donáth Anna édesapját.Upsz: Donáth Anna apját elítélték testi sértés és szeméremsértés miatt
Testi sértés és szeméremsértés miatt elítélték Donáth Lászlót, aki a vád szerint többször is szexuálisan közeledett a Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik alkalmazottjához, akit fojtogatott is egyszer, amikor ellenállt a közeledésnek - írja a Mandiner, hozzátéve, hogy az evangélikus lelkésznek egymillió forintos pénzbírságot kell fizetnie.Durva verekedés volt egy nyíregyházi szórakozóhely előtt, többen súlyosan megsérültek (videó)
Az internetre is felkerültek azok a felvételek, amelyeken a nyíregyházi Mamma Mia nevű szórakozóhely előtt ütnek-vernek biztonságiak több embert. Az eset előzményei nem szerepelnek a videón, de állítólag egy apa és két fia szólalkozott össze a biztonsági őrökkel – írja a hvg.hu.Letartóztattak Pécsen egy férfit, mert összevert és kifosztott egy nőt, akit meg akart erőszakolni
Letartóztattak Pécsen egy férfit, amiért – próbára bocsátás hatálya alatt – meg akart erőszakolni, összevert és kifosztott egy nőt múlt szombaton. A Pécsi Törvényszék közleménye szerint a férfi letartóztatását szexuális erőszak, testi sértés és kifosztás alapos gyanúja miatt rendelte el egy hónapra a Pécsi Járásbíróság kedden.Ajánljuk még