Pesti Srácok

Magyar ugar

Isépy Tamás: 2010-hez képest sokkal nagyobb a lakosságnak a megtakarítása, tehát van miből költeni (Videó)

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 augusztus 11.
Kétségtelen tény sajnos, hogy a válságok korát éljük, 2019-ben a koronavírus-járvány fordította teljesen a feje tetejére a világot, most pedig az orosz–ukrán konfliktus miatt kell szembenéznie Európának az energiaválsággal, a háborús inflációval, de még a népvándorlással is. A szakemberek szerint a recesszió elkerülhetetlen, de hogy mennyire lesz mély, az még kérdés, ahogyan az is, hogy hogyan fogunk kimászni belőle. A Századvég makrogazdasági üzletágvezetője szerint nincs pontos recept arra, hogyan lehet minél hamarabb túllendülni egy válságon, de az mindenképpen segít, ha nem otthon, a fiókban tartjuk a megtakarításunkat, hanem akár állampapírba, akár ingatlanba fektetjük.

Gyöngyösi Márton szerint görcsbe rándult arccal, szélsőbalos proletár eszméket vadul üvöltöző politikus lett Jakab Péter

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 augusztus 11.
A Jobbik új elnöke, Gyöngyösi Márton egy nyílt levélben osztotta ki a párt korábbi elnökét, Jakab Pétert, miután a krumplikirály mamuszos barátnője, Molnár Enikő azzal vádolta meg Potocskáné Kőrösi Anitát, a párt elnökhelyettesét, hogy a Magyar Nemzetnek szivárogtatott ki információkat a párt első emberének ügyeiről és jogtalanul használja a frakcióautót. Mivel Molnár videós performansza a pártra nézve rém kellemetlen volt, Gyöngyösi Márton úgy érezte, ma kiadja a dühét a balhézó párocskával kapcsolatban: levelében felidézi, hogy milyen tehetséges politikus volt annak idején Jakab és milyenné vált az évek alatt. Az új elnök szerint bolsevik tempót diktál párttársa, aki mára egy görcsbe rándult arccal, szélsőbalos proletár eszméket vadul üvöltöző politikus lett, akiből a közélet mémeket gyárt. Továbbá válaszút elé állította Jakabot: vagy Molnár Enikőt választja – aki miatt a családját is elveszítette Jakab –, vagy a párttársakat, akiknek sikereit köszönhette. A levélben ugyanakkor szó van arról is, hogy Jakab augusztus 20-án készül pártot alapítani.

A munkalakás után kámaszútra-szobákat is kínáló hotelben folytathatta a munkát Jakab Péter és Molnár Enikő

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 augusztus 11.
A Jobbik-frakció költségére – vagyis közpénzből – szállhatott meg Jakab Péter és három kollégája Gyulán – értesült a Magyar Hang. A „mamuszos” Molnár Enikő, aki már a „munkalakáson” is osztozott Jakab Péterrel, nem cáfolta, hogy az akár „swing hintát” vagy „káma padot” is kínáló hotelben szálltak volna meg. Ugyanakkor a cikk megjelenését követően mégis azt állította, hogy ők nem az említett szálláshelyen voltak, hanem egy másikon.

Min mesterkedik a "nemlétező világerő"? – Bogár László, Jurák Kata és Ferkó Dániel a Polbeatben (felvétel 17 órától!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 augusztus 11.
Sokszor hivatkozott Boros Imre a Polbeat egy emlékezetes, júliusi adásában Bogár László "barátaira", a "nemlétező világerőre", miközben arról beszélt: a pénzhatalom képviselőinek áll érdekében ez a háború és Európa tönkretétele, nem pedig az amerikai nemzetnek. Ma (kivételesen 17 órától!) Bogár László közgazdásszal folytatjuk a téma boncolgatását, erősen kitérve Orbán Viktor a dallasi CPAC-en kifejtett gondolataira is. Jurák Kata és Ferkó Dániel beszélget a neves közgazdász-publicistával a Revolution '56 Sörözőben, a megszokott este hét óra helyett öt órától! Jöjjön el, kérdezzen Ön is!

Itt az újabb ellenzéki blokád-blama: öt emberrel akartak kormányt buktatni, aztán inkább hazamentek (Videó)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 augusztus 10.
Hetekig hirdette egy balos civil csoport azt a blokádot, ami végleg elsöpri a kormányt. A terv szerint hétfőn délután a Fidesz székházától indulva a Margit híd lezárásával folytatták volna egészen addig, amíg meg nem bukik a diktatúra, vagyis Orbán Viktor. Az esemény leírása szerint a (hipotetikus) tüntetők mindenért is elégtételt kívántak venni a kormányon, ennek megfelelő tömeg és hangulat kerekedett a Lendvay utcánál: három sajtóorgánum, öt rendőr, illetve a baloldali tüntetésekről ismert "Táblás Józsi" volt jelen, rajta kívül még két-három "forradalmár" tűnt fel. Ettől nyilván annyira megretten majd Orbán Viktor, hogy azonnal lemond miniszterelnöki posztjáról...Mindenesetre a tüntetés kiválóan rezonált Hajnal Miklós hétfői kijelentéséhez, melyben elismerte: az ellenzék jelenleg nem tud tömegeket megmozgatni. Ehhez a felismeréshez egyébként mindenképpen szerettünk volna gratulálni, hozzátéve: a tények makacs dolgok, így bizony nem árt rögzíteni, hogy az elmúlt években csúfos kudarcot vallott minden kormánybuktató kísérlet, a jelentős külföldi támogatás ellenére is.

Jürgen inkább büdös marad a bolygó miatt, de a magyarok köszönik, nem kérnek belőle

FDFerkó Dániel Magyar ugar 2022 augusztus 10.
Szüleink generációja epedve várta a rendszerváltást, a demokráciát, hogy jobban élhessen a munkájából. Sok magyar ember élete még 1990 után is, akár mind a mai napig a spórolásról szól. Nekik nehezen lehet beadni, hogy most még a fűtésen és a zuhanyzáson is spóroljanak, és ha lehet, a lámpát se nagyon kapcsolják föl. A jelenlegi válsághelyzetben ezért hangzanak a magyar fül számára nagyon cinikusan és kioktatóan a nyilván dúsgazdag német, meg holland politikusok szájából a spórolásra felhívó üzenetek.

Gyurcsány Orbánnak: "végetek van"

Jurák Kata Magyar ugar 2022 augusztus 10.
Gyurcsány Ferenc még mindig készül valamire, legalábbis hetek óta ezzel riogat közösségi oldalán. Ezúttal azonban azt is hozzátette: "végetek van". Mármint Orbán Viktornak és a kormányának - és valószínűleg minden fideszesnek. A szemkilövető szerepből láthatóan szabadulni képtelen DK-elnök egyre jobban elmerül a valóságtól igencsak elszakadt mocsarába világába, ahol "Feri" nagyon készül valamire. Az, hogy ez végülis mit is jelent pontosan, egyelőre balladai homály fedi, a "késleltetett taktikát" azonban már jól ismerjük: hiszen diplomáját is évek óta keresi lelkesen, csakúgy, mint azokat a perdöntő bizonyítékokat aZOrbán ellen, amit még mindig nem sikerült nyilvánosság elé tárnia.

Egyre nagyobb a káosz a Jobbikban: nincs aláírási joggal rendelkező elnöke a pártnak

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 augusztus 10.
Exlex állapot alakult ki a Jobbikban, miután a párt élén történt elnökcserét hivatalosan még nem jegyezték be, így a lemondott Jakab Péternek már nincs, a július elején megválasztott Gyöngyösi Mártonnak pedig még nincs aláírási jog - írja a Magyar Nemzet. Megjegyzik, hogy a párt emiatt nem lehet jelölőszervezet az elkövetkező időszakban várható időközi választásokon.

Ópusztaszeren is vizeztünk, de a vízügy nem jött el

Magyar ugar 2022 augusztus 9.
A vízhiány belopta magát a múlt hétvégén megrendezett Magyarok Országos Gyűlésére is, ahol Balogh Péter gazdálkodó–geográfus, Litkei Máté klíma- és energetikai szakértő, valamint Toldi Csaba gazdálkodó közreműködésével beszélgettünk a problémakörről és a megoldási módról. A beszélgetésre meghívást kapott az Országos Vízügyi Főigazgatóság is, amely a témában íródott korábbi cikkünkre reagált, Ópusztaszerre azonban senki sem jött el a képviseletükben. Aki figyelemmel kíséri a témát, sok ismerős gondolatot hallhat(ott), a rendezvény második napján pedig újra terítékre került a víz ügye, és a Vízválasztók Országos Gyűlésén bemutatták a Vízválasztás programját.

Ezt csak Unicummal bírják a 444-nél is – Hisztiznek a libsik, mert az egyik jogvédő szervezet most az egyszer igazat írt

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 augusztus 9.
Van az a jelenet a Tanú című filmben, hogy Pelikán elvtársból kibukik az igazság a koncepciós per tárgyalásán. Az előre megírt szöveg helyett az őszintét mondja, ami szívén, az a száján. Virág elvtárs pedig rángatózni kezd az idegtől, mert ő már tudja, hogy ebből baj lesz. Nagyon nagy baj. Zavar van az erőben, akarom mondani a Pártban. Liberális jogvédők ezrei rángatóznak most szerte a világban. Történt ugyanis, hogy a globalista hálózatok egyik előretolt bástyája, az Amnesty International nevű jogvédő szervezet véletlenül leírta az igazat Zelenszkijről és az ukrán hadvezetésről, hogy tudniillik élő pajzsnak használják a polgári lakosságot. Ezt még a 444-es srácok is csak Unikummal bírták feldolgozni.

Exkluzív: előkerült a TELJES VIDEÓ Karácsony Gergely átveréséről! (magyar felirattal)

Magyar ugar 2022 augusztus 9.
Ahogyan már korábban is megírtuk, egy híres orosz "prankster" magát Vitalij Klicskónak kiadva felhívta Karácsony Gergelyt és biztosította őt a támogatásáról. A főpolgármester és bátor tolmácsa hosszú percekig biztosak voltak benne, hogy Kijev főpolgármesterével beszélnek és ehhez mérten tárgyaltak vele. A beszélgetés végéhez közeledve kezdett eléggé egyértelművé válni a turpisság. Még az angolul csak hiperpasszívan beszélő Gergelynek sem okozott komolyabb nehézséget a megfejtés: át lett verve... de ekkor már késő volt. Gergő dalolt, mint egy pacsirta. Örül, hogy Orbán Viktor nem tudta megakadályozni a sokak által csak gazdasági öngyilkosságnak nevezett szankciókat. Bízik abban, hogy a jövőben sikerül majd nyomást gyakorolni a miniszterelnökre stb stb. A teljes videó azóta már bejárta az internetet. Ha eddig még nem láttátok, mindenképpen nézzétek meg!

Civilnek álcázott tüntetéssel retteg az erdőkért a baloldal

Magyar ugar 2022 augusztus 9.
Napok óta a tarvágástól retteg a teljes baloldal, miután a kormány lazított a fakitermelés szabályain. A felzúdulásra úgy reagált az Agrárminisztérium, hogy fenntartható módon zajlik a fakitermelés, mégis már javában zajlik a toborzás a pénteki, tarvágás elleni baloldali tüntetésre. Az LMP azonban a saját nevében sem bízik a jelek szerint, mert csak napok múltán vállalta fel, hogy ő áll az addig civilnek álcázott tüntetés mögött. A törpepárt csak akkor vette nevére a dolgot, amikor már szép számú érdeklődő gyűlt össze az esemény Facebook-oldalán. Azzal sem foglalkoznak, hogy a szakminisztérium évek óta komoly fásítási programot hajt végre, és óriási támogatásban részesíti az erdőgazdálkodókat. Úgy tűnik, mindennél fontosabb, hogy a baloldal számára sokkoló április 3-i földbeállás után tovább zakatoljon az O1G-kampány.

Alaptörvény-ellenes színjáték a baloldal által kezdeményezett népszavazás

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 augusztus 9.
A baloldali pártok el akarják terelni a figyelmet arról a politikai, szervezeti és vezetési válságról, amely minden ellenzéki pártot sújt – mondta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin. A XXI. Század Intézet elemzője szerint a baloldal Európai Unióból való kilépésről szóló irreleváns népszavazási kezdeményezése jól tükrözi a térfelükön tapasztalható tanácstalanságot. A mostani magyar ellenzék tehát ismét ugyanabba a folyóba lépett.

Még a morál is elapad, ha ki kell lépni a baloldali véleménybuborékból (videó)

Magyar ugar 2022 augusztus 8.
Mi az oka annak, hogy a baloldal csak igazán kivételes esetekben hajlandó vitázni, akkor is csak bizonyos feltételek mellett? A helyszín, a téma vagy a vitapartner személye jelenti a problémát? Ezekre a kérdésekre földi halandó nem képes válaszolni. Az viszont annál érdekesebb, hogy egyes témakörökben novellákat írnak, amelyeket csak a saját kis kommunájukon belül mernek publikálni. Most ennek miértjeit fogjuk feszegetni.

Több újságíró jelent meg, mint tüntető – Gyorsan átkeresztelték „sajtótájékoztatónak” a Kossuth téri ellenzéki „demonstrációt”

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 augusztus 8.
Miközben azon vergődik a baloldal, hogy Texasban vajon „csak” néhány vagy inkább sok ezren követték-e a magyar miniszterelnök beszédét, nekik a Kossuth térre sem sikerül érdemi közönséget felvonultatni – vagy egyáltalán akármilyet. A Momentum ugyanis a Kossuth térre szervezett nyilvános, a kormánynak üzenős tüntetést hétfő délutánra, ott azonban a parlamenti padsorokhoz hasonló viszonyok fogadták őket: egyharmados kisebbségben voltak a téren, a különbség csupán annyi, hogy ezúttal a média megjelent orgánumai alkották a többséget, nem a kormánypártok képviselői. Felismerve a helyzetet az egyetlen felszólaló, Hajnal Miklós (Momentum) gyorsan átkeresztelte az eseményt sajtótájékoztatónak, azonban hamar lebukott a csúsztatással. A PestiSrácok.hu kérdésére csak annyit mondott az újabb blama kapcsán, hogy számoltak az eshetőséggel, azt azonban nem tudja, hogy pontosan mikor fognak érdemi tömeget megmozgatni.

A sasszemű baloldali képviselők ma megállapították a parlamentben, hogy a kormánypártok betartották ígéretüket és nem jelentek meg az ülésen

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 augusztus 8.
Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezték a baloldali pártok, ami egy órától vette ma kezdetét és 45 percig tartott, mivel a kormánypárti képviselők előre jelezték, hogy nem vesznek részt az ülésen. Mivel a Fidesz-KDNP nem volt jelent, ezért a Mi Hazánk a baloldalnak feszült és ment egy kis adok-kapok egymás között a törődés érdekében, majd minden baloldali felszólaló megállapította, hogy valóban nincsenek jelen a kormánypártiak. Arató Gergely odáig is elment, hogy kijelentette: felelős kormányzat nincs, de felelős ellenzék van. Ettől mentsen meg bennünket az Isten! A Momentum pedig nagyon büszke volt magára amiatt, hogy betértek pár percre a munkahelyükre és kapva kaptak az alkalmon, hogy a kormánypártiakat munkakerülőknek bélyegezzék. Végül közel egyórás egymás közti locsogás után az ülésnek vége lett, mert nem volt a Ház határozatképes. Most pedig vonulnak a Kossuth térre hergelni a szimpatizánsaikat, akiknek információink szerint nem nagyon érte el az ingerküszöbét a mai "buli" belebegtetése. Arról, hogy milyen volt az ellenzéki dzsembori, később videós összeállítással jelentkezünk.

Súlyosan megbukott Márki-Zay jelöltje - "Otthon" sem sikerült, pedig mindent beleadtak (videó)

SASzentkirályi András Magyar ugar 2022 augusztus 8.
Ambrus István független jelöltet választották polgármesternek vasárnap a Csongrád-Csanád megyei Mártélyon. A Hódmezővásárhely melletti mintegy 1300 lakosú községben azért kell időközi választást tartani, mert április 27-én a képviselő-testület a feloszlásáról döntött. Az érvényesen szavazók közül a függetlenként, de a Fidesz-KDNP támogatásával induló Ambrus Istvánra 407-en, a települést 2019 óta irányító, szintén független Putz Anitára pedig 199-en voksoltak. Putz mellett Márki-Zay Péter is erősen kampányolt, de a mozgalom- és pártalapító tüntetésszervező megbukott.

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Interpress Magazin (IPM), avagy a kapitalizmust, a "Nyugatot" is a kommunisták mutatták meg nekünk

Borvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2022 augusztus 7.
Aki a hetvenes–nyolcvanas évekre vissza tud emlékezni, annak nem kell bemutatni az Interpress Magazint (IPM) és az Alfát sem. Az Alfa Magazin volt az IPM gyerekkiadása. Mindkét kiadvány színes, igényes, izgalmas és gyönyörű fotókkal teli ablak volt egy olyan világra, ami csak kevesek számára volt elérhető az akkori Magyarországon.

Délvidék csodái (1. rész) – "Magányosan áll, de ott van fölötte az Isten" – Az aracsi pusztatemplom

KAKovács Attila Magyar ugar 2022 augusztus 7.
Trianonban elcsatolt területeink közül talán a legkevésbé ismert és felfedezett a Délvidék. Erdély mindent visz, Tündérországként él a szívünkben, Felvidék a Tátra bérceivel és a köztük rejtőző tengerszemekkel csábít, és a háború előtt Kárpátalja is közkedvelt célpont volt, Vereckével, Munkács várával, a Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyásával és más szépségeivel. Mellettük szinte mostohagyerekként létezik a Délvidék, pedig csodálatosabbnál csodálatosabb látnivalókat rejt, színmagyar falvaival, hangulatos városaival és a „legmagyarabb folyó” csodálatosan szép alsó szakaszával. Most induló sorozatunkban Délvidék csodáiból mutatunk fel néhányat, nem titkoltan abból a célból is, hogy olvasóinknak is kedvet csináljunk azokat felfedezni.

Gréczy nekiment a teljes baloldalnak, hogy az egekbe dicsérje Gyurcsányt – Ja, és készülnek

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 augusztus 6.
Gréczy Zsolt legújabb Facebook-bejegyzésében olyan, már-már vallásos igyekezettel kezdte mosdatni Gyurcsány Ferencet, hogy az már lassan önmaga paródiájának tűnik. A posztból ugyanis megtudhatjuk, hogy a bukott miniszterelnök semmiért sem hibás, sőt, aki mást állít az aljas Fidesz-bérenc. És ami a legfőbb, nincs kormányváltás a Gyurcsány-korszak rehabilitációja nélkül.