Forró drót
Magyar Péter nem bírta a baráti alákérdezést sem, csúnyán elpattant a kamucsodaszarvas a Partizánban
Bár igazán nem mondható ellenséges terepnek a Partizán Magyar Péter számára, egy évvel a zászlóbontó interjút követően, láthatóan még az akkorinál is sokkal ziláltabb idwgállapotban van a Tisza Párt elnöke. Gulyás Márton sok hibát elkövetett, például arról próbálta kérdezni Magyar Pétert a ma esti Partizánban, hogy volt-e része bennfentes kereskedelemben. A Tisza Párt elnöke a kérdés hallatán jól láthatóan teljesen kiakadt, és arról kérdezte a műsorvezetőt, hogy mennyi az idő, majd ezen a ponton le akarta állítani az interjút.Rákosrendező – Karácsony megkapta maga mellé Lázárt, aki kijelentette: amint hivatalosan a fővárosé lesz a terület, Geriéknek azonnal meg kell kezdeniük a takarítást
A Rákosrendezővel kapcsolatos összes kormányzati kérdés az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) hatásköre alá kerül, miután hétfőn erről határozott Orbán Viktor miniszterelnök - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter sajtótájékoztatón kedden Sopronban, az M1 e témában feltett kérdésére.Porba hullanak gyászkönnyeink: bezárhat a Szabad Európa
Úgy tűnik sokan megsínylik, hogy elapadtak azok az amerikai pénzcsapok, Gyuri bácsi ugyanis csak a belső körnek utal, a mellékvágányos libertálib híroldalak most szomjazó torokkal reménykednek benne, hogy nekik is csurran, cseppen valami. Van ahol csak a gyakornoki programot szántják be, de van, ahol már a megszűnésre is felkészültek.Elkezdődött a tizenharmadik havi nyugdíjak kifizetése
A Magyar Posta a február havi nyugdíjjal együtt a 13. havi nyugellátást ütemezetten február 11-től kézbesíti egészen a hónap végéig.Mexikói drogkartellek kezébe kerülnek az Ukrajnába szállított fegyverek – Amerikai ezredes tálalt ki a jelenségről (videó!)
Drogkartelleknek adja el Ukrajna az amerikaiaktól kapott fegyvereket. Daniel Davis ezredes Tucker Carlsonnak mondta el a helyzet súlyosságát, ám azt is hozzátette: ez egy "nyílt titok", csak a média nem hajlandó erről beszámolni. Miért is tenné, amikor Volodimir Zelenszkij folyamatosan tagadja, hogy történt valaha ilyen. Tehát igaz a jelenség.BM: Többszörösére emelte a béreket az egészségügyben a kormány
Jelentős lépést sikerült elérnie a kormánynak az egészségügyi dolgozók béremelésével. Csak az elmúlt három évben az orvosi fizetések – a 2021-ben kezdődött, több évig tartó átfogó bérfejlesztésnek köszönhetően – minden korábbinál nagyobb mértékben emelkedtek, az egészségügyi szakdolgozók és az egészségügyben dolgozók pedig két lépcsőben, 2023. július 1-jétől és 2024. március 1-jétől kaptak béremelést.Fico Washingtonból kért segítséget a színes forradalmárok ellen
Nem titok, hogy egész Kelet-Közép-Európban az utolsó kétségbeesett kísérleteket teszik, hogy összehozzanak legalább egy csicskamajdant. Pozsonyban és Belgrádban egész jól állnak a színes forradalmárok, oda még kijutott a USAID utolsó utalásaiból. Robert Fico most Elon Muskhoz fordult, hogy tájékoztatást kapjon, kik pénzelik a szlovákiai tüntetéseket.Ursula keménykedne Trumppal az EU-ra kivetett vámok miatt
Sajnálatát fejezte ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, amiért Donald Trump amerikai elnök 25 százalékos vámot jelentett be minden, az Egyesült Államokba érkező acél- és alumíniumtermékre, és azt mondta: az Európai Unióra kivetett indokolatlan vámok nem maradnak válasz nélkül.A USAID utolsó csúszópénzeiből a Transparency megmérte, hogy Magyarország korrupt
A Transparency International megint megírta, hogy Magyarország egyre korruptabb, ehhez természetesen felhasználták az utolsó csúszópénzeket, amiket a USAID az álcivil szervezetnek juttatott, az antikorrupció jegyében. A mérést olyan tudományosan megalapozott és tévedhetetlen számításokra alapozzák, mint például, hogy mennyire érzik korruptnak egy országot a lakói, itt harap a saját farkába a kígyó, hiszen a balos média meg tesz arról, hogy mindenki korruptnak higgyen minket.Musk úgy vásárolna a techpiacon, mint német nyugdíjas az ecserin
Tagadhatatlan, hogy Elon Musk nagyon belehúzott abba, hogy betartsa ígéretét, és leszámoljon a woke minden megnyilvánulásával, ezt pedig azon a területen kezdte, amihez a legjobban ért, nevezetesen a digitális világban és azzal az eszközzel, amiből a legtöbb van neki: pénzzel. A dél-afrikai származású amerikai milliárdos most a legnagyobb mesterséges intelligencia fejlesztéssel foglalkozó cég felvásárlására tett ajánlatot.KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 1,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül a járműüzemanyagok 2,7 százalékkal drágultak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen belül a liszté 43,2, a tejé 25,0, a tojásé 23,8, az étolajé 21,5, a gyümölcs- és zöldségléé 16,0, a vaj, vajkrémé 15,5, a csokoládé és kakaóé 12,9, a tejtermékeké 9,1, a kávéé 8,1 százalékkal. A termékcsoporton belül a száraztészta ára 3,6, a margariné 2,9, a párizsi, kolbászé 2,1 százalékkal mérséklődött.Változik a világ: Donald Trump szólt és a Google Maps cselekedett, már Amerikai-öböl, ami eddig mexikói volt
Nem kellett sokat várni Donald Trump kérésének teljesítésére, a Google Maps már az Amerikai-öböl elnevezést mutatja az amerikai felhasználók számáraSzijjártó Péter: a közel-keleti béke szempontjából kulcskérdés Libanon stabilitása
A közel-keleti béke szempontjából kulcskérdés Libanon stabilitása, a libanoni embereknek most komoly esélyük van arra, hogy hosszú távon visszakaphassák a nyugodt, békés élethez való jogukat - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.Karácsony Gergely feltalálta a trolibuszt és az adatalapú közlekedésszervezést
A nagyszerű hírről maga a főpolgármester számolt be, egy egész Facebook-posztot szentelt a metróbuszokról szóló felfedezésére, mely nemsokára méltó alternatívát fognak nyújtani a metróhoz kocsival igyekvő külvárosiak számára.Az évértékelő előtt a pártszövetség előtt értékel Orbán
Február 18-19-én ad politikai helyzetértékelést a Fidesz-KDNP kihelyezett zárt frakcióülésén a miniszterelnök Balatonfüreden – tudta meg az ATV.Szia uram! Egy transz opera vagy egy guatemalai nemváltás érdekli önt? – Hasonlókra adott támogatást az USAID (videó!)
Sorra hullanak ki a csontvázak az USAID nevű szervezet támogatásaiból világszerte. Kovács Zoltán elárulta, több mint hétszáz médium és hatezer-kétszáz újságíró kapott dollárokat, hogy politikai befolyást szerezzen a világ minden tájára, így Magyarországra is. Hazánkban két éve járt az USAID vezetője, hogy stratégiai megbeszéléseket folytasson NGO-kkal. És ezt máshol is megtette. Az eredmény? Transzgender opera Kolumbiában, nemváltó műtétek Guatemalában, genderbarát munkahelyek Szerbiában.Visszafordíthatatlan spirált indítottak el Zuckerbergék a tényellenőrzésükkel – megszüntetése már csak formalitás
Hosszútávú következményeket okozott a Facebook 2016-ban bevezetett, majd idén januárban eltörölt tényellenőrzési rendszere. Nemcsak ismert jobboldali médiumokat – így többek között a mi oldalunkat – vagy véleményvezéreket hallgattatott el, hanem akár pártokat is, gondolva a Mi Hazánkra. Szakértő szerint itt a jobboldalnak is komoly feladata van, hiszen a baloldal erősebb véleményformálásra képes, és könnyebben tudja ostobaságnak címkézni a konzervatív véleményeket, mint fordítva. És mivel Amerikában már régebben átengedték a baloldalnak a véleménymonopóliumot, Zuckerberg lépése csupán formalitás lehet.Elon Musk bezáratná az amerikai finanszírozású Szabad Európát – ami nem egyenlő a hidegháború idején működő rádióval
Nagy port kavart a liberális médiavilágban, hogy Elon Musk egyetértett azzal, hogy be kell zárni az amerikai adófizetők pénzéből működő, 2020-ban indult Szabad Európa Rádiót. Bizony, ez nem ugyanaz a Szabad Európa, ami 1993-ig működött, és amely valódi tájékoztatást adott a kommunista érában, hanem amely folyamatosan hergeli a közvéleményt az Orbán-kormány ellen – és amely a 2022-es választási kampányba is beszállt, láthatóan Márki-Zay Péterék oldalán.Ukrajna képtelen leszokni az orosz gázról, tovább fizeti Putyin háborúját
Az ukrajnai gáztárolók töltöttsége kritikusan alacsony szintre esett, miután orosz támadások érték a tárolókat és kitermelő egységeket, az ukrán gázimport hirtelen megnőtt Magyarország és Szlovákia irányából. E két ország, mint az közismert, a mai napig is főként orosz eredetű gázt vásárol, Zelenszkijék szerint pedig ezzel finanszírozzák Oroszország agresszióját, és ha Ukrajna innen szállít, akkor ők is. A primitív vádaskodásoknak van az a szokásuk, hogy visszanyalnak.Lemond Klaus Iohannis román államfő, hogy országa "ne váljon nevetség tárgyává"
Bejelentette lemondását hétfőn Klaus Iohannis román államfő, miután a parlament jóváhagyta az elnök felfüggesztéséről szóló ellenzéki kezdeményezést.Magyar Péter baloldali embere eltörölné a tizenharmadik havi nyugdíjat – talán Brüsszel kívánságára?
A tiszás programírói botrány után most Petschnig Mária Zita követeli a tizenharmadik havi nyugdíj eltörlését. A baloldali közgazdász – aki egyébként a Tisza gazdasági programírója is egyben – egy rendezvényen röhögi ki gúnyosan a támogatást, egyúttal mintha azt sugallná: Brüsszel sem akarja a tizenharmadik havi nyugdíj megtartását. Úgy tűnik, ez Magyar Péteréknél nem egy ember véleménye: a tiszások korábban arról elmélkedtek, mi történne, ha megszüntetnék a tizenharmadik havi nyugdíjat.Elkezdődött a piszkos kampány: kibertámadás alatt a közmédia YouTube-csatornája
Aljas módszerekkel és övön aluli támadásokkal indul a 2026-os választási kampány, már idén. Miután több jobboldali hírportál, így a PestiSrácok is terheléses támadás alá esett az elmúlt hetekben, nagyobb célpontra vetették magukat a hálózat ügynökei: feltörték és elérhetetlenné tették a közmédia YouTube-csatornáját.Egy tizedmásodpercen múlt a csoda: nem jutott ki a téli olimpiára a szenzációsan küzdő női hokiválogatottunk!
Hatalmasat küzdött a magyar női jégkorong-válogatott Bremerhavenben, az olimpiai selejtezőn, ám 2–1-re kikapott a házigazda Németországtól. Bár az utolsó pillanatban gólt szereztünk, de a visszajátszás után kiderült, hogy éppen egy tizedmásodperccel időn túl született ez a magyar találat. Ezzel kikaptunk, amellyel eldőlt, hogy ha hajszállal is, de lemaradtunk az olimpiai részvételtől.Menczer Tamás szerint megszállás és bábkormány a brüsszeli recept
A lengyel helyzet egészen elképesztő, tulajdonképpen majdnem olyan brutális módon bánik Tusk a lengyel ellenzékkel, mint annak idején a kommunista Jaruzelski tette. Menczer Tamás szerint Magyar Péter pontosan ugyanezt tenné, ha valahogy sikerülne neki hatalomra kerülnie.Ajánljuk még

































