Magyar ugar
Információs kárpótlás – Tíz éves a Nemzeti Emlékezet Bizottsága
"A szovjet megszállás és a kommunista diktatúra évtizedei közös közép-kelet-európai sorstörténet, amely azonban máig nem vált a közös európai emlékezeti kultúra részévé, nem lett Európa közös történelmi kódja" – fogalmazott köszöntőjében Földváryné Kiss Réka az alapításának tíz éves jubileumát ünneplő Nemzeti Emlékezet Bizottság konferenciáján. Az intézmény vezetője kiemelte: távolinak tűnik, hogy a kommunista diktatúra áldozatainak külön nemzetközi emléknapja, múzeuma, közös emlékezeti helyei legyenek. Korábban a gyermekvédelmi törvény ellen hergelt, most aggódik a gyermekekért a zéró támogatottságú Párbeszéd
Szokatlanul nyugodt hangnemben kezdte meg Szabó Tímea a Párbeszéd szerdai (online) sajtótájékoztatóját, ahol arról beszélt, hogy az egész gyermekellátás romokban van, és minderről a kormány tehet. Ezért kedves kommunista frakciótársával, Jámbor Andrással közösen benyújtanak egy átfogó határozati javaslatot a gyermekvédelmi rendszer megreformálására. Azok a politikusok, akik folyamatosan bírálják a gyermekvédelmi törvényt, most próbálnak eredetit alkotni, miközben látszólag a hányinger kerülgeti őket a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények miatt. Szabó Tímeának azonban sajnos akkor nem fordult fel a gyomra, amikor egy gyerekeket simogató egykori baloldali EP-képviselővel kellett ölelkeznie. Ahogy a Jámbor András által alapított Mércén is arról értekeztek, hogy a gyermekvédelmi törvény össze akarja mosni a pedofíliát minden más, teljesen egészséges és normális mássággal. Íme, Novák Katalin lehetséges utódjai, több meglepő név is felmerült – Az LMP is saját jelöltet állít
Az Index információi szerint hétfőn délután kezdtek bele egy nagy közvélemény-kutatásba, hogy szondázzák az államfőjelöltek ismertségét és népszerűségét. A több ezer fős mintán végzett felmérésben közéleti és gazdasági kérdéseket is érintenek. Úgy tudjuk, hogy a jövő hét közepére már meglesznek az eredmények, így a február 21-i frakcióülésen akár dönthetnek is az államfőjelölt személyéről. Botrány: életveszélybe került az áldatlan kórházi állapotok miatt a válogatott labdarúgónk élete
Tizenöt órán át rá se néztek a kórházban a magyar vállogatott labdarúgóra a kózház sürgősségi osztályán, már az élete is veszélyben volt, amikor hozzátartozója fizetős magánkórházba vitte. Itt kiderült: súlyos vakbélgyulladása van és az utolsó pillanatban került műtőasztalra. Mielőtt bárki "rárepülne" a majdnem tragédiába fordult történetre és politikai tőkét szeretne belőle kovácsolni, mondván, lám-lám, a magyar kórházak, ideírjuk: angol kórházban került veszélybe az élete a vállogatottunk játékosának. Óriási tömeg és kiváló hangulat – Harmadszor járt Európa legnagyobb böllérversenyén a PestiSrácok csapata (Videó+Galéria)
Február 10-én Győrvár volt a világ közepe, több ezren voltak kíváncsiak a tizenegyedik alkalommal megrendezett Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválra. Huszonhét csapat vett részt a fesztiválon a Kárpát-medence minden szegletéből, hogy összemérjék tudásukat és részesei lehessenek egy igazi kulturális találkozónak. A PestiSrácok szerkesztősége immár harmadik alkalommal vett részt a megmérettetésen Petőmihályfa csapatával közösen. Az idei böllérversenyen első lett Egyházashetye, a legjobb böllért pedig Vajdahunyad adta. A fesztivál erőssége volt az is, hogy a magyarországi csoportok mellett szinte minden külhoni magyar régió jelen volt a rendezvényen, így Győrváron egy napig nemzetegyesítő erővel is bírt a gasztronómia. Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke elmondta, hogy ez az esemény egy kulturális küldetés. Hangsúlyozta: tizenegy év alatt sikerült elérni, hogy a fesztivál fontos találkozóhely legyen, nemcsak Vas vármegyének, hanem az egész Kárpát-medencének is. Az eseményen részt vett többek között a fesztivál fővédnöke, V. Németh Zsolt államtitkár, Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is. Részletek a videóban! Súlyos kérdések Novák-ügyben – Huth Gergely a Magyar Nemzetben
A kormányzás módszereit és „emberanyagát” jól ismerők közül alighanem sokan megerősítik, hogy a 2022-es kétharmados győzelem óta egyfajta opportunista erjedés uralkodott el a (közép)vezetői szférában – írja a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában Huth Gergely. A PestiSrácok.hu főszerkesztője szerint leginkább a feltörekvő (ha Zuschlagék és Czeglédyék a kétezres évek terminológiában ifjú törökök voltak, akkor most legyenek) kicsi huszárok hajlamosak elfelejteni, hogy mi végre is kaptak bizalmat, kit képviselnek és mi a hivatásuk.
Karácsony és a DK is megszavazta a bicskei pedofil igazgató Bárczy István-díját
Karácsony Gergely is igyekezett politikai tőkét kovácsolni a kegyelmi botrányból, amikor a múlt heti Facebook-posztjában azt állította, hogy 2015-ben a "fideszes városvezetés" tüntette ki Bárczy István-díjjal a pedofil bűncselekmények miatt elítélt bicskei gyermekotthon-igazgatót, Vásárhelyi Jánost. Annak ellenére, hogy ez az utalás furcsa módon Balog Zoltán püspök és volt államfői tanácsadó tegnapi mentegetőzésében is előkerült, valójában a kitüntetést minden párt képviselője támogatta, így igennel szavazott Karácsony Gergely, illetve a DK-es Gy. Németh Erzsébet is. Karácsony Gergely összegyűjtötte "internesönel" barátait, de csak a tartótiszt ment el
Budapest nemzetközi barátait láttam vendégül az éves városdiplomáciai fogadáson – írta közösségi oldalán Karácsony Gergely, aki ezen állítását David Pressmann-nel illusztrálta. A "nemzetközi barátok" közé befért persze Erőss Gábor, a VIII. kerület szélsőbaloldali alpolgármestere. Annak a Józsefvárosnak a második embere, ahol éppen a migránsok lakhatását és betelepítését favorizálja az önkormányzat, és ahol a külföldi érdekeknek megfelelően szándékosan amortizálják a kerületet. Mindenesetre izgalmas kérdés, hogy hogyan építette ezt a "bjútiful frendshipet" a hiperpasszív Karácsony Gergely "internesönel" kis barátaival. Utcára, "függetlenek" – okafogyott tüntetést tart Pottyondy, Gulyás Márton és Azahriah is
Február 16-ára, péntek 18 órára demonstrációt tart többedmagával Pottyondy Edina vlogger, humorista. Elmondása szerint az elmúlt napok történései vették rá őket, hogy kilépjenek az online térből, mert elegük van – írta meg az Index. Nincs váratlan fordulat, az eddig "oldaltól függetlennek" sem tűnő közszereplők most az utcán fogják megmutatni valódi arcukat. Kár, hogy nem vonultak fel ilyen lelkesen, amikor Jámbor András párttársánál 70 ezer pedofil felvételt találtak, meg akkor sem, amikor Bauer Tamás, aztán meg a HVG sorra mentegette a pedofil bűnelkövetőket. Ahogyan akkor is mély hallgatás volt, amikor Józsefváros polgármestere, Pikó András együtt fotózkodott és kampányolt a hírhedt B. Zsolt nevű pedofillal. Hiába, a függetlenségért meg kell dolgozni. Gyurcsány élő adásban fenyegetőzött és tombolt dühében, amikor meg merték kérdezni tőle, hogy 2006-ban miért nem mondott le? (sokkoló videó!)
Gyurcsány Ferenc évek óta igyekszik tornacipős "laza csávóként" előadni magát, hátha minél többen elfelejtik, hogy ez a bohókás, öregecskedő politikus szemeket lövetett ki, és a saját népét verette 2006-ban. Ez pedig csak a jéghegy csúcsa volt, hiszen évek alatt a csőd szélére vezette az országot, mindent a magyarokkal fizettetett meg, folyamatos áremelések és életszínvonal-csökkenés mellett még egymás ellen is uszította a nemzet tagjait. Rémuralom volt, ezt minden olyan ember tudja, aki nem törölte az emlékeit. A baloldal által álságosan meglovagolt kegyelmi ügyben pedig a "laza csávó" ismét megmutatta valódi arcát, ami ijesztő és kegyetlen. A könnyes szemmel gyermekekért aggódó szektája korábban a pedofilokat mentegette, most azonban meglátták a lehetőséget és persze szokás szerint túltolták a biciklit, lassan már forradalmat hirdetnek, ilyenkor pedig fájdalmas érzés, amikor a baráti ATV-ben Feri megkapja a kérdést, hogy ő miért nem mondott le 2006-ban? Biztos jó ötlet neki tüntetést szervezni most? És akkor elszabadult a pokol. „A stílus maga az ember” – A Magyar Nemzeti Médiaszövetség is reagált a Klubrádió Novák Katalint és Varga Juditot lek*rvázó véleménycikkére – Vizsgálat indulhat a csatorna ellen
Visszataszító, felháborító és határozottan elítélendő a Klubrádió igazgatósági elnöke által a rádió honlapján közzétett publicisztika – írta a sajtóhoz eljuttatott közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ). A csatorna ellen közérdekű bejelentést tett Tényi István, így eljárás indulhat a Klubrádió ellen. Február végéig maradhat formailag Novák Katalin az államfő, de már megvannak a lehetséges utódok
Felkerült Novák Katalin hivatalos lemondó nyilatkozata az államfői pozícióról a parlament honlapjára, melynek értelmében innentől kezdve az Országgyűlésnél pattog a labda. A képviselők ugyanis visszaküldhetik még a köztársasági elnöknek a lemondását, hogy fontolja meg újra a döntését. Skrabski Fruzsina, Novák egyik tanácsadója pedig azt kéri az emberektől, hogy írjanak az országgyűlési képviselőiknek, hogy ne szavazzák meg Novák távozási szándékát. Mindeközben már több név is előkerült a kalapból, akik átvehetik az államfő szerepét.
Columbo orrával esett neki a DK TV a kegyelmi ügynek, de csak annyit sikerült megállapítani, hogy ez az ügy bizonyítja, nincs diktatúra Magyarországon
Összeült a DK rendkívüli csámcsogdája, hogy végre kibeszélhessék maguk között Novák Katalin és Varga Judit lemondásának ügyét, amit volt szerencsénk megnézni. A nőszakértő szerepében Gréczy Zsolt ékeskedett, akinek folyton csak egy politikusnő jár a fejében, kinek neve nem más, mint Dobrev Klára. Neki ugyanis mindenről a nagy bolgár asszony jut eszébe. A domina szigorral megáldott Kálmán Olga mindeközben azt próbálta magyarázni, hogy Magyarországon diktatúra van, de nem várt helyről jött a helyesbítés. Nagy Attila Tibor ugyanis most cipő volt a kavicsban és helyre tette a vitapartnereit, szerinte ugyanis nincs diktatúra, jobban élnek az emberek mint a Gyurcsány-időszakban és elképzelhetően tartja, hogy Novák egyik sértődött munkatársa szivárogtathatott főnöke ellen. Mindeközben a volt belügyminiszter Kuncze Gábor is dörmögött ezt azt a műsorban. Börtönbüntetésre ítélte Fekete-Győr Andrást a Fővárosi Törvényszék
Az ügyészség a 2018. decemberi, a túlóratörvény elleni demonstráción eldobott füstgránát és az azt követő lökdösődés miatt emelt vádat Szarvas Koppány Bendegúz és Fekete-Győr András ellen. 2023 májusában az elsőfokú ítéletben felmentették mindkettejüket a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól, de az ügyészség fellebbezett, így most másodfokon született döntés az ügyben, írta meg az Index. A magára hagyott köztársasági elnök sokatmondó búcsúüzenetei
Mostanra már a vízcsapból is Novák Katalin lemondásának ügye folyik, joggal, hiszen nem éppen szokványos dolog, hogy egy köztársasági elnök lemond hivataláról. Van azonban a történetnek egy olyan vetülete is, amelyről még nem esett szó, pedig nagyon fontos, hogy beszéljünk róla. Ez pedig Novák Katalin lemondó-nyilatkozata, amely számos fontos gondolatot és üzenetet is tartalmaz. Egy kegyelem rekonstrukciója - Sebes Gábor összefoglalta a PS-nek a szikár tényeket
"Az ellenzék inkvizíciós eljárásban máglyára vetette Novák Katalin köztársasági elnököt az általa adott kegyelem miatt. Az ügy megítélésekor két szempont vezetett: erős kritikával olvastam az ellenzéki sajtót, és feltételeztem, hogy Novák Katalin ép erkölcsi érzékű, empatikus, a feladatát komolyan vevő ember" - érvel a PestiSrácok.hu-nak elküldött oknyomozó írásában Sebes Gábor publicista, a Hegyvidék egykori polgármestere. Sebes a bicskei gyermekotthon kegyelemben részesített igazgatóhelyettesét bűnösnek tartja, de összegzi azokat az eljárási hibákat, melyek okot adhattak a büntetése kisebb részének elengedésére, az elnöki kegyelemre. Egyben rámutat azokra a nyilvánvaló hazugságokra, amelyekkel a baloldal a nagyközönséget hergeli. Az egyik a csecsemőgyilkos anyákért aggódott, a másik az abortuszon röhögött - Most éppen a gyerekeket féltik
Élvezettel habosítja a baloldal és médiája bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének kegyelmi ügyét azt szajkózva, hogy egy pedofil segítőt engedett szabadon a Fidesz. Érdemes azonban megnézni, hogy kik azok a politikusok, akik a leghangosabban rántották elő a zsebükből a morálfegyvert. Van köztük olyan, akit orvosként megnevetett egy magzat ledarálása, akad olyan is, aki a csecsemőgyilkosok büntetését enyhítené és egy pedofilt ölelget, de ne feledkezzünk meg azokról sem, akik soraikba engedtek egy olyan férfit, aki nagyon közelről szeretet volna megismerni egy kisfiút. Weber is érzi hatalma gyengülését – Nem véletlenül kezdi az Európai Néppárt Romániában az EP-kampányt
Az Európai Néppárt (EPP) első embere nemrégiben már szinte kínos igyekezettel dicsérte agyon az Európai Parlament előtt Klaus Iohannist és Romániát, majd Manfred Weber azt is bejelentette, hogy az EPP Bukarestben kezdi meg kampányát. Akár Bezzegromániát is kiálthatnának a baloldali portálok, de valószínűleg ők is érzik, hogy Weber tulajdonképpen tüzet oltani megy majd Bukarestbe, az EU-szkepszis miatt ugyanis komoly ellenfelekre számíthat az Európai Néppárt a választások után. Orbán Viktor: Pedofilnak nincs kegyelem! – Kiszivárgott az alkotmánymódosító javaslat néhány részlete
"Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem. Ez a személyes meggyőződésem" – jelentette ki Orbán Viktor a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének kegyelméről szóló vitával kapcsolatban. Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóban úgy fogalmazott: alkotmánymódosítást nyújt be a kormány nevében, hogy ne kaphasson kegyelmet, aki kiskorú sérelmére követ el bűncselekményt. Találkozzunk idén is Győrváron, a Vas vármegyei böllérversenyen és nagyszabású gasztrofesztiválon!
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg február 10-én a Kárpát-medence legnagyobb böllérversenyét, egyben gasztrofesztiválját a Vas vármegyei Győrváron, ahol a PestiSrácok.hu számos újságírója, műsorvezetője és egyes állandó szerzőink, köztük Borvendég Zsuzsanna történész is erősíti majd a mezőnyt. A fesztivál különlegességét az adja, hogy évről-évre a külhoni magyar csapatok is szép számmal vesznek részt a disznótoron, a nagyközönség pedig szombat hajnaltól estig ingyenesen kóstolhatja és értékelheti a versenyzők által készített falatokat, miközben koncertek és előadások teszik még emelkedettebbé a hangulatot. Nagy összetartó erővel is bír tehát az esemény, amit jól mutat, hogy 108 önkéntes segíti a nagyszabású program lebonyolítását. Az idei találkozóra Győrvár polgármestere, Kaczor Zsolt és Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztivál és Böllérverseny főszervezője, a közgyűlés alelnöke invitálja meg olvasóinkat és nézőinket cikkünkben. Mi tehát ott leszünk, JÖJJÖN EL ÖN IS! Tizenöt éve gyilkolták meg Marian Cozmát az enyingi bűnbanda tagjai
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott kiváló játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg. Az ismert sportolót a veszprémi Patrióta lokál előtt szúrták szíven. Gyilkosa, az enyingi bűnbanda egyik oszlopos tagja első fokon életfogytiglani fegyházbüntetést kapott, ám büntetését végül 18 évre enyhítette a Győri Ítélőtábla. A kegyetlen és értelmetlen emberölés nemcsak a helyieket, hanem az egész országot megdöbbentette. Navracsics Tibor a PS-nek: Ukrajna uniós csatlakozása felemészheti az EU kohéziós politikáját
Szerda este a Katakomba rendezvényközpont vendége volt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Schiffer András ügyvéd, az LMP alapítója. A Slachta Margit Egyetemi Szakkollégium által szervezett vitán szóba került többek között az orosz–ukrán háború, a gazdatüntetések, és a 2024-es összevont EP- és önkormányzati választás is. Navracsics Tibor a lapunknak adott interjúban beszámolt az unió kohéziós politikáért felelős minisztereinek ülésének eredményeiről, továbbá elmondta véleményét arról is, hogy az Európai Bizottság ismét kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben. Példátlan politikai ítélet: Wittinghoff négymilliós sérelemdíjat kap a szexvideója miatt
Példátlan politikai ítélet a magyar bíróságon – Wittinghoff videója miatt a mindenszo.hu-nak több mint 4 millió forintot kell fizetnie sérelemdíjként! Az ítélet jogerős! Önmaga tisztázása helyett Huth Gergelytől retteg a 444 fakenews-gyárosa
Ács Dani nem figyeli a híreket. Ez a holokausztra utalgató dunábalövésezés, amit művel, ez annyira 1998! Ha már fiatal emberként ilyen kilátástalanul bele van gyöpösödve a múltból itt felejtett liberális módszerekbe, legalább hallgathatna az egy nemzedékkel öregebb, mégis az idők szavát jobban értő Horn Gáborra, aki kifejtette, hogy Magyarországon nincs érzékelhető antiszemitizmus. Az ilyen réges-rég elkoptatott antiszemitizmus-vádaskodás két dolgot árul el Ácsról: egyrészt szörnyű ötlettelenséget, másrészt azt, hogy nem tudja feldolgozni a PestiSrácokkal szemben elvesztett bírósági perét. Hisztériázás helyett inkább tisztázhatná magát a szakmaiságát beárnyékoló, roppant megalázó gyanú alól.