Pesti Srácok

‎GEOrgPOLITIKA

GEOrgPOLITIKA – Prigozsin fia veszi át a Wagner vezetését?

Ps TV 2023 október 3.
Az Alternatíva Németországért párt Baden Württemberg tartományban elérte a 20 százalékot és ez csúcsérték volt nyugatnémet területen. Ezzel az AfD a sváboknál is a harmadik legerősebb politikai erővé nőtte ki magát. A Zöldek megítélése egyre romlik, mindez köszönhető a kapkodásnak a fűtésrendszerek betiltása terén, az atomerőművek bezárásának és a migrációs politikának.

GEOrgPOLITIKA – Kurd terror Ankarában

Ps TV 2023 október 2.
Két jól kiképzett és remekül reagáló rendőrnek köszönhető, hogy nem történt nagyobb tragédia Ankarában vasárnap délelőtt. Az öngyilkos mellényt viselő, gépkarabéllyal felfegyverzett merénylők, akik a Kurd Munkáspárt nevében akartak gyilkolni, a belügyminisztérium épületébe akartak behatolni. „Elhivatottságukat” az is jól bemutatja, hogy megöltek egy ártatlan civilt, hogy annak autójával hajtsanak a helyszínre. Az épületet védő rendőrök azonnal észlelték a fegyverrel közeledő merénylőket és tüzet nyitottak rájuk. Az egyik terrorista felrobbantotta magát, a másik egy, a fejére leadott lövéstől halt meg. Mivel a halott terroristán is bombamellény volt, azt a tűzszerészek egy kontrolált robbantással hatástalanították.

GEOrgPOLITIKA – Migrációs káosz Németországban, magyar diákok Ománban

Ps TV 2023 szeptember 30.
Vannak olyan közel-keleti országok, ahonnan nem jönnek el az emberek, mivel a stabil politika, a magas fizetések jobb életkörülményeket teremtenek, mint több európai államban. Ilyen Omán is, ahol a helyi Sultan Qaboos Egyetem minden évben külföldi diákok tucatjának ad ösztöndíjat. Az idén is már több magyar egyetemista érkezett az országba, akik a Corvinuson vagy az ELTE-n tanulnak nemzetközi kapcsolatokat, politikai tudományokat vagy arabisztikát.

GEOrgPOLITIKA – Azeri erők elfogták az örmény lázadók vezérét

Ps TV 2023 szeptember 28.
Azerbajdzsán és Örményország határán őrizetbe vették azeri rendőrök Ruben Vardanjánt, aki a lázadó Hegyi-Karabah köztársaság elnöke volt. A hírt felesége, Veronika Szonabend közölte a sajtóval. Az 55 éves férfi ellen a vád illegális beutazás Azerbajdzsánba. Vardanján egy érdekes figura, mivel Oroszországban üzletelt és milliárdokat keresett, ám tavaly ősszel Hegyi-Karabahba költözött, a lázadók élére állt és megválasztották a szakadár Arcakhi Köztársaság elnökének. Vardanjánt most Bakuba szállították, ahol kihallgatják. A bakui kormány közzétette az elmúlt napok veszteségeit: a harcokban 192 azeri katona halt hősi halált, 511 pedig megsérült. Az örmény hatóságok szerint már 50 ezer fő lépte át a határt és kért menekültstátuszt Örményországban.

GEOrgPOLITIKA – Gépkarabélyos embercsempész a határ magyar oldalán

Ps TV 2023 szeptember 27.
Az embercsempészek az elmúlt héten már rálőttek a magyar és szerb határőrökre, most viszont egy gépkarabéllyal felfegyverzett embercsempész biztosította egy csoport migráns létrás átkelését a határon. Láthatóan készen állt arra, hogy tüzet nyisson a magyar rendőrökre és határvadászokra. Ezzel új dimenzióba lépett az embercsempész bandák tevékenysége, hiszen eddig még nem nyitottak tüzet a határt védő erőkre, csak a rivalizáló bandák számoltak le egymással. Az illegális migránsokat nem sokkal később elfogták és visszakísérték őket a határ szerb oldalára.

GEOrgPOLITIKA – Drónok és rakéták éjszakája

Ps TV 2023 szeptember 26.
Heves harcok dúltak az éjjel a front több szakaszán. Az ukrán erők ismét rakétacsapást mértek a Krím-félszigetre, de az orosz légvédelemnek sikerült az eszközt becsapódás előtt megsemmisíteni. Az ukránok 11 drónt is elindítottak Oroszország felé, hogy Kurszk és Belgorod városokat támadják, ám az orosz védelmi tárca szerint ezeket sikerült kilőni. Egy eddig ismeretlen rakéta darabkai hullottak alá az égből a Moldovával határos Transznyisztriában (Dnyeszter Menti Köztársaság). Ukrán hírügynökségek szerint egy orosz rakétatámadásban hárman vesztették életüket Herszonban.

GEOrgPOLITIKA – Kivonják a francia csapatokat Nigerből

Ps TV 2023 szeptember 25.
Emmanuel Macron bejelentette, hogy kivonják a francia csapatokat Nigerből és bezárják nagykövetségüket Niamey-ban. A puccs óta mélyponton van a két ország kapcsolata és napi szinten tüntetnek a helyiek a francia jelenlét ellen. Decemberig az utolsó francia is elhagyja a nyugat-afrikai országot. Párizsnak ez nemcsak presztízsveszteség, hiszen Benin, Mali és Burkina Faso után Nigerből is menniük kell, hanem az olcsó, áron aluli uránfelvásárlásnak is vége. Franciaország uránszükségletének 15 százalékát Nigerből szerezte be a világpiaci ár egy töredékéért.

GEOrgPOLITIKA – Pénteki piac Ománban és újabb busás támogatás Zelenszkijnek

Ps TV 2023 szeptember 23.
Ha péntek, akkor Nizva Szúk, azaz piac Nizvában. Az iszlám vallás szent napján tartják a nagy piacot, ahol mindenféle finomságot, zöldséget, halat, húsokat és még élő állatot is árulnak. A pénteki nagy ima előtt már alig lehetett parkolni a szúk (bazár) előtti óriási téren. A tömeg szinte hömpölygött, voltak, akik csak a hétvégi bevásárlást intézték, míg mások állatokra licitáltak. A legnagyobb sláger a kecske, hiszen a sivatagos területen megél a gyér növényzeten is, tejéből sajt készül, de húsát is szívesen fogyasztják. De bárányok és szarvasmarhák is új gazdára találtak a sikeres licitet követően.

GEOrgPOLITIKA – Hírek a frontokról, illetve hogyan néz ki egy papajafarm?

Ps TV 2023 szeptember 21.
Azerbajdzsán sikeresen lezárta a terrorellenes hadműveletet a Hegyi-Karabah régióban, és tűzszünet lépett életbe az örmény szeparatisták és az azeri kormányerők között. Ilham Aliyev államfő bejelentette a győzelmet, valamint azt, hogy az azeri hadsereg Hegyi-Karabahot ellenőrzése alá vonta. Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig telefonon tárgyalt Nikol Pasinján örmény kormányfővel, hogy közvetítsen a béketárgyalásokban. A megbeszélések sikeresek voltak, mert a fegyverek elhallgattak a Kaukázusban. Sajnálatos mód ismeretlenek rálőttek egy orosz békefenntartókat szállító járműre és több katona életét vesztette. Hegyi-Karabahban kétezer orosz katona felügyeli a törékeny békét. Az esetet nyomozók és a katonai rendészet vizsgálja. Ma viszont direkt tárgyalások kezdődnek az örmény szeparatisták és Azerbajdzsán között, amely tartós békét teremthet. A terület jogilag Azerbajdzsánhoz tartozik, de az örmény nacionalisták egy saját köztársaságot kiáltottak ki, amelyet egyetlen ország sem ismert el.

GEOrgPOLITIKA – Újra kitört a háború Azerbajdzsánban

Ps TV 2023 szeptember 20.
A bakui kormány kedd délután elrendelte a terrorizmus elleni hadműveletet Nagorno-Karabah (Hegyi-Karabah) régióban. A szakadár területen az ott élő örmények kikiáltottak egy független köztársaságot Sztyepanakerttel mint fővárossal, amelyet senki sem ismer el, mégis Örményország támogatását élvezi. A hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozó területen az örmény szeparatisták tüzérségi állásokat építettek ki és létrehoztak egy kisebb hadsereget.

GEOrgPOLITIKA – Vízumok százezreit adták el migránsoknak lengyel tisztviselők?

Ps TV 2023 szeptember 19.
Ursula von der Leyen tombol, bár igazából érthetetlen, miért, hiszen ő támogatja a bevándorlást, és ő volt az, aki finoman szólva is "érdekes" üzletet kötött SMS-ben – koronavírus elleni vakcinák beszerzése címszó alatt. Most pedig éppen ő az, aki komoly vizsgálatot és súlyos következményeket lengetett be lengyel tisztviselők és politikusok előtt, ha valóban beigazolódik a gyanú, miszerint több százezer embert engedtek be az Európai Unió területére, a lengyel nagykövetségek schengeni vízumokat állítottak ki kenőpénzért cserébe, majd a jórészt afrikai és ázsiai állampolgárok ezt kihasználva Varsóba repültek és onnan utaztak tovább más uniós országokba, hogy ott illegálisan letelepedjenek.

GEOrgPOLITIKA – Jemeni aknamezők és forrongó Közel-Kelet

Ps TV 2023 szeptember 18.
Jemenben katonai szakértők egymillióra becsülik az aknák számát, amelyet a felekezeti alapon kitört polgárháborúban ástak el az egymás ellen harcoló síita és szunnita erők. A farmerek is nagyon megszenvedik ezeket az aljas fegyvereket, mivel a helyi gazdálkodók 70 százaléka már elvesztette a jószágát. A haszonállatok, mint a teve vagy a szarvasmarha nagy számban pusztulnak. A fegyveres összecsapásoknak talán a közeljövőben vége lehet, mivel Omán támogatásával Szaúd-Arábiában elkezdődtek a béketárgyalások a harcoló felek és támogatóik részvételével. Amíg a húszi, síita lázadókat Irán támogatja, addig a szunnita kormányerőket Szaúd-Arábia. Most, hogy Teherán és Rijád politikai és gazdasági szövetséget kötöttek és ismét megnyitották nagykövetségeiket sanszos, hogy a Jemenben dúló polgárháborút tárgyalások révén le lehet zárni.

GEOrgPOLITIKA – Darabokban Angela Merkel lovasszobra

Ps TV 2023 szeptember 15.
Az ötlet már alapjáraton abszurd volt, hogy egy német kancellárnak, aki még lovagolni sem szokott emlékművet emeljenek, de hát ismerjük az új/régi Németországot, ahol sosem fukarkodtak némi személyi kultusszal. A szobor nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és már az idén tavasszal felavatták, letört a ló feje és Merkel egyik keze. Rossz ómen, gondolhatták volna, hiszen Merkel kezei az ikonikus „wir schaffen das” (megoldjuk) kéztartásban voltak. A szobrot a freudenbergi templomkertben avatták fel, bár a 3D-nyomtatóval készített, 2,70 m magas szobornak már 2021-ben nem nagy jövőt jósoltak a statikusok. Tavasszal a szobrász szigetelőszalaggal tákolta újra össze művét, és az eredetileg aranyszínű szobrot fehérre festette. Már virradóra viszont, akárcsak Merkel bevándorláspolitikája darabokra hullott.

GEOrgPOLITIKA – Hatalmas robbanások a Krím-félszigeten

Ps TV 2023 szeptember 14.
Német hírügynökségek szerint az ukrán hadsereg támadást indított a Krím-félsziget ellen. Az ARD köztévé szerint hatalmas robbanások voltak, az egyik orosz légvédelmi állásnál. Feltehetően drónokkal támadták az orosz hadsereg állásait. Ezt annak ellenére, hogy Putyin elnök ismét kemény lépéseket helyezett kilátásba, ha a Krímet és a Kercsi-hidat támadás érné. Már szerdán is voltak ukrán vízi és légi-dróntámadások a Krím ellen, amelyben több orosz katona megsérült és két hajóban, egy landoló egységben és egy tengeralattjáróban is kár keletkezett.

GEOrgPOLITIKA – Feloszlatták a frankfurti terrorelhárító osztagot, Kim Dzsongun pedig Oroszországban tárgyalt Putyinnal

Ps TV 2023 szeptember 13.
Peter Beuth, Hessen tartomány belügyminisztere elbocsátotta mind a húsz kommandóst, akik Frankfurt am Main speciális alakulatában az SEK-ban (Sondereinsatzkommando) szolgáltak. Az ok: pár rasszista karikatúrája, amelyeket a rendőrök privát chatben küldtek egymásnak két évvel ezelőtt. Az egyik karikatúra a hír szerint az észak-afrikaiakat gúnyolta ki, mivel a német üdítő markából az „Afri-Colából” „Nafri-Colát” csinált. „Nafri” pedig egy rövidítés, amit a német rendőrök találtak ki észak-afrikai (nord-afrikanische) elkövetőkre. A szót gyakran használták a szolgálati rádióforgalomban, egészen addig, amíg valaki ezt rasszistának találta és be lett tiltva. Magam is rákerestem a karikatúrára és az üdítő palackja látható rajta a felirattal, szóval semmi extrém mód durva rasszizmus nincs a mémben. Ráadásul a kommandós, aki ezt kollégáinak elküldte maga is sötétbőrű, mivel édesapja afrikai. A másik karikatúra valóban durva és az arabokat gúnyolja ki.

GEOrgPOLITIKA – Lefejezés, katonai akciók, eltűnt kémnő... Zajlik az élet a Közel-Keleten

Ps TV 2023 szeptember 12.
Reggel a szomszédos Jemen tévécsatornájára kapcsoltam és megdöbbentem a híradó előtti intrón, vagyis amivel beharangozzák a műsort. Dramatikus zenével festik alá a polgárháborús felvételeket, amikor a síita és szunnita erők összecsapnak a sivatagban. Felrobbanó járművek, halott katonák, majd a végén le is fejeznek valakit. Remek dolog, főleg, hogy utána kisiskolásokat mutatnak, akik boldogan éneklik: meghalnának az igaz ügyért és mártírnak vannak beöltöztetve. Szomorú, hogy a jövő generációjába is belenevelik a gyűlöletet a hatalomért marakodó politikai irányzatok. A sok éve húzódó polgárháború a kormányerők és a síita felkelők között ezzel biztosan elhúzódik.

GEOrgPOLITIKA – Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul...

Ps TV 2023 szeptember 11.
Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul - tartja egy régi magyar közmondás. Aki viszont tud, az jó eséllyel az ománi Sultan Qaboos Egyetemen sajátította el a nyelvet, vagy ott tökéletesítette. A nyári szünetnek vége, még ha a 41 C fokos hőség nemigen akarja elengedni a vakáció érzését. A hét közepén befutottak az egyetem hallgatói a világ számos országából, így hazánkból is. Az 1986-ban alapított egyetem tizenegy éve oktatja az arabot külföldi diákoknak.

GEOrgPOLITIKA – Elon Musk az oroszok javára trükközött

Ps TV 2023 szeptember 8.
Elon Musk felfedte részvételét az ukrajnai háborúban: titokban kikapcsolta a Starlink működését a Krím közelében, hogy meghiúsítsa az ukrán fegyveres erők dróntámadását az orosz haditengerészet ellen – írja a CNN. A robbanóanyaggal megrakott drónok már megközelítették az orosz haditengerészetet, de hirtelen "elvesztették a kapcsolatot és ártalmatlanul lezuhantak" – olvasható Walter Isaacson új Musk-életrajzában.

Igazgyöngy, datolya, olaj és dől a „moné” – Georg Abu-Dzabiban

Ps TV 2023 szeptember 7.
Az igazgyöngy és a datolya helyett az olaj és a turizmus az Emirátusok bevételi forrása. Mivel az olaj vészesen fogy, a jövőt a turizmusra építik. A közel 10 milliós lakosság 90 százaléka vendégmunkás, akik a jó kereset miatt jönnek az emírségekbe. Indiából, a Fülöp-szigetekről, az afrikai országokból rengetegen érkeznek a folyamatosan épülő metropoliszokba. Az állampolgárok a hadseregben, a rendőrségben és az államigazgatásban dolgoznak. Sokan már ott sem, mivel részesedéseik vannak nagy cégeknél.

GEOrgPOLITIKA – Átnevezik Indiát?

Ps TV 2023 szeptember 6.
„Bharat mata ki” (India, mi anyánk) – üdvözölte az indiai miniszterelnök az egybegyűlteket egy politikai rendezvényen. A G20-csúcstalálkozóra kiküldött meghívókra is Bharat van nyomtatva, Bharat ugyanis hindi nyelven az ország hivatalos neve. Ellenzéki politikusok most attól tartanak, hogy Modi miniszterelnök és „hindu nacionalista” pártja arra készülnek, hogy hivatalosan is nevet váltson a világ legnagyobb demokráciája. A Hindu Nacionalista Konzervatív Párt, a PJP egyik politikusa szerint ez nem ördögtől való, hiszen az India nevet a nyugati betolakodók adták az országnak. A Bharat név viszont a hindu mitológiára vezethető vissza, ergo a kulturális gyökerekhez. Az ellenzék viszont az alkotmánybírósághoz akar fordulni, már a meghívók visszavonását is ott akarják elérni. A nemzeti pártoknak nincs meg a megfelelő többsége a parlamentben, hogy megszavazzák az ország átnevezését, ám láthatóan ebbe az irányba mozog a történet.

GEOrgPOLITIKA – Putyin–Erdoğan-találkozó: mérlegen az ukrán gabonaexport kérdése

Ps TV 2023 szeptember 5.
Szocsiban elhangzott a lényeg: a török elnök megkérte orosz kollégáját, hogy térjenek vissza az ukrán gabonamegállapodáshoz, amely szerint Kijev továbbra is szállíthat és értékesíthet gabonát fekete-tengeri szállítással. Vlagyimir Putyin ezt viszont ahhoz kötötte, hogy a nyugatnak először fel kell oldania az orosz agrártermékekre kirótt embargót. Ha ez megtörténik, akkor szabadon szállíthat az ukrán fél gabonát az ország kikötőiből. A nyugati országok szankciói a háború kitörése óta érintik az orosz terményeket, a műtrágyát és a mezőgazdasági gépeket.

GEOrgPOLITIKA – Papírdrónokkal támadnak az ukránok

Ps TV 2023 szeptember 4.
A fronton ismét jelentős dróntámadás volt tapasztalható mindkét háborús fél részéről. Az ukránok részben vízi drónokat vetettek be a Kercsi-híd ellen, amely Oroszországot köti össze a Krím-félszigettel, valamint határmenti települések ellen vetettek be kartonpapírból készült könnyű drónokat, amelyekbe robbanóanyagot helyeznek el. A karton drónokat nem érzékelik a radarok, mivel csak egy kisebb motor az egyetlen fém alkatrész bennük. A Donbaszban tett látogatásom során magam is fogtam a kezemben egy ilyen, Olaszországban készült kis robotrepülőgép maradványait.

GEOrgPOLITIKA – Új háború lehet a Közel-Keleten?

Ps TV 2023 augusztus 30.
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy visszaadja az afgán tálib kormánynak a „befagyasztott” pénzeket, amelyet még Hamid Karzai kormánya helyezett el amerikai bankokban. A radikális iszlamisták ismételt hatalomra jutása után az USA és nyugati szövetségesei nagyjából 3,7 milliárd dollárt tartottak vissza. Most humanitárius okokra hivatkozva elkezdték pénzelni az új kabuli kormányt. Ez sokkolta magukat az afgánokat is, hiszen két ősellenségről beszélünk. Azt elfelejthetjük, hogy ez a szeretetről szól, ezt még a német hírszerzők is látják. Berlini titkosszolgálati körökből röppent fel a hír, hogy az USA fel akarja használni a tálibokat az Irán elleni harcra. Ha nem is rögtön egy proxyháborúban kell gondolkodni, de kisebb összecsapásokban a nagyjából 900 km hosszú határszakaszon. Erre az elmúlt hetekben már volt példa halálos áldozatokkal mindkét oldalon.

GEOrgPOLITIKA – A Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián (2. rész)

Ps TV 2023 augusztus 29.
Karin Kneissl neve bizonyosan sokaknak ismerőnek cseng. Ő volt Ausztria külügyminiszter asszonya, és arról híresült el, hogy esküvőjére meghívta Vlagyimir Putyint, aki el is ment, sőt táncolt is vele. A balliberális oldalnál ez brutálisan kiverte a biztosítékot. 2019-től újságíróként és egyetemi tanárként dolgozott, oktatott a politikai tudományok tanszékén Bécsben és az osztrák katonai akadémián. Mivel gyermekkorát a jordániai Ammánban töltötte, anyanyelvi szinten beszéli az arab nyelvet, így meghívták Libanonba is oktatni.