zöldpolitika
XXI. Század Intézet: Lesz-e patrióta többség Európában?
A brüsszeli intézmények továbbra is tévúton járnak az uniós zöldpolitika jövőjének kérdéskörében. Ursula von der Leyen bizottsági elnök a néhány nappal ezelőtt bemutatott versenyképességi iránytű csomagban csak a zöldügyi előírások adminisztrációjának egyszerűsítését helyezte kilátásba, miközben az iparági érdekeltek átfogó felülvizsgálatot követelnek -írja legfrissebb elemzésében a XXI. Század Intézet.Karácsony Gergely azt akarja, hogy továbbra is lepje el a szemét Budapestet a lomtalanítás idején
Az évben általában kétszer van lomtalanítás, ami bár praktikus, hiszen megszabadulhatunk a felesleges szemetünktől, ami másnak kincs lehet, de látványnak rémes. Arról nem is beszélve, hogy sokan félnek azoktól a lomistoktól, akik ilyenkor a környéken megjelennek, "foglalják a szemetet", olykor becsöngetnek a házakba, hogy nincs-e még valami, amit ők nagy szeretettel elvinnének. Az Európai Unió nagyvárosaiban ezért már évek óta megváltoztatták a lomtalanítás módszerét, ott gyűjtőpontokra kell vinni a szemetet, ahol újrahasznosítják, amit lehet és csak indokolt esetben van lehetőség a hagyományosnak számító, ház elé kitett lomtalanításra. Ezt a módszert szeretné most a kormány bevezetni és bár Karácsony Gergely és csapata minden fronton majmolja az uniós szabályokat, sokszor példaként is beszélnek, hogy ott minden milyen jó, most mégis pártállami módszerekről ír a közösségi oldalán és szeretné, ha továbbra is a szemét uralkodna Budapest utcáin a lomtalanítás periódusában. Mert ez demokratikus.A Demokrata párt új környezetvédelmi javaslata: Csökkentsük a lakosságot
Kamala Harris elszólása vírusként terjed az interneten. Miután Joe Biden elnök visszalépett, alelnöke került a reflektorfénybe és a Demokrata párt vezetői rohamtempóban sorakoztak fel mögötte. Minthogy az elnök meghatározza az amerikai politika irányát, természetes, hogy az elnökjelölt minden megszólalását árgus szemekkel figyelik, Harris pedig meglepően őszintén nyilatkozott még tavaly nyáron a klímavédelmi tervekről: befektetnek a zöld energiába, az elektromos járművekbe, valamint a lakosság csökkentésébe. Az alelnök kabinetje szerint Harris az angol population (lakosság) szó helyett a pollution (szennyezés) kifejezést akarta használni, ugyanakkor az euroatlanti világ csökken születésszámát elnézve, az előbbi mutató csökkenéséért egyelőre többet tett az Egyesült Államok, mint az utóbbiért.Baán László: Karácsony "Városháza parkja" a maga harminc darab dézsás növényével és murvás felületével igazi jelképe a képmutatásnak
A Városháza park a maga harminc dézsás növényével és murvás felületével egy lélektelen helyszín, semmi köze nincs a zöldfelülethez, ugyanakkor igazi jelképe annak a képmutatásnak, amiről a fővárosi zöldpolitika szól, ami lényegében nem több Facebook-huszárságnál - fogalmazott portálunknak Baán László, a Városliget fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, aki nemrégiben fölkereste Karácsony Gergely öt évvel ezelőtti főpolgármesteri kulcsígéretét, azaz a Városháza parkot, amit az épület előtti parkoló felszámolásával hoztak volna létre. A miniszteri biztos kiemelte mindent elárul ennek a vezetésnek a képességeiről és szándékairól a megújult Városliget és a Városháza park párhuzama, "hiszen a saját udvarukat nem voltak képesek parkká, vagy legalább parkszerűvé varázsolni".Koncz Zsófia: a kormány kiemelt helyen kezeli a zöldenergia-tárolók telepítését
A magyar gazdaság jövője a zöldenergia, így a tárolás kiépítését a kormány kiemelt helyen kezeli – mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára kedden, a Soproni Egyetemen (SOE), a három, közel 2,3 milliárd forintból kialakított biomassza-hőközpont átadásán. A fejlesztéssel a felsőoktatási intézmény az első olyan hazai egyetem, amely klímapozitívan működik.Varga Mihály szerint Magyarország a zöld átállás egyik nyertese lehet
Magyarországnak megvannak a pénzügyi eszközei ahhoz, hogy a világgazdaság zöld átállásának egyik nyertese legyen - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint Varga Mihály az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján tartott pénzügyminiszteri kerekasztal beszélgetésen, Dubajban.Ungár Péter: véget kell vetni a hisztérikus, radikális és gondolattalan ellenzéki politikának
Le kell vonni a negyedik kétharmad tanulságait, és véget kell vetni annak a hisztérikus, radikális és gondolattalan ellenzéki politikának, ami a 2022-es összefogást jellemezte – hangsúlyozta az LMP társelnöke a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor csütörtök esti adásában. A politikus ugyanakkor elárulta azt is: nem tetszik neki az a képmutatás, amit a főpolgármester csinál zöldpolitika címszó alatt, továbbá még nem biztos, hogy beállnak Karácsony Gergely mögé a főpolgármester választáson, és elképzelhető, hogy saját jelölttel állnak elő.Kanász-Nagy a PS-nek: Van közvetett kapcsolat a magyar gázimport és az orosz–ukrán háború között (Videó!)
Zöldpolitika mindenek felett – Kanász-Nagy Máté szerint a 2024-es önkormányzati választásokon a zöldpolitika képviselete lesz a legfontosabb feladat. A politikus arról is beszélt, hogy lát közvetett kapcsolatot az orosz–ukrán háború és a magyar gázimport között. Ezek szerint a magyar gazdaság erősebb, mint az amerikai, csak a gázimportunk képes finanszírozni Oroszországot a Nyugat minden igyekezete ellenében. Részletek a videóban!Németország is atomenergiával oldaná meg az energiaválságot
Az energiaellátás biztonságának fenntartása érdekében egy negyedévvel, 2023 áprilisáig meghosszabbíthatják a két utolsó németországi atomerőmű üzemidejét. Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter kedd este azt is bejelentette, hogy valószínűleg a korábbi terveket – miszerint a háromból egy atomerőművet végleg leállítanak, kettőt pedig készenlétbe helyeznek – felül kell bírálni. Bár beismerik, hogy atomenergia nélkül nagy lenne a baj, azért foggal-körömmel szorítják a zöldpolitikát, legalábbis a kommunikációban. Robert Habeck többszörösen hangsúlyozta, hogy a mostani döntés ide vagy oda, nem változtatnak álláspontjukon, hogy Németország szakít a nukleáris energiával.Ajánljuk még