Forró drót
A berlini rendőrök fele nem tud németül
Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül. Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
A szerződés pedig a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába. Orbán Viktor: Brüsszel vagy Magyarország, melyik utat választjuk?
Orbán Viktor miniszterelnök ma a Harcosok Klubjában jelentkezett, ahol a kormányfő közölte, hogy megírta a levelet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság (EB) elnökének. Orbán Viktor a levélben követelte az EB elnökétől, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Kussol a MÚOSZ, ha jobboldali újságírókat fenyegetnek
Érdekes dolog ez a szakszervezetiség, meg érdekvédelem. Valahogy mindig csak az elvtársak érdekeit sikerül megvédeniük az ilyeneknek. Ha jobboldali ügyvédet, vállalkozót, gazdát, vagy éppen újságírót fenyegetnek akasztással, az összes ilyen szervezet mélyen kussol. A Kapu Tibor magyar űrhajós a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, és azon belül konkrétan Rátgéber László szakmai és stratégiai igazgató meghívására hétfőn Pécsre látogatott, ahol kipróbálta az akadémia High Performance Centerében található speciális eszközöket.Ezt követően Kapu megállapította, hogy legközelebbi űrutazására akár itt is fel tudna készülni. A mai napon veszi kezdetét az Egyesült Nemzetek Szervezetének 80. közgyűlése, amely előtt számos ország már korábban jelezte, köztük az Egyesült Királyság és Franciaország, hogy elismeri a palesztin állam függetlenségét. Ezek a kijelentések a háborúban álló Izraelnek fájnak a legjobban, aki igyekszik minden lehetséges módon megakadályozni egy számára ellenséges állam létrejöttét, így az ENSZ-ben is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ursula von der Leyennek küldött levelében követeli, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - közölte Szijjáró Péter külügyminiszter. Az ukrán gázimport túlnyomó része orosz eredetű molekula. Tételesen tudható már, hogy milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsítják az óbudai DK-s polgármestert, Kiss Lászlót. Takács Péter szerint a magyar egészségügy sokkal jobb állapotban van, mint ahogy azt a balliberális média be akarja állítani. A külügyminiszter cáfolta a jereváni rádió legújabb híreit. Az első Y generációs a szentek sorában. A philadelphiai Woodmere Művészeti Múzeum pert indított a Trump-adminisztráció ellen, amiért az megvonta a Múzeumi és Könyvtári Szolgáltatások Intézetétől (IMLS) járó támogatást. Az ügy túlmutat egyetlen intézmény gondján: az amerikai kulturális infrastruktúra jövője a tét, ezért lehet, hogy aggódhat Trump. Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket. Az országot érő orosz légicsapásokban legalább öt ember életét vesztette, közülük kettő a fővárosban. Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszország Brjanszk megyében - jelentette be vasárnap Robert Brovdi, az ukrán drónerők parancsnoka. A tranzitvezeték orosz olajat szállít Magyarországra és Szlovákiába. Teljes holdfogyatkozás lesz este Budapesten 19:31-kor kezdődik és 20:53-ig tart. A teljes holdfogyatkozás, az ország keleti részein ehhez képest néhány perccel korábbi, míg nyugaton néhány perccel későbbi időpontokkal érdemes számolni Az ukrán külügyminiszter szerint Ukrajna tagsága valójában Magyarország nemzeti és biztonsági érdekeit szolgálja. Két góllal is vezettünk, a közel egy félidőnyi emberelőnyt azonban kihasználták az írek és egyenlítettek. Akár hogy forgatjuk, ezek csak kommunisták. Furcsa módon valahányszor tűnik fel egy új arc Magyar Péterék körül, arról azonnal kiderül, hogy mindenkit meg akar sarcolni. Most például az édesanyákat. Az olasz jobboldal együttérzéséről biztosította a magyar népet és a Szicíliában megerőszakolt magyar lányokat. A Liga politikusai ígéretet tettek rá, hogy a lehető legszigorúbb büntetésben részesüljenek az elkövetők. Bütyök még mindig lóg melóból, ami igazból nem baj, hiszen addig legalább nem lobbizik Magyarország ellen Brüsszelben, de az is látszik, hogy egy kavicsot nem mozdít meg a mi érdekünkben. Magyar Péter haverjai ugyanis éppen a magyar gazdák ellen szavaztak, mikor ő éppen lébecolt. Lebuktak és most már hiába hazudoznak. Az Alapjogokért Központ legújabb kutatása alapján bármennyire is tagadják adóemelési terveiket, a Tisza politikusai mr nem tudnak menekülni a valóság elől. Rétvári: A nemzeti karaktert kell megerősíteni
Önmagunkat, a nemzeti karaktert kell megerősíteni; ez sokkal jobb irány, mint a nyugati minták másolása – jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Vácrátóton, a szüreti mulatság és veteránjármű-találkozó megnyitóján. Leváltották az úzvölgyi temetőgyalázást legitimáló román prefektust
Leváltották Maricica-Luminiţa Coşa-t, a romániai Bákó megye prefektusát – írja a Transindex. A prefektus asszony azzal váltotta ki a magyar közvélemény haragját, hogy előbb törvénytelennek ítélte meg a dormánfalvi polgármesternek az úzvölgyi temetőben végrehajtott építkezéseit, majd június 6-án mégis arra utasította a csendőrséget, hogy biztosítsák a román nacionalisták zavartalan temetőgyalázását. Donald Trump kölcsönös védelmi szerződésről tárgyalt Izraellel
Donald Trump egy kölcsönös védelmi szerződés lehetőségéről egyeztetett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel – közölte maga az amerikai elnök szombaton. Félszáz megállót és vasútállomást újít fel a MÁV
Összesen 700 megállója és vasúti állomása van a MÁV-nak országszerte. Ezek közül ötvenet újítanak fel 2023-ig – mondta Loppert Dániel, a MÁV kommunikációs igazgatója szombaton, az M1 aktuális csatornán. Időzített bombán ül a francia kormány
A migrációs ügyekkel foglalkozó Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal jelentése szerint Franciaország 2019-ben beérte Németországot a menedékkérők számában. Ennek oka, hogy a francia menekültügyi rendszer befogadóbb, és a szabályok is enyhébbek, mint a többi uniós tagállamban – írja a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva az Origo. Schanda Tamás: Az ITM a magyar gazdaságtörténet legerősebb minisztériuma
A magyar kormány célja, hogy Magyarország Európa öt legversenyképesebb és legélhetőbb országa közé kerüljön 2030-ra – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) újonnan kinevezett parlamenti államtitkára az Origónak adott interjúban, amely szombaton jelent meg.
Novák Katalin: Magyarországon a házasságkötés reneszánszát éli
Az idei év első felében a házasságkötések száma közel 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; Magyarországon a házasságkötés a reneszánszát éli – mondta Novák Katalin Szentendrén, ahol a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) őszi találkozója keretében öt fiatal pár kötött házasságot. A Fehér Ház bejelentette Oszáma bin Láden fiának, Hamzának a halálát
A washingtoni Fehér Ház nyilatkozatban jelentette be szombaton, hogy egy amerikai terrorizmusellenes műveletben meghalt Hamza bin Láden, az al-Kaida terrorszervezet meggyilkolt egykori vezetőjének fia, aki maga is kiemelkedő alakja lett a szervezetnek. Fidesz: Karácsony mismásol, képtelen rendbetenni a zuglói parkolást
Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt tavaly óta próbálja elmismásolni a zuglói parkolási botrányt, arra pedig alkalmatlan, hogy rendet tegyen – mondta a Fidesz budapesti szóvivője szombaton, Budapesten, sajtótájékoztatón. Megrongálták a józsefvárosi Fidesz-iroda környezetét a helyi ellenzék emberei
A józsefvárosi ellenzéki jelölt emberei éjjel megrongálták a helyi Fidesz-iroda környezetét. Az utóbbi időben ugyanez a csapat rendszeresen rongálja a kormánypárti jelöltek plakátjait, emiatt már több tucatot le kellett cserélni – írja a helyi Fidesz a közleményében. Szakértő: A Salvini nélküli új olasz kormány máris elvenné az uniós forrásokat a migránsokat át nem vevő tagállamoktól
Bár a Matteo Salvini részvétele nélkül létrejött új, baloldali olasz kormány csak néhány napja van hivatalban, máris előkerült az a retorika, hogy el kell venni az uniós forrásokat a migránsokat át nem vevő EU-tagállamoktól – mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője szombaton, az M1 aktuális csatornán. Megmentett tizennégy embert, mielőtt lezuhant gépével egy magyar pilóta Németországban
Lezuhant egy ejtőernyősöket szállító gép Németországban és meghalt egy 31 éves, szegedi származású férfi – a gép pilótája –, miközben 14 ember életét megmentette.
A fehérek megölésére szólít fel egy nigériai, Svédországban élő rapper (Videóval!)
Jesse Ekene Nweke Conable egy Nigériában született, jelenleg Svédországban élő rapper, aki gyűlöli a fehéreket, ezért az ő rabszolgává tételükre, illetve a megölésükre szólít fel. A rasszizmusra állítólag mindig érzékeny Instagram és a YouTube nem tiltotta le a videóit – szúrta ki az Origo. Varga Mihály: A kelet-közép-európai régió növekedése az Európai Unió átlaga felett alakul
A kelet-közép-európai régió növekedése továbbra is magasan az Európai Unió átlaga felett alakul, ezért fontos szerepet játszik a kontinens gazdaságának erősítésében – emelte ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek ülésén (Ecofin) Helsinkiben. Egyre nagyobb bajban van a sajtószabadság az unió soros elnökségét betöltő finn miniszterelnök hazájában
Hamarosan Budapestre érkezik a Magyarországot alaptalan rágalmakkal vádoló finn kormányfő. Antti Rinne bár bőszen osztja az észt mindenkinek, de arról már nem beszél, hogy Finnországban mind az igazságszolgáltatás függetlensége, mind a sajtószabadság súlyos veszélyben van – írja az Origo. Az olasz médiában is elismerően cikkeznek a magyar családpolitikáról
Az Il Giornale olasz jobboldali napilap 2019. szeptember 9-én, a Budapesten rendezett nemzetközi demográfiai konferencia kapcsán ír cikkében a magyarországi családpolitika eredményeiről. A lap szerint „Orbán Viktor Magyarországának adatai ellentétben állnak a legtöbb európai országéval”, például az ország az OECD-átlag kétszeresét költötte el családok támogatására – olvasható a Tűzfalcsoport oldalán. Orbán Viktor: Mutassuk meg a világnak, milyen a keresztény szabadságra épített élet!
A magyarok küldetése, hogy megmutassák a világnak, milyen a keresztény szabadság eszményére épített élet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az Országházban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) XII. kongresszusán. Két informatikai szerződés miatt is elmarasztalták a Márki-Zay vezette hódmezővásárhelyi önkormányzatot
Két szabálytalan informatikai szerződés miatt is elmarasztalta a Közbeszerzési Döntőbizottság a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalt. A hatóság honlapján közzétett döntések azokat a szerződéseket érintik, amelyek miatt a Fidesz helyi szervezete több alkalommal is számon kérte Márki-Zay Péter polgármestert. Olaszország újra megnyitja a kikötőit a migránsok előtt
Miután a bevándorlásellenes, népszerű egykori belügyminiszter, Matteo Salvini pártja nélkül alakult meg az új olasz kormány, a baloldali miniszterelnök azt akarja, hogy újra kiköthessenek a migránshajók és kezdjék el szétosztani a migránsokat. Kövér: A világórát Európában egyre többen a magyar időhöz igazítják
A magyarok erőfeszítésének és a kormány politikai teljesítményének köszönhetően vannak arra utaló jelek, hogy a világórát Európában egyre többen a magyar időhöz igazítják vagy fogják igazítani – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a Parlamentben, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) XII. kongresszusán. Nyomozás indult Juan Guaidó ellen
A venezuelai főügyészség azzal a gyanúval indította el a nyomozást az ellenzék vezetője ellen, hogy kapcsolatban áll egy drogcsempész kolumbiai fegyveres szervezettel. Nógrádi: Nagyon megosztott a német társadalom a migráció miatt
Nagyon megosztott a német társadalom a migráció kérdésében – vélekedett Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szombat reggel, az M1 aktuális csatornán. Külföldi csalókat fogott el a rendőrség Budapesten az FBI segítségével
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodájával (FBI) együttműködésben két, Budapesten bujkáló, nemzetközi elfogatóparanccsal körözött férfit is őrizetbe vettek – írja a Police.hu. Cser-Palkovics András lett az év polgármestere
Székesfehérvár első embere, Cser-Palkovics András kapta idén a Szféra Kft. által alapított Év polgármestere díjat, amelyet a Fidesz–KDNP-s politikus pénteken, a Fejér megyei Velencén vehetett át. Az év alpolgármestere ezúttal Kis Andrea, az év jegyzője pedig Bacsa Vendel lett – írja a Magyar Nemzet.