Pesti Srácok

Magyar ugar

Az ellenzéki hazugságpropaganda ellenére egyre gyorsuló ütemben fejlődik Dunaújváros (PS-videó!)

Csibra TiborCsibra Tibor Magyar ugar 2019 június 20.
Rendhagyó csütörtöki sajtótájékoztatóján az Ongai család Hold utcai otthonában számolt be az ősztől induló Otthon Melege Program a főképp a közepes, illetve nagyobb városok társasházaiban élőket érintő kedvezményes lehetőségeiről Dunaújváros polgármestere. Cserna Gábor tájékoztatójában felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően már eddig is számos család korszerűsíthette energetikai szempontból lakásait Dunaújvárosban, illetve más településeken is. Az ősztől elérhető lehetőségek kiegészíthetik ezeket olyan korszerű berendezésekkel, mint az úgynevezett okosmérők, amelyekkel az energiafelhasználás mellett a költségeiket is optimalizálhatják a társasházakban élők. Stábunk beszélgetett az Ongai család tagjaival is, akik elmondták: véleményük szerint az, hogy a jobbikos Pintér Tamás ősztől az Országgyűlés helyett a dunaújvárosi polgármesterséget választaná, azt jelenti, hogy a Jobbikból már csak menekülni lehet, Pintér pedig láthatóan az egyéni túlélésére játszik a jelölésével. Az Ongai család szerint Pintér Tamásnak sem Dunaújvárosban, sem a választókörzet többi településén nincs már hitele, mivel választói nem érdeklik, az érintett települések vezetőivel pedig nincs semmilyen kapcsolata, mivel nem is keresi őket, közeledésüket pedig elhárítja.

Újra támad a hányást, hasmenést, vagy akár szervi károsodást okozó „gyógyító csodaszer”

Magyar ugar 2019 június 20.
Újra felbukkant a webshopokban az MMS néven forgalmazott „csodaszer”, amely nem csupán hiú reményekkel kecsegteti a súlyos betegeket, hanem önmagában is egészségügyi kockázatot jelent. A rendkívül költői Miracle Mineral Solution (Csodás Ásványi Megoldás), illetve Master Mineral Supplement (Fő Ásványi Kiegészítő) név rövidítése valójában egy klórtartalmú fertőtlenítőszert takar, amely az ígéret szerint a daganatos megbetegedésektől a HIV-fertőzésen és az autizmuson át a lépfenéig minden elképzelhető nyavalyát gyógyít. Mondhatnánk cinikusan, hogy a naiv hiszékenységet viszont nem gyógyítja, azonban fontos észben tartani, hogy sok esetben az utolsó szalmaszálba kapaszkodó halálos betegeket verik át a mérgező szerrel.

Boldog a HVG, hogy "nem tudják lefolytatni a Czeglédy elleni büntetőügyet"

Magyar ugar 2019 június 20.
Miután megszűnt Czeglédy Csaba EP-választással átmenetileg megszerzett mentelmi joga, az ügyészség azonnal folytatni akarta a 2015 óta zajló büntetőügyet, a bíróság viszont ezt elutasította. Így az erősen átpolitizált eljárás egyszerűen elakadt - jelenteti diadalittasan a hvg.hu. Ahogy arról már korábban beszámoltunk: amint jogerőre emelkedett az EP-választás eredménye és ezzel megszűnt Czeglédy Csaba mentelmi joga, a Csongrád Megyei Főügyészség indítványt tett a Szegedi Törvényszéken, hogy onnan folytatódjon az eljárás, ahol tartott Czeglédy mentelmijog-szerzése előtt, vagyis a törvényszék rendelje el az eljárás folytatását, amelynek akadálya a mentelmi jog megszűnésével elhárult. A törvényszék a hvg.hu által idézett határozata nem vitatja, hogy az eljárás folytatható; mindössze abban van vita az ügyészség és a törvényszék között, hogy miként. Szanka Ferenc csoportvezető ügyész, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, fellebbeznek, és az ítélőtábla döntését tiszteletben tartva fognak eljárni. Az ő álláspontjuk szerint automatikusan kellene folytatódnia az eljárásnak, a bírósági szakaszban, hiszen már a vádemelésen túl szűnt meg az eljárás Czeglédy ellen a mentelmi joga miatt. A Szegedi Törvényszék szerint viszont meg kell ismételni a vádemelést. Addig is, míg az eljárásjogi vita tart, a többi vádlott ellen hétfőn elkezdődik a büntetőper a bűnszervezetben elkövetett hatmilliárdos költségvetési csalás ügyében. Czeglédy Csaba ezúttal nem ül a vádlottak padjára.

Gulyás Gergely a PS-nek: Magyarországon a DK a legszélsőségesebb párt

Szarvas SzilveszterSzarvas Szilveszter Magyar ugar 2019 június 20.
Már a Jobbik radikális, szélsőséges időszakában is az volt a véleményem, hogy a magyar politikai palettán Gyurcsányék és a DK az extrémen legszélsőségesebb párt Magyarországon - jelentette ki Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a PestiSrácok.hu azon kérdéseire, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége a Magyarországot megtámadó Judith Sargentinit méltatta - gyakorlatilag a hazug jelentéséről elhíresült holland képviselőt nevezte mintapolitikusnak -, valamint hogy Gyurcsány Ferencék, a DK öt magyar parlamenti képviselője az Országgyűlésben nemmel szavazott a nemzeti összetartozás évére. Gulyás Gergely nyomatékosította: a DK szándékosan folytat olyan politikát, hogy ennek a közösségnek nem érzi részesének magát. "A DK a legszélsőségesebb párt" - ismételte meg a tárcavezető. Sajnálatosnak nevezte, hogy a DK-val nemzeti alapról beszélni nem lehet, és hogy a DK mindig Magyarország és a magyar nemzettel szemben, az ellen cselekszik.

A Szegedi Törvényszék nem rendelte el Czeglédy büntetőeljárásának folytatását, pedig elismeri, hogy annak nincs akadálya

Magyar ugar 2019 június 20.
Kezdődik a jogi-jogértelmezési vita a Czeglédy-ügy kapcsán. A Szegedi Törvényszék elutasította a Csongrád Megyei Főügyészség indítványát és nem rendelte el a Czeglédy elleni büntetőeljárás folytatását, annak ellenére, hogy határozatában kifejti: annak már nincs nincs semmilyen akadálya. Az ügyészség fellebbez, és ha az Ítélőtábla határozata után kell, akkor újra vádat emel. A kérdés vagy vita közöttünk nem az, hogy folytatódhat-e a büntetőljárás, csak az, hogy miként - mondta a PestiSrácok megkeresésére Szanka Ferenc csoportvezető ügyész, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

„Oda kell eljutnunk, hogy Európában a magyarság bírjon a legnagyobb életerővel“

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2019 június 19.
Pozsony, Dunaszerdahely és Bazin volt a helyszíne az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kongresszusának az elmúlt hétvégén. A földrész őshonos nemzeti kisebbségeinek szervezete immár hetven éve működik, és próbálja enyhíteni azokat a károkat, amelyeket a XX. század igazságtalan határmódosításai okoztak. Az erdélyi Vincze Loránt megbízatását meghosszabbították, így változatlanul magyar elnök irányítja a szervezetet a következő években.

Varga Judit: Az érveimmel nem tudnak vitatkozni, ezért a személyemet és a családomat támadják (PS-interjú)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2019 június 19.
Hároméves voltam, ki gondolja, hogy nekem mindezért magyarázkodnom kéne? - mondta Varga Judit, a Miniszterelnökség uniós kapcsolatokért felelős államtitkára a PestiSrácok.hu-nak arról, hogy egyesek ismét leporolnák édesapja történetét, aki szállodavezetőként a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján felkerült a III/II-es csoportfőnökség SZT-tiszti listájára. Elmondta: amikor apja szembesült azzal, valójában mit vár tőle a diktatúra Belügyminisztériuma, a szállodavezetői posztról is lemondott. Varga Judit kifejtette: sejtette, hogy át kell esnie ezen a tűzkeresztségen, de ő inkább a csütörtöki uniós csúcsra készül, ahol, "ha a V4-ek vezetőivel következetesen és jól harcolunk, az EU következő öt éves stratégiája jobb irányt vehet."

Az OECD cáfolja az ellenzéki rémképeket: nincs rossz állapotban a magyar oktatásügy

Magyar ugar 2019 június 19.
Nagy várakozásokkal tekinthettek az ellenzéki politikusok, a haladó újságírók és a nyílt társadalom ügynökei az OECD oktatásügyi felmérésére, hiszen a legfőbb kampánytémájuk, az oktatásegészségügy felében remélhettek „mi megmondtuk” jellegű ütőlapokat. Csalatkozniuk kell azonban, hiszen az évek óta harsogott bírálatok és összeomlás-jóslatok ezúttal sem kaptak megerősítést. A vizsgálat összegzését Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár és Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke mutatta be, és ez csupa olyan eredményt mutatott ki, amelyeket eddig is nagyjából így tudtunk: a magyar tanárok közt nagy többségben vannak a nők, sok az ötven év feletti, átlagos mennyiséget dolgoznak, a tantermi fegyelemben és a sok gyakorlásban hisznek.

Kálmán Olga a PS-nek: Simicskával régóta nem beszéltem, Budapesten pedig nyerni fogok!

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 június 19.
Megosztott az ország, nem sokszínű, ez pedig a Fidesz hibája - kezdte szerdai sajtótájékoztatóját Kálmán Olga, a független-objektív műsorvezetőből főpolgármesteri babérokra ácsingozó jelölt. Ezután ismertette ígéretcsomagját, ami azért valóban dicséretre méltó fantáziavilágról tesz tanúbizonyságot. Van itt minden: tisztaság, ingyenes közlekedési lehetőség kiskorúaknak, és természetesen egészséges, tiszta levegő, és hetente felmosott budapesti utcák, aluljárók... Ja, és havonta tíz (!) fővárosi BKK-buszt elektromosra cserélne le. Minderre természetesen elegendő pénz is rendelkezésére állna, állítja...

Karácsony Gergely a patkányhelyzetbe is kívülről bölcselkedne bele, holott ő is részese

Magyar ugar 2019 június 19.
Az már világossá vált, hogy legalább részben a patkányokon múlik majd, ki vezesse Budapestet a következő öt évben. A főpolgármester-választásra időzítve, szinte varázsütésre pörögtek fel az észlelések a fővárosban, így Karácsony Gergelynek is van mivel kampányolnia, és az ellenzéki sajtó is előszeretettel emlegeti a rettenetes patkányfertőzöttséget. A legújabb mérés szerint azonban megcsappant a rágcsálók száma a legfertőzöttebb utcákban.

Hamis iratokkal akarta becsempészni hazánkba rokonait a szír ENSZ-diplomata - Nyomoz az ügyészség!

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 június 19.
Embercsempészés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság szegedi munkacsoportjának szír vezetője ügyében, aki a beosztását kihasználva törvénytelenül segédkezhetett családtagjainak schengeni övezetbe történő bejutásban – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a főügyészség.

Boci, boci tarha – még egyszer megfeji a közönséget Koncz Zsuzsa és az SZDSZ könnyűzenei szekciója

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Magyar ugar 2019 június 19.
Méltó és kegyetlen választ adott a demokratikus ellenzék a NER ősbűnére, a Barackfára. Úgy tartják, a bosszú hidegen jó, de Bródynak és Koncznak a híg fos is megfelel. A ‘80-as évek legfantáziátlanabb stadionrockjainak japánosra hangszerelt, közhelyes és unalmas alapriffjére optimalizált könnyűzenei SZDSZ a szekunder szégyennel operál – meglehetősen lesújtó végeredménnyel. És mintha nem lenne elég bajunk, az indokolatlan szintetizátornyomogatásokkal dúsított, himnikusnak szánt Boci, boci tarha tele van olyan kínrímekkel, mint a „Lesz még egyszer új tavasz és lesz még szép a nyár; Az édes napsugárból nekünk is jár”. Hozzá nem értő műelemzésünk következik a Ne mondd, hogy nincs remény című dalról. KRITIKA.

Fontos részleteket árult el a rendőrség a Hableány tragédiájáról

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2019 június 18.
Teljes körű vizsgálatot folytat a rendőrség a Hableány sétahajó katasztrófája ügyében - mondta el Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője kedden délután a Teve utcában tartott sajtótájékoztatóján, melynek keretei közt ismertette a rendőrség eddigi tevékenységét. A szóvivő leszögezte: a Viking kapitánya nem állt alkohol vagy drog befolyása alatt. Csécsi Soma kitért arra is, hogy a BRFK történetében egyedülállóan nagyszabású nyomozást indítottak, melynek során egy 60 tagú nyomozócsoportot állítottak fel. Portálunk kérdésére a szóvivő azt is elmondta, hogy az eddigi tudásuk szerint nem áll fenn a szándékosság gyanúja.

Töltött kérdések órája

BBBálint Botond Magyar ugar 2019 június 18.
Miután a szabad és független újságírók az ellenzék töketlenségétől, alkalmatlanságától, gyengeségétől megriadva és persze a saját nagyszerűségüktől megittasodva elindulnak mindenféle választásokon - vagyis politikusnak állnak -, a politikai pályájuk vége felé tartó ellenzéki politikusok a parlamentben Kálmán Olga szakmaiságtól átitatott kérdéseit teszik fel az azonnali kérdések és válaszok órájában.

Az ellenzéki politizálásnál a semmittevés is több - Kunfalvi Nóra és Párkányi Eszter a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)

Szarvas SzilveszterSzarvas Szilveszter Magyar ugar 2019 június 18.
Miután a balliberális oldalon Gyurcsány Kálmán Olgával és Pikó Andrással előtérbe tolta az ellenzéki újságírókat és álfüggetleneket, a mai PS-Polbeatben független és objektív újságírókkal és elemzővel beszéljük ki a gyurcsányi trükköt és a nagy ellenzéki kannibalizmust. Élő vitaműsorunkban Kunfalvi Nóra újságíró és Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője lesz Szarvas Szilveszter és Dezse Balázs vendége; utóbbinak két oldalas főpolgármester-jelölti programját is kivesézzük, amely pontosan két oldallal több, mint Kálmán Olgáé. Kunfalvi Nórával és Párkányi Eszterrel az ellenzéki politikát (hogy mit?) is kielemezzük, de az Európai Néppártról és az uniós ideológiai vitákról is szó lesz. A Polbeat közvetítése kedd este 19 órakor kezdődik ITT, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből.

Többmilliárdos áfacsalás: Jóval súlyosabb büntetést kért az ex-MSZP-s polgármester szökésben lévő embereire az ügyészség

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 június 18.
Lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta Üröm ex-MSZP-s polgármesterének, Laboda Gábornak a sleppjéhez tartozó helyi vállalkozók és társaik ügyében a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. P. Ádámot és K. Tibort felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett többmilliárdos költségvetési csalás miatt ítélte el elsőfokon a Szolnoki Törvényszék, ám Laboda emberei megszöktek a letartóztatás elől és azóta sem tudni, hol bujkálnak.

Ehhez pofa kell: Karácsony százmilliárdokat ígérget egészségügyre, miközben Zuglóban bezáratta volna a szakrendelőt

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 június 18.
"Az elvonás megvalósítása esetén a Zuglói Egészségügyi Szolgálat működését azonnal be kell szüntetni, így mintegy 170 ezer járóbeteg szakellátás nélkül marad" - ezekkel a bátor mondatokkal zúdított hideg vizet Karácsony Gergely zuglói polgármester nyakába a helyi szakrendelőintézet két vezetője tavaly októberben, miután Karácsony suttyomban, jegyzője útján egy nyúlfarknyi levélben tájékoztatta az intézményt arról, hogy 2018 negyedik negyedévében visszavonja tőlük a kétszázmillió forintos önkormányzati támogatást. A PestiSrácok.hu birtokába került levelezés azért különösen pikáns, mert az MSZP-P miniszterelnökjelöltje az országgyűlési választás kampányában százmilliárdokat ígérgetett az egészségügy fejlesztésére, most pedig főpolgármester-aspiránsként a budapesti egészségügy leendő megmentőjeként haknizik a médiában.

Ez ma az ellenzéki munka a Parlamentben: Orbán a hibás a hajókatasztrófáért, száraztésztáért vesz a Fidesz szavazatokat (PS-videó)

Magyar ugar 2019 június 17.
Heves és időnként ízléstelen vita zajlott ma az Országgyűlésben, ahol az "azonnali kérdések és válaszok órájában" több ellenzéki politikus is nekiment Orbán Viktornak. Jakab Péter jobbikos frakcióvezető, valamint Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője is durva hangnemben és stílusban, vita helyett lekezelő módon és csupán személyeskedve támadta a miniszterelnököt. A két, kérdésnek álcázott otromba támadást Orbán Viktor higgadtan kezelte, Szabó Tímeának azonban felhívta a figyelmét, hogy harminc év alatt sem szembesült ilyen ízléstelen felszólalással az Országgyűlésben. Jakab Péter, a bő hat százalékra olvadt Jobbik frakcióvezetője száraztésztával teli szatyrot akart átadni Orbán Viktornak, jelképezve ezzel azt, hogy a Fidesz a megvásárolt szegények szavazataival nyer választásokat, Szabó Tímea pedig a dunai hajókatasztrófát próbálta meg rendkívül gusztustalan módon politikai haszonszerzésre felhasználni, tulajdonképpen Orbán Viktort vádolva meg a tragédiával. A PestiSrácok.hu stábja Nacsa Lőrincet, a Fidesz-KDNP képviselőjét kérdezte az esetekkel kapcsolatban, és bár igyekeztünk ellenzéki képviselőket is megszólaltatni, az érintett Szabó Tímea indulatosan rohant el a folyosón és azt mondta, hogy nincs most ideje, Szilágyi György, jobbikos képviselő pedig leszögezte, hogy stábunknak nem kíván válaszolni semmilyen kérdésre.

"Az utódállamok célja még mindig a határon túli magyarság teljes felszámolása" - Csóti György és Csibra Tibor a Polbeatben (videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 június 17.
A trianoni utódállamok célja még mindig a határon túli magyarság teljes felszámolása - mondta Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója a Polbeatben, ahol az úzvölgyi temetőgyalázásról tudósító Csibra Tibor kollégánk társaságában arról beszélgettünk, miképpen lehetne ellenállni és visszavágni a sovinisztáknak. Csóti György, aki az első Orbán-kormány idején zágrábi nagykövetként szolgált, majd sokáig az Echo TV műsorvezetője volt, Stefka István és Huth Gergely kérdéseire kifejtette: ma már nem XX. századi módszerekkel üldözik a magyarokat, hanem adminisztratív eszközökkel, igazságtalan szankciókkal és provokációkkal igyekeznek asszimilációra, elvándorlásra kényszeríteni a kisebbségi sorba kényszerült nemzettársainkat. Ez történt Úzvölgyén, és ez történt a két bebörtönzött székely fiú, Beke Sándor és Szőcs Zoltán elleni koncepciós perben is - igaz, mindkét ügyben alaposan túllőttek a célon a román hatóságok.

„Az én befogadó Budapestemen egy hal is élhet emlősként” – Exkluzív interjút adott a PS-nek a PS munkatársa, aki főpolgármester is szeretne lenni

Ambrózy ÁronAmbrózy Áron Magyar ugar 2019 június 17.
Gúnyos és reflektív pillanatfelvétel a független és objektív média mindennapjaiból: interjút készítettünk Dezse Balázs független polgármester-jelölt-jelölttel, aki nem mellesleg a kollégánk, de ez nyúlfarknyit sem von le egyikünk függetlenségéből és objektivitásából.

A jobbikos képviselők a túlélésre játszanak

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 június 17.
A "civil" és a "független" fogalmak szándékos félreértelmezéseként értékelhető az, hogy a Jobbik jelenlegi országgyűlési képviselői az önkormányzati választásokon civilként vagy függetlenként indulnak polgármesteri aspiránsként - vélekedik Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. A szakértő hozzátette: a történelmi mélyponton levő párt tagjai valószínűleg már érzik, hogy a 2022-es országgyűlési választásokon parlamenten kívül maradnak, így számukra az önkormányzati pozíciók megszerzése létkérdés.

A jövő évi költségvetés megvitatása helyett választási kampánybeszédekkel szórakoztatták egymást az ellenzéki képviselők a Parlamentben

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 június 17.
Az önkormányzati választásokról, a külföldi munkavállalókról és az egészségügyről volt szó hétfőn, az Országgyűlés rendkívüli ülésén napirend előtt. A DK szerint tovább kell gyengíteni az orbáni rezsimet. A 3-as metrón tapasztalható hőségről, a jövő évi költségvetésről és az önkormányzati választásról is szó volt.

Gyurcsány előtérbe tolta az ellenzéki újságírókat - Kocsis Máté helyretette Kálmán Olgát és Pikó Andrást

Szarvas SzilveszterSzarvas Szilveszter Magyar ugar 2019 június 17.
Az ellenzéki újságírók eddig csak a háttérből szervezték az ellenzéki politikát, most már Gyurcsány előtérbe is tolta néhányukat - hívta fel a figyelmet Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán, véleményének pedig Kálmán Olga és a józsefvárosi polgármesteri címért ringbe szálló klubrádiós Pikó András fotójával adott súlyt. Kocsis Máté egyértelműsítette: ezek az emberek soha nem voltak sem függetlenek, sem objektívek, bármennyire erőlködnek is ezt elhitetni. Kálmán Olga "függetlenségét" a Hír TV Informátorának pénteki adása rombolta le, amelyből kiderült: önszántából Kálmán Olga nem adhat interjút, Gyurcsányék parancsolnak neki.

Schmidt Mária a PS-nek: A kommunisták azt hitték, a nép majd elfelejti, hogy ők a gyilkosok (VIDEÓ!)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2019 június 16.
Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 30. évfordulója alkalmából "30 éve szabadon" címmel rendezett tablókiállítást a Terror Háza Múzeum, melyet a rendszerváltás emlékévének koordinálására felállított emlékbizottság elnöke, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter nyitott meg. Az eseményen felszólalt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is, aki a rendszerváltás "tökéletes tökéletlenségeiről" beszélt nyitóbeszédében, illetve stábunknak exkluzív interjúban mondta el, hogy mit is gondol a 30 évvel ezelőtt történtekről. Hasonlóan tett Tőkés László, a királyhágómelléki református egyházkerület püspöke, az 1989-es romániai forradalom hőse is, aki a rendezvény díszvendégeként volt jelen. Az évforduló alkalmából este 8-tól Szabadságkoncertet tartottak a Hősök terén, ahol fellépett többek közt a Beatrice, Vikidál Gyula, a KFT és Varga Miklós is.