Pesti Srácok

Magyar ugar

Fizetett forradalom – avagy mit jelent a jelenlegi Jobbiknak október 23-a?

Magyar ugar 2018 október 24.
Unja, vagy nem unja az ember, a Jobbik mindig igyekszik mélyebbre kerülni az aktuális helyzeténél. A pártszakadás, prominens politikusok és rengeteg tag, tisztségviselő kilépése után a párt vezetése igyekszik úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne. A párt kommunikációja szerint a problémákat kizárólag a Fidesz és az ellenséges sajtó által indított hadjárat generálja, meg az a néhány kisstílű alak, akik bekerültek a Jobbikba, majd a válságos pillanatban elárulták a pártot, ahogy a korábbi alelnök, Volner János is tette. Az utóbbi hetek és hónapok lejtmenetét megkoronázta a párt október 23-i viselkedése, melynek semmi köze nem volt az 1956-os forradalom és szabadságharc méltó ünnepléséhez. Volner János véleménye és Facebookon közzétett bejegyzése szerint önkéntesek hiányában a Jobbik fizetett pártalkalmazottai keltették a hangulatot, amikor nem hagyták a Hír TV stábjának végezni a munkát, valamint a szervezett tojásdobálás sem a spontán összeverődött dühös tömeg reakciója volt.

"Úgy kell védenünk Európát és a hazát, mint 1956-ban" – Ünneplők ezrei hajtottak főt a hősök előtt

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 október 23.
Ünneplők ezrei lepték ma el az Andrássy utat, ahol a Terror Háza Múzeum előtt emlékeztek meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. A rendezvényen részt vevő fiataloktól és idősebbektől, a szabadságharc idején fegyvert ragadó bátor ifjaktól megtudtuk, miért fontos továbbadni generációról generációra '56 emlékét és üzenetét, valamint azt, hogy ma egy civil állampolgár mit tehet a haza szolgálatában. A megemlékezésen felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki világossá tette: "hazánkról semmiféle birodalom kedvéért nem fogunk lemondani, s bár szinte minden forradalmunk vereséggel zárult, Magyarországot mégis sikerült megőriznünk". Nézze meg a helyszínen készített videóriportunkat!

Hangoskodó láthatatlanok: Vert sereges szemle és nyűglődés, avagy így tüntettek az ellenzékiek (PS-Videó és Képgaléria)

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 október 23.
Sok az eszkimó, kevés a fóka, de a magyar ellenzék gondjai mellett minden eltörpül - összefoglalva így lehet jellemezni a mai közös ellenzéki nyűglődést. A pártok és a felszólalók valójában maguk sem tudják, hogy miről beszéltek, de a jövő évi európai parlamenti választások szóba kerültek. Az optimista számítások szerinti 4 (négy), a pesszimista forgatókönyvek szerinti 3 (három) ellenzéki EP-mandátumra alig 10 (tíz) ellenzéki párt vetett szemet, és látatlanban nehéz eldönteni, hogy a sok, kimutathatatlan támogatottsággal bíró jelölő szervezet közül kiket írjanak fel a készülőfélben lévő közös lista befutó helyeire.

"Soha nem adjuk oda Brüsszelnek a hazánkat" - Orbán Viktor harcba hívta a szabad nemzetek európai szövetségét

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2018 október 23.
Brüsszelben ma birodalmi indulókat játszanak, Brüsszelt ma azok uralják, akik Európai birodalmat kívánnak létrehozni, olyan birodalmat, amelyet nem választott vezetők irányítanak, hanem brüsszeli bürokraták - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt. "Brüsszelből csak gyarmatokat igazgattak, de mi nem voltunk sem gyarmat, sem gyarmattartók, mi nem vettük el senki hazáját, de mi sem adjuk oda másnak a mienket" - üzente Orbán Viktor. A kormányfő szerint a szabad nemzetek európai szövetségére van szükség és nem a birodalmi Európára. "Sorompóba kell lépni, és elő kell hívni azokat, akik a nemzetek Európájában hisznek, mint mi. Meg kell lengetni a szabad és erős Európa zászlaját. Utasítsuk el a globalizmus ideológiáját és támogassuk a hazafiasságot" - mondta a miniszterelnök.

Pongrátz András Corvin közi szabadságharcos a Polbeat mai vendége (ÉLŐ 19 órától!)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2018 október 23.
A Corvin köz hős szabadságharcosai közül legendaként emelkednek ki a Pongrátz-testvérek. akik közül Pongrátz András még itt van köztünk. Ő, a vérbeli bátor pesti srác lesz ma Stefka István és Huth Gergely beszélgetőtársa a Polbeatben, az élő adást szokás szerint a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből közvetítjük kedd este hét órától. Várjuk Önöket a képernyő elé, illetve a helyszínre.

"Majd szólok, ha végre befejeztük a rendszerváltást” - Feró, Gulyás Gergely és Vajda Miklós '56-ról (PS-videó és galéria!)

Magyar ugar 2018 október 23.
A Bem József téri, az 1956-os forradalom előestéjének évfordulójára rendezett ünnepen a PestiSrácok.hu stábja Gulyás Gergely kancelláriaminisztert, előtte, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben pedig Nagy Ferót és a Karc FM Paláver című műsorának hangadóját, Vajda Miklóst kérdezte arról: mit adtak Magyarországnak a forradalmárok, a pesti srácok, hogyan vélekednek az ünnepre 1918-19-es erőszakos romantikával készülő egyesült ellenzékről és a rendszerváltozást hátba támadó, magukat átmentő posztkommunistákról?

"Kelkáposzta-főzelék és gépsonka" - Újra 1956-ot és a magyarokat gyalázza a HVG-s Tóta W.

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2018 október 23.
Újra 1956-on kérődzött a Magyarországot hosszú ideje köpőcsészének használó Tóta W. Árpád, hogy aztán a HVG publicistája azt böfögje fel magából, hogy "1956-ban a kelkáposzta-főzelékért és a gépsonkáért harcoltunk", mert "Kádár úgy számolt, teli hassal minden elviselhető". Tóta W. persze ezzel azt akarja üzenni, hogy Orbán, mert gyorsan egyenlőségjelet is tesz a miniszterelnök és Kádár János közé, miszerint akkor "se volt se szabadság, se pluralizmus, se jogállam, se sajtószabadság", csak útitárskrém és Lada kombi, ahogy ma is. Tóta W. szerint a "hadováló" Orbán Viktor október 23-i beszédei és az állami ünnepségek "fülsértő bohóckodások", Magyarország pedig "jól tápláltan, zsírtól fényes pofikával adja fel a szabadságát".

Tovább húzódik a tescós rablók pere, miközben Süveges újabb kártérítést kaphat

Csibra Tibor Magyar ugar 2018 október 22.
Dugába dőltek a Fővárosi Törvényszék eredeti tervei a tescós rablók néven ismert társaság elleni büntetőperben, a bíróság a korábbi menetrendhez képest mégsem hirdet ítéletet októberben a hetedszer is első fokon megkezdett ügyben, és arra legkorábban is csak a tavasszal kerülhet sor – tudta meg a PestiSrácok.hu. A késedelem oka, hogy a bíróság a napokban kizárta az eljárásból a harmadrendű vádlott védőjét, mivel a jogász az ügyben korábban terhelő tanúként nyilatkozó Tasnádi Péter jogi képviseletét is ellátta. Ez jelenleg, a büntetőeljárásról szóló új törvény hatálya alatt összeegyeztethetetlen, és vitathatatlan hatályon kívül helyezési okot jelentene a másodfokú eljárásban.

Egy MSZP-s lenyúlás anatómiája – avagy hogyan privatizálta ki magának az egyik legnagyobb ifjúsági rendezvénysorozatot a baloldal

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 október 22.
A hétvégén nagy sikerrel zajlott az Őszi MondoCon 2018 nevű, több tízezres tömeget vonzó ifjúsági rendezvény. A 300-400 ezresre hízott anime-közösséget évek óta uralja az MSZP korábbi érinthetetlen nagyágyújának, Szekeres Imrének a fia, Szekeres András Márk. Oknyomozó cikkünkben bemutatjuk, az ateista, Soros- és Juncker-rajongó fiúnak miként sikerült a szervezeten belül átvennie a hatalmat és kinyírnia a konkurenciát, hogy ezzel belekezdjen a tizenéves fiatalok ideológiai megdolgozásába és a baloldal utánpótlásának biztosításába.

Viktor Sejnyisz '56-ról: A magyar dolgozók a mi szabadságunkért is harcoltak - Oroszok, akik kiálltak a forradalom mellett

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 október 22.
A közvélekedéssel ellentétben nem maradt visszhangtalan az 56-os magyar forradalom és szabadságharc a Szovjetunióban. A kutatók eddig legalább 257 olyan szovjet polgár nevét fedezték fel, akik ellen megtorlást alkalmaztak. Az utolsó 1971-ben született: egy sofőrt marasztaltak el kétsoros rigmusa miatt. Összeállításunkban felidézzük Jurij Anohin művészettörténész, Oleg Csisztyakov dzsesszzenész, Viktor Sejnyisz közgazdász, Irina Verblovszkaja történész, Lukács Matvej Janovics és Vagyim Koszirev tanuló történetét. Ezek Sejnyiszt korabeli szavai: "Nem lehet szabad egy olyan nép, amely más népeket igáz le. A magyar dolgozók a mi szabadságunkért is harcoltak. A szovjet népnek ismernie kell a teljes igazságot Magyarországról!" Meghurcolt szovjetek és neves történészek idézték fel a PestiSrácok.hu-nak az '56-os szolidaritás megpróbáltatásait.

Márki-Zay és a Molotov-koktélok, avagy a vágyvezérelt ellenzék október 23-i megmozdulásairól

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2018 október 21.
Hirtelen előkerülhetnek a Molotov-koktélok és az erőszak is, közel vagyunk 2006-hoz. Isten óvja ettől Magyarországot - egy példa arra, mire számíthatunk az ellenzék Bem téri összejövetelén október 23-án. Az erőszak-fetisiszta Márki-Zay Péter mellett lesznek ott szocik, komcsik, propagandisták, leselejtezett kereszténydemokraták és egy Jeszenszky Géza is "díszjobboldalinak". A forradalmi hevület lázában égő baloldali tiltakozás ismételt ideológiai megalapozása annak, hogy nem kell az olyan demokrácia, amely elutasította az ellenzék izzadtságszagú összefogását, nemet mondott vezérecskéikre. Ilyenkor már csak az erőszakban lehet bízni, amelyet természetesen a véleményhuszárok a tömegre bíznak. Összefoglaltuk, nagyjából mire számíthatunk kedden a népszerűségi mélyrepüléstől megszédült, demokráciaellenes ellenzéktől.

Csak szavak szintjén van igény a balatoni halra...

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2018 október 21.
Jobbára csak a szavak szintjén van igény a vendéglátósok körében a balatoni halra, miközben amiatt reklamáltak, hogy be vannak csapva a vendégek - nyilatkozott portálunknak Szári Zsolt halászati szakmérnök. Mint elmondta, már a halászat megszüntetése előtt több halat adtak el a tó körüli éttermekben balatoni hal címszóval, mint amennyit valójában kifogtak. Ráadásul a vendéglősöknek korábban sem kellett a minimálisan drágább balatoni süllő: mindegyikük 5-8 kiló halat vett, hogy a számlájuk meglegyen arról, hogy őnáluk balatoni hal van. Szári szerint a halászat megszüntetése óta tisztább lett a helyzet, és mint hozzátette, van megoldás arra, hogy a minőségi balatoni hal visszakerüljön az étlapokra.

Egy székely tiszteletes, aki begyógyítja a Gyurcsány-féle sebeket és összehozza a magyarokat (PS-portréfilm)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2018 október 21.
Idén a múlt hétvégén adták át Székelyföldön, az oklándi unitárius templomban a tiszteletbeli székely címeket. Ismét ott volt a szertartáson Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. Utóbbi, illetve Kelemen Levente oklándi unitárius tiszteletes alapította a címet közvetlenül a gyalázatos 2004. december 5-i népszavazás után, ahol habár kis többséggel az igenek győztek, a határon túli magyarok többsége nehezen bocsátotta meg a Medgyessy Péter megpuccsolása után szárnyát és erejét próbálgató Gyurcsány Ferenc uszító, magyargyűlölő kampányát. Kelemen és Szász a címmel a magyar-magyar összetartást erősíti és gyógyítja a sebeket azóta is.

Kende Péter dühöngött, vicsorgott, majd belerúgott egyet portálunkba

Pilhál Tamás Magyar ugar 2018 október 21.
A jobboldal legundorítóbb zászlóshajójának nevezte a PestiSrácok.hu-t Kende Péter (doktor) úgynevezett közíró, az Orbán Viktor-ellenes „heccirodalom” elfeledett kontárja. A vicsorbajnok egy olyan írásunkon húzta föl magát, és kapott kis híján hisztériás rohamot az ATV Egyenes beszédében, ami igazából nem is saját anyag volt, csupán egy tévéinterjú alapján készített hírösszefoglaló. Kende mégis majd megpukkadt dühében...

Megúszhatja a magyarországi felelősségre vonást a részegen busszal karambolozó ukrán diplomata

Csibra Tibor Magyar ugar 2018 október 21.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) XII. kerületi kapitánysága jár el egyelőre annak az ukrán diplomatának az ügyében, aki csaknem egy hónapja ittasan okozott kocsijával közúti balesetet a Márvány és az Alkotás utca kereszteződésében, amikor egy menetrend szerinti autóbusszal karambolozott – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Magyarországra akkreditált külkereskedelmi attasé ellen indított vizsgálat később az Igazságügyi Minisztériumhoz kerül, és majd azután dől el, hogy a diplomatát megillető mentelmi jogok miatt a büntetőeljárást az ügyben hazánkban vagy Ukrajnában folytatják le.

Demeter Márta szerint kártyavárként fog összeomlani a rendszer – az LMP készen áll a kormányzásra (PS-videó!)

Magyar ugar 2018 október 20.
Sokan viharosabb napot jósoltak az LMP-nek a mai kongresszusra, a délutáni sajtótájékoztatón a botrányokkal teli párt azonban a Jobbikhoz hasonlóan, saját egységességét, hatékonyságát és dinamizmusát hangoztatta. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy Demeter Mártát némi meglepetésre közel kétharmados támogatottsággal választották meg, igaz, ellenjelölt nélkül, társelnöknek. A helyzet azért volt érdekes, mert délelőtti sajtótájékoztatóján Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára dokumentumokkal igazolta, hogy Demeter Márta titkosított adatokat hozott nyilvánosságra, ráadásul mindazokat meg is hamisítva. Az egységes, dinamikus és hatékony LMP-t azonban ez láthatólag nem zavarta, így a komoly botrányba keveredett politikus lett a párt másik társelnöke Keresztes László Lóránt mellett. Nézzék meg videónkat!

Miért nem szabad hinni az ellenzéki sajtónak - avagy kísérlet az ajkai kórház újabb lejáratására

Magyar ugar 2018 október 20.
A szokásosnál is kevesebb valóságalappal rendelkező, újabb lejárató cikk jelent meg szombaton reggel az ajkai kórházról. Az írás leközlője ezúttal szerzői anonimitás mellett, de "megbízható" forrásra hivatkozva - arra a veszprémi hír- és véleményportálra, amelyet a vezető- majd tulajdonosváltás után a megyei napilaptól kirúgott újságírók alapítottak - azt állítják, hogy 5-6 ember mondott fel egyszerre a bér- és munkaügyi osztályon, ami miatt a kórház dolgozóinak bérkifizetése is veszélybe került. Az ajkai Magyar Imre Kórház azonnal közleményben cáfolta ezt az álhírt és jogi lépéseket helyezett kilátásba. Azt írják, két kolléga távozott a bér- és munkaügyi osztályról, az egyikük közös megegyezéssel és azért, mert tartósan keresőképtelen állapotba került még négy hónappal ezelőtt. A másik szakember pedig november 30-ai hatállyal mondott fel, de két főállású dolgozót már fel is vettek helyettük.

Németh Szilárd: Demeter Márta titkos adatokat hozott nyilvánosságra és hamisított meg, le kell mondania a tisztségeiről (PS-videó!)

Magyar ugar 2018 október 20.
Sajtótájékoztatót tartott Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, ahol nyilvánosságra hozta azokat a dokumentumokat, melyek bizonyítják, hogy a Demeter Márta által kiszivárogtatott papírok egyrészt jogtalanul kerültek nyilvánosságra, másrészt hamis adatokat közölnek. Az államtitkár szerint bizonyítást nyert, hogy nem Orbán Viktor lánya utazott a katonai gépen, aki pedig rajta utazott, jogosan volt rajta. Demeter Márta titkos adatokat hozott nyilvánosságra olyan személyekről, akiknek semmi köze nincs olcsó, politikai haszonszerzési törekvéseihez. A PestiSrácok.hu részt vett a sajtótájékoztatón, és kíváncsiak voltunk, hogy vajon lesz-e következménye a botrányos ügynek, tesznek-e feljelentést, vagy egyelőre Demeter Márta lelkiismeretén múlik a döntés. A bizonyítékok alapján kíváncsiak leszünk, hogy mit lép erre az LMP képviselőnője, kér-e bocsánatot az általa igazságtalanul meghurcoltaktól, akiknek nyilvánosságra kerül a neve. Az is komoly kérdés, hogy az LMP mai kongresszusa megválasztja-e ezek után társelnöknek, hiszen eddig is rezgett a léc az előzetes felmérések alapján. Ne felejtsük el, hogy Demeter Mártának nincs kihívója, így még súlyosabb csapás lenne számára, ha nem választanák meg. Nézzék meg videónkat!

Az 1956-os fegyverek ugyan elhallgattak, de a harc még nem ért véget (PS-videó és galéria!)

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 október 20.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójához közeledve idén is átadták a Pesti Srác-díjakat a Corvin Filmpalotában. A PestiSrácok.hu-nak Wittner Mária elmondta, a fegyverek ugyan már elhallgattak, azonban a harc még mindig tart, de Isten a mi oldalunkon áll. Földi-Kovács Andrea a díj átvétele után elmondta, igyekszik úgy élni és dolgozni, hogy mindenkor méltóvá váljon erre az elismerésre. Az erdélyi magyaroknak járó Corvin Közi Hős-díjat Lay György és testvére, Imre kapta.

Rágalominfó, avagy egyszer a Jobbik fogja leváltani a Fideszt és ezt Orbán Viktor is jól tudja (PS-videó)

Magyar ugar 2018 október 19.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik kommunikációs igazgatója történelminek nevezte a péntek délelőttre összehívott sajtótájékoztatót, az első Rágalominfót, ahol a Jobbik számára "ellenséges" jobboldali média szép számmal képviseltette magát. A sajtótájékoztató bevezető része rövid volt, azonban a Jobbik szóvivője és Szilágyi György, a párt frakcióvezető-helyettese közel másfél órán át válaszoltak az újságírók kérdéseire. Rengeteg aktuális téma merült fel a Jobbik jelenlegi súlyos válságával kapcsolatban, a PestiSrácok.hu kíváncsi volt arra, hogy mennyire önkritikus magával a Jobbik és azon kívül, hogy minden problémájukat a Fideszre és az "ellenséges" sajtóra fogják, ők vajon miben hibásak? Kérdést érdemelt a Jobbikból kilépő prominens személyek száma és a rengeteg vád, mely Mirkóczki Ádámékat éri. Stábunk megkérdezte, hogy vajon ennyi kisstílű ember volt eddig a Jobbikban, akik most csak hazugságokat terjesztenek volt pártjukról, de szóba kerültek Volner János állításai is. A sajtótájékoztatón felsejlett, hogy a Jobbik valóban hihetetlen megosztottságban éli mindennapjait, hiába a kifele mutatott erős és magabiztos kép, most is tart a sárdobálás, a volt jobbikosok árulózása, miközben Mirkóczki és Szilágyi az ország vezetéséről ábrándozik. Tekintsék meg az első Rágalominfóról készült videós anyagunkat.

Súlyos börtönbüntetés, vagyonelkobzás, foglalkozástól eltiltás – ítéletet hirdettek a Buda-Cash brókerbotrány ügyében (Frissítve!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2018 október 19.
Hét és fél év börtönbüntetéssel sújtotta pénteken a Buda-Cash brókerbotránya miatt indított büntetőper mind az öt vádlottját a Fővárosi Törvényszék. A testület folytatólagosan elkövetett sikkasztásban találta bűnösnek V. Pétert és öt társát. Hajba Krisztina büntetőtanácsa az érintettekkel szemben vagyonelkobzást rendelt el, tíz évre valamennyiüket eltiltotta attól, hogy vezetőként pénzügyi tevékenységet végezzenek, és nyolc évre a közügyektől is eltiltotta őket.

Tetszettünk volna forradalmat csinálni? - Kétnapos történelmi fesztivál a PS szervezésében

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 október 19.
Modellváltás '89 – „Tetszettünk volna…?” – címmel október 25-én és 26-án történelmi fesztivált rendez a PestiSrácok.hu csapata a Premier KultCaféban (a Kálvin térnél). Az eseményen fellépnek ismert történészek, egykori és jelenlegi politikusok, zenészek és a rendszerváltás meghatározó arcai. Lesznek előadások a Taxisblokádról, a vagyonátmentésről, a lengyel-magyar rendszerváltásról, a punkok és a rockerek lázadásáról, de izgalmas vitákkal, beszélgetésekkel, filmvetítésekkel, koncertekkel, fotó- és szamizdat-kiállítással is készülünk. A belépés ingyenes.

A Párbeszéd csak adna és adna, most éppen alapösztöndíjat a tanuló ifjúságnak – Interjú Barabás Richárd szóvivővel

Ambrózy Áron Magyar ugar 2018 október 18.
Egy „olyan progresszív pártnak, mint a Párbeszéd” mindig fel kell szólalnia, ha úgy érzékelik, hogy csökken az oktatáshoz való hozzáférés lehetősége. Ha mégse csökken egy tüntetés vagy egy felszólalás miatt, akkor az nekik már győzelem. Kedélyesen beszélgetős, néha kissé csapongó interjút készítettünk Barabás Richárddal, a Párbeszéd párt szóvivőjével a Corvinus épülete előtt előadott performance-uk után, ahol az egyetem közalapítványba szervezése és az ösztöndíj-rendszer tervezett bevezetése miatt tiltakoztak a párt aktivistái. A tiltakozás mellett a Párbeszéd politikusa az alapjövedelem mintájára az egyetemistáknak alapösztöndíjat adna, hogy jól érezzék magukat, továbbá úgy érzi, hogy a magánosítás nem megoldás a felsőoktatás nyilvánvaló problémáira, hiszen csak kiöntjük a gyereket a fürdővízzel. Emellett szóba kerültek azok a bizonyos „tendenciák” is.