Forró drót
A berlini rendőrök fele nem tud németül
Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül. Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
A szerződés pedig a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába. Orbán Viktor: Brüsszel vagy Magyarország, melyik utat választjuk?
Orbán Viktor miniszterelnök ma a Harcosok Klubjában jelentkezett, ahol a kormányfő közölte, hogy megírta a levelet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság (EB) elnökének. Orbán Viktor a levélben követelte az EB elnökétől, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Kussol a MÚOSZ, ha jobboldali újságírókat fenyegetnek
Érdekes dolog ez a szakszervezetiség, meg érdekvédelem. Valahogy mindig csak az elvtársak érdekeit sikerül megvédeniük az ilyeneknek. Ha jobboldali ügyvédet, vállalkozót, gazdát, vagy éppen újságírót fenyegetnek akasztással, az összes ilyen szervezet mélyen kussol. A Kapu Tibor magyar űrhajós a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, és azon belül konkrétan Rátgéber László szakmai és stratégiai igazgató meghívására hétfőn Pécsre látogatott, ahol kipróbálta az akadémia High Performance Centerében található speciális eszközöket.Ezt követően Kapu megállapította, hogy legközelebbi űrutazására akár itt is fel tudna készülni. A mai napon veszi kezdetét az Egyesült Nemzetek Szervezetének 80. közgyűlése, amely előtt számos ország már korábban jelezte, köztük az Egyesült Királyság és Franciaország, hogy elismeri a palesztin állam függetlenségét. Ezek a kijelentések a háborúban álló Izraelnek fájnak a legjobban, aki igyekszik minden lehetséges módon megakadályozni egy számára ellenséges állam létrejöttét, így az ENSZ-ben is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ursula von der Leyennek küldött levelében követeli, hogy az Európai Unió térítse meg Magyarország határvédelmi költségeit. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - közölte Szijjáró Péter külügyminiszter. Az ukrán gázimport túlnyomó része orosz eredetű molekula. Tételesen tudható már, hogy milyen korrupciós pénzek elfogadásával gyanúsítják az óbudai DK-s polgármestert, Kiss Lászlót. Takács Péter szerint a magyar egészségügy sokkal jobb állapotban van, mint ahogy azt a balliberális média be akarja állítani. A külügyminiszter cáfolta a jereváni rádió legújabb híreit. Az első Y generációs a szentek sorában. A philadelphiai Woodmere Művészeti Múzeum pert indított a Trump-adminisztráció ellen, amiért az megvonta a Múzeumi és Könyvtári Szolgáltatások Intézetétől (IMLS) járó támogatást. Az ügy túlmutat egyetlen intézmény gondján: az amerikai kulturális infrastruktúra jövője a tét, ezért lehet, hogy aggódhat Trump. Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket. Az országot érő orosz légicsapásokban legalább öt ember életét vesztette, közülük kettő a fővárosban. Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszország Brjanszk megyében - jelentette be vasárnap Robert Brovdi, az ukrán drónerők parancsnoka. A tranzitvezeték orosz olajat szállít Magyarországra és Szlovákiába. Teljes holdfogyatkozás lesz este Budapesten 19:31-kor kezdődik és 20:53-ig tart. A teljes holdfogyatkozás, az ország keleti részein ehhez képest néhány perccel korábbi, míg nyugaton néhány perccel későbbi időpontokkal érdemes számolni Az ukrán külügyminiszter szerint Ukrajna tagsága valójában Magyarország nemzeti és biztonsági érdekeit szolgálja. Két góllal is vezettünk, a közel egy félidőnyi emberelőnyt azonban kihasználták az írek és egyenlítettek. Akár hogy forgatjuk, ezek csak kommunisták. Furcsa módon valahányszor tűnik fel egy új arc Magyar Péterék körül, arról azonnal kiderül, hogy mindenkit meg akar sarcolni. Most például az édesanyákat. Az olasz jobboldal együttérzéséről biztosította a magyar népet és a Szicíliában megerőszakolt magyar lányokat. A Liga politikusai ígéretet tettek rá, hogy a lehető legszigorúbb büntetésben részesüljenek az elkövetők. Bütyök még mindig lóg melóból, ami igazból nem baj, hiszen addig legalább nem lobbizik Magyarország ellen Brüsszelben, de az is látszik, hogy egy kavicsot nem mozdít meg a mi érdekünkben. Magyar Péter haverjai ugyanis éppen a magyar gazdák ellen szavaztak, mikor ő éppen lébecolt. Lebuktak és most már hiába hazudoznak. Az Alapjogokért Központ legújabb kutatása alapján bármennyire is tagadják adóemelési terveiket, a Tisza politikusai mr nem tudnak menekülni a valóság elől. Gyurcsány: A DK nem akar senkire rátelepedni
Komoly pozíciót nem kér magának egy esetleg Botka László vezette kormányban, de ahhoz megvan a hatalma, hogy nyugalomhoz segítse az országot – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc DK-elnök a Kossuth Rádióban. A volt miniszterelnök arról is beszélt, konzervatívabbnak tartja magát Orbán Viktornál, az MSZP-nél és a Momentum Mozgalomnál is. Kósa: Majtényi Soros jelöltje
Egyszerűbb, ha a feladóval beszélünk, tehát Soros Györgyöt szívesen várjuk, sokkal egyszerűbb, ha vele beszéljük meg, mi a szándéka Magyarországgal, mintha Majtényi közvetítését kérjük ehhez - jelentette ki Kósa Lajos sajtótájékoztatóján. Hozzátette, már a Majtényi vezette Eötvös Károly Közpolitikai Intézet alapításakor kijelentették, hogy az üzletember ezen keresztül befolyásolná a hazai közéletet. Dózsa László lesz Stefka István vendége a Polgárok Házában
A Polgárok Háza legújabb közéleti sorozatában Stefka István író, újságíró, a PestiSrácok.hu lapigazgatója beszélget a meghívott vendégekkel aktuális témákról. Mai vendége Dózsa László színművész lesz. A mai nappal véget vetettek annak, hogy a bankok kifosztják az adósokat
A KDNP frakcióvezetője szerint, ha egy család önhibáján kívül ellehetetlenül, akkor segítséget kell nyújtani számára, amit az államnak és a pénzintézetnek is kötelessége megadnia. A törvénynek köszönhetően ezentúl nem lehet kiforgatni a vagyonukból az árverezésre kerülő ingatlanok tulajdonosait, mivel csak a becsérték száz százalékán lehet kiírni árverést végrehajtás alatt álló ingatlanra. Politikusellenes rasszizmussal vádolja Szigetvári Fekete-Győr Andrást
Fekete-Győr András populista elitellenessége nem szabadságot és liberális demokráciát teremt, hanem egy gyengébb Magyarországot – írta Szigetvári Viktor Facebook-bejegyzésében. Az Együtt politikusa szerint a Momentum Mozgalom vezetője ahelyett hogy az értékekről vitatkozna, „inkább leköpi tisztességes és fenyegetésben élő, eredményeket elérő ellenzéki politikusok munkáját” Végeredményben Soros tehet a demokratikus normák leépüléséről Kelet-Európában
A Politico nevű brüsszeli hírportál szerint egyes megfigyelők attól tartanak, Soros György és a külföldi finanszírozású civil szervezetek elleni további támadások a demokratikus normák leépítéséhez vezetnek Közép- és Kelet-Európában. A cikk azon is háborog, hogy egy tervezett magyar törvényjavaslat várhatóan elő fogja írni, hogy a civil szervezetek adjanak számot a külföldről kapott pénzügyi támogatás mértékéről.
Több mint 70 magyar fejlesztés Európa klímakutató műholdján
Több mint 70 magyar tervezésű és gyártású eszközzel bocsátották fel a Sentinel 2B műholdat a Francia Guyana-i Kourou-ból, magyar idő szerint 2017. március 7-én, hajnali 2 óra 49 perckor. A műholdsorozat felvételei pontosabb képet adnak a felszínborításról, a talajnedvességről, a felszíni vizek állapotváltozásáról, kiemelt jelentőségük lehet a katasztrófahelyzetek feltérképezésében és a klímaváltozás hatásainak nyomon követésében is. Szabadidejében rugdosta a rendőr a kiskorú ligetvédőt?
A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint egy hivatalos állományban lévő rendőrt azzal vádolnak, hogy tavaly júliusban szolgálaton kívül belerúgott egy kiskorú ligetvédőbe a Városligetben. Orbán: Ostrom alatt állunk
A migrációs áradat csak lelassult, de nem ért véget, „ebben a pillanatban is ostrom alatt állunk" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a határvadászképzés második és harmadik ütemében kinevezett tiszthelyettesek ünnepélyes eskütételén. Munkaszünetté nyilvánították nagypénteket
Az Országgyűlés kedden a Fidesz-KDNP képviselőinek javaslatára munkaszüneti nappá nyilvánította nagypénteket, így idén április 14-től négynapos munkaszüneti ünneppé válik a húsvét. Csak két független képviselő, Fodor Gábor (Liberálisok) és Szabó Szabolcs (Együtt) tartózkodott. Tarlós: Az OLAF a 2006-os választások előtti szerződések miatt kérhet vissza pénzt
Tarlós István szerint az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásról szóló jelentésében megfogalmazott legsúlyosabb észrevételek, amelyek felvethetik az uniós támogatás visszafizetésének lehetőségét, lényegében még a 2006-os választások előtti időszakra vonatkoznak. A brit lapok is Vona cukiság-kampányával vannak tele
„A magyar szélsőjobboldali Jobbik lágyítani igyekszik imidzsét” – idézi a Financial Times-t a MagyarIdők.hu. A lap szerint a populizmus térhódításával Európa politikai tengelye jobbra tolódott, ezért a radikális pártoknak sem kell olyan szélsőséges programeszközökhöz nyúlni, mint az antiszemitizmus ahhoz, hogy továbbépítsék szavazóbázisukat.
LMP: Ne a képviselők fantáziáján múljon a vagyonnyilatkozat
Az LMP szigorítaná az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatának a kitöltését - jelentette ki Szél Bernadett az M1-en. Ez azt jelenti, hogy nem a képviselők "fantáziájára" bíznák, hogy milyen vagyonelemeket írnak be, hanem az objektív adatbázisokból kellene ezeket átemelni. Ne uborkagörbületet szabályozzon az unió - Összerántotta a keleti blokkot a silányabb élelmiszer
Összefogtak a keleti blokk országai az EU-ban a multik gyengébb minőségű élelmiszerei ellen - nyilatkozta Fazekas Sándor agrárminiszter a Magyar Idők-nek. "Ne csak az uborka görbületét és a tyúkketrec nagyságát szabályozza az unió! Elfogadhatatlan, hogy a jobb minőségű termékek a nyugati piacra kerülnek, míg a silányabbak a keleti blokk országaiba" - mondta Fazekas Sándor. Az amerikai legfelsőbb bíróság nem akar transzklotyókkal foglalkozni
Az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság hétfőn közölte, nem akar foglalkozni a transzneműek vécéhasználatának ügyeivel. A történet előzménye, hogy a 17 éves, lánynak született Gavin Grimm-et, mivel fiúnak érezte magát, kezdetben beengedték a fiú vécébe, aztán már csak a semleges vécét használhatta. Ezzel szerinte kirekesztették a fiúk közül. Trump kicsit finomított a beutazást korlátozó rendeletén
Új rendeletet írt alá az Egyesült Államokba történő beutazás korlátozásáról Donald Trump amerikai elnök – jelentette be hétfőn a Fehér Ház. Az új rendelet március 16-án lép életbe. Bár Trump aláírta, de nem kommentálta az új elnöki rendeletet. Dúdolja együtt Gyurcsányékkal a DK új kampánydalát!
Két napja tette közzé Gyurcsány Ferenc saját Facebook-oldalán a DK új kampánydalát. Azóta 2600-án lájkolták a nótát, ami minden bizonnyal a 2017-es, sőt a 2018-as év slágere is lesz. Ennek dallamát fogjuk fütyülni, amikor jövőre az urnák elé járulunk, és arról döntünk, bejuttatjuk-e a parlamentbe az őszödi szónok pártját. Kálmán Olgát már nem érdekli, hogyan szerezte milliárdjait új kenyéradója, Simicska Lajos
Simicska azt mondta ki, hogy ez innentől kezdve vállalhatatlan – így értelmezte a G-napot a 444.hu-nak nyilatkozva Kálmán Olga. A Hír TV-hez igazolt műsorvezető szerint Simicska és Orbán szakítása után lett kritikus, igazi hírtelevízió a Hír TV. Bár korábban oligarcházta Simicskát, ma már nem érdekli, honnan szerezte vagyonát a nagyvállalkozó, nem akar ezzel a témával foglalkozni, inkább a jövőbe néz. Rossz hír a huhogóknak: júniusban kezdődhet a 3-as metró felújítása
Júniusban megkezdődhet a 3-as metróvonal felújítása – mondta a főpolgármester hétfő este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Tarlós István közölte, a BKV által a kiviteli tervekre kiírt tendereket részlegesen módosítani kellett egy jogszabályi változás miatt, de „ettől még az idén nyáron, júniusban a kivitelezés megindulhat”. Leköpik, terrorizálják a francia nőket a muszlimok, ha szoknyában vannak, vagy nincs rajtuk fejkendő
Komoly társadalmi problémát jelent Franciaországban a muszlim közösségek egyre erősebbé válása miatt a nők hátrányos megkülönböztetése. A France 2 közszolgálati televízió riportot közölt arról, hogy az egyik párizsi elővárosban több kávézóba sem engedtek be nőket, csak férfiakat, mert a muszlim férfiak szerint ott nincs helye egy nőnek. A Jobbik ma is egy kis strómanozással ütötte el az időt a parlamentben
Vona Gábor (Jobbik) szerint amióta a Fidesz-KDNP van kormányon, megszűnt a szervezett bűnözés Magyarországon: ma ugyanis a kormány jelenti a szervezett bűnözést az országban, mert olyan maffiát hozott létre, amely mellett nincs tér másnak. Tuzson Bence (Fidesz) úgy reagált: a Jobbiknak „új gazdája van”, egy magyar földesúr, aki médiavállalkozó is, és a párt elárulta a saját szavazóit, nem az ő érdekükben politizálnak. Kósa: „Az eltűnt milliárdok az MSZP kasszájában végezték”
A szocialisták nem tisztázták, hogy a Szeviép-pénzek valóban az MSZP-hez kerültek-e, de hallgatnak a 4-es metró beruházása kapcsán eltűnt milliárdokról is – hangsúlyozta hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában Kósa Lajos. A Fidesz frakcióvezetője kiemelte: 379 kisvállalkozót tett tönkre a Szeviép, amely mintegy 11 milliárd forintos adósságot hagyott maga mögött. Hozzátette: az adóhatóság 2013-ban csődbűncselekmény miatt nyomozást indított, a büntetőeljárás most is zajlik a cégvezetőkkel szemben, akik több szálon kötődnek a szocialistákhoz, kiemelten Ujhelyi Istvánhoz, az MSZP alelnökéhez. Meghalt a vesztegetéssel vádolt nyíregyházi bírónő
„Ne Soros szervezeteinek érveit vegye figyelembe az ellenzék, hanem Magyarország biztonságát”
A Fidesz felszólítja az ellenzéki pártokat arra, hogy a keddi végszavazás során szavazzák meg a jogi határzár megerősítését célzó jogszabályokat – jelentette ki a párt kommunikációs igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. Hidvéghi Balázs közölte: arra kérik az ellenzéki pártokat, hogy ne külső érdekeket, Brüsszel érdekét, ne a Soros György által támogatott szervezetek érveit vegyék figyelembe, hanem Magyarország biztonságát. Aki erre a törvényre nemmel szavaz, az egyértelműen bevándorláspárti – fogalmazott.