Forró drót
Megtalálták az egy éve elsüllyedt argentin tengeralattjárót
Megtalálták az egy éve elsüllyedt argentin tengeralattjárót - tudatta az argentin haditengerészet szombaton. A tengeralattjáró 2017. november 15-én süllyedt el, 44 fős személyzettel a fedélzetén. A jármű 800 méter mélyen fekszik az Atlanti-óceánban, az argentínai Valdés-félszigettel egy vonalban, a parttól 400 kilométerre. A tengeralattjárót az argentin állam megbízásából a kutatásban szeptember óta részt vevő Ocean Infinity amerikai hajó szakemberei találták meg. Sorban állnak a vidékfejlesztési pályázatok nyertesei a garanciáért
Sorban állnak a vidékfejlesztési pályázatok nyertesei a támogatási előlegekhez szükséges garanciáért; a Start Garancia Zrt. tapasztalatai szerint a kisebb piaci szereplőknek gyakran problémát okoz az önerő és a támogatás maradék összegének előfinanszírozása, ezért sokan visszalépnek a projektek megvalósításától - írta a Magyar Idők. Jelentős mennyiségű amfetamint, valamint marihuána- és MDMA-gyanús anyagot találtak egy pécsi férfinál
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy pécsi férfi ellen, aki a rendelkezésre álló adatok szerint egy általa használt garázsban kábítószert tárolt – írja a police.hu. A KR NNI munkatársai 2018. november 15-én délután, Pécsett intézkedés alá vonták a férfit, ruházatának átvizsgálásakor zsebéből három – fehér porral teli – alufólia-csomag került elő, amelyekről azt mondta, amfetamint tartalmaznak. The Washington Post: A CIA szerint a szaúdi trónörökös rendelte el Hasogdzsi meggyilkolását
Az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége, a CIA arra jutott, hogy a szaúdi trónörökös rendelte el Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró meggyilkolását - tudatta a The Washington Post című amerikai lap pénteki számában. A CIA állítása alapján Szaúd-Arábia kormánya valótlanul bizonygatja, hogy Mohammed bin Szalmánnak nincs köze a The Washington Post szaúdi újságírójának halálához. Orbán: Ha egyáltalán vezet út a NATO-ba és az unióba Ukrajnából, az csak Magyarországon keresztül vezet
Az az igazság, hogy az ukránokkal nem boldogulunk, megállapodunk hétfőn, és kedden azt állítják, semmilyen megállapodás nem történt - jelentette ki a Magyar Állandó Értekezlet pénteki ülésén Orbán Viktor. A miniszterelnök hozzátette, az ukrán vezetésnek egyszerűen nincs szavahihetősége, hogy komolyan lehessen venni a tárgyalásokat. Arról is beszélt, abban a történelmi folyamatban éljük az életünket, amikor a német gazdasági erőhöz leginkább - hatalmilag és gazdaságilag is - meghatározó módon Közép-Európa fog csatlakozni. Ugyanakkor úgy látta, a multikulturalizmus elfogadásának következményei szinte visszafordíthatatlan szociológiai folyamatokat indítottak el a Bécstől nyugatra eső nagyvárosokban. Merkel bejelentette, hogy már megértette a migráció veszélyeit, aztán megcáfolta magát
Nem szabad magára hagyni Görögországot, Olaszországot és Spanyolországot a Földközi-tengeren átívelő migrációs útvonalon hozzájuk érkező emberekkel – jelentette ki Angela Merkel pénteken Chemnitzben. A Neue Presse című lap fórumán a német kancellár kiemelte: Európa közepén fekvő országként sokáig Németország is úgy látta, hogy a Földközi-tengeren az Európai Unióba érkezők ügye nem tartozik ránk. Ez egészen addig tartott, amíg Orbán Viktor Magyarországon nem készült el a kerítésével, és az emberek a balkáni útvonalon eljöttek Németországba – mondta Merkel.
Máért: A világ magyarsága aggodalommal tekint a megdöbbentő ukrán intézkedésekre
Aggodalmukat fejezték ki a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVII. plenáris ülésének résztvevői a kárpátaljai magyarság helyzetét ellehetetlenítő oktatási törvény és a nyelvtörvény-tervezet, valamint a magyar közösséget érintő, immár mindennapos atrocitások miatt. Többek között ezt tartalmazza a testület pénteki budapesti ülésén teljes konszenzussal elfogadott zárónyilatkozat. Bekérette az új magyar nagykövetet az ukrán külügyminisztérium
Bekérették az ukrán külügyminisztériumba Íjgyártó Istvánt, Magyarország új, kinevezett ukrajnai nagykövetét, ahol kifejezésre jutatták Kijev határozott tiltakozását Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes legutóbbi, Ukrajnával kapcsolatos kijelentései miatt – közölte honlapján a magyar külügyi tárca pénteken. Ismét vádat emeltek Berlusconi ellen a bunga-bunga partik ügyében
Hamis kijelentés és tanú megkörnyékezése címén újabb vádat emelt az olasz bíróság pénteken Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök, a jobbközép Hajrá Olaszország elnöke ellen a bunga-bunga névvel elhíresült partik ügyében. A dél-olaszországi Bari város vizsgálati bírósága elfogadta a vádemelési kérelmet, amelyet a helyi ügyészség négy évvel ezelőtt nyújtott be. A gyermekek vették át az irányítást az Állatkertben
Világszerte november 20-án ünneplik a gyermekjogok világnapját, idehaza pedig már most is hallatják hangjukat a gyerekek: a hét elején egy tűzoltókapitányság, majd az FTC, most pedig az Állatkert felett vették át a hatalmat. Az UNICEF Magyarország Gyerekhang kampányának részeként Király és Várkapitány került a Holnemvolt Vár élére, ők indították el a Hetedhét Palota interaktív játékait. A kicsik a Sünispotály főállatorvosával és gondozóival együtt megvizsgálták és ellátták a mentőhelyen lábadozó sünöket és vörös vércsét, majd megetették a simogatóban a dámszarvasokat, végül a Palotacukrászatban finom édességeket készítettek és fogyasztottak a kis cukrászok. Fidesz: Természetes, hogy egy baloldali kormány által üldözött politikusnak lehetővé tették a menekültügyi kérelem benyújtását
Teljesen természetes, hogy egy baloldali kormány által fenyegetett és üldözött néppárti politikus számára lehetővé tették a menekültügyi kérelem benyújtását – közölte a Fidesz pénteken az MTI-vel. Fethullah Gülen kiutasítását fontolgatja Washington
Amerikai sajtóértesülések szerint a Trump-kormányzat az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő török hitszónok, Fethullah Gülen kiutasítását fontolgatja. Elsőként az NBC televízió jelentette csütörtökön este két, meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva, hogy az amerikai kormányzat tisztségviselői felkérték az illetékes hatóságokat, vizsgálják meg Fethullah Gülen kiutasításának jogi lehetőségeit. A New York Magazine pénteki értesülései szerint a Trump-adminisztráció e lépéssel kivánná elérni Törökországnál, hogy ne gyakoroljon nyomást Rijádra a szaúdi újságíró, Dzsamal Hasogdzsi isztambuli meggyilkolása ügyében.
Orbán Viktor: Összefogással és egymás támogatásával sikeresebbek lehetnek a közép-európai országok
Ma már mindenki látja, hogy összefogással és egymás támogatásával békésebb és jobb életet tudnak biztosítani állampolgáraiknak a közép-európai országok – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a dunaszerdahelyi Mol Labdarúgó Akadémia megnyitó ünnepségén. A kormányfő beszédében kiemelte: ez megsokszorozza erőiket és felerősíti a közép-európai népek hangját még Brüsszelben is. A macedón miniszterelnök szerint elődjét elrabolhatták
Zoran Zaev macedón miniszterelnök szerint lehetséges, hogy hivatali elődje, Nikola Gruevszki nem önként távozott az országból, hanem elrabolták. Sneider aszonta a határon túli magyaroknak: jobban élnek, és még pénzt is kapnak a magyar államtól (VIDEÓ!)
Elsőre talán szerencsésnek is volt nevezhető a Jobbik szempontjából, hogy a pénteken zajló Magyar Állandó Értekezlet nem volt sajtónyilvános esemény. Így nem kellett volna nyilvánosságra kerülnie Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének egészen elképesztő tartalmú beszéde sem, ha épp nem ő maga számol be Facebook-videójában az eseménynek helyt adó Várkert Bazár előtt. Íme, ez lett a Jobbikból. Gál Kinga: A bevándorláspárti baloldal migránsvízumot vezetne be
A bevándorláspárti brüsszeli erők mindenképpen át akarják erőltetni az Európai Parlamentben (EP) a migránsvízum bevezetését - jelentette ki Gál Kinga, az EP fideszes képviselője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Mint elmondta, a javaslat szerint a migránsvízum kiadásának nem lenne feltétele annak megvizsgálása, hogy a kérelmező valóban jogosult-e a védelemre, vagy csak gazdasági bevándorló. Felülvizsgálják Németországban a szíriaiak hazatoloncolásának tilalmát
Felülvizsgálják Németországban azt a szabályt, hogy tilos visszatoloncolni szíriai menedékkérőket a hazájukba. Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter egy pénteken ismertetett nyilatkozatában kiemelte, nem zárja ki, hogy hazatoloncolnak szíriai állampolgárságú elítélteket és közveszélyes radikálisokat. Kitalált történettel csaltak ki 400 ezer dollárt internetes adományozóktól
Egy nemes lelkű hajléktalanról szóló szívmelengető, ám kitalált történettel csalt ki több, mint 400 ezer dollárt (113 millió forint) internetes adományozóktól egy amerikai pár és egy hajléktalan férfi, akik ellen csalással elkövetett lopás miatt emelt vádat csütörtökön a New Jersey-i ügyészség. Kitarovic államfőasszony ellenzi, de a horvát kormány végül támogatja az ENSZ migrációs csomagját
Horvátország támogatja az ENSZ globális migrációs csomagját, és részt vesz a decemberi marrákesi csúcstalálkozón, amelyen a csomag elfogadását tervezik - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a pénteki kormányülés után. Úgy vélte, a döntés felelősségteljes üzenet a horvát közvélemény és Zágráb partnerei számára. Kegyetlen szívóssággal és rengeteg pénzzel próbál belefolyni az amerikai igazságszolgáltatásba a Soros-birodalom
Az Egyesült Államokban a kerületi államügyész – angol nevén district attorney – a szövetségi büntetőjogi törvények helyi szintű végrehajtásáért felel. Ha a bűncselekmény miatti megvádolás nem polgár (magánszemély vagy üzleti személy) révén történik, hanem hatóság (pl. rendőrség, vámügyi, alkotmányvédelmi hatóság, kartellügyi vagy környezetvédelmi hatóság) által, akkor maga az amerikai állam (kerület, megye, szövetségi állam, város) lesz a vádló. A pozíciót az 1789. évi bírósági törvény 35. cikkelye alapján hozták létre, hogy minden egyes bírósági körzetben – district – személyt nevezzenek ki a szövetségi bűncselekmények miatti vádeljárásokhoz. Brutális Soros-nyomulásról ír a Tűzfalcsoport blog. Szijjártó: A visegrádi csoport jelenleg az Európai Unió gazdaságilag leggyorsabban fejlődő régiója
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint a visegrádi csoport jelenleg az Európai Unió gazdaságilag leggyorsabban fejlődő régiója, fenntartása Közép-Európa érdekében áll. Miniszterelnökség: Nem a magyar hatóságok segítették Gruevszki kijutását Macedóniából
Sem a magyar állam, sem a magyar hatóságok nem segítették Nikola Gruevszkit Macedóniából való kijutásában - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel, a "sajtóban megjelent feltételezésekre és álhírekre" reagálva. Visszatértek a szerb és macedón határszakaszról az európai határokat védő magyar rendőrök
Hazatértek az európai határok védelmében Macedóniában és Szerbiában egy hónapig szolgálatot teljesítő magyar rendőrök, a két kontingenst pénteken Szegeden fogadták - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-t. Seehofer 2019. január 19-ig marad a CSU elnöke
Horst Seehofer január 19-ig marad a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke - jelentette be a politikus pénteken. Közleményében kiemelte, hogy 2019-nek "a CSU megújulása évének" kell lennie, ezért január 19-re rendkívüli kongresszust hív össze, amelyen megválasztják a párt új elnökét.