Forró drót
Navracsics Tibor: a természet csodája tárul elénk a Nimród 111 fotókiállításon
A Várpalotai Thury-vár ad otthont a Nimród 111 fotókiállításnak, amelynek anyagát a 111. évfolyamába lépett Nimród vadászújság fotósainak, illusztrátorainak képeiből válogatták. A megnyitón a területfejlesztési miniszter azt hangsúlyozta, hogy a természeti csodákra hívja fel a figyelmet a tárlat. Navracsics Tibor kiemelte, hogy akárcsak a kiállításnak keretet adó Európa Kulturális Fővárosa programsorozat (EKF) tervezésekor, vadászat esetén is a fenntarthatóság, az értékek tisztelete az egyik fontos mozgatórugó. Mint mondta, egy séta a természetben ünnep lehet a mindennapok közepette, amikor az ember észreveszi a természet szépségét. Ugyanígy ünnep az EKF programsorozat is, amely az épített környezetünk szépségeire és kulturális értékeinkre hívja fel a figyelmet - tette hozzá a miniszter. Fontosnak tartja a cseh–német határ nyitottságát a két ország külügyminisztere
Fontosnak tartja országaik egymás közti határainak nyitottságát a cseh és a német külügyminiszter. Jan Lipavsky és Annalena Baerbock pénteken a cseh-német határon megtartott találkozójukon megerősítették, hogy ez mindkét ország kormányának kiemelt érdeke. "A cseh kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ne legyen szükség a határok lezárására" - mondta Jan Lipavsky újságíróknak sajtóértekezleten a cseh Vejprty településen. Annalena Baerbock felhívta a figyelmet arra, hogy a cseh-német határok nyitottsága különösen a munkaerő szabad áramlásához fontos. Naponta több tízezer cseh állampolgár ingázik lakóhelye és németországi munkahelye között. "A határok nyitottsága olyan kincs, amelyet ápolnunk kell. Ellenőrzésekre nincs szükségünk, s lényegében nem is akarjuk őket" - fejtette ki a német diplomácia vezetője. Rekordszámú levélszavazási kérelem érkezett a spanyol postához a parlamenti választások előtt
Rekordszámú, több mint 2,6 millió levélszavazási kérelem érkezett a spanyol postához a parlamenti választások előtt - közölte a spanyol posta pénteken. A közlemény szerint idén csaknem 95 százalékkal többen jelezték levélszavazási igényüket, mint a négy évvel ezelőtti választások alkalmával. A csütörtökön lejáró határidő előtti utolsó két napban negyedmillióan nyújtották be a kérelmet. Az eddigi rekord 1,4 millió levélszavazat volt a 2016-os parlamenti választások alkalmával. A megnövekedett igényt a szavazás július 23-i időpontjával indokolták, mivel sokan ebben az időszakban töltik nyári szabadságukat. Szijjártó Péter: Magyarország mindent megtesz Bosznia-Hercegovina stabilitásának megőrzése érdekében
Magyarország a felelős szomszédságpolitika jegyében mindent megtesz azért, hogy a Nyugat-Balkán és benne Bosznia-Hercegovina meg tudja őrizni hosszú távon a stabilitását és a békéjét - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A tárcavezető a boszniai kollégájával, Elmedin Konakoviccsal közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a mostani nehézségek közepette nagyon nincs szükség újabb biztonsági kihívásra Európában, a Nyugat-Balkán békéje, stabilitása és nyugalma pedig kulcsfontosságú e téren, különösen a szomszédságban lévő Magyarország számára. A padfestési mizéria már Miskolcra és Mezőkövesdre is begyűrűzött
Budapest után Borsodban is elindult az ideológiai padfestés-láz, legalábbis erre utal, hogy Miskolcon, majd pedig már Mezőkövesden is befestettek egyet - írja a 168 Óra. Deutsch Tamás: Ukrajnáról kérdést feltenni olyan, mint a király asztalánál szellenteni
Az Európai Parlamentben (EP) akár jobboldali többség is lehet 2024-ben – nyilatkozta az Indexnek Deutsch Tamás. A Fidesz EP-képviselője nagyinterjút adott a portálnak, melyben elmondta: pártja már a választások előtt az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) pártcsaládjának és frakciójának a tagja lesz. A politikus szerint Szájer József volt EP-képviselőnek már újra játékban kellene lennie, mert szükség lenne a tudására. Deutsch Tamás az Indexnek arról is beszélt, hogy mi az üzenete annak, hogy Varga Judit vezeti a Fidesz EP-listáját, ill. jövőre számítanak-e politikai átrendeződésre az EP-ben. De arról is olvashatunk, hogy lesz-e egy nagy konzervatív frakció az EP-ben, és vállalna-e miniszteri posztot az Orbán-kormányban. Konkrét személyekről is szó esett a beszélgetésben, többek között az is, hogy a Fidesz tervezi-e Szájer Józsefet újra játékba hozni, és mit gondol Karácsony Gergely főpolgármesterről, de arra a véleményre is kíváncsiak voltak, hogy lesz-e NATO-főtitkár Ursula von der Leyenből.
Még az úttörőtáborokban is jobb volt az ellátás, mint az újpesti napközis táborban
"Azért ez több, mint gyalázat!" – így jellemezte Facebook-bejegyzésében Wintermantel Zsolt kormánypárti politikus azt, hogy milyen ellátást kapnak a gyerekek az újpesti napközis táborban. A tábort a helyi önkormányzat szervezi, és ami még inkább felháborító, hogy ezért a "menüért" a szülők 2985 forintot is fizettek. Harmadfokú hőségriasztás lesz szombat nulla órától szerda éjfélig
Harmadfokú hőségriasztást rendelt el szombat nulla órától szerda éjfélig az ország egész területére az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján - közölte pénteken a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel. Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri, vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot - írták. A két szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a nagy melegben fokozottan ügyelni kell a folyadékbevitelre, ezen kívül 11 és 15 óra között lehetőség szerint érdemes árnyékban tartózkodni. Csak a szokásos: Brüsszel ismét pert indít Magyarország ellen
Az Európai Bizottság pénteken bejelentette, hogy keresetet indít Magyarországgal szemben az uniós bíróságon az egyes építőanyagok rögzített árát bevezető szabályok, a rögzített árak be nem tartása esetén fizetendő súlyos büntetőadók, valamint az építőanyagokra és az építőipari nyersanyagokra vonatkozó termelési kötelezettségek miatt. A 99 Mozgalom tagja is beismerte, hogy Karácsonyt külföldről támogatták
Pusztai Erzsébet, Bokros Lajos pártjának korábbi alelnöke is beismerte, hogy külföldről támogatták Karácsony Gergely 99 Mozgalmát. A volt népjóléti államtitkár sem tartja életszerűnek, hogy kis ládikákban gyűlt össze a több mint 500 milliós összeg, pedig Karácsony korábban ezt állította. A baloldali főpolgármester egyre nagyobb bajban van az elmúlt 33 év legsúlyosabb kampánytámogatási botránya miatt, már a NAV is nyomoz. Márki-Zay plakátrongálással harcol a szólásszabadságért
A baloldal számára a szólásszabadság addig terjed ki, amíg azt mondják, amit hallani akarnak. Jó példa erre Márki-Zay Péter, aki azonnal letépette a plakátokat, amint valami olyat látott rajtuk, ami neki nem tetszett. Szijjártó: az embercsempészet legnagyobb támogatója maga Brüsszel
Az embercsempészet legnagyobb támogatója maga Brüsszel, ugyanis a bűnözők üzleti modellje éppen az Európai Unió bevándorláspárti politikája miatt működik, ennek fényében pedig különösen hiteltelen a külföldi embercsempészek kiutasítása miatt Magyarországgal szemben megindított jogsértési eljárás - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A tárcavezető a boszniai kollégájával közös sajtótájékoztatóján a külföldi embercsempészek kiutasítása miatti európai uniós kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban aláhúzta, hogy "az embercsempészet legnagyobb támogatója maga Brüsszel".
Csizmadia László: boldogan közvetítjük a meghatározó többség véleményét
Csizmadia László a Civil Összefogás Fórumának oldalán írt véleménycikkében fejtette ki a különbséget a valódi civil tevékenység, és a politikai lobbi között. Mint írta, a baloldali mozgalmak eltévedtek a külföldi támogatásokból épült édenkertben. Egyházi központban késelt meg három embert egy "sötét bőrű, rövid hajú, szakállas férfi" Hollandiában
Péntek reggel késelés történt a hollandiai Leiden városában, egy egyházi központban, három ember súlyosan megsérült, az elkövető elmenekült a helyszínről - közölte a hágai rendőrség. Szavazás indult a ferencvárosi pad és a Lánchíd kandelábereinek eladása kapcsán
Online szavazást indítottak a Ferencvárosban lefestett pad, és a Lánchíd kandelábereinek kiárusítása kapcsán. Szavazzon ön is, hogy mit gondol, érdemel-e büntetést az, aki annyit követett el, hogy átfestett egy lócát és hogy kiárusíthatjuk-e nemzeti örökségünket! Kínában kivégezték az óvodásokat megmérgező gondozónőt
Kivégezték a héten Kínában azt az óvodai gondozónőt, aki mérget tett a felügyeletére bízott gyerekek ételébe, megölve egy gyereket – jelentette pénteken a kínai állami média. Elfogadhatatlannak tartja a Pénzügyminisztérium az Európai Bizottság 100 milliárd eurós többletigényét
A magyar kormány számára aggályos, hogy Ukrajna újabb, 50 milliárd eurós támogatást kapjon a következő négy évben addig, amíg nem tudni, hogyan használta fel az eddigi 70 milliárdot – hangsúlyozta Tóth Tibor államtitkár (képünkön) az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán (ECOFIN) Brüsszelben a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint. Szijjártó Péter: 2027-től a katari földgáz is hozzájárulhat Magyarország energiabiztonságához
Reális esély van arra, hogy a jelenlegi szerződések lejártával, 2027-től majd Katarból is érkezhet földgáz Magyarországra, erről már zajlanak is a tárgyalások a felek között - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. Kövér László: a globális magánhatalmak túszul ejtették az Európai Unió vezetését
Európa a támadások célkeresztjében áll, napjainkra a globális magánhatalmak politikai értelemben túszul ejtették az Európai Unió vezetését, amely nem az európai érdekeket képviseli a külvilágban, hanem magánhatalmak érdekeit az európai tagállamokkal és lakosságukkal szemben – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Református Egyház Közös Zsinatán pénteken, Budapesten. Oroszország bezáratja Lengyelország szmolenszki konzulátusát
Az orosz kormány úgy döntött, hogy bezáratja Lengyelország szmolenszki konzuli képviseletét - írta internetes oldalán pénteken az Interfax orosz hírügynökség. Ötvenmillió forintos online csalást derített fel a BRFK és az NVSZ
Ukránokból álló bűnözői csoport ötvenmillió forintot szerzett meg online csalással, a rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közös akciójában hat embert vettek őrizetbe – jelentette be Farkas Péter alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Hollywood sztrájkol – Tiltakozásba kezdett a legnagyobb filmszínész-szakszervezet
Sztrájkba lép az Egyesült Államok legnagyobb filmszínész-szakszervezete – erről döntött a hollywoodi művészeket tömörítő SAG-AFTRA (Screen Actors Guild-American Federation of Television and Radio Artists) országos vezetősége csütörtökön. Mától lehet pályázni azbesztmentesítésre
A kormány támogatja az ország megtisztítását a veszélyes hulladékoktól, ezért második alkalommal hirdet meg országos azbesztmentesítési pályázatot, amelyre július 14-től lehet jelentkezni – jelentette be Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium pénteki közleménye szerint. Levágott ujjat küldtek Macronnak – Nyomozást indítottak
Rendőrségi vizsgálatot indítottak, miután a médiajelentések szerint egy ujjpercet tartalmazó csomagot küldtek az Elysée-palotába, Emmanuel Macron francia elnök hivatalos rezidenciájára. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike