Forró drót
Bűnszervezetben elkövetett adócsalással gyanúsítják és letartóztatták Botka bizalmi emberét és 7 társát
Akár 20 év börtönre is ítélhetik Joób Márton szegedi szocialista önkormányzati képviselőt, Botka László bizalmasát, akit hét társával együtt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítanak. A gyanú szerint öt éven keresztül könyveltek el fiktív számlákat, amivel 250 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek. Úgy tudjuk, Joób bűntársai között több önkormányzati dolgozó is van. A Kecskeméti Járásbíróság – ahová összeférhetetlenség miatt került az ügy – már döntött is a gyanúsítottak letartóztatásáról. Megvan az Index egyik új főszerkesztő-helyettese
Tevan Imre visszatér egykori munkahelyére, az Indexhez és újra főszerkesztő-helyettes lesz. Az Index egykori munkatársa az Index után az Origónál dolgozott, Sáling Gergő főszerkesztő elbocsátása után fontos pozíciót töltött be a cégnél. Tevan Imre a Klubrádiónak azt mondta, hogy Szombathy Pál vezérigazgató és Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke kérte fel őt a pozícióra. Ezek szerint tehát Szombathy végül a helyén maradt. Mars-expedíciót indít a NASA, az élet jeleit kutatják a vörös bolygón
A Nemzeti Repülési és Űrügynökség (NASA) csütörtök reggel rakétát indít a Mars felé egy innovatív küldetés keretei közt, amelynek célja, hogy egy rovert és egy helikoptert juttassanak a Mars felszínére, amelyek a vörös bolygón esetlegesen előforduló létformák nyomait kutatják – számolt be a Breitbart. Minszk: Terrorcselekményeket akartak elkövetni az őrizetbe vett orosz zsoldosok
A Fehéroroszországban őrizetbe vett 32 orosz zsoldoskatona "terrorcselekményeket" akart elkövetni Minszk gyanúja szerint az ország területén az elnökválasztáshoz közeledve – jelentette ki a fehérorosz nemzetbiztonsági tanács titkára csütörtökön, Minszkben, újságíróknak nyilatkozva. Lopott tévéműsorok közvetítésével szerzett százmilliókat két férfi
Több százmillió forintos kárt okozott egy illegális műsorszolgáltatást végző nagykanizsai férfi, aki budapesti társával közvetítette több ezer előfizetőjének a lopott tévéműsorokat. A szörfözés a rasszizmust, a nőgyűlöletet és a homofóbiát testesíti meg
A rasszistának nyilvánított dolgok egyre bővülő listájára felkerült már a szörfözés is. Az ok, hogy ezt a sportot főleg heteroszexuális, fehér férfiak űzik, és egyébként is drágának számít, tehát a szegényebb, fekete bőrű családok nem tudják megengedni maguknak – számolt be a V4NA.
Másodfokon kezdődik újra a Szeviép-ügy
A Pécsi Ítélőtábla harmadfokú ítéletében hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék által meghozott felmentő ítéletet az úgynevezett Szeviép-perben. Az elsőrendű vádlott O. József halála miatt az első és másodfokú ítéletet is hatályon kívül helyezték, a büntetőeljárást esetében megszüntették. P. László és B. Sándor vádlottak tekintetében a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezték. A Kúria korábban az eljárásból a Szegedi Ítélőtáblát kizárta, ezért várhatóan az új eljárást sem a Szegedi Törvényszék fogja lefolytatni. Az ítélethozatalon B. Sándor és védője nem, csak P. László és jogi képviselője jelent meg. A károsultak képviselője, Szabó Bálint a tárgyalást megelőzően bejelentette, hogy újabb büntetőfeljelentést tesz cikksorozatunk és egyéb, birtokába jutott információk, bizonyítékok alapján fedezetelvonás, továbbá más gazdasági és korrupciós bűncselekmények gyanújával is. Kövesse élőben nálunk a Kormányinfót! – Élő közvetítés 10.30-tól
Ma 10 óra 30 perctől a megszokott módon közvetíti portálunk a Kormányinfót, amit ezúttal is élőben, a közösségi platformoktól függetlenül követhet ITT, a PestiSrácok.hu-n. A tájékoztatót és az újságírói kérdésekre adott válaszokat rövid időn belül ugyancsak itt tesszük visszanézhetővé. Koronavírus – Tizenkilenccel nőtt a fertőzöttek száma hazánkban
Tizenkilenccel, 4484-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs. Az elhunytak száma változatlanul 596, 3346 ember már meggyógyult. Az aktív fertőzöttek száma 542. Az aktív fertőzöttek 34 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 45 százaléka budapesti. Hetvenhat koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük hatan vannak lélegeztetőgépen. 7819-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 336 461 – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. Laura Codruţa Kövesi, az ember, „aki mindig elhozza a skalpokat”, az Európai Ügyészség első vezetője
Laura Codruța Kövesi, a román Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt vezetője lesz az első európai főügyésze a közös uniós ügyészségnek. Codruța Kövesiről – akinek karrierje eddig abból állt, hogy sorra véreztette ki az erdélyi magyar politikusokat koholt vádak alapján, aki mindig leszállítja a skalpokat, és aki októbertől Luxemburgban folytathatja megszokott munkáját – a Mandiner közölt összeállítást. Felsőoktatás: többen tanulhatnak ingyen
Tízezerrel kevesebben lehetnek egyetemisták ebben az évben, mint tavaly, de arányaiban sokkal többen kaptak ingyenes helyet, és a felvételizők több intézménybe a korábbinál magasabb átlagpontszámmal kerültek be. Azok a fiatalok, akik most nem jártak sikerrel – a szokásostól eltérően – az idén még a pótfelvételin is számíthatnak államilag támogatott férőhelyekre – mutatott rá cikkében a Magyar Nemzet. A tűzoltók szabadították ki autójából az ókori romok közé guruló nőt (videó)
Szerda délután az ókori romok közé gurult egy autó a Flórián téren. Egy idős nő ült az autóban; őt a budapesti tűzoltók emelték ki a járműből és átadták a mentőknek – írja weboldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Meghaladta a 17 milliót a koronavírus-fertőzöttek száma a világban
A világon 17 029 155 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 667 011, a gyógyultaké pedig 9 948 163 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban még 16 682 030 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 659 374, a gyógyultaké pedig 9 711 187 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen. Bodó Sándor: Több, mint 260 ezer ember munkahelyét sikerült megvédeni
Jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma júniusban a májusi értékhez képest, ugyanakkor százezer ember veszítette el munkáját a járvány miatt. Elemzők szerint lassan érheti el korábbi szintjét a foglalkoztatás, a folyamatokat pedig a járvány és az ágazatok teljesítménye is befolyásolja – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet. Novák Katalin: Hétfőig lehet pályázni a Családbarát Munkahely Díjra (videó)
Hétfőig lehet jelentkezni a Családbarát munkahely pályázatra, amelyen akár ötmillió forint támogatást is kaphatnak a cégek családbarát intézkedések megvalósítására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön, a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Véleményvezérek bátorítják illegális migrációra a gyerekeket
Egyre több youtuber és vlogger tölt fel olyan tartalmakat az internetre, amelyek illegális migrációra bátorítják az arab nyelven beszélő fiatalokat. Ezek a videók a menekülés lehetőségét hirdetik a „gazdag” Európába vagy az Egyesült Államokba, és a fiatalok gondolkodásmódjához alkalmazkodva kalandos videojátékként mutatják be a veszélyes és illegális cselekményeket – számolt be a V4NA. Horváth László: A gyöngyöspataiak többsége azt kérdezi, hogy őket ki fogja kárpótolni
A gyöngyöspataiak többségét mélyen bántja a szegregációs ügyben a bíróság ítélete, mert azt egyoldalúnak és túlzónak találják. Horváth László miniszterelnöki megbízott a helyi szegregációs iskolaügyben az M1-nek adott interjújában azt mondta: a többség azt kérdezi, ki fogja őket kárpótolni, amiért más iskolába kellett íratniuk a gyerekeiket, hiszen ez sok pénzbe kerül. Elképesztő pusztítást végez a koronavírus az amerikai kontinensen, mégis jöhet a lazítás?
Százötvenezer fölé emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban a baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb összesítése szerint. Medvével találkoztak túrázók a Mátrában
Szerda éjjel egy gyakorlott túrázó számolt be szerencsésen végződött élményéről egy közösségi oldal gyöngyösi csoportjában. A férfi bejegyzéséből kiderül, hogy forrásvízért mentek este feleségével, és Mátrafüred mellett medvével találkoztak. Az állat mindössze húsz méter távolságra volt a házaspártól. Odavan az internet népe Orbán Viktor unokájáért
Portálunk is beszámolt róla, hogy megszületett a miniszterelnök első fiú unokája. A gyermek a kormányfő Sára nevű, huszonhat éves lányának második gyermeke. A kicsi a miniszterelnök negyedik unokája. Hadat üzent a Google a jobboldali tartalmaknak
Úgy tűnik, hogy a világ egyik legnagyobb techvállalata, a Google mindent megtesz annak érdekében, hogy ne Donald Trump amerikai elnök nyerje meg az idei választásokat. A keresőóriás a Breitbart nevű amerikai konzervatív hírportál kereséseit manipulálja friss adatok szerint – írja a V4NA. Szél a jogilag aggályos ívgyűjtésekről: Kicsavartuk a Fidesz kezéből a saját propaganda-eszközét
Már több, mint egymillióan töltötték ki a nemzeti konzultációs íveket, annak ellenére, hogy az ellenzék és aktivistái mindent megtesznek annak érdekében, hogy az emberek ne tudjanak részt venni a konzultációban. A bűncselekménygyanús cselekedetektől sem riadnak vissza: az ország számos pontján postaládákból tulajdonították el a kormányzatai küldeményeket. Erről a méltatlan akcióról áradozott Szél Bernadett az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Tízezrek tüntettek Bulgáriában a kormány ellen
Tízezrek tüntettek ismét szerda este szerte Bulgáriában a Bojko Boriszov vezette kormány távozását követelve. Szófiában a tiltakozók lezártak több forgalmas fővárosi kereszteződést, megbénítva a főváros forgalmát, és fogadkoztak, hogy addig demonstrálnak, amíg a követeléseik nem teljesülnek. A négy legnagyobb technológiai óriásvállalat vezetőit kérte számon az amerikai törvényhozás
Az amerikai törvényhozók úgy gondolják, hogy túl nagy hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb amerikai internetes cég – az Amazon, az Apple, az Alphabet és a Facebook –, legalábbis több amerikai törvényhozó osztotta ezt a véleményt a vállalatvezetők szerdai, képviselőházi meghallgatásán.