GEOrgPOLITIKA
GEOrgPOLITIKA – Mit csinál a határainkon az afgán Haqqani-csoport?
A szerb-magyar határon egyre veszélyesebb emberek és csoportok jelennek meg. Talán a legjelentősebb per pillanat a Haqqani csoport. Ez a fegyveres milícia Afganisztánban van otthon és fegyvertársai a táliboknak. A szervezet már egy maffiahálózattá is kinőtte magát. A drogcsempészeten kívül beszálltak a migráns üzletágba is. A Haqqani csoportot még az USA hozta létre Afganisztánban, hogy harcoljanak a szovjetek ellen. A magánhadsereget Dzsalaluddin Haqqani afgán hadúr vezette egészen haláláig, utána fia Sziradzsuddin Haqqani ragadta magához a hatalmat. Jelenleg ő a tálib kormány belügyminisztere. GEOrgPOLITIKA – Megtalálták a Hamász vezéreinek bunkerét
Az izraeli hadsereg egyre szorosabbra fogja a gyűrűt Gázaváros körül. A katonai vezetés szerint sikeresen lokalizálták azt a bunkert, ahol a Hamász vezetősége lehet. Joáv Galant védelmi miniszter szerint a város a világ legnagyobb terroristabázisa. A legfőbb célpontok között van Jahja Szinvar, a Hamász rangidős vezetője is, aki nagy valószínűséggel szintén ebben a bunkerben tartózkodik. Az alagutak felszámolására szakosodott katonák eközben folyamatosan robbantják be a felfedezett járatokat, hogy ezzel is leszűkítsék a terroristák mozgását a több száz kilométer hosszú alagútrendszerben. GEOrgPOLITIKA – Magyar katonák mennek Csádba
A magyar honvédek nagyon fontos stabilizáló feladatokat fognak ellátni az afrikai országban. Csád olyan államokkal szomszédos, mint Szudán, ahol jelen pillanatban polgárháború dúl, Nigéria, ahol komoly problémákat okoz a Boko Haram (Bűnös Nyugat) nevű terrorszervezet, a Közép-Afrikai Köztársaság, ahol szintén polgárháborús állapotok uralkodnak, Niger, ahol szintén dzsihadista csoportok hurcolnak el gyermekeket gyerekkatonának vagy lányokat szexrabszolgának, Kamerun, ahonnan migránsok indulnak el Európába, és végül ott van északi szomszédja, Líbia, ahol embercsempész szervezetek várják, hogy lélekvesztőkön Európába küldjék a migránsokat. Mivel az embercsempészetből már ugyanakkora haszonra lehet szert tenni, mint a drogkereskedelemből, egyre több bűnszervezet foglalkozik migránsok toborzásával és szállításával. GEOrgPOLITIKA – Két részre szakadt a Gázai övezet
Egy jordániai katonai szállítógép orvosi eszközöket és gyógyszereket dobott le ejtőernyővel egy gázai tábori kórház közelében. Az akciót Ammán és Jeruzsálem előzetesen egyeztette, így a Jordán Királyi Légierő gépe berepülhetett Izrael légterébe. Ez volt az egyetlen lehetőség a harci övezetbe segítséget eljuttatni, mivel az izraeli kormány továbbra is elutasítja a tűzszünetet, annak ellenére, hogy azt mind az ENSZ, mind segélyszervezetek és kormányok is szorgalmazzák.Izrael az elmúlt 24 órában 450 célpontot támadott a Gázai övezet teljes területén. A hadsereg szerint bunkereket, földalatti alagutakat és rakétakilövő rámpákat semmisítettek meg. Gázavárost teljesen körbezárta az izraeli hadsereg. A Hamász közzétett testkamerás videókat és láthatóan nagyon súlyos tűzharc van a város számos pontján. GEOrgPOLITIKA – Katari luxusvillában él a Hamász vezetője
Izrael másodszorra is bombázta a Dzsabalia menekülttábort, amely ismét komoly haragot váltott ki a palesztin lakosságból Gázában és Ciszjordániában. Az ENSZ is vizsgálatot akar indítani ez ügyben, mert felmerült a háborús bűncselekmény lehetősége. Most már folyamatosak a tüntetések, a letartóztatások és fegyveres összetűzések az autonóm palesztin területeken. Ciszjordániában általános sztrájkot hirdettek, minden üzlet zárva marad és az emberek nem mennek be munkahelyeikre. Ez érzékenyen érintheti Izrael gazdaságát is, mivel sok palesztin munkavállaló dolgozik Izraelben. GEOrgPOLITIKA – Sikeres támadás a Gáza-metró ellen
Az izraeli légierő lebombázta a Dzsabalia-menekülttábort, mivel a hírszerzés szerint ez a Hamász egyik támaszpontjául szolgált. Az izraeliek szerint 50, a palesztinok szerint 200 a halálos áldozatok száma. A helyi televíziók tudósítói által átjátszott felvételek tanúsága szerint sok gyermek és nő van az áldozatok között, míg az IDF neutralizált terroristákról beszél. A halálos áldozatok száma ezzel 8500-ra emelkedett és 20 ezer sérültet ápolnak kórházakban. A Hamász szerint az áldozatok közt öt túsz is van, akiket a menekülttáborban tartottak fogva.
GEOrgPOLITIKA – Mi az a „SpongyaBob-bomba”?
Az izraeli haderő egész éjszaka folytatta a légi, szárazföldi és a tenger felől végrehajtott támadásokat a Gázai-övezet északi részén. A hadművelet során sikerült kiszabadítani egy, a Hamász által elhurcolt katonanőt, aki már azóta családja körében van. A katonák megtalálták az alagútrendszer több bejáratát és ezekbe úgynevezett „spongya bomba” robotokat küldtek le. A roboton két különálló konténer van vegyszerekkel. Amikor az operátor a kamerán megfelelőnek ítéli meg a pozícióját egyesíti a két komponenst, amely egy szivacsszerű kemény habot képez és több méteres mélységben lezárja az alagút azon szakaszát. Innen is a becenév, hogy „Sponge Bob” azaz Spongya Bob. Sokak kedvenc rajzfilmfigurája ihlette a névadókat.. Az IDF szerint így sikerült a földalatti bunkerrendszer egy részét izolálniuk és több tucat terroristával végezniük. Köztük négy magasrangú vezetővel. GEOrgPOLITIKA – Megszólalt a Hágai Nemzetközi Bíróság is Gáza ügyében
Az izraeli hadsereg jelentése szerint több száz fontos célpontot semmisítettek meg az elmúlt napokban és több tucat Hamász-terroristával végeztek. Konkrétumokat viszont nem neveztek meg. A Hamász komoly összecsapásokról számolt be hétfő reggel, amelyek még most is tartanak a Gázai-övezet északi szektoraiban. A Hamász közzétett egy felvételt is arról, amikor rakétatámadást indítanak egy izraeli katonai konvoj ellen. A támadásban egy csapatszállító megsemmisült. Egy másik felvételen látható, ahogy két Merkava típusú harckocsiban tettek kárt a Hamász rakétái. A harckocsik „ködöt” engedtek ki, hogy nyújtsanak egyértelmű célpontot az ellenséges harcosoknak. Egyik fél sem közölte veszteségeit. GEOrgPOLITIKA – Félelem a Gáza-metrótól
Az izraeli hadsereg az elmúlt években elhurcolt, de később szabadon bocsájtott túszainak beszámolóira támaszkodik az úgynevezett Gáza-metró alagútrendszerről. Nem tudni, pontosan milyen hosszúságú. A Hamász 500 km-ről beszél, izraeli források szerint 200 km a reális hossza. A pókhálószerűen kialakított rendszer egy része 40 méteres mélységben húzódik. Rendelkezik saját áram- és vízellátással, telefonvonallal és szellőztetéssel. A terroristák motorkerékpárral közlekednek az alagútban. A terrorszervezet dollármilliárdokat fordított a Gáza-metró kiépítésére. Ehhez felhasználták az árubehozatali vámokat, valamint az arab országok és az EU segélypénzeit is. GEOrgPOLITIKA – Az USA időt kért Izraeltől
Washington kérésére az izraeli hadsereg elhalasztotta a szárazföldi inváziót, mivel az Egyesült Államok kis időt kért, hogy kiépítse légvédelmi és rakétaelhárító rendszereit a közel-keleti bázisain. A gázai háború óta több rakéta- és dróntámadás érte az USA iraki és szíriai támaszpontjait. Izrael egész éjjel bombázta a Gázai övezetet és ismét rengeteg civil vesztette az életét, köztük az al-Dzsazíra tévécsatorna helyi tudósítójának egész családja. GEOrgPOLITIKA – Egyre több az áldozat az izraeli–palesztin háborúban
Nem szeretek csak negatív híreket közölni szeretett „Arábiámból”, ezért a rektor úr meghívására elmentem ma a Sultan Qaboos Egyetemen megrendezett kulturális napra. Az egyetemen tanuló diákok ilyenkor lehetőséget kapnak, hogy bemutassák saját hazájukat, annak történelmét és kulináris világát, szóval süthettek, főzhettek az egyetem kollégiumának konyháján. Az alapanyagok a gulyásleves elkészítését támogatták, mivel a marhahús és a zöldségek a közeli piacról könnyen beszerezhetőek voltak. Az orosz, kolumbiai és francia lányok is kitettek magukért, de életem legjobb almás-fahéjas palacsintáját is itt ettem. Fotókkal és történetekkel arab nyelven folyt a bemutató a Rubik-kockáról, a Busójárásról, hogy miért lett hungarikum a lángos és milyenek a magyar gyógyfürdők. Az oroszok népmeséikről tartottak kis bemutatót és persze volt pirog is. A közeli általános iskola gyerkőcei sorba álltak az olasz standnál. A spagetti az itteni kicsiknél is sláger. Az elmúlt két hónapos nyelvi tréning záróvizsgája előtt van mindig megtartva a nemzetek napja és az egyik legvidámabb része a szemeszternek. Vannak diákok, akik már harmadik alkalommal jönnek Ománba, mert remek a nyelvi képzés és életre szóló barátságokat kötöttek helyiekkel, ami nem nehéz, mert kevés vendégszeretőbb néppel találkoztam, mint az ománi. Az, hogy magam is harmadszorra jöttem ide, magáért beszél. GEOrgPOLITIKA – Gázában filctollal írják a gyerekek nevét a talpukra
Egyre több gázai szülő írja alkoholos filccel gyermeke nevét és születési idejét a kicsinye lábára. Így, ha elkeveredik vagy később be kell azonosítani a holttestét akkor az egyszerűbb. Humanitárius szervezetek szerint már 5000 körül van a halott civilek száma, közölük 2000 gyermek. Hétfőn a CNN egyik riportere is borzalmas felvételeket mutatott be Gáza egyik kórházából. Kétségbeesett édesanya kérdezte, hogy a hároméves halott gyermekének mi köze van a háborúhoz. Egyre több kritika éri Izraelt, amiért kollektíven bünteti a palesztin népet.
GEOrgPOLITIKA – Harci gázt vethetnek be Gázában?
Érdekes interjút adott az amerikai FOX csatornának Mosan Hassab Yousef volt Hamász tag, aki az egyik Hamász alapító, Sheikh Hassan Yousef fia. A most 45 éves férfi a ciszjordániai Ramallahban nőtt fel és 10 éves korában tartóztatták le először. Több évet töltött a „Vágóhíd” becenevű izraeli börtönben. Amikor éppen tiltott lőfegyverbirtoklásért ítélték el, beszervezte az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bet. Éveken keresztül értékes információkat adott a Hamászról az izraeli elhárításnak. Tíz évvel ezelőtt az Egyesült Államokban kért menedékjogot, amit meg is kapott. Írt egy könyvet is a terrorszervezetben töltött idejéről, és rendszeresen tart előadásokat a közel-keleti helyzetről. GEOrgPOLITIKA – A Hamász hazugsággal vádolja Izraelt
Hiába mutatta be az izraeli hadsereg a bizonyítékokat, hogy a rakétát a Gázai övezet területéről lőtték ki, és a kórház felett a rakétában egy kisebb robbanás keletkezik, majd lezuhan, ezt a radikálisok hazugságnak és manipulációnak nevezik. Az esetről videót is bemutattak, valamint az Iszlám Dzsihád és a Hamász közt folytatott rádiózás is azt bizonyítja, hogy a fegyvert a palesztinok és nem Izrael lőtte ki. A drónfelvételeken sem látható a tipikus kráter, amelyeket az izraeli fegyverek okoznak, hanem egy robbanás és tűz jelei. Egyes katonai szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy a rakétát a Vaskupola vagy a Patriot elhárító egysége semmisítette meg a kórház felett és ezért zuhant le, de a hajtómű meghibásodása sem kizárt. A palesztinok 471 halottról beszélnek – ezt a számot már több nyugati hírügynökség is átvette. GEOrgPOLITIKA – Ki lőtt a gázai kórházra?
Nem tiszta, hogy mi történt Gáza egyetlen keresztény kórházával, az al-Ahli Arab Hospitallal. A Hamász Izraelt hibáztatja és népirtásról, háborús bűncselekményről beszél, mivel több száz ember vesztette életét a robbanásban. Az áldozatok száma valahol 200–300 között mozoghat, míg a Hamász 500 halottról beszél. Az izraeli hadsereg elutasít minden vádat és azt állítja, hogy egy, a Hamász által kilőtt, funkcióhibás rakéta zuhanhatott a kórházra. Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy a hadsereg elhárítási részlege megvizsgált minden tényt, a rakéták radarszignatúráját is, és hamarosan bemutatják a bizonyítékokat a nyilvánosságnak is. GEOrgPOLITIKA – Irán megtámadja Izraelt?
Az iráni külügyminiszter Hossein Amir-Abdollahian egy megelőző csapással fenyegette meg Izraelt, amennyiben megkezdenék a szárazföldi hadműveletet a Gázai-övezetben. Iránt, Libanont és Szíriát az ellenállás tengelyének nevezte a politikus. A miniszter a Hezbollah vezetőségével tárgyalt a gázai helyzetről. „Ha nem védjük meg gázát, akkor holnap izraeli bombák hullanak a mi gyermekkorházakra is” -mondta a miniszter. Irán egyedüli államként üdvözölte a Hamász terrortámadását Izrael ellen. A síita állam az 1979-es iszlám Forradalom óta támogatja a palesztin ügyet. GEOrgPOLITIKA – Ki vezeti a palesztinokat?
Mahmud Abbasz palesztin elnök nyilvánosan elhatárolódott a Hamász terrorjától. Kijelentette, hogy a radikális szervezet nem reprezentálja sem a palesztin népet, sem annak politikai akaratát. Tény, hogy a mindig higgadt politikus kezeli a helyzetet Ciszjordániában. Igaz vasárnap este voltak Izrael-ellenes tüntetések, ám ezek a Gázai-övezet bombázása és a civil áldozatok magas száma miatt törtek ki. A békés tüntetést a palesztin rendőrség felügyelte, de nem kellett beavatkozniuk. Az is tény, hogy Abbasznak nincsen könnyű dolga mert meg kell felelnie a saját választóinak, Izraelnek, az Arab Ligának, Brüsszelnek és Washington DC-nek is. Ez a politikai kötéltánc már 2006 óta tart, ám láthatóan sikeres, hiszen Ciszjordánia nyugodt. GEOrgPOLITIKA – A Hamász nem engedi menekülni a civileket
Az izraeli légierő bevetést hajtott végre a Hezbollah állásai ellen Dél-Libanonban, és bombázta a szíriai damaszkuszi és aleppói nemzetközi repülőtereket. Utóbbiakat azért, mert állítólag Iránból fegyverek érkeztek Bassár el-Aszad elnök hadseregének. Mivel Aszad és az ország vezetése alavita, azaz síiták, így Teherán érdemben támogatja őket. Az orosz csapatok mellett a perzsa állam segítségének volt köszönhető az Iszlám Állam legyőzése is Szíriában. GEOrgPOLITIKA – „Minden Hamász-tag egy halott ember”
Ez nem más, mint az izraeli kormány fenyegetése a terrorszervezet tagjainak. Az újonnan formált vészhelyzeti kormány bejelentette, hogy végleg leszámol a radikális, palesztin szervezettel. Izrael 75 éves fennállása óta ez volt a legkomolyabb és a legnagyobb civil veszteségekkel járó támadás az állam ellen. A terroristák brutalitása mindenkit sokkolt, főleg, amikor felfedezték a kibucban lemészárolt 150 ember, köztük sok gyermek lefejezett holttestét. GEOrgPOLITIKA – A szírek és a libanoniak békét akarnak
Nemcsak az európaiakat sokkolta a Hamász embertelen támadása izraeliek ellen, hanem a Közel-Kelet békés, normálisan gondolkodó polgárait is, akikből sokkal több van, mint ahány radikális él itt. Volt alkalmam beszélgetni szírekkel és libanoniakkal, és megkérdezni tőlük, hogy mit gondolnak a támadásról. Igazából ugyanazt, amit mi, hogy embertelen, és hogy ezzel a Hamász megásta a saját sírját. GEOrgPOLITIKA – Izrael Pearl Harbora
Sokan a japánok Hawaii elleni támadásához hasonlítják a Hamász „Al Aksza hadműveletét”, mivel ugyanolyan nemvárt, meglepetésszerű volt. Az izraeliek nem értik, hogyan történhetett meg, hogy egyetlen titkosszolgálat sem kapott infót arról, hogy a palesztinok rakéták ezreit gyártották le és hatalmas mennyiségű fegyver és lőszer jutott be Gázába. Mint kiderült, az amerikai hadsereg által Afganisztánban hátrahagyott fegyvereket is azonosítottak az izraeli katonák. GEOrgPOLITIKA – Gyűlöletkampány az AfD ellen – Michelle Obama, mint elnökjelölt
Bonyolódik a Tino Chrupalla elleni támadás kivizsgálása. Tegnap délután a német köztévé és a fősodratú média azt a hírt közölte, hogy nem történt injekciós támadás az AfD politikusa ellen. Ennek ellentmond a kórházi jelentés, amely szerint a politikuson valóban találtak egy szúrt sérülést és intenzív terápiás kezelésre szorult. Az államügyészség elrendelte a nyomozást és igazságügyi laboratóriumban vizsgálják meg a Chrupallától vett vérmintát. GEOrgPOLITIKA – Injekciós tűvel támadtak az AfD politikusára
Szerdai kampányrendezvénye alatt egy injekciós fecskendővel támadták meg Tino Chrupallát, az AfD (Alternatíva Németországért) elnökét Ingolstadtban. A hírek szerint két fekete ruhába öltözött fiatal férfi beleszúrta az orvosi eszközt a politikusba, aki rosszul lett, anafilaxiás sokkot kapott, összeesett és mentőt kellett hívni hozzá. Az AfD kampányrendezvényére a CDU, a Die Linke és a Szociáldemokrata Párt rászervezetett egy ellentüntetést. Jelentős rendőri erők is kivonultak, ezért sikerült a két támadót azonnal őrizetbe venni. A ruházat alapján nem kizárt, hogy az Antifa ultrabaloldali erőszakszervezethez köthetőek. Jelenleg még nem közöltek részleteket Tino Chrupalla állapotáról, csak annyit, hogy intenzív osztályon van. A rendőrség nyomoz az ügyben. GEOrgPOLITIKA – Megpuccsolták az amerikai házelnököt, Kevin McCarthy-t
Délután még úgy tűnt, hogy a saját pártjában sarokba szorított házelnök Kevin McCarthy alkut köthet a demokratákkal, hogy megtarthassa posztját, de ez a kísérlet kudarcba fulladt. Az indítványról 216–210 arányban szavaztak, és nyolc republikánus jelentette a vékony többséget, vagyis a házelnököt (speaker) végül a saját pártja mentette fel. Még soha egyetlen képviselőházi „speakertől” sem búcsúzott el az amerikai Kongresszus leváltás útján. Egyetlenegyszer, 1910-ben volt csak eről szavazás az USA történetében. A házelnök leváltását a floridai republikánus szenátor, Matt Gaetz kezdeményezte. Gaetz szerint McCarthy nem a republikánusokat képviselte, hanem sokkal inkább Joe Bident támogatta és ezzel ártott a konzervatívoknak. A floridai politikus mocsári lénynek nevezte McCarthy-t, aki korrupció és csalás révén jutott a hivatalához. A demokrata képviselők megmenthették volna a házelnököt, ám feltehetően nem bíztak benne, mivel már többször emlegette Joe Biden felmentését alkalmatlanság miatt, így ők is ellene szavaztak. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.