uj péter
Lemondásra szólította fel a 444.hu főszerkesztőjét az Amerikai Népszava
A baloldali Amerikai Népszava úgy érzi, hogy a 444 olyan alpári stílusban és olyan szavakat használva írt Gyurcsány Ferenc DK-elnök Rónai Egonnak adott interjújáról, ami teljes mértékben elfogadhatatlanul ocsmány és egyúttal önleleplező. Bartus László, az Amerikai Népszava főszerkesztője azt szorgalmazza, hogy mások is kövessék a példáját és ne támogassák többé a 444-et, valamint lemondásra szólította fel Uj Pétert, a lap főszerkesztőjét. Azt is követeli, bocsássák el Herczegh Márkot, a cikket jegyző munkatársat - írja a Media1.Így dolgoznak Sorosék Magyarországon: kulcsszerepben a Magyar Jeti
A Magyar Nemzet nemrég leleplezte Soros György alapítványának terveit: több Skype-interjúrészletet is nyilvánosságra hoztak, amelyekből kiderül, hogy az Open Society Foundations (OSF) által finanszírozott szervezetek a külföldi újságírókat befolyásolva torz képet festenek Magyarországról és a magyar kormányról. Soros György bizalmasai rajta tartják a kezüket a hazai balliberális sajtó egy részén is. Az OSF több magyar médiumot pénzel, és aktivistái ügyelnek a megfelelő tartalmak megjelenésére is.Cicaharc a ballib médiában – A Telex végezheti ki a 444-et?
A jelek szerint nem csupán a baloldali pártok keveredtek cicaharcba egymással, hanem a balliberális média két zászlóshajója is egymásnak esett, ha máshol nem is, de a színfalak mögött. A Telex és a 444 az utóbbi időben éles versenybe keveredett egymással, aminek a jelei már a felszínen is kezdenek megmutatkozni. Mi már csak egy kávét kérünk.Ilyen nincs és mégis van! A Telex 823 milliót kalapozott össze néhány hónap alatt
Megígérték, hogy nyilvánosságra hozzák, mennyire jól gazdálkodnak az olvasói adományokból, ám a második ilyen jelentésükben inkább csak öndicséretre futotta, a Telex által közzétett jelentés ugyanis nem kicsit hiányos/problémás. De legalább megtudhattuk, hogy ők nagybetűs profik, igazán tehetségesek és szuperek, a lap működése pedig egyből nyereséges. Ja, persze.„Homofób” vezetésű lapban szidja egy transznő a kormányt az LMBTQ-„felvilágosítás” megfúrása miatt
Érdekes jelenségre bukkantunk az egyik ellenzéki médium hasábjain. A 444.hu-n ugyanis megjelent egy iromány a Szabadnem-blog szerzőjétől – aki saját bevallása szerint transzszexuális –, amelyben hosszasan panaszkodik arról, hogy a kormány a pedofiltörvénnyel az ő LMBTQ-aktivista „munkájukat” is ellehetleníti. A szerző a kormányt fasiztázza és cinkosnak titulálja mindazokat, akik nem emelik fel a szavukat az „elnyomás” ellen. Mindeközben elfelejti azt, hogy a 444.hu főszerkesztője, Uj Péter, aki helyet adott a gyűlölettől fröcsögő cikknek, maga is sikeresen keverte már magát homofóbia gyanújába. Habár a melegek és a transzok manapság már össze vannak veszve. De hát ennek pont ez a célja: ezt nem érteni kell, hanem bele kell csak törődni.„B.zik, uberb.zik, b.zis” – Uj Péter újabb levele landolt A Riporternél, a 444 főszerkesztője nemcsak antiszemita, hanem homofób is
Uj Péter még az Index főszerkesztőjeként több üzenetet is írt olyan tárgyal, hogy „b.zik”, „az uberb.zik”, illetve „legközelebb róluk legyen b.zis animáció”. Az Index egykori első embere szerint a Critical Mass biciklis demonstráció résztvevői „b.zik”. Emellett Uj a rendkívül feszült helyzetet eredményező olaszliszkai lincselés után két nappal kollégáinak küldött levelében buzizott, illetve cigányozott.Zsidó- és cigánygyűlölő is lehet, aki kellően gyűlöli Orbán Viktort – Leleplezte A Riporter a liberális antiszemitákat!
Elszabadult balliberális antiszemitizmus és rasszizmus, vállalhatatlan kettős mérce – Kőkeményen lerántotta a leplet A Riporter és Szarvas Szilveszter a liberálisok zsidó- és cigánygyűlöletéről. Már csak azért is, mert a féktelen liberalizmus nevében éppen ők azok, akik miközben fröcsögve buziznak, zsidóznak és cigányoznak, aközben kreált és hazug történeteket gyártva ellehetetlenítenek és kicsinálnak minden jobboldalit, ha kilövési parancsot kapnak a megbízóiktól, vagy úgy tartja a kedvük.A Riporternek bevallották Uj Péter szélsőliberális zsurnalisztái, hogy szeretik az antiszemita vicceket (Videó!)
Portálunk már beszámolt róla, hogy szerkesztőségünk birtokába jutott több olyan korábbi indexes levelezés, amelyek hemzsegnek az Uj Pétertől, az Index korábbi és a 444.hu jelenlegi főszerkesztőjétől származó kirekesztő, homofób és antiszemita kijelentésektől. A Riporter stábja korábban igyekezett megtudni, mit gondol Uj Péter emberi méltóságot is sértő megjegyzéseiről a 444 egyik munkatársa, Ács Dániel, aki nemrég filmet is készített a nyilasok rémtetteiről, ám a nagydumás újságíró főnökéhez hasonlóan felhúzta a nyúlcipőt és elmenekült Szarvas Szilveszter kérdései elől. A PestiTV csapata azonban nem adta fel: a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében mindent megtettek annak érdekében, hogy kifejthessék véleményüket erről a közfelháborodást keltő ügyről a szélsőliberális portál zsurnalisztái, akik kamerák előtt vallottak arról, hogy nekik bizony szabad zsidózni, sőt, kifejezetten kedvelik az antiszemita vicceket.Hisztis nyusziként menekült A Riporter kérdései elől a 444 nagydumás újságírója (Videó!)
Portálunk birtokába jutott több olyan korábbi indexes levelezés, melyek hemzsegnek az Uj Pétertől, az index korábbi, és a 444.hu jelenlegi főszerkesztőjétől származó kirekesztő, homofób és antiszemita kijelentésektől. A 444 munkatársa, Ács Dániel nemrég filmet is készített a nyilasok rémtetteiről, miközben főnöke, Uj Péter a legdurvább antiszemita és náci kifejezéseket alkalmazta a belső levelezésekben. A PestiTV erről a kettősségről szerette volna faggatni a liberális portál újságíróját, ám ő felhúzta a nyúlcipőt és elmenekült Szarvas Szilveszter kérdései elől.Ajánljuk még