Pesti Srácok

Exkluzív

Miért gyűlölik az életellenes erők immáron bő évszázada a vidék Magyarországát?

KAKovács Attila Magyar ugar 2021 február 21.
Az életpárti és az életellenes erők harcát bemutató tanulmány-sorozatomban legutóbb a kultúra területén meglévő kettéosztottságot igyekeztem feltárni az SZFE-ügy segítségével. Megfigyelhető, hogy azok az életellenes erők, amelyek a magyar kultúra végzetes megosztottságáért felelősek, a társadalom egészét tekintve is módszeresen törekszenek a hasonló megosztottság kialakítására. Ennek azt a válfaját szeretném most bemutatni, amely a vidéki Magyarországot, és a nemzet tartópillérének tekinthető paraszti társadalmat alaphangon is lenézi és megveti, de ha lehetősége van rá, akkor fizikailag is inzultálja, vagy akár ki is irtja. Írásomban arra teszek kísérletet, hogy felmutassam: eszmei azonosság figyelhető meg a Tanácsköztársaság „Lenin-fiúi”, a Rákosi-korszak kuláküldözői, a Kádár-korszak erőszakos téeszesítői és napjaink vidékgyűlölő, „új generációs” politikusai között, és megpróbálok magyarázatot találni ennek okára is.

Az Ügy (másként): egy éveken át bántalmazott fiú őszinte vallomása (18+)

Exkluzív 2021 január 31.
Olykor vannak olyan interjúk, beszélgetések, amiből kevés néhány perc, amit az olvasónak/nézőnek teljes egészében látnia kell. A "Dáviddal" készült interjú pontosan ilyen. A most 21 éves fiúval a PestiTV Az Ügy című műsorában készítettünk interjút. Őt és társait éveken át molesztálta, bántalmazta a csepeli általános, szakiskola és nevelőintézet nevelője, Buskó Tamás, akit 2018-ban több mint 30 gyermek megrontásáért 18 év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság. "Dávid"mesélt, kendőzetlenül, kegyetlenül őszintén. Arról, hogyan és miért került intézetbe, hogyan lehetett túlélni azt, ami velük történt, arról, hogyan kapott rá a szerekre és miben bízik, mi mutathat kiutat a reménytelenségből. Szakértők azt mondják, a hasonló bántalmazások után felépülni, és normális, teljes életet élni elképesztően nehéz. Támogató, biztos háttér nélkül szinte lehetetlen. Egy ilyen életútban számtalan olyan tényező van, ami szinte törvényszerűen felbukkan, egymásból, egymásra következve. Alábbi videóriportunk a nyugalom megzavarására alkalmas témát dolgoz fel, és ilyen kifejezéseket is tartalmaz. Kizárólag 18 éven felülieknek ajánljuk!

Ott vagyunk az olimpián, és ez még csak a kezdet - Exkluzív interjú Bíró Attila női pólókapitánnyal

KAKovács Attila Forró drót 2021 január 31.
Legfőbb vetélytársait, Olaszországot és Hollandiát legyőzve, megnyerte a trieszti olimpiai kvalifikációs tornát a magyar női vízilabda-válogatott, amely ezzel megszerezte a tokiói kvótát is. Ennek eredményeként idén is szurkolhatunk majd a női pólósainknak az olimpián. A tokiói kijutás sportszakmai értékét jól mutatja, hogy mindössze tíz kvótát osztanak ebben a sportágban, és ebből a tízből tudta a magyar válogatott megszerezni az egyiket. A nagyszerű siker hátteréről Bíró Attila szövetségi kapitányt kérdeztük.

Bánki Erik a PS-nek: Ha betartjuk a szabályokat, húsvétkor visszatérhetünk a normális életünkhöz

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2021 január 25.
Lassan három hónapja tart a koronavírus-járvány miatti korlátozás hazánkban, ami egészen új kihívások elé állítja az embereket és a politikát is. A világ számos országában annak ellenére tüntetnek a szigorítások miatt, hogy a halálozási adatok még mindig aggodalomra adnak okot. A korlátozások enyhítése már csak ezért sem indokolt, mégis akadnak, akik polgári engedetlenségre buzdítanak hazánkban is. A kialakult helyzet miatt egyre türelmetlenebbek a turizmusból, vendéglátásból élő emberek, a járvány miatti vészhelyzet ugyanis ezt a két vállalati szektort sújtja leginkább. De szép számmal akadnak olyanok is, akik az üzletek zárva tartásának gazdasági racionalitását vonják kétségbe. Egyebek mellett erről beszélgettünk Bánki Erikkel, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnökével. A politikus a PestiSrácok.hu-nak úgy fogalmazott: mivel az emberi életek védelme az elsődleges a kormány számára, ezért akár az egész országot is lezárták volna, ha súlyosbodik a járvány. Hangsúlyozta: a gazdaság csak ezután, a második helyen szerepel a fontossági sorrendben. Bánki Erik szavai szerint "látszik már az alagút vége", és azt is elárulta, hogy mikor nyithatnak ki újra az üzletek és térhetünk vissza a normális életünkhöz. PS- interjú.

Irtassanak ki a magyarok! - Így hangzott a IV. (Gyermek) Lajos hadiparancsa a pozsonyi csata előtt! (Frissítve! A film megnézhető!)

KAKovács Attila Magyar ugar 2020 december 22.
Végre, végre, végre! Háromszor is csak ezt mondhatjuk a Magyarságkutató Intézet által, kormányzati támogatással készült animációs film kapcsán, amely a magyar történelem egyik legnagyobb súlyú csatáját, a 907-ben lezajlott pozsonyi csatát mutatja be. Végre film készült erről a hatalmas magyar győzelmemről, végre szó esik ennek valódi jelentőségéről és végre hiteles őstörténeti- és származáselméleti környezetbe lett elhelyezve nemcsak a csata, de maga a honfoglalás is. Többszörös kalapemelés az alkotóknak!

A kultúra hatalom – megjelent Békés Márton új könyve

PPestiSrácok.hu Exkluzív 2020 december 15.
Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójának új kötete Kulturális hadviselés címmel a kulturális hatalom elméletét és gyakorlatát mutatja be. A könyv online bemutatóján G. Fodor Gábor politológus hangsúlyozta: azért kell ez a könyv, mert a jobboldal szellemi térfoglalása még erőtlen Magyarországon, így ennek a hosszú távú munkának a véghezviteléhez rá kell ébreszteni a nemzeti oldalt ennek fontosságára.

Popper, az ellenforradalmár: antiszemita provokációnak tartotta ötvenhatot, ezért gépfegyverrel védte a pártházat

MGMező Gábor A Hálózat 2020 december 13.
Popper Péter, a szeretet, a béke szellemi guruja valójában a huszadik század egyik nagy átverése. Előző cikkünkben megírtuk, hogyan került egy bűnbandába és hogyan mentette meg őt a Gerő Ernő fontos emberének számító apja a börtöntől. Most bemutatjuk az ÁVH-sok és szovjetek mellett harcoló katonát. Popper saját bevallása szerint antiszemita provokációnak, ellenforradalomnak látta ötvenhatot, de ez nem elég: a hatalom képviselőjeként gépfegyvert kért és kapott a rezsimtől, amellyel a forradalmárok ellen harcolt. Állítása szerint nem lőtt senkire. Egyik nagy tette az volt, hogy eltüntette azokat az iratokat a pártirodából, amelyek nehéz helyzetbe hozták volna őt és szüleit. Popper szerint a megtorlásban nem vett részt, mert nem hitte, hogy éppen rá van szüksége a szovjeteknek. Logikája mentén amúgy benne lett volna. Megkapta a hírhedt Munkás-paraszt Hatalomért emlékérmet, amelyet jóbarátja, a pufajkás Horn Gyula is átvehetett. Popper még a kétezres években is szajkózta a kommunista propaganda hazugságát, például annak a katona-komisszár Sziklai Sándornak a felkoncolását, aki valójában magával és apósával végzett. Popper nyomában, 2.

Meghalt az asszony, akit Botka emberei meghurcoltak és kidobtak a Cserepes sori szegénypiacról

Exkluzív 2020 december 1.
Szombaton hajnalban váratlanul meghalt Gazsó Mária, akinek a minap vitték el úgymond végrehajtásban mindenét Botka emberei a Cserepes sori piacról. A szegedi asszonynak állítólag nem volt betegsége, pénteken este még többen is beszéltek vele, másnap reggel azonban már nem ébredt fel, álmában érte a halál. A Cserepes sori piac története, az önkormányzati urak harca a mindenes pavilonjaikból élő kisvállalkozókkal bejárta az országos sajtót. Gazsó Mária és családja kálváriájával többször foglalkoztunk mi is. A piacon évtizedek óta pavilont bérlő asszony azok közé tartozott, aki nem fogadta el a méltánytalan bérleti díjemelést. Éveken át tartó pereskedés után e hónap hatodikán karhatalmi erővel dobták ki őket, majd a minap a piac emberei le is foglalták az összes árukészletet és Gazsó Mária személyes holmijait, iratait is. Ugyan még feljelentést tett, de azt mondják, ezen a ponton adta fel. Még három napig élt. Ennyit ért öt négyzetméter. Közben az is kiderült, hogy a piac igazgatója december 11-i hatállyal lemondott és az egész létesítmény bezárására tett javaslatot január végétől. A piacon árusító harminc kereskedő éppen advent első hetében kapta a szívhez szóló „ajándékot”.

Karácsony Gergely még a saját jövőjéről sem dönthet - párttársa buktatta le A riporterben (PestiTV)

PPestiSrácok.hu Exkluzív 2020 november 30.
A baloldali pártok több mint egy évtized után újra visszanyúltak a régi csodafegyverükhöz, a miniszterelnök-jelölt castinghoz. Az ellenzéki pártok vezetői bejelentették, hogy 2021. október 23-ig meg is lesz az aspiráns a kormányfői és az egyéni választókerületi pozíciókra is. A baloldali politikusok most még finoman fogalmaznak a lehetséges közös miniszterelnök-jelöltek nevét hallva. Azonban Kocsis-Cake Olivió A riporterben lebuktatta Karácsony Gergelyt és elismerte, hogy a főpolgármesternek nincs önálló politikai akarata, tehát ha pártja azt akarja, akkor el fog indulni az ellenzéki versenyen. Karácsony egyébként egy korábbi adásban arról beszélt Bohár Dánielnek, hogy “egyetlen porcikája sem kívánja” az ellenzéki előválasztáson való részvételt. A riporternek Gulyás Gergely exkluzív interjút adott. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette a 2022-es választás tétjét is a műsorban. Bohár Dániel a riportot követően a stúdióban már Kocsis Mátéval, a Fidesz frakcióvezetőjével beszélgetett.

Az MSZP egykori győri polgármesterének szabad politikai kontextusban emlegetnie a zsidókat!

Magyar ugar 2020 november 29.
Minden különösebb gátlás nélkül hatalmasat zsidózott Ungár Péter online lapjában Győr egykori MSZMP-s tanácselnöke, majd szocialista polgármestere. Balogh Józsefet az Ugytudjuk.hu arról kérdezte, véleménye szerint mi az oka annak, hogy 2006-ban az addigi baloldali városvezetést leváltották, de arra is kíváncsiak voltak, hogy ő maga miért nem nevelt ki megfelelő utódot. A kérdésekre adott válaszra valószínűleg a portál sem számított: a volt tanácselnök ugyanis olyanokat mondott például, hogy őt a zsidó hitközség külön megkérte, ne legyen zsidó az MSZP polgármesterjelöltje Győrben.

Most buktatta le magát a jobbikos szentesi polgármester: napokig fertőzte környezetét, mielőtt karanténba vonult

Exkluzív 2020 november 28.
Nincs egy hete, hogy Szabó Zoltán Ferenc – persze csak cikkünk megjelenése után – közleményben tudatta: pozitív lett a koronavírus-tesztje, ráadásul tünetei is vannak és hatósági karanténba került. Azt állította, hogy a hatósági karanténról szóló határozatot a szombati napon kapta meg. Ehhez képest már 6 nappal később, pénteken újra rendezvényen vett részt, ráadásul maszk nélkül. A felháborodásuknak hangot adó szentesiek kommentjei hatására az egyik helyi portál közzétette a karatén elrendeléséről szóló dokumentumot. Az irat szerint Szabó november 23-ig volt karanténban – innentől fogva viszont korábbi védekezése sehogy sem klappol. A dokumentum szerint november 13-tól élt Szabó karantén-kötelezettsége, ő pedig saját bevallása szerint november 17-én vonult karanténba. Egyszóval, amit korábban is leírtunk, ezúttal egyértelmű igazolást nyert: Szabó Zoltán Ferenc és párja napokon át magasról tettek a járványra és arra, hogy megfelelő óvintézkedésekkel védjék a környezetüket, a hivatali dolgozókat és a lakosságot. Ez a hatályos jogszabályok szerint akár még bűncselekmény is lehet.

Bródy János Brezsnyev szivarzsebében: a KISZ 1983-as menetén „Békés indulatokat” kért, amíg a többiek az Internacionálét énekelték

MGMező Gábor A Hálózat 2020 november 25.
„Nem wurlitzer a verkli, ezt szívvel kell tekerni” – mondta a Kommunista Ifjúsági Szövetség X. kongresszusán Bródy János a KISZ-es fiataloknak 1981-ben. Ugyanebben az évben árulta el az alternatív zenekarokat, megtehette, mögötte állt a KISZ, a Hanglemezgyár és az ÁVH-s alakokkal megtömött Országos Rendező Iroda. Kevesen tudják, hogy Bródy a Brezsnyevék által erőltetett "békeharc" egyik nagy mozgalmára volt. Jóbarátai, Koncz Zsuzsa és Zorán mellett, akik a diktatúra Országos Béketanácsában nyomultak. Bródy ott volt a KISZ 1983-as, Amerika-ellenes békemenetén is, ahol „békés indulatokról” harsogott, utána a felvonulók az Internacionálét énekelték. Bródy tatai "árulása" valójában nem árulás volt, hanem egy folyamat része, a KISZ arcaként, a KISZ által szervezett koncerteket végighaknizva nem akart szembemenni a diktatúrával. Inkább belesimult teljesen.

Lebontanák a győri színházat, a szocialista építészet "műremekét" (Videó)

Exkluzív 2020 november 23.
Kiverte a biztosítékot balliberális körökben, amikor Győr polgármestere bejelentette: felújítás helyett inkább lebontanák a Győri Nemzeti Színház épületét, annak helyén pedig nemcsak egy új színház, hanem kulturális negyed létesülne. Bár a lebontás mellett szakmai érvek hosszú sora áll – akusztikája katasztrofális, kialakítása elavult, a rekonstrukcióhoz is szinte teljesen vissza kellene bontani és még egy ilyen átépítéssel sem tudna annyit, mint egy korszerű, új épület –, a balliberális sajtó és ellenzéki politikusok hada azonnal őrült tiltakozásba kezdett. A győriek egy része sem fogadta kitörő örömmel a bontási szándékot, hiszen a színház a győri kulturális élet színterévé vált. A bontás mellett szóló érvek azonban vitathatatlanok, amivel ma már a városban élők nagy része is egyetért - bár ezt az ellenzék képviselőinek és a balliberális sajtónak nem igazán sikerült értelmeznie. Azoknak az ellenállása, akik úgy álltak színházvédőnek, hogy talán sosem jártak a Győri Nemzeti Színházban, mellesleg szintén érthető, az ok a napnál világosabb: a Győri Nemzeti Színház a Kádár-kor egyik legjelentősebb beruházása volt. A hazai szocialista építészet "műremeke", amit odaállítottak a barokk belváros szívébe, még csak nem is egyedi. S hogy vajon miért nem az? A PestiTV-nek Dézsi Csaba András adott interjút, aki egyebek mellett erről is kifejtette véleményét. A beszélgetés második része következik. Nézzék meg, érdemes!

Kádár: Kár, hogy nem semmisítettünk meg sokkal több embert – Kivégzések, bebörtönzések, gyilkos sortüzek

KAKovács Attila Magyar ugar 2020 november 22.
1956. november 4-én hajnalban a szovjet hadsereg megindította támadását a magyar forradalom és szabadságharc leverésére. Ezt megelőzően, még előző este, tehát november 3-án megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, Kádár János vezetésével, méghozzá a Szovjetunióban. A kommunisták kegyetlenül vérbe fojtották a magyarság szabadságtörekvését. Bár a közvetlen harcok hamar elültek, a terror tovább folytatódott. A manapság sokak által nosztalgiával emlegetett Kádár János tudtával, sőt, iránymutatásai alapján százakat végeztek ki és közel 200 ezer honfitársunkat üldözték el a hazájából. Írásunkban a megtorlás legfontosabb eseményeit idézzük fel.

Húzzuk ki magunkat, jó magyarnak lenni: ötször hét szűk esztendő után egy fantasztikus futballév [PS-elemzés]

KAKovács Attila Exkluzív 2020 november 21.
Harmincöt évvel ezelőtt zárt utoljára a mostanihoz hasonló, sikeres évet a magyar labdarúgó-válogatott és a magyar futball egésze. Akkor a mexikói vb-re, most a részben hazai rendezésű Eb-re sikerült kijutnia nemzeti együttesünknek. A siker csodálatos érzésére és ízlelgetésére nagyon sokat vártunk, amelyet még inkább édessé tesz, hogy valós teljesítményt fedezhetünk fel mögötte és a jövő is rendkívül biztatónak tűnik.

Valójában az életpárti és az életellenes erők küzdelme zajlik a „nyugati világban” – Borús, de tűpontos elemzés az amerikai választás margójára

KAKovács Attila Magyar ugar 2020 november 14.
Bár a helyzet úgy áll, hogy még biztosan jókora csatározások tanúi leszünk majd az amerikai elnökválasztás kapcsán, mégis: bizonyos következtetések máris levonhatók a történésekből. Amennyiben pedig ezeket a következtetéseket tovább is gondoljuk, rá kell jönnünk, hogy az Egyesült Államok elnökválasztása által felszínre került helyzet nemcsak az USA-ban áll fenn, hanem sok más helyen is, az úgynevezett „fejlett, nyugati világban”. Mindez nagy veszélyeket hordoz és hosszú távon a jelenlegi világrend, és az ezeréves, keresztény civilizáció felszámolását is magával hozhatja, amelynek folyamatát ráadásul meggyorsíthatja Joe Biden győzelme. Elemző írásomban ennek részleteiről kívánok szólni.

A katonai hírszerzés (MNVK-2.) állt a Malév mögött, a háttérben meg a KGB – Megdöbbentő dokumentumok a kivéreztetett repülő-vállalatról

MGMező Gábor A Hálózat 2020 november 8.
„Tény, hogy a MALÉV mindenkori igazgatójának környezete a BM. és az MNVK-2. Csf-ség tisztjeiből vagy munkatársaiból tevődik össze” – írta az állambiztonság egy 1976-os titkos jelentésben, ami már sejtetni engedi, milyen szinten irányította a hálózat az egykori repülőtársaságot. Az elsőként most publikált, megdöbbentő dokumentumok szerint gyakorlatilag a Szovjetunióhoz a végletekig hű katonai hírszerzés, az MNVK-2. állt a Malév mögött. A hetvenes években készült állambiztonsági dossziéból kiderül, hogy a Malév-igazgatók (Lénárt György, Hűvös Sándor), a háttérember Rónai Rudolf (Légügyi Főigazgatóság) és a különböző kulcsemberek mind az MNVK-2. emberei voltak. Tisztek vagy megnyertek. Ezt csak azért tudjuk, mert az egyik fedésben dolgozó hírszerző megelégelte a mutyizást, a korrupciót és életveszélyes levelet írt az amerikai nagykövetségnek. Őt hazaárulónak nevezték, de mi valójában neki, nekik köszönhetően tudjuk, milyen szinten épült be a kommunista titkosszolgálat a Malévba. Amely a szovjetek segítségével indult és amely az oroszok asszisztálásával ment csődbe.

Gimisként börtönbe zárták, de beintett a beszervezőknek: Ujlaki Dénes színművész és a Kalef "galeri" a PestiTV-n

PPestiSrácok.hu A Hálózat 2020 november 6.
Harcban a Galerik ellen – ez a PestiTV A hálózat című műsorának a témája. A Kádár-diktatúra a hatvanas években kemény harcot folytatott a fiatalok ellen, a rendőrség és az állambiztonság segítségével üldözte a nekik nem tetsző csoportokat. Ilyen volt a Kalef is. Két kalefossal, Ujlaki Dénes színművésszel és Veszely Ferenc festővel egy egészen különleges, egyszerre nevetős és borzongatós adást hoztunk össze.

Igazság (?) és emlékezés: 10 évvel a vörösiszap-katasztrófa után (Videó)

Magyar ugar 2020 november 5.
Tíz év elteltével sem zárult még le a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőper. Tíz év elteltével sem zárhatják le a múltat a katasztrófa elszenvedői, mert mindig jön egy újabb csavar, ami feltépi a sebeket és felbolygatja a társadalom igazságszolgáltatásba és igazságosságba vetett hitét. Bár 2019-ben jogerős ítélet született a büntetőperben és a MAL Zrt. három felelős vezetőjét is letöltendő börtönbüntetésre ítélték, amit azok el is kezdtek letölteni, közben felülvizsgálatért a Kúriához fordultak, hogy szabaduljanak felelősségük következményeitől. A 10-es szám, úgy látszik, szimbolikus jelentőséggel bír a katasztrófa történetében: tíz éve szakadt át az ajkai timföldgyár 10-es számú kazettájának sarka és öntötte el a vörös, lúgos zagy Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhely egy részét. Tíz ember veszítette életét közvetlenül az iszapömlés során. A Győri Ítélőtábla jogerős ítéletében végül összesen tíz embert marasztalt el. És tíz évvel a katasztrófa után zárulhat le egy korszak, a Kúria határozatával. Amivel november 27-ig még várni kell. Stábunk a katasztrófával sújtott térségben járt, országgyűlési képviselőkkel, az akkori polgármesterekkel idéztük fel a tragédia pillanatait, az életmentés, majd az újjáépítés időszakát, és górcső alá vettük a felelősség kérdését is.

Mivé lett a lázadó: itt a felvétel, ahol Bródy hitet tett a diktatúra mellett és elárulta a „szélsőséges” alternatív zenészeket

MGMező Gábor A Hálózat 2020 november 1.
Megdöbbentő filmfelvétel került fel az internetre Bródy Jánosról. A jelenet 1981-ből származik: ekkor osztotta meg a diktatúra a zenészszakmát, az árulók, az ellenségek az új, lázadó alternatív zenekarok lettek. Tóth Dezső miniszter-helyettes arra kérte Bródy Jánosékat, hogy segítsenek „megtisztítani” a terepet a körön kívüli bandáktól. Bródy (ekkoriban a Zeneművészek Szövetsége elnökségének a tagja) felszólalásában hitet tett a kádári társadalom mellett, majd ezt mondta: „Még mindig nem tudni pontosan, hol vannak e műfajnak a határai, s ennek a következménye az is, hogy ilyen szélsőséges jelenségekről szólt Tóth elvtárs. Itt hivatásos előadóművészi engedéllyel rendelkező zenészek ülnek, s a Tóth elvtárs által említett rossz példák alanyai nem tartoznak hozzánk. Sem az URH, sem az Orgazmus, sem a Bizottság.” Bródy szavai súlyosnak számítottak, hiszen ekkora már a politika is elismerte őt. Barátai, Koncz Zsuzsa és Zorán ekkor már a kommunisták Országos Béketanácsában voltak.

Kisberk a Hobbistában: "Gyurcsány embervadászatot rendezett és még mindig nem rohad a börtönben"

PPestiSrácok.hu Exkluzív 2020 október 25.
A péntek esti Politikai Hobbista vendége volt Kisberk Szabolcs, aki 2006-ban testközelből tapasztalhatta meg, milyen a "gyurcsányi demokrácia" utcai megjelenése, vagyis a terror és az erőszak. A tényfeltáró újságíróként megismert Kisberk a műsorban úgy fogalmazott: a mai 16-17 éveseknek fogalmuk sincsen arról, hogy tizennégy évvel ezelőtt embereket lőttek Budapesten minden következmény nélkül. Szavai szerint "embervadászatot rendezett Gyurcsány, aki a mai napig nem rohad a börtönben, pedig ott lenne a helye". Kitért arra is, hogy a DK elnöke szelfizik, influenszerkedik az ifjabb korosztállyal, akiket láthatóan nem érdekel – vagy nem tudnak róla –, hogy milyen véres rendőrterror fűződik Gyurcsányék nevéhez.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Csibra TiborCsibra Tibor Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.