Pesti Srácok

Eco

A kormány „befagyaszt” bizonyos árakat és növeli a jövedelmeket, az ellenzék a béreket „fagyasztaná be” és az árakat növelné

VIVarga István Eco 2021 december 23.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök úgy látszik, azt az elvet vallja, mint az egykori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher, aki szerint az infláció az első számú közellenség. Már majdnem egy évtizede működik a rezsicsökkentésnek nevezett lakosságienergiaár-szabályozás, míg nemrégiben került sor az üzemanyagok árának rögzítésére, most pedig bevezetik a lakossági kamatstopot. A magyar infláció mára már egyértelműen a külső hatásokra vezethető vissza, amelynek elsődleges oka a Biden-kormány és az unió kétbalkezes gazdaságpolitikája. Mi kis ország révén nem tehetünk mást, mint védekezünk, ahogy tudunk. Ha az ellenzéki miniszterelnök-jelölt elképzeléseit követnénk, akkor egy átlagos háztartás a jelenlegi 22 ezer forint helyett 86 ezer forintot fizetne havonta rezsire.

December 31-ig le kell adni az adó-visszaigényléshez szükséges nyilatkozatot

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 23.
Még egy hét áll rendelkezésre a februári adó-visszatérítéshez szükséges nyilatkozat kitöltésére, amelyből csütörtök reggelig már 650 ezer be is érkezett. Az adóhivatal december 31-ig még mintegy 100 ezer szülő nyilatkozatát várja – közölte Tállai András. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a gyermeket nevelő szülőnek – ha nem ő kapja a családi pótlékot – fontos mérföldkő a december 31-e. Eddig kell ugyanis az adó-visszatérítéshez szükséges nyilatkozatot, az úgynevezett VISSZADO-t kitölteni.

Még működnek a magyar-ukrán gázszállítási kapcsolatok

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 22.
Magyarország megállapodást kötött Ukrajnával arról, hogy Kijev garantált kapacitásban szerezhet be földgázt január 1-jétől Magyarország felől – jelentette be szerdán Szerhij Makohon, az ukrán gázszállító rendszert (HTSZ) fenntartó vállalat vezérigazgatója a Facebookon. Az együttműködési megállapodást, amelyben a garantált szállítási kapacitást meghatározták, az ukrán fél a magyar FGSZ Földgázszállító Zrt.-vel kötötte meg. A szerződés alapján a jövő év elejétől Ukrajna akár napi 8 millió köbméter gázt szerezhet be Magyarország felől.

Magyarország a tervezettnél hamarabb térhet vissza az egyensúlyi pályára

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 22.
A magyar gazdaság növekedése továbbra is az egyik leggyorsabb az Európai Unióban, és az előrejelzések szerint a következő években is magas, négy–öt százalék körüli bővülés várható. A sikeres újraindításnak köszönhetően a magyar költségvetési politika a tervezettnél hamarabb térhet vissza az egyensúlyi pályára – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) szerdai közleményében.

Varga Mihály: két év alatt kétezer-egyszáz milliárd forintnyi adócsökkentést hajt végre a kormány

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 22.
Az idei és a jövő évi adócsökkentés összege meghaladja a kétezer-egyszáz milliárd forintot – közölte a pénzügyminiszter szerdán a Facebookon. A Varga Mihály közösségi oldalán megosztott részletező videóban az adócsökkentésről közölték azt is: jövőre Magyarország legnagyobb adócsökkentése jön, ezerötszáz milliárd forint összegben.

Izer Norbert: a sokkal kedvezőbbé váló átalányadó segítheti a vállalkozóvá válást is

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 22.
A jövőre sokkal kedvezőbbé váló átalányadó a legkisebb vállalkozások mellett sok mellékállásban vállalkozó, de főállásban dolgozónak hozhat könnyebbséget. Emellett segítheti a vállalkozóvá válást is, hiszen ezzel az adóval könnyen, egyszerűen és szinte kockázat nélkül próbálhatja ki magát bárki az üzleti szférában – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Új csarnokkal bővítette kecskeméti gyáregységét a Motherson cégcsoport

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 20.
Mintegy 16 millió eurós beruházással fejlesztette győri, mosonmagyaróvári, mosonszolnoki és túrkevei telephelyeit, kecskeméti gyáregységét pedig új csarnokkal bővítette az indiai tulajdonú autóipari beszállító, a Motherson cégcsoport a magyar kormány támogatásával – hangzott el hétfőn Kecskeméten. A cégcsoporthoz tartozó Samvardhana Motherson Peguform (SMP) kecskeméti gyáregységének területén felépült új csarnok átadásán Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a cégcsoport hat beruházást valósított meg az elmúlt tizenkét évben Magyarországon, amelyből öt termelő egység, az egyik legfontosabb pedig a most átadott kecskeméti csarnok.

Paks II. – Az új blokkok 2029-ben már áramot termelhetnek

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 20.
Az orosz és a magyar fél is azon dolgozik, hogy 2029-2030-ban a paksi atomerőmű két új blokkja villamosenergiát termeljen Magyarországon - hangsúlyozta Alekszandr Merten, a Roszatom érdekeltségébe tartozó ASZE mérnöki vállalat alelnöke, a Paks II. projektigazgatója hétfőn háttérbeszélgetésen, Budapesten. Kiemelte, egyértelműen látszik a haladás az építési területen, ahol folyik a felvonulási épületek kivitelezése, köztük a betonüzem, az acélszerkezet-szerelő üzem, a raktárak kialakítása, a közművek kiépítése, a talajelőkészítés.

Matolcsy György: a járvány sikeres kezelésében a jegybanknak is nagy szerepe volt

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 20.
A járvány sikeres magyarországi kezelése a korábbi évtized eredményeire, a határozott kormányzati intézkedésekre és az MNB pénzügyi forrásainak célzott mozgósítására épült – írta Matolcsy György jegybankelnök a magyarnemzet.hu-n megjelent írásában. Kiemelte: a válságkezelés újabb bizonyítéka annak, hogy a sikerhez szuverén kormányra és önálló jegybankra van szükség.

Bezzegromániában 238, nálunk nullaszázalékos gázáremelés volt idén

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 18.
Január óta átlagosan 55 százalékkal emelkedtek a lakossági gázárak Európában - írta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató energetika-üzletágának vezetője. Közölte, a legnagyobb (238 százalékos) növekedés Romániában volt, Magyarországon pedig - a rezsicsökkentési programnak köszönhetően - az árak nem változtak.

Menczer Tamás: a beruházásokért óriási verseny zajlik, de Magyarország vonzó célpont (videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 december 18.
A beruházásokért világszinten óriási verseny zajlik, de Magyarország vonzó célpont: köszönhetően az alacsony adóknak, a politikai stabilitásnak és a szorgalmas, tehetséges magyar munkavállalóknak – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.

A nyersanyaghiány a legfőbb gátja az elektromos meghajtásra való átállásnak

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 17.
Az alapanyaghiány nem átmeneti jelenség az elektromos meghajtásra való átállás során, a Föld kobaltkészlete csak tizenegy évre elegendő, de emellett még több mint húsz, az elektromos autók előállításához fontos nyersanyag fellelhetősége bizonytalan – írja pénteki számában a Magyar Nemzet a Német Gazdaságtudományi Intézet tanulmányát idézve.

Újabb kötvénykibocsátást jelentett be a 4iG

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 16.
A 4iG Nyrt. tőkepiaci szabályoknak megfelelően közzétett rendkívüli tájékoztatásában szerdán bejelentette: a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett Növekedési Kötvényprogramban megvalósult az újabb sikeres kötvényaukció – ennek kapcsán a magyar piacon meghatározó információtechnológiai holdingvállalat a megelőző napon jelezte kibocsátási szándékát. A bejelentésnek megfelelően december 15.-én eredményesen lezajlott a közgyűlési felhatalmazással eljáró igazgatóság döntésére a technikai folyamat – írja a Magyar Nemzet.

Külföldi elemzők szerint Magyarország 2027-re a legfejlettebb országok jóléti szintjére ugrik

PPestiSrácok.hu Eco 2021 december 15.
Az európai uniós tagságnak köszönhetően Magyarország esetében csak két év késést okoz a világjárvány, és így az eredetileg várt 2025 helyett 2027-re érheti el a legfejlettebb országok jóléti szintjét – közölték az Euler Hermes hitelbiztosító és az Allianz Research elemzői legfrissebb gazdasági prognózisukban. Az összefoglaló szerint ugyanakkor a nem EU-tag feltörekvő országok nem lesznek ilyen szerencsések: felzárkózásuk lelassul, és emiatt a globális jóléti szakadék tovább mélyülhet a fejlett és feltörekvő országok között.
Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.