Románabb a románnál: Bauer Tamás szerint a trianoni döntés nem sorstragédia a magyarságnak
Magyarországon, az SZDSZ színeiben országgyűlési képviselő lehetett egy olyan ember, akinek semmi köze ehhez az országhoz. Bauer szerint ugyanis a trianoni döntés nem sorstragédia a magyarság számára. Mondjuk volt olyan idő is Magyarországon, amikor az „ötvenes években” már az is hangulatjavító intézkedésnek számított, ha Bauer Tamás apukája nem ment be dolgozni (hagyok időt). De sajnos rendszeresen bejárt.
Bauer Tamás a velünk élő SZDSZ; ő az eszelős, a személyiséget teljesen átjáró magyarellenesség politikai képviselője. Amikor politikusi pályára lépett, az „ötvenes éveket” hozta vissza, a teljes érzéketlenséget minden emberi iránt, különösen, ha az magyar. Bauer büszke arra, hogy a nemzeti sebekben vájkál, igazi internacionalista.
A véralgebra igazi klasszikusa: elnyomott, elüldözött, meggyilkolt és meg nem született magyarokban számolja ki nekünk, hogy miért lett jobb hely a világ Trianon után, mint előtte. A buta SZDSZ-es persze a maga szintjén számol, saját maga is leírja, hogy csak az lehet a jó, ha a magyarok élnek kisebbségi sorban, nem mások.
A történelmi Magyarországnak közel 21 millió (az 1910-es népszámlálás szerint pontosan 20 886 487) lakosa volt. Ebből 10 050 575 volt magyar nemzetiségű, a teljes népesség 48 százaléka. Következésképpen a Kárpát-medence lakosságának 52 százaléka – románok, szlovákok, szerbek, horvátok, németek, ukránok, olaszok – éltek kisebbségi sorban a magyar államban a trianoni béke előtt. A határok új megvonása ezzel szemben azt jelentette, hogy 3425879 magyar, 1805137 német, 436234 ukrán, 30064 román, 157833 szlovák, 105068 horvát, 22547 szerb, tehát összesen 5982762 személy kötött ki kisebbségi sorban, a Kárpát-medence lakosságának 52 helyett 29 százaléka. Ha a kisebbségi helyzetet rossz dolognak tekintjük, akkor a határok olyan megvonása, amikor 29 százalék él kisebbségi sorban a korábbi 52 százalék helyett, igazságosabb megoldás.
Az egy dolog, hogy a zsidókat kifelejti, persze pontosan tudjuk, hogy Bauer Tamás nem zsidó, hanem kommunista származású liberális nemzetiségű politikus, aki a zsidókat és Izraelt is pontosan annyira gyűlöli, mint minket. Ez utóbbit csupán a hatékony magyargyűlölet érdekében titkolja.
Figyeljük meg az utolsó mondatot. Bauer a „ha a kisebbségi helyzetet rossznak tekintjük” formulát használja. Önleleplezése teljes. A magyarok – és persze nyilván az összes többi kisebbségi sorba került zsidó, cigány és Isten tudja, hányféle népség – megérdemli, amit kapott, vagy legalábbis rossz sora szükségszerű, hiszen az ő szenvedésük nélkül nem lehet megbüntetni az átkozott magyarokat. Ahogy Bauer Tamás apukájának nagy példaképe, Sztálin elvtárs állítólag találóan megjegyezte: „ahol vágják a fát, ott hullik a forgács”.
Bauer elvtárs persze elfelejti felfedezni, hogy abban a szörnyű nagy magyarországi elnyomásban a nemzetiségek szaporodtak, míg a Trianon utáni csodás demokratikus világ kisebbségei jelentős részben eltűntek, fogyatkoztak. Magyar lakta városok, megyék, színmagyar vidékek tűntek el, kitelepítés, elüldözés, legyilkolás, évszázadnyi totális, brutális elnyomás után. Míg a Magyar Királyságban ezek egyikét sem szenvedték el. Persze volt némi nyomás a nemzetiségeken, de azt bármelyik magyar kisebbség vállalná a mostani sora helyett. Bauer arról sem beszél persze, hogy az elcsatolt területek jelentős részén az azt megszerző nép nemhogy nem volt többségben, hanem még relatív többségben sem.
Bauer tézise egyértelmű: az elnyomott magyar akkor is jó helyen van kisebbségi helyzetében, ha sorsa a pusztulás.
Bauer azt sem érte fel ésszel, hogy a Trianonnal létrejövő helyzet a korábban Magyarországon élő nemzetiségek számára nem a Kánaánt hozta el. Az erdélyi románok a román politikai elit, a szlovákok a csehek, a horvátok a szerbek uralma alá kerültek, mindenki rosszabbul és nagyobb bizonytalanságban élt a következő húsz évben is, mint annak előtte. Trianon, az abban megtestesülő primitív nyugati felsőbbrendűségi érzés hozta el nekünk és nekik is végül a Vörös Hadsereget és a kommunizmust. De mi legalább vigasztalódhatunk a román-francia rokonság ideájával, ami a két nemzet katonai teljesítményei alapján nem is tűnik valószínűtlennek. Legalább a franciáknak is van mire büszkének lenniük.
A Bauer család csak múló epizód a magyarság végtelen történetében, ami csak erősebbé tesz bennünket; török, tatár, náci-kommunista, az SZDSZ eltűnik, de mi maradunk.Ezt Bauer is tudja. Röhögjünk rajta, többet már nem ér.
Vezető kép: MTI/Illyés Tibor
