A Demokratikus Koalíció politikai szezonnyitót tartott, ahol értékelő beszédet mondott a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc is. Gyurcsány fokozott izgalommal beszélt a Sargentini-jelentés megszavazása miatti kedvező jövőképről, s hozzátette, bármikor megszavazták volna, méghozzá gondolkodás nélkül. Orbán Viktort “lúzerminiszterelnöknek” titulálta, aki még a saját pártcsaládjában, az Európai Néppártban sem tudott győzedelmeskedni.
Gyurcsány Ferenc szerint a “lúzerkormány” (nem, itt nem a sajátjára emlékezett vissza) ideje lejárt, és nem marad más hátra, mint a cselekvés, ezért harcba hívott minden olyan állampolgárt, aki csalódott a honi demokráciában. A DK elnöke szerint ugyanis míg Orbán a Nyugat haldoklását látja, addig ez teljesen másképp van: szerinte Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, sőt, még Svédországban is kifogástalan a helyzet, utóbbi kettőben persze a szocialista vezetésnek is köszönhetően.
A volt miniszterelnök a már tőle megszokott mesemondó stílusban és hasonló komolysággal adta elő, mennyire fantasztikus is az Európai Egyesült Államok gondolata, hiszen az egy olyan világ lenne, amelyben nem éheznek a gyermekek, a tanároknak kiemelkedő fizetés járna, ahol a buszvezető sem kellemetlenkedne bére miatt. Gyurcsány elismerte, volt 2015-ben migránsválság, de ez a válság elmúlt. Azt tagadta, hogy ennek a megfékezéséhez bármilyen szinten is hozzájárult volna a kormány, vagy a határzár. Arról nem tett említést, hogy a befogadó országokban kialakult helyzet a mai napig szemmel láthatóan válságos.
Szezonnyitó beszéde közben Gyurcsány egyre inkább vöröslő fejjel (innen reméljük, hogy ez nem egy Juncker-féle isiász hatása), ideges hangnemben lúzerezte le a miniszterelnököt, aki szerinte nem Európa erős embere, és ezt mi sem mutatja jobban, mint az Európai Parlamenti szavazás eredménye. Úgy folytatta, a Demokratikus Koalíció sem tökéletes, de egy tisztességes európai párt, mert gondolkodás nélkül megszavazták volna a Sargentini-jelentést. Ellenben, akik nem így tettek, azok “az ország legfontosabb kérdéseiben a kormány romlott politikáját támogatják”.
Az esemény végén Gyurcsány harcot hirdetett, nemzeti demokratikus ellenállást:
Nemzeti, demokratikus ellenállás kell. Az kell, hogy Önök közül mind többen megmozduljanak. Szervezzék meg a szabad beszéd helyi fórumait, a helyi hatalmasokkal szembeszegülő akciókat, menjenek ki az utcára, tüntessenek. Európa megtette a dolgát, most mi jövünk!
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Tonton
2018-09-16 at 18:39
Azért bűn volt kihagyni a lehetőséget és nem végigverni a dk-s csőcseléket ha már ilyen szépen összegyűltek . Ezzel tartozik nekik a jobboldal és a tisztesség megkívánja a törlesztést.
nemzeti
2018-09-16 at 17:47
BESZENNYEZI a BEM teret ez a sok hazaáruló idióta.
Logikus
2018-09-16 at 16:20
Gyurcsány egy szarházi ember, akinek semmi szövetségese nincs csak a 3% pártja. Ennyit ér. Kár hogy nem mer kimozdulni a fővárosból és nem jön vidékre, mert szívesen megmondanám a véleményemet neki!
Atosz
2018-09-16 at 15:37
Vasarnap a kigyok kigyoznak a hibbant,zakkant CsotanyFerivel !!!!Aztan majd megunjak es hazamennek Ennyi !!!!
gyula.bakai
2018-09-16 at 13:21
Gyenge elmélyűek,fővárosi sunkó parasztok sorakozó a
tűntikézéshez.Gyurcsány atyec elfingta magàt.
Dobos Róbert
2018-09-16 at 13:20
Feri,te irigykedsz Orbán Viktorra,meg is értelek. A tehetségtelen buta emberek mindig így vannak ezzel. Én csak azt kérem,továbbra is okoskodj és játszd a nagy formátumú “bölcs”politikust.
kakuk marci
2018-09-16 at 12:52
Gyurcsany a te hazug-korrupt idöd – szerencsere,- amit sajat magam
szemelyesen tapasztaltam – lejart mar regen, ideje lenne mar
eszrevenned.
Egy hazaarulo legjobb ha befogja a szajat es megbujik!
Uom
2018-09-16 at 11:12
“…az Európai Egyesült Államok gondolata, hiszen az egy olyan világ lenne, amelyben nem éheznek a gyermekek, a tanároknak kiemelkedő fizetés járna, ahol a buszvezető sem kellemetlenkedne bére miatt.”
Miért nincs még ez az ember börtönben vagy valami szanatóriumban? Ez egy gyakorló elmebeteg. Egy kicsit vesézzük ki ezt a rövid részletet a hülyeségéből.
.. Nem éheznek a gyermekek: Magyarország ebből a szempontból úgy gondolom, hogy elég jól áll, a fiatalok elég nagy része túlsúlyosul. Elképzelhető, hogy vannak olyan emberek Magyarországon, akik éheznek, de ez így van a fejlettebb államokban is, például az Egyesült Államokban. Az Európai Egyesült Államok ezt a problémát nem oldaná meg.
— a tanároknak kiemelkedő fizetés járna, ahol a buszvezető sem kellemetlenkedne bére miatt: erről a részletről az az időszak jut az eszembe, ami megelőzte az EU csatlakozást. Emlékeztek ti is, nem hasonlókra: ha csatlakozzunk az EU-ban, akkor 1000 eurós fizetés, péküzlet Bécsben, vakáció minden nyáron Londonban, meg más efféle zagyvaság.
“Nemzeti, demokratikus ellenállás kell. Az kell, hogy Önök közül mind többen megmozduljanak. Szervezzék meg a szabad beszéd helyi fórumait, a helyi hatalmasokkal szembeszegülő akciókat, menjenek ki az utcára, tüntessenek. Európa megtette a dolgát, most mi jövünk!”
— Nemzeti és Gyurcsány? Miről beszél? Ha nemzeti lenne, akkor nem erőltetné az Európai Egyesült Államokat, amibe teljesen beleolvadnának a nemzetek, eltűnnének a kulturális különbségek. Ha bekövetkezne ez a rémálom, nem lennénk többek mint nemzetek katyvasza mint az USA.
— Az kell, hogy Önök közül mind többen megmozduljanak: kik azok az Önök? A nemzet nagy része támogatja az Orbán kormányt, a nemzet nagy része elégedett azzal, ami Magyarországon van. Mégis kikkel akar ez a féreg utcára menni? Azzal a 0,5% árulóval és a 4,5% elmebeteggel, akik még támogatják őket? Ne vicceljen.
“Úgy folytatta, a Demokratikus Koalíció sem tökéletes, de egy tisztességes európai párt, mert gondolkodás nélkül megszavazták volna a Sargentini jelentést”
— tisztesség és Gyurcsány? Miről beszél ez “fejen szopott hülye”? (Megadja Gáboré ez a kifejezés, de annyira jó, hogy használni fogom). A tisztességről beszél, de tisztességesnek tekinti annak a firkálmánynak a megszavazását.
Ha tényleg leáldozna a Fidesz csillagja, miből gondolná azt, hogy a nép pont őt és a degenerált koalícióját választaná? Gyurcsány a magyar politikában már lejárt lemez, vonuljon hátra, és élvezze az életét, míg rács mögé nem dugják.
ómió
2018-09-16 at 09:59
Csalás az EP szavazáson a Böszmének már “kedvező jövőkép”! Rákosi nagypapitól tanulhatta.
Za-firka
2018-09-16 at 09:46
Ezek eltévedtek megint: Az a vörös izé, amire most a keselyűk és hiénák izgatottan és mohón összegyűltek nem vér. Ez csak a róluk lepergő vörös festék. Még mindig.
antilibsi
2018-09-16 at 08:30
Álmodik a nyomor… 🙂
Tgolyó
2018-09-16 at 08:00
Európa haldoklik , előjöttek a dög keselyük ” DK “,pedig mi élünk és virulunk !
Gyenes Ágnes
2018-09-16 at 06:51
Tébolyult alkoholista —-azt látom,hogy egyre betegebb—ezt a környezete nem látja be ?
SZÉGYEN nem csak saját magára , a közvetlen környezetére nézve is—–a HAZÁNKRÓL MÁR NEM IS BESZÉLVE !!!
Fehérlófia
2018-09-16 at 06:24
Egyre inkább úgy látom, hogy ennek a köztörvényesnek egy 7,62 mm acélmagvas géppisztoly lövedékre volna szüksége.
grummanavenger
2018-09-16 at 01:25
Mi lehet az újabb aktivitás mögött?
a) A brüsszeliták tényleg elhitték, hogy ők most magyar tavaszt csináltak, és valamelyik isiászos addig lelkesedett, hogy megnevezte “ideiglenes”, vagy “ügyvivő” miniszterelnökként a Ferit. Ki nem nézném belőlük…
b) Jött az újabb kódolt felkérés a magyar kormányköröktől, hogy elcsúszott egy kicsit a renomé (merthogy ugye Orbán népszerű, de az Unió is roppantul népszerű Magyarországon), és ki más tudná kijózanítani a leggyorsabban a magyarokat, hogy mire (KIRE) számítsanak, ha bárki megdönti a mai magyar kormányt. Feri megoldja! Mint mindent, amihez nyúl. 😀
grummanavenger
2018-09-16 at 01:21
Ez a “most mi jövünk” már volt tavasszal, az LMP plakátjain. Jól szétröhögtük az agyunkat rajta. Éveken át mi a szöveg? Hát hogy a Fidesz, előtte meg az MSZP szétlopta az országot. Erre mi a jelszó? “Most mi jövünk!” 😀
.
Gyurcsánynak meg valaki szóljon a közelében lévők közül, hogy ne akarja felrázni az országot, mert az ország magasabb, mint ő, ráadásul fejnehéz, és ha erősebben rángatja, rá fog dőlni. És az fájni fog.
salamander
2018-09-16 at 01:01
Súlyos egy marha ez a FLETó gyerek, de masszívan hozni fogja 2022-ben a 4/5-öt is.
Torockó
2018-09-15 at 23:39
Börtönbe a szemkilövetővel…
Teri
2018-09-15 at 22:48
Fleto, meg van még az a drótvágó ollód,
amivel határkeritést akartál bontani?
Csak ne feledjűk, mert próbálkozott!
Ennek a némbernek, hogy van pofája kiállni a
nyilvánosság elé?
Ilona
2018-09-15 at 22:21
“bármikor megszavazták volna, méghozzá gondolkodás nélkül.”
Én eddig azt hittem, és most is azt hiszem, hogy egy jelentést először értelmezni kell, megfontolni a következményeket, gondolkozni kell a helyes megoldáson. A gondolkodás nélküliség, nagy szellemi szegénységre, esztelenségre utal, követni ezt a mentalitást ostobaság.
zolatiguszti
2018-09-15 at 21:46
Feri, azért legalább EGY VÁLASZTÁST csak kellene nyerni nem?
Csak hogy ne dumáljanak a népek. Mindíg csak puccs, meg forradalom?Nem elegáns.
57
2018-09-15 at 21:46
Böszme teljesen meghibbant!
pofonfa
2018-09-15 at 21:44
Bárki, bármilyen erő, amely Magyarországra támad, biztos lehet benne hogy Gyurcsány eszelős elszántsággal siet felajánlani szolgálatait, hátha számításba veszik.
Bármit és bárkit hajlandók kiszolgáltatni a külföldnek,
tulajdonképpen akárkinek, aki szóba állna vele.
Ilyenkor sajtótájékoztatókat tart, politikai performanszokat ad elő, buzgón, kétségbeesett igyekezettel igyekszik felhívni magára a külföldi actorok figyelmét. De valójában már arra sem képes hogy összeszedetten végigcsináljon egyetlen nyilvános szereplést. Mivel esélytelen, gondolkodás nélkül mindenre hajlandó, csak ártson az országnak. Ezért még veszélyes.De belőle már soha nem lesz semmi,és ezt ő is tudja. Csak nem képes tudomásul venni.
TS
2018-09-15 at 21:33
Ennek teljesen elment az esze. Vagy valahol megijedt a kígyóktól, amik kígyóztak, és beleroppantak az idegei.
Netta
2018-09-15 at 21:21
Az Európai Unio liberálfasiszta többsége nagydolgozik.
“Kicsi a rakás, most mi jövünk- mondá Gyurcsány, és a hívei közé b@szá a whiskys üveget.
?
Laca
2018-09-15 at 21:15
Cuki! “Lúzerminiszterelnök”-mondja egy volt “lúzerminiszterelnök”,akiből mára csak a lúzer maradt!
Bács-Bodrog
2018-09-15 at 21:03
A Demokratikus Koalíció valóban nem tökéletes: tökéletlen.
jámbor lászló
2018-09-15 at 20:43
Gyurcsány csak követi a családi tradiciót apja is alkoholista ezt Pápán a biróság állapította meg ,hogy rendszeresn fogyaszt nagymértékü akoholos italt ezért alkoholistának tekinthető alma a fájától és ráadásul tovaj is miaz, hogy nagyon is
Saksafar
2018-09-15 at 20:42
Segghülye bácsi elfelejtette, hogy kint nem a nép szavazott, mert a nép pár hónapja toronymagasan választotta ezt a kormányt és az szépen így is marad, itt a helyén !
A debil gázlómadár meg csak erőlködjön, az ő jelenléte csak fokozza az összetartást a patrióták körében.
szakmunkás
2018-09-15 at 20:40
Hé emberek! Úgy halottam,újjá építik lipót mezőn a bolondok ill. a zakkant bolsik kezelésére!…
jámbor lászló
2018-09-15 at 20:26
Ezek már ojas valamit vizionáltak,hogy leves adó tehát az otthon mefőzöt étel után befizettenék a forgalmi adót és ez szerintűk megpörgetné a gazdaságot Utána lehet nézni KovátsEszter népszava 2017szept 30 házimunka nem magánügy Csak adj egy másik címet neki a leves adó, igy olvasd érdemes ,hogy ezek a mocskok ,hogy gondolkonak
Vízöntő
2018-09-15 at 20:13
A gondolkodó politikust előadó kép műborászát tulajdonképpen megértem, a sajátjai között érezheti magát, a Sargentini (komcsi) jelentés hazudik hazánkról és csalással fogadták el!
Ennek örömére azonnal ráveti magát Merkel alfelére, nyal és hazudik egy nagyot közvetlenül a magyar választóknak:
“mennyire fantasztikus is az Európai Egyesült Államok gondolata, hiszen az egy olyan világ lenne, amelyben nem éheznek a gyermekek, a tanároknak kiemelkedő fizetés járna, ahol a buszvezető sem kellemetlenkedne bére miatt.”
Ebben az ötletben valójában az a fantasztikus, hogy Gyurcsány meséjéből semmi nem igaz, nagyon sok éhező lenne, a bérek, nyugdíjak csökkennének, a rezsik meg felkúsznának az új adók miatt, mert a ránk telepített 1-2 millió migránst el kellene tartanunk, és üldözöttek lennénk a saját hazánkban, ami csak tartomány lenne Gyurcsány tartományfőnökkel. A nyomorban meg álmodhatnánk a megnyomorított jövőbeli gyerekeink, unokáink félvér muszlim leszármazottairól, akik érdeklődő tekintetekkel kérdeznék szüleiktől az iskola után: kik voltak azok a pogány magyarok?
Ezt a jövőt ajánlgatja Gyurcsány, az MSZP, a Párbeszéd, a Liberális társulat és
akik mellettük vannak!
Nos, akik erre vágynak azok tűnjenek el ebből az országból velük együtt, mert itt ezt a jövőt nem kapják meg!
jámbor lászló
2018-09-15 at 20:10
Ismeri valaki a gutát szóljon már neki , hogy üssemeg de ne úgy mint a multkor mert abból csak affóziája lett emlékszünk rá terép csecső meg kígyók
Tesorina
2018-09-15 at 20:10
A felfokozott hangulathoz nyilván néhány pohárka whisky is hozzájárult. Nem tudom, végül sikerült-e kimondani a szavakat, vagy akkor is ‘kígyózott’ a hülyesége?!
Árpád Előd
2018-09-15 at 20:09
A gyurcsány nem véletlenül záratta be az OPNI-t (Lipót mezei bolondokháza). Csak így tud újra és újra betegtársai körében nyilvánosan delirálni…
Itt az ideje, hogy újra felidézzük azokat a dícsőséges éveket, amelyeket gyurcsány és bandája ámokfutása alatt éltünk meg:
https://youtu.be/2cX80z6TRc0
Börtön vagy bolondokháza jár neki?
Tapeino
2018-09-15 at 20:07
Na mi van köcsög, kinyaraltad magad???
idirablo
2018-09-15 at 19:50
Gyöngyösi, szept. 14: “mi már nem ellenzék, hanem ellenállás vagyunk”
Gyurcsány, szept. 15: “Nemzeti, demokratikus ellenállás kell”
Nincs több kérdésem.
.alma.
2018-09-15 at 20:22
Gondolkodás nélkül megszavazták volna, nem számít, hogy jogilag nincs rendben a jelentés.
Majd az emberek menjenek ki az utcára, tüntetni, hogy esetlegesen ők sodorják bajba magukat, a hatalommal történő szembeszegülés által.
Erre nem fognak vállalkozni emberek.
csakafidesz
2018-09-15 at 19:45
Keressen egy utcai vécét, ott könnyítsen magán. Mi nem vagyunk kiváncsiak erre a f@aszverésre.
Losonc Sandor
2018-09-15 at 19:29
Total hulye
en
2018-09-15 at 22:19
Elitta az utolso ep agysejtjet is ez a bohochazaarulo!
Ambrus Zoltán
2018-09-15 at 19:17
S még azt mondják nincs lélekjárás.Visszakívánkozik ez a” hót”lélek,már jöhetne az inkvizíció,hogy végleg eltüntesse az Alsószabóval és Neudorfer Pistivel egyetemben,Ezek a sátánfajzatok kinek hiányzanak- magukon kívül? Ja.Junckernek…
Szabó
2018-09-16 at 11:01
ok, de miért szabó?
honvédő
2018-09-15 at 19:12
Gyurcsány nevezi Orbánt “lúzerminiszterelnöknek”? Ez igazán vicces. 😀
Éva
2018-09-15 at 19:07
Te degenerált matekzseni! Kiírhatnád már magad a közéletből! Annyi agyad sincs, hogy észre vedd nem kellesz a kutyának se. Hazug haza ellenes vagy semmi olyat nem tettél amivel ezt azt országot előbbre mozdítottátok volna a szemét szoci-libsi havarjaiddal. Elég volt belőletek!!!!
Karácsony.sk
2018-09-15 at 19:06
“Gyurcsány fokozott izgalommal beszélt a Sargentini jelentés megszavazása miatti kedvező jövőképről, s hozzátette, bármikor megszavazták volna, méghozzá gondolkodás nélkül.” Ti balliberális marxista hazaárulók nem tudtok gondolkodni, mert nincs mivel. Ezért pénzért az anyátokat is eladnátok. Vegyétek tudomásul ti marxisták, hogy Európában már nem lesz tobb “56” és “68”. Ti marxisták mentek a politika szemétdobjára!!!
Szlovákiából………………..
Füge
2018-09-15 at 19:05
…igen most ti jöttök…!!! Eltűnni a sűlyesztőbe!!!
Beszédes
2018-09-15 at 18:59
Gyurcsánynak az a kedvező jövőkép, hogy Magyarországot elítélik. Gondolom, hogy ez mindent elárul a hazaszeretetéről és a jelleméről!
khm
2018-09-15 at 18:57
“ezért harcba hívott minden olyan állampolgárt, aki csalódott a honi demokráciában.”
Bármire is gondoltál orros,itt NEM LESZ TÖBB tanácskosztársaság. A veletek járó patkánylázadással egyetemben.
dajkstra
2018-09-16 at 06:29
A tüntikén,remélem ott lesz mind a 1o millió éhező magyar,Fletó szárazkenyér sercliket fog osztogatni.
Naprózsa
2018-09-15 at 18:56
Vérbeli mazochistaként igyekszem megnézni mit mond a másik oldal, holmi egyedüli gondolkodási mániából kifolyólag.
Háááát úgy tűnt nem annyira felfokozott volt a Hazudtunkéjjelnappal-szentem, hanem megint isiászos hangulatban…
Brandhuber Tamás
2018-09-15 at 18:55
Feri, hazaáruló húzz el ebből az országból. Bécs, Párizs és Brüsszel vár.
dr Novák
2018-09-16 at 13:16
hzazaáruló mint szanyi jenő
dr Novák
2018-09-16 at 13:37
az sem volt rossz mikor az ablak előtt táncolt a schisophrén pávián.
Kontz Angyal
2018-09-15 at 18:49
Álmodik a nyomor bolond fletó? Addig állj fél lábon, amig a szemét haza és Európa áruló libsi haverjaid nyerni fognak. Szégyentelen undoritó hazug gazemberek vagytok. Kezdj el bérmálkozgatni mert hamarabb fogsz találkozni Teremtőddel mint gondolnád. Kezdjétek a vissza számlálást.
Zsákai Lászlóné
2018-09-15 at 18:47
Akkor felvázolom a Gyurcsány-i jövőt. Elfogadják az uniós katonaságot a határra, ez meghívás a migránsoknak. Az osztrákok lezárják katonasággal a saját határaikat, kiválogatják az “agysebészeket” a selejt marad itt, amit pénzt kapnának az Uniótól azt zsebreteszik, a migránsok meg törnének , zúznának, ölnének.Sokszor azt kívánom, tapasztaljuk már meg csak egy hétre, mit is jelentene ez.!
grummanavenger
2018-09-16 at 01:17
Ne kívánjon ilyet, felesleges! A magyarok láthatóan nagy többséggel azon a véleményen vannak, hogy külön tapasztalat nélkül is felfogják ezt az egészet. Nem kaptunk olyan mély agymosást, mint a nyugatiak, de az sem érne sokat a jólét zsibbasztó hatása nélkül. Nálunk túl sok volt az átverés, túl nagy pofája lett a …bűnözőknek, és nagyjából senki számára nem volt ismeretlen a határon, vagy a sínek között ordító idegbeteg, “problémás” kreol.
dr Novák
2018-09-16 at 13:12
gyurcsány a lrgnépszerúbb állat,elmebeteg.
gesztenye
2018-09-16 at 21:47
szerintem nálunk is volt elég agymosás a z álliberális bolsevik oldalról. Viszont az ország népe úgy 90%_ban szenved az ómigránsain ténykedése miatt, , amin a buzulmánok pár lapáttal még túltennének.