Magyar ugar
Szoronganak, ha vesztenek és most szoronganak, mert nyertek
Ha van sapka az a baj, ha nincs az...Kocsis Máté nem tűnt el – Megnevezte az árulókat a Fidesz frakcióvezetője
Kemény bejegyzéssel tért vissza a közösségi médiába kis kihagyás után a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté írásában megnevezte, kik azok az árulók, akik hozzájárultak a választási vereséghez.Felébredt a Greenpeace: hazudtak a gödi akkugyárról
Milyen fura, véget ért a választás, és sorra dőlnek be a hazugságok, amikre a Tisza kampányát építette a lakájmédia. Most éppen a Greenpeace jött ki a szekrényből és vallotta be, hogy kamu volt a gödi akkugyárat ért környezetszennyezési vád.Shellő a Tiszában – Bemutatjuk Bujdosó Andreát
Bujdosó Andreáról az a hír járja, hogy ő lehet a Tisza parlamenti frakcióvezetője. Nézzük meg honnan jött, hová tart, és kinek a zsebében van a tiszai Shellő.Az O1G iszonyatos terhe alatt
Sokat gondolkoztam, hogy publikáljam-e ezt az írást, (valójában ebben a percben is gondolkozom, miközben gépelek). Még gyorsan az elején leszögezem, hogy ez nem egy Orbán és Fidesz ellenes coming out lesz, sőt még csak nem is arról akarok írni, hogy kit tartok felelősnek a választási vereségért (amúgy nem is az én tisztem ezt kijelölni, így én hétfő délelőtt már nem okozókat kerestem, hanem az okokra igyekeztem megoldásokat találni és elkezdeni az okok ellen cselekedni is). Ez az írás kizárólag az O1G jelenségről, mint a társadalmunkat iszonyatosan megfertőző vírusról fog szólni.Schiffer András a Polbeatben: Talán nem kellett volna havonta módosítani az Alaptörvényt!
Schiffer András volt a legutóbbi Polbeat vendége, ahol Huth Gergely és Stefka István, de leginkább a nézőközönség kérdéseire válaszolt. Ettől is különösen érdekes ez a rendhagyó, kibeszélő adás.Ilyen volt a Magyar Úton Gyűlés a Vértanúk terén (videó és galéria)
Az összetartozásunk és elveink megerősítésére, a választási kudarc tanulságainak kibeszélésére Magyar Úton Gyűlést szervezett péntek délutánra, a pesti Vértanúk terére a PestiSrácok-csapat és a Nemzeti Maximumért Alapítvány. A gyűlés teljes közvetítése és fotógalériája is megtekinthető!Nem komikus, amikor Fekete-Győr beszél felelősségvállalásról?
Az ex-politikusból - több más mellett - még mindig hiányzik az önkritika.Az új miniszterelnök "elvárásai" a MOL felé
Amennyire ennyiből meg lehet ítélni, egyelőre Magyar Péter Facebook oldala lesz az forrás, ahonnan megérhetjük, mik is a jövendő miniszterelnök szándékai. Természetesen helyes, ha tárgyal a nemzeti energiavállalat vezetésével, hiszen képbe kell kerülnie azzal a komplex helyzettel amelyben a MOL mindig is van, és amely most a szokottnál is problémásabb.Orbán Viktor: a nemzeti oldal a korábbi formájában nem tudja folytatni a működését (VISSZANÉZHETŐ)
Orbán Viktor többek közt kiemelte, pártelnökként és miniszterelnökként ő a felelős a nemzeti oldal választási vereségéért.Államfő akarok lenni! – Ha már egyszer mindenki bejelentkezett, akkor én is
Mivel a jelek szerint ebben az országban most minden másodvonalas SZDSZ-árva arra számít, hogy majd a Tisza köztársasági elnököt csinál belőle, én most ajánlanék egy jobboldali alternatívát. Itt az ideje, hogy Magyar Péter bizonyítsa, hogy jobboldali és jelöljön engem államfőnek!Matolcsy kijelentette, hogy ő mindent jól csinált és most jön az aranykor
Lehet, hogy kiderül, hogy hová lett a kétszázmilliárd? Csak ne az legyen a válasz, hogy a Tiszába dobták. Legalábbis nehéz elmenni Matolcsy György mai podcastje mellett úgy, hogy az ember ne ilyesmin kezdjen gondolkodni...Nerlegényből felszabadító lett Magyar Péter
Magyar Péter nerlegényből avanzsált felszabadítóvá és valahogy a szimpatizánsainak nem tűnik fel, hogy eddig is és ezután is belőlünk fog élni.Jogállam? Magyar Péter már most politikai alapon mozdítaná el a köztársasági elnököt
A miniszterelnök-jelölt jogszabály-módosítással is érvényt szerezne követelésének.Magyar Úton Gyűlést szervez péntekre a PestiSrácok-csapat - ÉLŐ 17 ÓRÁTÓL
Az összetartozásunk és elveink megerősítésére, a választási kudarc tanulságainak kibeszélésére Magyar Úton Gyűlést szervez péntek 17 órára a PestiSrácok-csapat és a Nemzeti Maximumért Alapítvány a pesti Vértanúk terére (a Kossuth tér délkeleti sarkára). A gyűlés élőben követhető ITT, a Hír TV adásában, illetve a PS TV Facebook-oldalunkon!Nagyon drága lesz a tanulópénz
Magyar Péter vezetésével hazánk ismét gyarmati sorba süllyed, miközben beköszönt újra a vörösterror.Boldogok vagytok ti egyáltalán valamitől?
Tegnap egy forgatás után Nagy Feróval tartottunk hazafelé, amikor egy tizen-huszonéves suhanc rákiáltott Feróra, hogy "mocskos Fidesz". Visszakiáltottam neki valamit, erre elszaladt. Azóta azon gondolkodom: mitől lennének ezek tényleg boldogok?Nyilván nincs beavatkozás, a globális tőkepiac pedig csupán "hirtelen" derűlátó lett
A globális tőkepiac nem az a fajta, amelynek csak úgy politikai érdekei lennének. Ugyan!Vérszemet kaptak, de ne féljetek!
Tizenhat év hosszú idő főleg, ha minden nap frusztrált az ember amiatt, hogy nem az van hatalom, amely neki szimpatikus. Nem is csoda, hogy most vérszemet kaptak ellenfeleink és a fejünket akarják, de minimum azt, hogy lemenjünk kutyába. Van egy rossz hírem: nem fogunk, mert ezek nem mi vagyunk.Schiffer András a Polbeatben - Hogyan tovább?
Schiffer András lesz a Polbeat következő felvételének vendége, akivel Huth Gergely és Stefka István beszélget majd az R56 Gasztrosörözőben, április 16-án, csütörtökön 18 órától. (Bem rakpart 54.) Jöjjön el, kérdezzen Ön is!Ferencz Orsolya: A nemzeti gazdaság akkor jó, ha van valós teljesítmény mögötte
A miniszteri biztos szerint sok olyan ügy volt, amit a Fideszre húztak rá, pedig az a Horn- vagy a Gyurcsány-éra alatt is zajlott.Azonnal zárják az őrültek házába a háborodott, skizofrén Márki-Zay Pétert!
Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely skizofrén, elmebeteg polgármestere azonnal börtönbe záratná azokat az embereket mindenféle ítélet nélkül, akik annak idején őt megbuktatták. Persze Márki-Zay Péter magát buktatta meg, politikai féltehetsége sikertelenségét ugyanis csak súlyosbította mérgező személyisége. Mára azonban az elméje is teljesen elborult.A nyugati és az uniós balliberális politikusok szerint mégiscsak demokrácia van Magyarországon
Demokrácia egy olyan országban, amely a „diktatúra” áldozata lett.A beteg lelkek országát mostantól a főbeteg irányítja
Szomorú látni, hogy a beteg lelkek országa lettünk, ahol az árulást koronával, a mentális betegséget serleggel jutalmazzák.Ajánljuk még
































