Az utóbbi évek legnagyobb nyugdíjemelésére lehet számítani januárbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 29. A héten Varga Mihály pénzügyminiszter tárgyalt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel a nyugdíjak emeléséről, ami januárban az eddigi évek legnagyobbja lehet, pontos számot azonban még nem lehet tudni. Az elszálló inflációt viszont követni kell, ezért 13 százalékos emelést prognosztizálnak.
A magyar gazdaság teljesítménye felülmúlja a járvány előtti szintet az elemzők szerintPPestiSrácok.hu Eco 2021 szeptember 1. A magyar gazdaság teljesítménye a második negyedévben felülmúlta nemcsak a 2019 második negyedévi, hanem a járvány előtti utolsó negyedév, 2019 negyedik negyedének szintjét is, ráadásul a növekedés viszonylag kiegyensúlyozottan, minden területre kiterjedt – összegezték az MTI-nek nyilatkozó elemzők a szerdán megjelent részletes GDP-adatokból levont következtetéseiket. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megerősítette, hogy az idei második negyedévben 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az egy évvel korábbihoz és 2,7 százalékkal az előző negyedévhez képest. A nyers adatok szerint a második negyedévi GDP 2,2 százalékkal nagyobb volt a 2019. második negyedévinél.
Elemzők: az inflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságbanPPestiSrácok.hu Eco 2021 augusztus 10. Lassult a hazai fogyasztói árak növekedése júliusban, de az inflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságban az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden tette közzé, hogy júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, egy hónap alatt pedig átlagosan 0,5 százalékkal nőttek.
Elemzők szerint átmeneti lehet a keresetek emelkedésének májusi lassulásaPPestiSrácok.hu Eco 2021 július 30. A keresetek emelkedésének májusban mért lassulása könnyen átmenetinek bizonyulhat, az újranyitás eredményeként várható munkaerőhiány és az összetétel-hatás kifutásával – így kommentálták a legfrissebb adatokat az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott jelentése szerint májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest. Az előző havival megegyező 5,1 százalékos inflációval számolva a keresetek reálértéke egy év alatt 2,9 százalékkal nőtt az áprilisi 4,8 százalék után, amikor 10,1 százalékos volt a keresetek emelkedése.
Mérséklődhet az infláció a következő hónapokban az elemzők szerintPPestiSrácok.hu Eco 2021 június 9. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentése szerint májusban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, egy hónap alatt pedig átlagosan 0,5 százalékkal nőttek. A következő hónapokban mérséklődhet, de várhatóan továbbra is a jegybanki cél fölött alakulhat az infláció az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Elemzők szerint az ipar túl van a legnehezebb időszakonPPestiSrácok.hu Eco 2021 január 8. A tavalyi negyedik negyedévben az ipar teljesítménye stabilizálódni látszik és fékezhette a GDP visszaesését, bár a decemberi leállások hatása még kérdéses – kommentálták a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a tavaly novemberi ipari termelésre vonatkozó pénteken megjelent első becslését az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Elemzők szerint a magyar ipar már kilábalt a járvány okozta válságbólPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 4. Az ipari termelés kilábalt a járvány okozta válságból és a negyedik negyedévben az exporton keresztül is fékezheti a gazdasági növekedésnek a fogyasztás és a beruházások csökkenése által generált visszaesését – kommentálták a KSH előzetes adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Elemzők szerint a magyar ipar túljutott a válságonPPestiSrácok.hu Eco 2020 november 6. A magyar ipar szeptemberre túljutott a koronavírus-járvány okozta válságán – állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők az ipari termelés szeptemberi előzetes adataiból.
Elemzők szerint az év végére utolérheti magát az ipari termelésPPestiSrácok.hu Eco 2020 szeptember 4. Az ipari termelés éves visszaesésének júliusi, csekély gyorsulását (a júniusi 7,8 százalékról 8,1 százalékra) az előző évi kimagasló, 12,3 százalékos növekedést mutató bázisadattal magyarázták az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik augusztusra nagy javulást várnak, és arra számítanak, hogy az ipari termelés az év végére "utoléri magát".
Bodó Sándor: Több, mint 260 ezer ember munkahelyét sikerült megvédeniPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 30. Jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma júniusban a májusi értékhez képest, ugyanakkor százezer ember veszítette el munkáját a járvány miatt. Elemzők szerint lassan érheti el korábbi szintjét a foglalkoztatás, a folyamatokat pedig a járvány és az ágazatok teljesítménye is befolyásolja – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.