Magyar ugar
Magyar Péter nem tudta áthidalni – most sem – a közte és a miniszterelnök között található hatalmas intellektuális szakadékot. Kötcse a Fideszé és soha nem lesz Magyar Péteré. Amikor 19-re lapot húzol, nagyon kicsi az esélye, hogy bejön. Amikor 22-re húzol lapot, akkor nagy a baj fejben is. Tarr Zoltán viszont nem szórakozik, ahányszor csak tudta, elmondta, hogy nem fogják elárulni, hogy mivel készülnek, mert az borzasztóan fájdalmas lesz a magyaroknak. Magyar Péter most Márkcicára is ki lesz akadva. Radnai ugyanis hatalmas bakit vétett, mikor bemutatta, milyen csicskaappon választják a pártjuk leendő képviselőit, és elkotyogta, hogy "Amerikában már dolgoznak rajta". A Soros-birtokon felsírt egy tartótiszt. Ezek ugyanazok. Ugyanazok, akik IFA-platóra dobálnák a jobboldaliak hulláit, ugyanazok, akik kisemmizéssel, padlássöpréssel fenyegetnek mindenkit, aki nem ért egyet velük. Így működik a Tisza erőszakkampánya is. Orbán Viktor most egy rövid videóban mutatta be, hogyan kiabálják az "akasszuk fel"-t a felhergelt tiszások. A Momentum Andrisa szerint Magyar Péter új, hazug adóterve a magyar realitás
Fekete-Győr András, a Momentum egyik liberális élharcosa Orbán Viktor kötcsei beszédének értékelése vagy inkább degradálása helyett Magyar Péternek nyújtott egy kis segítőkezet, amivel egyben a bukott politikus kiállt a Tisza Párt vezérének "adóterves" hazugságai mellett. Tehát András nem hagyta magára Pétert, és hűséges ebként segédkezik a Tisza Párt támogatottságának csökkenésének megakadályozásában. Tényleg baromi kevesen voltak kíváncsiak a Kiskakasra
Ezekben az órákban Deák Danit még Orbán Viktornál is jobban gyűlölik a Tisza-csoportokban, amiért közreadta a Kiskakas kötcsei ordítozása alatt készült drónfelvételt, melyen látható, hogy nagyon kevesen voltak kíváncsiak a kampánynyitó tüntetésre. A polgári piknikre igyekezve magam is lőttem egy fotót egy órával később, azon sincsenek többen... Államférfi kell ide, nem óbégató kiskakas
Aki látta Orbán Viktor miniszterelnök beszédét, de előtte nagy levegőt vett és Magyar Péter visítását is megnézte, az tökéletes képet alkothatott a választékból. Hogy beszél és gondolkodik egy államférfi, és hogy egy gyűlölködő nímand. Negyven percet rabolt el az emberek életéből Magyar Péter kötcsei beszéde
Tisza Párt vezérének negyven percen keresztül, bődülve előadott zavaros magánszáma ugyanis egy politikai fekete lyuk. Egy üres halmaz. Ha valami, hát ez egy szatyor fing. Orbán Viktor Kötcsén: a következő lehet az EU utolsó költségvetése
Lesz min csámcsogni Kötcse kapcsán a balliberális oldalon. A HVG-nek még mindig az a baja, hogy továbbmentek
Tíz évvel vagyunk a migránsválság kirobbanása után. Azóta számtalan nemi erőszak, gyilkosság, merénylet és bandaháború bizonyította, hogy mit hozott Európára a willkommenskulture. Erre jön a HVG és még mindig azon sír, hogy "továbbmentek". MDF-alumni – Bod Péter Ákost is leigazolta a Tisza
Senki nem gondolta volna, hogy éppen egy Fideszből kirúgott selyemfiú hozza össze az SZDSZ-MDF koalíciót. Már nem Kulja András a Tisza Párt egészségügyi szakértője
Kulja Andrást defenesztrálta Magyar Péter, hiába ragaszkodtak sokáig a szektában ahhoz a tévképzethez, hogy az ATV-s vitában hatalmas győzelmet aratott Takács Péter felett. A magyar orvosokat kézmosásra tanítani akaró, betegeknek gyógyítást lottón sorsoló Hegedűs Zsolt a Tisza Párt új csodadokija. Elhunyt Kásler Milklós onkológus professzor és nemzetépítő
Meghalt Prof. Dr. Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette - közölte a Belügyminisztérium. A 2010-es kormányváltás után kulcsszerepet játszott a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szellemi megalapozásában. Ő volt az első az emberi erőforrásokért felelős miniszterek sorában, aki komolyan vette, hogy a kultúrában és az oktatáspolitikában is végre kell hajtani a nemzeti fordulatot, s le kell zárni a posztkommunista múltat. Újabb hatezer százalékos előnyt hozhat Bütyöknek a romantika
Júliával, Romanával és Romantikával készül Bütyök a diadalra. Már Bástya elvtársnőt is meg akarják gyilkolni?
Merényletről ábrándozik Bástya elvtársnő. Elszólta magát a HVG a Tisza-adóval kapcsolatban
Pedig eddig nagyon jól teljesített a baloldali propagandalap Péternél. Úgy tűnik azonban, hogy a HVG is hibázhat, tényként kezelték ugyanis azt, hogy a Tisza adóemelésekre készül kormányra kerülés esetén. Jaj most nekik. Az adózásról csak azért nem beszél a Tisza, mert elvenné a kedvedet
A Tisza Párt adócsökkentést ígér, amelyet adóemelés útján fog elérni. A Tisza ezen zseniális adózási tervéről mindenkinek hallgatnia kell, mert ha a választók megtudják, akkor biztos elhiszik a Fidesznek, hogy a magasabb adókulcsok adóemelést jelentenek. Tarr Zoltán is tudta, hogy miről kell hallgatnia. Abúzus miatt apad a Tisza
Ha úgy gondolod, hogy belépsz egy pártnak titulált szektába, hogy megdöntsd a Fideszt, miközben ezt a szektát egy olyan ember vezeti, akit kidobtak a Fideszből, eleve nem szabad meglepődnöd. Orbán: A Tisza haditerve összeomlott
A miniszterelnök reagált Magyarék legújabb botrányára. Ismeretes, a Tisza Párt alelnöke a napokban úgy fogalmazott a párt terveiről, hogy „ha mindent elmondok, megbukunk”. Feloszlatta magát négy budapesti Tisza-sziget
Magyar Péter korábbi támogató saját bevallásuk szerint a párt központi vezetése elleni tiltakozásból oszlatták fel magukat. Arról azonban még nincs információ, hogy a Tisza-szigetek pontosan mit értenek a megfogalmazott súlyosnak hangzó vádak alatt. Álprofilok és kamu-közvéleménykutatás, ebben nagy király a Tisza
Magyar Péter nem sokáig bírja a valóság fuvallatát, ahogy szembejön bele, gyorsan menekül is valami megnyugtató párhuzamos világba. A nyarat csúnyán bukta a szektavezér, ezt mindenki látja, ám ilyenkor jönnek az álprofilok lájkjai mellett a belső kamumérések, ahol megint közel 20 százalékkal vezet a Tisza Párt. Orbán anyázása, ukránbarát kárpátaljaiak és Perintfalvi, az Orleáns-i szűz
Fleck Zoltán maga vallotta be, azért hibáztatja a kormányt, ami meg sem történt. Nevetségesen enyhe büntetést kaphat az Árpád hidi ámokfutó
A gondatlanságból elkövetett, halálos kimenetelű közúti baleset okozására vonatkozó BTK-passzus tipikusan azoknak az eseteknek a minősítésére szolgál, amikor valaki úgy okoz – akár halálos kimenetelű – bűncselekményt, hogy közben szándékosan nem szegi meg a közúti közlekedés szabályait. Az utak járhatatlanok, de a Pride-os haverokra van pénz Budapesten
Hiába a főváros finom szólva is nehéz anyagi helyzete, a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat mindezt maga mögött hagyja, ha egy kis demagógiáról, vagyis a Közösségi Költségvetésről van szó. A Liu fivérek országváltásának margójára
Bombaként robbant a hír, miszerint az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang országváltást kezdeményeztek, vagyis ez alapján többé nem láthatjuk őket magyar színekben versenyezni. A sportolók elérhetetlenek, így velük nem tudtunk beszélni, és a kirajzolódó kép annak ellenére is több, mint zavaros, hogy informálisan többen is szolgáltak számunkra érdekes adalékokkal a történet hátterével kapcsolatban. A Czeglédy-ügy koronatanúja: "baloldali kampányokat segítettünk"
Czeglédy iskolaszövetkezet-hálózata, illetve vád szerinti bűnszervezete baloldali politikai kampányokat finanszíroztak – konkrétan baloldali politikusoknak adtak, vittek pénzeket. Erről vallott korábban, az ügy nyomozati szakában a most folytatólagosan kihallgatott tanú. Most azzal pontosított a tárgyalóteremben, hogy Kész Zoltán kampányában személyesen nem vett részt. Mindazt, amit erről korábban mondott, Czeglédytől hallott információkból rakta össze – tudtuk meg Molnár H. Boglárka kecskeméti kollégától, aki személyesen hallgatta végig a szerdai tárgyalást is. A Czeglédy Csaba és társai ellen 6,3 milliárd forintos költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőperben a Kecskeméti Törvényszék most egy olyan tanút hallgat meg éppen, több napon keresztül, aki eredetileg Czeglédy vád szerinti bűntársa, vádlott-társa volt, de ő bűnösnek vallotta magát és elfogadta a több évi börtönbüntetést, amit azóta le is ült – ezért van jelenleg már csak tanústátusza az ügyben. A volt vádlott-társ korábbi vallomásaiban és most a bíróság előtt is részletesen beszélt többek közt arról, hogyan vették rá a beismerés előtt a hamis vallomásokra. Gyakorlatilag előre megírt vallomásokat kellett betanulnia és azokhoz tartani magát. A kérdésekre válaszolva részletesen kifejtette azt is, mennyire nem volt semmibe beleszólása a saját generál-alvállalkozó cégében. A Momentum politikusához: Szerinted is ócska propagandisták vagyunk? – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Sokszor durván szállnak bele jobboldali újságírók ellenzéki politikusokba, megalázzák őket emberi mivoltukban – válaszolta a többi között kérdésünkre Soproni Tamás momentumos politikus. Állítja, Baranyi Krisztina azért borult ki az ATV stúdiójában, mert már nagyon sokat kapott előtte kollégáinktól. Azt ugyanakkor Terézváros polgármestere is elismeri, hogy például a 444.hu sem bánik éppen kesztyűs kézzel a jobboldali politikusokkal. Soproni amúgy momentumosként sokkal szívesebben vállal polgármesteri munkát, mint országos politikusi szerepet, szerinte ugyanis utóbbi esetben manapság nem sok babér teremhet egy nem fideszes képviselőnek. Részletek a videóban! Gulyás Gergely a PS-nek: van egy engesztelhetetlen gyűlölet az Európai Parlamentben, nemcsak a magyar kormány, de egész Magyarország iránt
Van egy engesztelhetetlen gyűlölet az Európai Parlamentben Magyarországgal szemben, amely hatványozott a magyar kormánnyal szemben – fogalmazott a PestiSrácok.hu kérdésére Gulyás Gergely a szerdai Kormányinfón. A kancelláriaminiszter megjegyezte: ennek hátterében az áll, hogy a magyar választópolgárok újra és újra a jobboldali polgári kormánynak adnak megbízást. Gulyás Gergely portálunknak arról is beszélt: Ukrajna egyszer ráébred, hogy történelmi hibát vétett azzal, ahogy a kisebbségeivel bánt. Bejött az igazmondó plakátkampány a Momentumnak: azért az V. kerületnek kell támogatnia a karácsonyi vásárt, mert a főváros erre sem képes (Videó)
„Itt az ideje, hogy kimondjuk az igazságot! Donáth Anna az ország egyik legnépszerűbb politikusa” – a Momentum elnökségi tagjai, Gelencsér Ferenc és Kerpel-Fronius Gábor nem csinálnak hiúsági kérdést abból, hogy ki a párt legnépszerűbb politikusa. Ezen okok mentén úgy gondolták, hogy az éppen otthon babázó EP-képviselő Donáth Anna politikusi nagyságának plakátkiállítással adóznak Budapest forgalmas közterein. De ha ez még nem lenne elég, akkor a kormány „hazugságairól” is lerántják a leplet és elmondják „a teljes igazságot” – bármi is az, hiszen ez végül nem derült ki. A sorozat egyik első állomásán, a Széll Kálmán téren csodálhattuk meg az informatív táblákat Donáth Anna „igazmondásaival”, egy nagy érdeklődésre számot tartónak nem nevezhetőátadó sajtótájékoztató keretei közt. Kíváncsiak voltunk, hol tart Gelencsér Ferenc a Reklámszövetséggel való konzultációban, hiszen ha az ember plakátkampányba kezd, nem árt tudni mi a helyzet az aktuális reklámetikai szabályokkal. A főpolgármester-helyettes Kerpel-Fronius Gábor pedig megnyugtatott bennünket, hogy idén is lesz karácsony (az is, amelyiknek a gyerekek örülnek, nemcsak a magas – a szerk.) és ennek örömére megrendezik a hagyományos Vörösmarty téri vásárt is, mert a fővárossal szemben az V. kerület képes támogatni azt. Végül pedig arra is fény derült, hogy miért érdemli meg a szemétkáoszból menekülő budapesti közműholding-vezérigazgató, Mártha Imre a floridai luxusutat. A józan ész erőinek felemás győzelme – Konferencia az amerikai félidős választásokról
„Amerika választott: az USA helyzete a félidős választások után” címmel rendezett konferenciát az Alapjogokért Központ. A szerda délelőtti eseményen az amerikai voksolás részeredményeinek ismeretében értékeltek külföldi elemzők az Alapjogokért munkatársának moderálásával.
Bese Gergő atya nyílt levele az őt cenzúrázó Magyar Kurírnak
Tegnap este újabb tanár/diák tüntetést tartottak Budapest utcáin, amelyen ezúttal az egyházi iskolák emelték fel a hangjukat a kormány ellen. Az összes ellenzéki portál az örömmámorban úszva számolt be az eseményről, amiben semmi meglepő nincsen, az viszont sokkal érdekesebb, hogy az egyébként katolikus hírportál, a Magyar Kurír is büszkeséggel írt a demonstrációról. Mint, már ahogyan a címben is fogalmaztak: „Méltóságteljes tanárballagást tartottak egyházi oktatási intézmények dolgozói Budapesten”. Az említett beszámolóról kifejtette sarkos véleményét Bese Gergő atya is, amit a Magyar Kurír rögtön ki is cenzúrázott. Erre reagált elsőként a PestiSrácok.hu felületén a katolikus pap. Kormányinfó – Az amerikai időközi választások eredménye várhatóan nem lesz hatással az USA külpolitikájára (VISSZANÉZHETŐ)
Hiába is gondolkodna az Európai Bizottság, hogy miként lehetne a „bennragadt” uniós forrásokat Ukrajna alapvető működésének fenntartására fordítani, mivel ezek a pénzek köszönőviszonyban sincsenek az ukrán igényekkel – jelentette ki Gulyás Gergely a szerdai aktuális Kormányinfón, amelyen két újabb ársapkás terméket (minden méretű tojás és étkezési burgonya) is bejelentett. A kancelláriaminiszter szerint tekinthető a kormány önkritikájának annak beismerése, hogy egyes állami szektorokban nagyobb béremelések voltak, mint a tanárok esetében, ugyanakkor hozzátette: az új pedagógus-életpályamodell elfogadását még a magyar kormánnyal jellemzően nem szimpatizáló szakszervezetek is történelminek nevezték, noha 2017-tól voltak olyan jelentős piaci béremelkedések, hogy egy jelentős bérszakadék alakult ki. Gulyás Gergely Baranyi Krisztina botrányos ATV-beli viselkedését úgy kommentálta: azt senki nem döntheti el, hogy ki újságíró és ki nem. Aktuális az Aranybulla napjának kijelölése, hiszen hazánk szuverenitásáért harcolunk jelenleg is nap, mint nap – Országgyűlés
Folytatja munkáját ma az Országgyűlés, amely a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a képviselők megemlékeznek a magyar jelnyelv napjáról. Ezt követően vitát folytatnak az Aranybulla jelentőségéről és napjáról, majd az egyes gazdasági tárgyú törvények, valamint egyes, a vagyongazdálkodást és a postaügyet érintő törvények módosításáról lesz szó. A továbbiakban az egyházakat érintő törvényeket és a közadatokkal összefüggő törvények módosítását is megvitatják a képviselők, de a szomszédban dúló háború kezeléséről és kövekezményeiről is ütköztetik álláspontjukat. Kövesse velünk élőben! Thürmer Gyula a dollárbaloldal amerikai milliárdjairól: nyilvánvaló, hogy Amerika be akar avatkozni a magyar politikába (Videó)
A háború ellen hívott össze tüntetést a Marx Nyugati térre a vörös forradalom 105. évfordulójára Thürmer Gyula és a Munkáspárt. Ennek apropóján a PestiSrácok.hu-nak azt is elmondta a pártelnök, hogy kiléptetné hazánkat a NATO-ból, hazánk biztonságát pedig az garantálná, hogy a nagyhatalmak ezt "megígérnék". Ezen kívül beszélt Márki-Zay Péterhez és a dollárbaloldalhoz érkező amerikai pénzekről is, kifejtve: világos, hogy az USA be akar avatkozni a magyar politikába. A mintegy 30 fős tüntetésen, ahol a háború igen komoly témáját taglalták a felszólalók, azért a mulatságból sem akadt hiány, hiszen a Munkáspárt egyik felszólalója például a gyárakat elfoglaló "humanoid android" robotokról értekezett, amely veszélyről szerinte elterelte figyelmünket az ukrajnai konfliktus. Nemzetpolitikai szolgálat – Az erdélyi szórványvidékre látogatott a Katolikus Karitász orvosmissziója (VIDEÓ)
Az Orvosmisszió munkája nemzetpolitikai kérdés, hiszen a gyermekek egészséges felnövekedése a nemzet megmaradásának záloga – összegezhető a Katolikus Karitász orvosmissziójának küldetése. A segíteni akarás közös céljában az elmúlt öt év alatt hatékony csapattá formálódó önkéntes orvosok és segítőik november 4–6. között immáron második alkalommal látogattak az erdélyi szórványvidékre, pontosabban Válaszútra, ahová ezúttal portálunk is ellátogatott. "Ahhoz fel kell nőnöd százszor, hogy minket tanítsál" – Darabokra szedték a józsefvárosi cigány vezetők a rasszizmusból oktatást tartó Pikó Andrást
Pikó András igazi független, pláne objektív polgármester Józsefvárosban. Az igazán nem jelent problémát, hogy lassan már mindenki utálja a kerületben. A woke-forradalmár igazi kommunista tempóval akkor is magáénak érzi a bölcsek kövét, ha senki sem tart vele. A törpe kisebbség elhivatott fanatizmusa pedig még arra is ráveszi a józsefvárosi messiást, hogy cigány embereket oktasson ki a cigányozásról, és arról, hogy attól bizony el kell határolódni. Igen, Pikó mindezt a cigányoknak mondta kioktató hangnemben. Úgy tűnik, hogy Pikóék utólag meglehetősen vállalhatatlannak tartották a személyeskedő vitát, és vélhetően Pikó arrogáns és kioktató modorát, mert a videót levették. A PestiSrácok.hu azonban megszerezte a felvételt, ebből láthattok tanulságos részleteket.
Kötbérezés, egyeztetett vallomások és fenyegetés – Durva terhelő vallomást tett Czeglédyre volt bűntársa
Újabb tanú tett terhelő vallomást Czeglédy Csabára a Kecskeméti Törvényszék előtt különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőperben – tudtuk meg a tárgyalóteremben a tárgyalást végigkövető kollégától, Molnár H. Boglárkától. Ezúttal egy olyan tanút hallgat meg a bíróság, aki maga is vádlottja volt az ügynek, aztán beismerő vallomást tett és elfogadta a rá tárgyalás nélkül kirótt több évi börtönbüntetést. Miután büntetését már leülte, jelenleg még csak tanú a 6,5 milliárdos csalási ügyben. A volt bűntárs aprólékos részletességgel beszélt arról, hogyan építették ki Czeglédy Csaba személyes irányításával az iskolaszövetkezet-hálózatot, valamint a kötbérezésről, amit az áfa-szabályok szigorítása után alkalmaztak a közterhek elkerülése érdekében. Vallomásában kitért arra, milyen nehezen hagyták úgymond kiszállni, amikor ő már nem akart részt venni a cégekben, mert érezte, hogy baj lesz. A tanúvallomás jól megmutatja azt is, hogyan beszéltek össze az eljárás résztvevői, és hogyan kapták meg Czeglédytől az utasításokat arra, miként és mit kell vallaniuk azokban a büntetőeljárásokban és vizsgálatokban, amelyek már 2012-től folyamatban voltak. Baloldali dögkeselyűk húznának hasznot Baranyi Krisztina ATV-s proliskodásából
Bátran kijelenthetjük, hogy Baranyi Krisztina ATV-s botránya letarolta a közbeszédet. Ferencváros polgármestere olyannyira vállalhatatlan stílusban nyilatkozott a jobboldali sajtóról és Szalai Szilárd kollégánkról, hogy Pankotai Lili hozzá képest ártatlan, mint egy szűzlány könnyei. Ócska, fizetett propagandistának nevezte az ATV-be kérdezőként meghívott Szalai Szilárdot, akinek a kérdéseire nem volt hajlandó válaszolni. Azt hihetnénk, hogy Baranyi infantilis viselkedésével véget is ért a történet, de nem így történt. Megjelentek a civil szféra Jakab Péterei és alávaló stílusban okádták papírra a tükör előtt jól begyakorolt, egysíkú monológjaikat. Akkor hol is készül a propaganda, polgármester asszony? – Szerződésbe foglalta Baranyi, hogy beleszólhat a kerületi lap működésébe
Baranyi Krisztina évek óta menekül úgy a sajtóban, mint a saját kerületén belül is a kellemetlen kérdések elől. Nemcsak azoknak nem képes válaszolni, akik kritikus hangot ütnek meg vele szemben, de azoknak sem, akik egyébkent a baráti médiába tagozódnak be, ha nem mindenben az ő szája íze szerint cselekszenek. Miközben pedig valamiféle kétes morál-piedesztálról osztja az észt propagandamédiáról és független sajtóról, saját kerületében a közpénzből működő kerületi újság felett teljes kontrollt tart. Ezt pedig fontosnak tartotta írásba foglalni, ha a médiacég szakmai vezetőjének személye nem lenne elég biztosíték arra, hogy csak a polgármester asszony hangja érvényesüljön a „színes” lapban. Beindult a cselédsajtó: a „közszolgálati és független” Telex Baranyit védi, Hadházy elképesztő kamuval támadja az ATV-t
Ha eddig bárki jelezte, hogy nem hajlandó valakivel egy stúdióban lenni, a kollégák általában figyelembe vették – kommentálta az ATV Start című műsor Szigorlat rovatában lezajlott rendkívül kellemetlen esetet a televízió igazgatója, amelynek során Baranyi Krisztina nem volt hajlandó kollégánk kérdésére válaszolni, ehelyett ócska propagandistázásba menekült. Németh S. Szilárd megjegyezte: „személy szerint nekem sem volt lehetőségem az egyetemen megválogatni a vizsgabizottságot egy szigorlaton, ennek a műsorelemnek sem véletlenül Szigorlat a címe”. Természetesen ez semmit nem jelent a magát függetlennek és közszolgálatinak nevező Telexnek, akik szánalmasan elfogult cikkben sugalmazták, hogy a PestiSrácok.hu meghívása az ATV stúdiójába mekkora hiba volt. Eközben az MTVA pókembere is megvillant, Hadházy Ákos ugyanis az általa az ATV vezérigazgatójának tulajdonított villa előtt hadovált arról, hogy micsoda luxusban él Németh S. Szilárd, és az ATV is az elnyomó fideszesek csapatába tartozik, csak a színjáték része a csatorna. Hadházy csak azt felejtette el, hogy az általa említett ingatlan nem is az ATV vezetőjévé, hanem a sógoráé, akinek történetesen semmi köze az ATV-hez. Csak a szokásos. De akkor ki a propagandista? Ungváry Krisztián prüszkölve szidalmazza a sajtószabadságot
A minap Ungváry Krisztián a HVG-ben írt a Baranyi Krisztina-féle botrányról. Ungvárynak manapság minden, a buborékon belüli, maximum pár százezer ember szavazatát eldöntő kérdésben meg kell nyilvánulnia, de a jó ég tartsa meg a szokását, mert a számos, minduntalan bukásukat hozó tényező közül ez az egyik. Elítélte a munkácsi Turul-emlékmű eltávolítását az Országgyűlés Külügyi bizottsága
Az Országgyűlés Külügyi bizottsága állásfoglalásban ítélte el hétfőn a munkácsi Turul-szobor eltávolítását, és arra hívta fel az ukrán kormányt, hogy határolódjon el az akciótól. A testület állásfoglalásában azt írta: megütközéssel értesült a munkácsi Turul-szobor "botrányos körülmények között történt eltávolításáról". Soros egykori élharcosa, Juhász Péter egy oroszbarát céggel boltol
Érdekes karriert fut be a balliberális oldal egyik "füttyögősként" is emlegetett fenegyereke, az aktív politizálástól visszavonult Juhász Péter. Korábban ős-TASZ-osként a drogliberalizációért küzdött, aztán Soros György és más amerikai vállalkozók pénzéből pártot gründolva meg akarta buktatni az Orbán-kormányt. Emlékeznek még a történelem süllyesztőjébe került Együtt nevű pártra?! Akkor még a fedélzeten volt Bajnai Gordon, illetve az orrában előszeretettel turkáló Szigetvári Viktor is. Róluk az utóbbi időben nem sokat hallani, most viszont a Tűzfalcsoport találatának köszönhetően kiderült, hogy Juhi Peti még munkálkodik, viszont most már egy oroszbarát céggel boltol. Ez ám a fordulat! Bajban lesz Baranyi, ha a Médiatanács indokoltnak találja Tényi kérelmét és hatósági eljárást indít az ATV-s „bravúrja” miatt
Hatósági ellenőrzés lefolytatását kérte Tényi István a Médiatanácstól az ATV Szigorlat című műsorában november 4-én elhangzottak miatt. Mint ismert, Baranyi Krisztina az ATV élő adásában közölte a PestiSrácok munkatársával, nem nyilatkozik – idézzük – „ócska propagandistáknak”. Baranyi csak akkor volt hajlandó válaszolni a kérdésekre, ha a két ATV-s műsorvezető, Krug Emília vagy Kárász Róbert megismételte azokat. Tényi István szerint kifejezetten káros és értelmetlen az a harc – illetve, ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök úr fogalmazott – a „csinn-bumm cirkusz”, amely a médiában, a nyilvánosság előtt régóta tart. Véleménye szerint egy polgári országban nem lehet pusztán sértettségből megfosztani a tájékozódáshoz való jogtól az embereket. Baranyi Krisztina bocsánatkérés helyett inkább gyalázkodik
Pökhendi, nagyképű Facebook-posztban mosdatja magát Baranyi Krisztina, miután csúfoson leszerepelt pénteken az ATV emlékezetes reggeli műsorában. Ferencváros polgármestere a bejegyzésében Fürjes Balázs nyílt levelébe reagált, melyben a Miniszterelnökség államtitkára arra kérte Baranyit, hogy fontolja meg „a vélemény- és szólásszabadságot, a sajtó szabadságát korlátozó” álláspontjának felülvizsgálatát, valamint kövesse meg „a sérelmet szenvedett nézőket, olvasókat, szerkesztőségeket, újságírókat”. Baranyi – ahogy az várható volt – azzal védekezett, hogy ő valójában a sajtószabadságot védelmezi. Ezek szerint a védelmezés szó is új jelentést kapott. Felsült a Kúrián Baranyi Krisztina házi propagandistája: harmadfokon is pert nyert a PestiSrácok.hu
Képtelen volt belenyugodni a 444.hu propagandistája, Ács Dániel a jogerős ítéletbe, amely nem marasztalta el a PestiSrácokat a róla szóló cikkünkért, és nem adta meg neki a követelt egymilliós fájdalomdíjat, sőt még őt kötelezte a perköltség megfizetésére. Baranyi Krisztina kampányaktivistája továbbment egészen a Kúriáig, sikertelenül. Az ügy különös megvilágításba helyezi a PestiSrácok.hu-t a pénteki ATV-s botránya óta még hevesebben gyalázó Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester és a Párbeszéd nevű ügynökpárt képviselőjének valódi hozzáállását a sajtószabadság és a demokrácia alapértékeihez. Rettegtek tőlük az ÁVH-sok, ezért Recskre kerültek – Máig feltáratlan az ártatlanul elhurcolt magyar vasutasok sorstragédiája
Bár a kommunisták rémtettei közül a „Magyar GULAG”, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek. Ilyen annak a közel kétszázötven vasutasnak a tragédiája is, akik megjárták a recski poklot, s akikre a leszármazottak emlékeztek a Keleti pályaudvar oldalában lévő emléktáblánál. Békés Márton a Bem téren: 1956 hősei halhatatlanok és jelen vannak mindörökké (Videó és fotógaléria!)
Halhatatlanok napja címmel szervezett megemlékezést a PestiSrácok.hu november 4-én. Szerkesztőségünk 2017 óta immár hagyományos módon tiszteleg a pesti srácok, a szabadságharcos hősök előtt, akik bátran szembeszálltak és még napokig – helyenként november közepéig – tartották állásaikat a brutális túlerővel, a magyar szabadság eltaposására érkező kétszázezer szovjet katonával szemben. Az idei megemlékezésen ezúttal is az 56-os hagyományőrző „pesti srácok” díszlövésével ünnepeltük a hősöket. A rendezvényen Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője mondott nyitóbeszédét követően Békés Márton történész, a Terror Háza kutatási igazgatójának előadását vastapssal jutalmazta a közönség. A rendezvényen jelen volt Varga János Corvin közi szabadságharcos is, akit jóbarátjával, a néhai Wittner Máriával együtt ítélt el a vérbíróság, A megemlékezésen Cey-Bert Róbert író, Üllői úti forradalmár, Stefka István, a PestiSrácok.hu tiszteletbeli főszerkesztője és Vajda Miklós, a Karc FM Paláver hallgató klubjának doyenje is értékes gondolatokkal gazdagította a rendezvényt, melyen Wittner Mária versét portálunk főmunkatársa, Jurák Kata szavalta el, a jelenlévők Fekete Bori énekes előadásában is gyönyörködhettek.