tiltott pártfinanszírozás
Bíróság mondta ki: az ÁSZ teljes joggal állította jelentésében, hogy Márki-Zayék külföldi pénzből fizették a kampányt
Ezúttal a Jobbik perelte be az Állami Számvevőszéket a Mindenki Magyarországa Mozgalom érdekében, amely jelentésében megállapította: Márki-Zay Péterék negyedmilliárd forintnyi külföldi pénzt égettek el kampányuk során. A Fővárosi Törvényszék kimondta, az ÁSZ csak az igazat írta.Akció a demokráciáért – ahogy ezt odaát a Hegedűs Istvánok és a Korányi Dávidok elgondolják
Van már szuverenitásvédelmi törvényünk és nemsokára a Szuverenitásvédelmi Hivatal is megkezdi működését, illetve a titkosszolgálatok, az ÁSZ és a sajtó tisztességes része is odafigyel arra, hogy ne történjen meg ismét az a szégyen, hogy a hazai baloldal – kikerülve a törvényeket – külföldi politikai célok érdekében pénzt fogadjon el külföldi érdekcsoportoktól. De valóban felkészültünk mindenre? A kisördög ugyanis ott ül a helytartók vállán és ismét győzködi a hazai legyőzötteket, a magyar zombiszervezeteket, hogy legyenek kreatívak, mert a beavatkozási szándék továbbra is erős, az Orbán-kormány megbuktatása pedig stratégiai cél maradt. Ha nem pártfinanszírozással, akkor politikai nyomásgyakorlással, zsarolással, az ország kiéheztetésével. 2024-ben három szereplős politikai küzdelem várható: a kormánypártok, az ellenzék és a birodalmi érdekcsoportok között – remélhetőleg nem áll be a sorba és lesz önálló törekvése a Mi Hazánk Mozgalomnak, a viccpártnak és esetleg az LMP-nek is. A baloldali pártok egymással, a kormánypártok pedig a nemzetközi ellenfelekkel, a Biden-adminisztráció nyúlványaival, a Soros-hálózat helyi sejtjeivel és a brüsszeli progresszív kulturális-politikai erőkkel fognak megmérkőzni. Az ellenzéki harcszíntér már forrong, helyosztó harc zajlik, ütik-vágják egymást, Korányi Dávid minapi véleménycikke pedig felér az első csatakiáltással. Elstartolt a 2024-es választási kampány, megkezdődött a politikai verseny!Gulyás Gergely a PS-nek: a baloldal nyugati elvtársai minden lehetséges segítséget megadnak a Brüsszelt kiszolgáló hazai ellenzéknek
"A kormánynak nincsenek illúziói, hogy a baloldal nyugati elvtársai ne adnának politikai, anyagi és minden egyéb lehetséges segítséget a Demokratikus Koalíciónak, vagy bármely más, a magyar kormánnyal szemben álló és Brüsszelt egyébként feltételek nélkül bármikor kiszolgáló baloldali pártnak" - fogalmazott portálunk kérdésére az aktuális csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A kancelláriaminiszter többek közt arra reagált, hogy az EU szocialista képviselőcsoportja anyagilag támogatja Gyurcsányék országos plakátkampányát.Karácsony menekülőúton érkezett, letrollozta a jobboldali sajtót, de az 500 milliós mikroadományokra nem adott választ – Fővárosi Közgyűlés (Galéria!)
Lezajlott a nyár előtti utolsó Fővárosi Közgyűlés, ahol minden baloldali politikus hirtelen valami egészen más dolognak lett a szakértője, és szemérmesen nem akartak egy szót sem vesztegetni az 500 millió forintos mikroadományok bonyolult világára, pedig mindig mindenhez is értenek. Határozott véleményük van a környezetvédelemtől kezdve az űrtechnikáig át mindenről, ha azzal sározni és hergelni lehet, a tükör azonban fájdalmas eszköz a baloldal számára, ezt pedig ma is bebizonyították. De amíg a baloldali polgármesterek csak tereltek és mellébeszéltek, Karácsony Gergely ennyinél nem állt meg, vissza is lőtt, mint egy sértett óvodás. Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője feltette az 500 milliós kérdést, hiszen ennyi "mikroadomány" érkezett Karácsony mozgalmához, a szerepéből egyre inkább kieső főpolgármester pedig elkezdett támadni, fideszezni, orbánviktorozni, csak éppen választ nem adott. Gyáva és férfiatlan viselkedés volt ez, hiszen nyilván sokakat érdekel, hogy hogyan fért bele 500 millió forint euróban és fontban a kis adományládáikba, a drága rajongók vajon hogyan küldtek ennyi tőkeinjekciót a díszes társaságnak. De nem. Ezt sajnos senki sem tudta meg tőlük. Karácsonynak arra is volt energiája, hogy fideszes trollnak, propagandistának nevezze azokat az újságírókat és tévéseket, akik kérdéseket tettek volna föl neki, de igen bátor módon most nem vegyült a nép közé az egyszerű emberek híres bajnoka, hanem menekülőfolyosón érkezett késve a Fővárosi Közgyűlésre. Az arrogáns választagadásban és visszatámadásban helyettese, Kiss Ambrus is hű társa lett, aki rendkívül szánalmas módon az újságírói kérdésekre kérdésekkel válaszolt, főpolgármester-helyettesi posztjára hivatkozva utasítva vissza az egyenes válaszokat, sőt, vádakat fogalmazott meg. Mindenképpen nézzétek meg a videót, a baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés ismét leleplezte magát!Gyöngyösi állítja, a Jobbik nem kapott a guruló dollárokból – Nyilvános vitára hívta a számvevőszék vezetőjét
Nyilvános vitára hívja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vezetőjét Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok elnöke, európai parlamenti képviselője, hogy így tisztázza: pártja nem érintett illegális pártfinanszírozásban.Ki küldte és miért Perjés Gáboron keresztül érkezett az az elhanyagolható 500 millió forintos összeg Karácsony mozgalmához?
Márki-Zay Péter állította először, hogy Karácsony Gergely kampányára 500 millió forintot fordítottak. Ezt az információt megerősítette a Nemzeti Információs Központ minap nyilvánosságra került jelentése, amely szerint a Karácsony által alapított 99 Mozgalom Egyesület számlájára Perjés Gábor, a főpolgármester párttársa 506 millió forintot fizetett be. Az is kiderült, hogy Karácsonyék mozgalma összesen 616,5 millió forint összegben rendelt szolgáltatást a Bajnai-körbe tartozó DatAdattól. A Magyar Nemzet bemutatta Karácsony bukott kampányának, a 99 Mozgalomnak és a fő intézőjének, Perjés Gábornak a történetét.A Nemzeti Információs Központ jelentése alapján az ellenzéki politikai vezetők tudhattak a támogatásokról
A Nemzeti Információs Központ jelentése alapján az ellenzéki politikai vezetők valóban tudhattak a külföldi finanszírozóktól származó támogatásokról - mondta Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfő este. Az elemző levezette, hogy miért kizárt, hogy mikroadományokból gyűlt össze a pénz, hozzátéve, hogy már az előválasztás során is használhatták a pártok, továbbá rávilágított arra is, hogy most Márki-Zay Péter pártjára mutogatnak a baloldalon, pedig a kampány közös volt.Forró volt a tavalyi június Juhász Péternek – Tíz végrehajtási kísérlet is indult a guruló dollárokban érintett cége ellen
Juhász Péter cége ellen 2022. június 4-e és 27-e között összesen 10 végrehajtási eljárás indult – írja legújabb leleplező anyagában a Tűzfal csoport, hozzátéve, hogy bár az „Ezalényeg-hadműveletben” is érintett KözösÜgyünk Kft.-vel szemben indított eljárások lezárultak, az azért kijelenthető, hogy forró júniust tudhatott maga mögött a Bajnai-párt néhai elnöke.Egyre több a bizonyíték, hogy a baloldal kampányát főként Soros György pénzéből finanszírozták
A Magyar Nemzet információi szerint a baloldalhoz érkező külföldi kampánytámogatás több mint kétharmada közvetlen vagy közvetett módon Soros Györgytől érkezett. Soros fia a kampányhajrában nyilvánosan is kiállt a Korányi-féle Action for Democracy pénzgyűjtése mellett. Most egy sor további indirekt bizonyítékot tár fel a lap.Ajánljuk még