várpalota
Vádat emeltek a várpalotai hintabaleset miatt az üzemeltető és a hinta tanúsítványának kiállítója ellen is
Maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség a várpalotai hintabaleset ügyében a szerkezet üzemeltetője és megfelelőségi tanúsítványának kiállítója ellen – közölte portálunknak megküldött közleményében a Veszprém Megyei Főügyészség. 2017 szeptember másodikán, a Várpalotai Napokon törött el és szakadt le egy extrémhinta, egy úgynevezett kalapácshinta. Több fiatal megsérült, a legsúlyosabban a 18 éves Máthé Krisztofer, aki mintegy 15 métert repült, majd a földre csapódva olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy az orvosok akkor esélyt sem láttak a felépülésre. A fiút, aki hét testvérével és szüleivel él szerető családban, többször megoperálták, majd mesterséges kómában tartották. Sokak szerint isteni csodának is köszönhető, mindamellett édesanyja kitartó támogatásának, hogy Krisztofer ma már újra tud járni és beszélni. De egészséges soha többé nem lesz. A vizsgálatok kiderítették, hogy a balesetet a hinta egyik nem megfelelő alkatrésze és több egyéb mulasztás okozta. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.