Pesti Srácok

Magyar ugar

Gulyás Gergely a Kormányinfón: a kínai elnök látogatása Magyarország súlyát bizonyítja a világpolitikában (VIDEÓ)

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 május 9.
A kínai elnök látogatása Magyarország súlyát bizonyítja a világpolitikában – jelentette ki Gulyás Gergely az aktuális Kormányinfón. A kancelláriaminiszter kiemelte: Hszi Csin-ping csak két fővárost látogat meg az Európai Unióban, Budapestet és Párizst. Mint megjegyezte, az európai sajtó egy része szerint ugyanakkor az helyes, hogy a kínai elnök Franciaországba látogat, míg az helytelen, hogy Magyarországra, amely egyértelműen kettős mércét jelent. Ugyanakkor megjegyezte: a kormány nem egyeztetett a kínai elnök látogatásáról az Európai Bizottsággal.

PS-EXKLUZÍV! Meghosszabbíthatják kilencven nappal az Afrika-szakértő volt diplomata letartóztatását

SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 május 8.
A várakozások szerint jövő héten újabb kilencven nappal megtoldhatja az illetékes nyomozási bíró dr. S. Gy. letartóztatását. Bár a magyar hatóságok nem árulták el, hogy mivel gyanúsítják az Afrika-szakértő volt diplomatát, a PestiSrácok ügyvédi körökből megtudta: befolyással üzérkedés minősített alakzatát róják a terhére. A gyanú alapját állítólag egy rá nézve terhelő vallomás teremtette meg, az ügy pedig összefügg a B. János, volt Sierra Leone-i tiszteletbeli főkonzul elleni váddal. Kérdés, mit tudnak bizonyítani a nyomozó ügyészek a több mint tíz (!) évvel ezelőtti ügyekből.

Elszabadult a pokol Újbudán: már nemcsak ide-oda piszkítanak a hajléktalanok, hanem rá is támadnak a járókelőkre

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 május 8.
Nem éppen szívderítő látvány egy embertársunkat látni, ahogyan a dolgát végzi vagy éppen önkielégít, esetleg részegen balhézik a képzeletbeli ismerősével, rosszabb esetben egy hús-vér emberrel. Mégis mindennapossá váltak ezek a jelenetek Budapesten, de már nemcsak a forgalmas pesti tereken és aluljárókban, hanem a budai részeken is. A XI. kerületi lakosok elképedve állnak a történések előtt; egyre több panaszt olvasni a kerületi csoportokban arról, hogy a hajléktalanok milyen fizikális és morális pusztítást hajtanak végre a Feneketlen-tónál, a Móricz Zsigmond körtéren vagy éppen Kelenföldön. A rendőrséghez, az önkormányzathoz fordulnak az emberek, de kiderült, hogy a közterület-felügyelet a kerületben a bírságolással van megbízva és nem a rend fenntartásával, a DK-s polgárőrséget pedig a polgármester építette le, aki semmit nem ad a köztisztaságra.

Őrsi Gergelyék annyira nem bíznak a "mikroadományos" Perjés Gábor ártatlanságában, hogy fel sem vették a baloldal listájára a II. kerületben

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 május 8.
Érdemes néha a valasztas.hu oldalt böngészni június 9. előtt, hiszen rengeteg érdekességre lehet fényt deríteni. Ilyen a jobb sorsot érdemlő II. kerület is, ahol a látványpolitizálást szinte tökélyre fejlesztő Őrsi Gergely kenetteljes mosolya mellett olyan szépen ültet virágokat, hogy mindez szavazatokban is mérhető már. A látványkonyha készen, a valódi tettek már másik kérdés, így a kerület utóbbi négy és fél éve egy külön misét is megér, azonban a méltán híres adománydobozok ügye már korábban megkavarta az idilli állapotokat: több olyan kérdés is felmerült, aminek már korábban is ideje lett volna. A sok mutogatás, menekülés terelés vége pedig az lett, hogy a párbeszédes öreg harcos, Perjés Gábor, az adományládák nagymestere szépen csöndben lekerült a baloldal listájáról, hiszen jelöltjeik között nem találjuk. Ez vajon véletlen lehet?

Szentkirályi: Karácsony Tatabányán folytatja kirándulásait Gyurcsánynéval? Ennyire rendben van minden Budapesten?

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2024 május 8.
Semmibe nyíló lift, öt méteres kerékpárút, gaztenger és 50 négyzetméteres "klímaerdő". Na meg persze az 5 milliárddal túlárazott Lánchíd-felújítás és az állandó csődhelyzet. Budapest készen van, Karácsony Gergely tehát országjárásra indul Dobrev Klára és vélhetően egy raklap Unicum társaságában, mert ilyen teljesítmény után mi más dolga is lehetne egy főpolgármesternek?

A Kúria kimondta: jogellenesen építkezett Tordai Bence

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 május 8.
A Fővárosi Törvényszék után a Kúria is igazat adott Budapest Főváros Kormányhivatalának, amiért elutasította a párbeszédes Tordai Bence II. kerületi ingatlanára a hatósági bizonyítvány iránti kérelmét. Lomniczi Zoltán szerint egy jogellenes állapot fennállta esetén az érintett baloldali politikus vagy elvégzi azokat a módosításokat és a szükséges hiánypótlást, amelyre őt az építésügyi, illetve építésfelügyeleti hatóság adott esetben kötelezni fogja, vagy el kell bontani a jogellenesen álló építményt. Bár Tordai megpróbált kifogásokat találni, a botrány nyomán még bajtársai, a II. kerületi szocialisták is kihátráltak mögüle.

Óriási eredmény! Több mint tízmillió órát szolgálnak a polgárőrök évente, önként, szabadidejük terhére! (Videó)

SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 május 7.
Magyarország Kormánya és az Országos Polgárőr Szövetség gondozásában megjelent a Béke és Biztonság! Szövetségben a polgárőrökkel! című kiadvány, amely a számok tükrében mutatja be a 33 éves polgárőrség elmúlt 13 évét. Azt a bő egy évtizedet, amelyben, mint Túrós András, az OPSZ elnöke fogalmazott a kiadványt bemutató mai sajtótájékoztatón, stabil és kiszámítható lett a szövetség költségvetési támogatása, ami még a nehéz gazdasági helyzetben sem változott, így folyamatosan biztosított a polgárőrség működése és technikai fejlesztése. Óriási eredmény: több mint tízmillió órát szolgálnak évente a polgárőrök önként, szabadidejük terhére.

Józsefvárosban is szétesett az egymással marakodó baloldali összefogás, saját jelöltet indítanak a szocialisták Pikó András ellen

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 május 7.
Sokáig úgy tűnt, hogy Józsefvárosban Pikó András polgármester mögött egységesen felsorakozik az ellenzék a júniusi választások előtt, azonban jelen állás szerint a szocialisták külön indítanak jelöltet, ezzel is megosztva az amúgy is egyre káoszosabb és kapkodóbb baloldalt. A kerület 11 körzetében saját képviselőjelöltekkel indulnak, amihez a szükséges ajánlásokat le is adták a választási bizottságnál.

Ez már a gödör alja – Baranyi Krisztina ferencvárosi képviselőjelöltjei nagyrészt nem is laknak a kerületben?

Magyar ugar 2024 május 7.
Hihetetlen, de Baranyi Krisztina tényleg minden áron ragaszkodik a hatalomhoz. Látható, hogy munkatársai és az eddig mögötte állók jó része alaposan kiábrándult a szivárványpad és a BLM-szobor bajnokából. Talán pont azért, mert a provokációk mellett az építkezésre nem futotta négy és fél év alatt Ferencvárosban, a másra mutogatásból pedig egy idő után elege lesz az embereknek, de a vergődés még nem ért véget. Lassan csak a maradék hardcore baranyista nem látja, hogy ez nem kerületvezetés, hanem bohóckodás, miközben elmaradtak a beígért fejlesztések, egyre nagyobb a káosz, a diktatórikus és sértődős polgármester asszony mögött pedig a ciklus végére elfogyott a levegő, ahogy a szövetségesek is.

Számlagyáros ügy miatt bíróság előtt álló cégcsoport volt Déri Tibor lakásának gyanús vevője

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 május 7.
Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy egy helyi szóbeszéd szerint egy igen jól sikerült lakáscserével vehették rá Déri Tibort arra Trippon Norberték, hogy visszalépjen a 2024-es polgármesteri indulástól. Az Origo cikkéből kipattanó sajtóbeszámolók megjelenését követően a Déri–Trippon-páros heves posztokkal és fenyegetőzéssel reagált. Az is kiderült, hogy miért: egy azóta jelentkező informátor felhívta a figyelmünket, hogy a lakást igen jó áron megvásárló Pannon-Work cégcsoport több vezetője is egy súlyos számlagyáros, költségvetési csalási ügybe keveredett. Ez a Trippon-matek: neki plusz, az újpestieknek mínusz.

Talány, hogy miért tartóztatták le az Afrika-szakértő diplomatát - francia megerősítés, magyar hallgatás (videó)

SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 május 6.
Francia külügyi forrásból megerősítették a Pesti Srácoknak, hogy két hete előbb őrizetbe vettek, majd 30 napra letartóztattak egy diplomáciai pályán mozgó francia-magyar kettős állampolgárt Budapesten. Az illetőről annyi tudható, hogy Afrika-szakértő és 2019-ig a magyar Külügyminisztériumnak dolgozott, a tiszteletbeli konzuli ügyekkel foglalkozott. A magyar hatóságok azonban a szokottnál is titokzatosabbak és szűkszavúbbak. Vajon miért tartóztatták le az Afrika-szakértő diplomatát? Nem sikerült kideríteni. A tiszteletbeli konzuli világot egy sor furcsaság és botrány övezi.

Hoppá! Transzatlanti Műveleti Osztály lett az FBI kelet-európai előretolt állásából a Nemzeti Nyomozó Irodában (videó)

SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 május 6.
Jó hír a tisztességes magyar, illetve amerikai állampolgároknak, rossz hír – állampolgárságra tekintet nélkül – a maffiózóknak, különösen a fehérgallérosoknak, hogy együttműködési szerződést kötött az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Szoros együttműködésben küzdenek tovább a szervezett bűnözés terjedésének visszaszorítása érdekében. A fő feladatokat hazánkban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) látja el. Mindezt – huszonnégy év együttműködés után – immár önálló egységként, Transzatlanti Műveleti Osztály keretében teszik. A Pesti Srácok bemutatja a történelmi előzményeket is.

Milliós mutyi állhat a szentendrei egészségügyi szakellátás átvariálása mögött – A polgármester lapít válaszadás helyett

Magyar ugar 2024 május 3.
Egészen szürreális jelenet zajlott le Szentendrén pénteken délután, ahol felháborodott helyiek demonstráltak az egészségügyi szakellátást érintő, igen problémás döntés miatt. A tüntetésen a rendelőintézet igazgatója egészen vérlázító stílust engedett meg magának a tiltakozókkal szemben, a polgármester pedig tartotta neki a mikroportot, ő maga azonban némán álldogált, nehogy véletlenül megszólaljon a többségében hölgyek részvételével megtartott demonstráción. És ez még nem minden!

Georg Spöttle: Most még szavazhatunk a háborúpártiak ellen

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 május 3.
Georg Spöttle közösségi oldalán közzétett esszéjében foglalta össze, hogy mi a véleménye a háborús uszításról. A biztonságpolitikai szakértő, aki első kézből tapasztalta meg a háború borzalmait Afganisztántól a Donbasszig, arra figyelmeztetett, hogy most talán utoljára van esélyünk, hogy elkerüljük a világégést. Mint írta, miközben napi szinten halljuk, hogy a világ vezető politikusai a háború elkerülhetetlenségéről beszélnek, meg kell maradnunk a józan eszünknél, és nem szabad elfelejtenünk, hogy mi a legfontosabb: a béke! Kollégánk írását változtatások nélkül közöljük.

Óriási a felháborodás Szentendrén: a baloldali városvezetés dilettáns döntése áldozatokkal járhat (Frissítve!)

Magyar ugar 2024 május 3.
Veszélybe került a szentendrei és a pilis–dunakanyari nők élete, Fülöp Zsolt polgármester ugyanis még saját magát is alámúlva olyan döntést hozott, ami miatt a szentendrei egészségügyi ellátás színvonala jelentősen romlik. A felháborodott helyiek demonstrációt tartanak pénteken 15 órától, hogy ezt a döntést azonnal vonják vissza, hiszen a mammográfiai szakellátás és szűrés helyben történő, folyamatosan elérhető szolgáltatásként való megtartása nagyon fontos, hiszen a statisztikai adatok az emlőrákos megbetegedések növekedését mutatják.

Örülnek Gyurcsányék: találtak 60 ezer embert, akik támogatják a DK–MSZP–Párbeszéd jelöltjeit

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2024 május 2.
Kapaszkodjanak meg: Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője nagyon büszke arra, hogy sikerült "kicsivel több mint hatvanezer ajánlást" gyűjteniük, amiért még "a legkisebb falvakba és a legnépesebb fővárosi kerületekbe is" elmentek az aktivisták. Gyurcsányné szerint mindez arra is rávilágít: az övék a legerősebb ellenzéki lista, a kicsivel több, mint hatvanezer aláírással a zsebükben pedig már az is borítékolható, hogy a DK–MSZP–Párbeszéd bizony együtt képes lesz leváltani Orbán Viktort és a gonoszorbánkormányt.

Saját városrendészeik bírságolták meg Karácsonyékat a Városligetben

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 május 1.
Szürreális jeleneteknek lehettek szemtanúi azok, akik kilátogattak Karácsony Gergely és Dobrev Klára közös majálisi rendezvényére a Városligetbe. Még csak nem is azért, mert a főpolgármester saját bevallása szerint is sok Unicumnak kell lecsúsznia, hogy Gyurcsánnyal összefogjon, hanem azért, mert a helyszínen tartózkodó riporterünk szerint fővárosi városrendészek bírságolták végig a Karácsony-féle rendezvényre érkező szervezők járműveit, azok ugyanis nem jelentették be az eseményt. Úgy tűnik, saját szabályait sem sikerül betartania a főpolgármesternek.

Húsz éve Európa részei a barbár magyarok – Az uniós csatlakozás pillanatképei

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 május 1.
Húsz évvel ezelőtt, 2004. május 1-jén, az uniós csatlakozás pillanatában még azt hittük, hogy az Európai Unióban csillámpónik szökellnek. Pokorni Zoltán a Fidesz alelnökeként úgy hitte: "nem a veszekedés, hanem az értelmes vita, nem az ellenfél lerohanása, eltiprása, hanem az etikai kódexek betartása szokás Európában". Persze a brüsszeli nagykövet már akkor lebarbározta a magyarokat, amelyhez Demszky – aki egy nagymellű úszónő képével díszítette fel az Erzsébet hidat a csatlakozás örömére – lelkesen asszisztált. A britek kedélyét azzal borzolta a The Sun, hogy kelet-európai migránsok az ingyenes mellplasztikai műtét miatt tömegével indulnak Anglia felé, Orbán Viktor pedig gyenge ajánlatnak tartotta, hogy 34 év kell a gazdasági felzárkózáshoz. Az uniós csatlakozás pillanatképei húsz évvel ezelőttről.

Soha meg nem valósult ígéretek sora: se az egészségügy, se a zöldítés terén nem alkotott maradandót Karácsony

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 május 1.
A 2019-es választási kampányában Karácsony Gergely komplex egészségügyi reformokra tett ígéretet Budapesten, ezek jó részét azonban nem teljesítette – írja a Magyar Nemzet. Eközben a Mandiner azt szedte össze, hány fa valósult meg abból az ígéretből, miszerint minden Budapesten született gyerek után ültetnek egyet Karácsonyék. Spoiler: betartatlan ígéretek következnek.

Fordított világ: Szabó Tímea szerint Karácsony Gergely alatt fejlődött Budapest – Kövesse velünk az Országgyűlés munkáját (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 április 29.
Folytatja ma munkáját az Országgyűlés, amin természetesen szó volt a közelgő önkormányzati választásokról és az embernek olyan érzése van, mintha nem egy városról beszélnének a képviselők. Szabó Tímea szerint ugyanis Budapest Karácsony Gergely regnálása alatt fejlődött, Dömötör Csaba szerint viszont visszaesett. Ezen kívül az egészségügy és az akkumulátorgyárak kérdése is aktuális lesz, de a gazdasági növekedés érdekében tett további lépésekről is vitáznak a képviselők. Kövesse velünk élőben!

Egyre több egykori és jelenlegi jobbikos politikus bukkan fel Magyar Péter támogatói között

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 április 29.
A Mandiner cikkében emlékeztet: maga a pártelnök, Gyöngyösi Márton már tavaly az amerikai követségen egy széderesten éppen Magyar Péter jobbkeze, Nagy Ervin mellett foglalt helyet. Azonban sorozatunk első részében – a szintén exjobbikos hátterű Iránytű Intézet mellett – három olyan helyi jobbikos politikust mutattunk be, akik immár Magyar Péter szervezkedését segítik. Most egy sor további jobbikos politikus fotóival igazoljuk, hogy úgy tűnik, egymásra talált a végleg baloldalra sodródott párt hátországának több tagja, és az érdemi szervezet nélküli politikus.

Lánchíd-botrány: összeesküvés-elméleteket tud gyártani, de érdemi kérdésekre továbbra sem hajlandó válaszolni Karácsony Gergely

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 április 29.
A kormánynak fizetett védelmi pénzről adott elő egy meseszerű történetet Karácsony Gergely a minap Gulyás Márton Partizán című műsorában ahelyett, hogy érdemi magyarázatot adott volna a baloldal egyik legnagyobb korrupciós botrányára, a Városházáig érő, a Lánchíd túlárazott felújításához kapcsolódó fővárosi számlagyár ügyére - idézte fel a Magyar Nemzet. A PestiSrácok.hu még pénteken jelezte, gyanús "védelmi pénzekről" beszélt Karácsony Gergely Gulyás Mártonnak.