Polbeat
Bíró Zoltán, az MDF alapító elnöke Antallról, Csurkáról és a titkos paktumról a Polbeatben
Az MDF alapító-elnöke, a lakiteleki mozgalom meghatározó arca, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet alapítója volt a szezon utolsó Polbeatjének vendége, akivel Stefka István és Huth Gergely beszélgetett. Emlékgyűlés az 1988-as nagy Erdély-tüntetés évfordulóján - Máthé Áron: Ez a népi-nemzeti tábor nagy tette volt
A PestiSrácok-csapat szervezésében június 27-én, 17 órától emkékgyűlést tartunk a Szépművészeti Múzeum előtt, ahol felszólal Tőkés László, Máthé Áron és Zétényi Zsolt. Csurka István gyújtó hangú beszédét felolvassa Resetár Dániel, énekel: Fekete Bori. Az 1988-as, százezres tömeget megmozgató nagy Erdély-tünetés a rendszerváltoztatás nyitánya, a nemzeti összetartozás megvallásának bátor, feledhetetlen eseménye volt. Az emlékgyűlést a PS TV Facebook-oldalunkon élőben közvetítjük! Rabok legyünk, vagy szabadok? - Halkó Petra a Polbeatben (videó)
A szabadságelvűségünk magyar? Volt-e valaha szabad a magyar nemzet, vagy mindig is a nemzetközi ideológiák társadalomátalakító kísérleteinek terepeként szolgált? A rendszerváltoztatás idején, 1989–1990-ben valóban visszaszereztük a szabadságunkat vagy csak egy illúziónak, esetleg egy átverésnek estünk áldozatul? Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Rabok legyünk vagy szabadok? című könyvében ezekre a kérdésekre keresi a választ, így Stefka István és Huth Gergely is ezeket a témákat feszegette a Polbeatben, az R56 Gasztrosörözőben. Természetesen nem némi, hanem sok aktualitással fűszerezve, mert a szabadságharcosok és hazaárulók vetélkedése – sajnálatosan – örök! Rabok legyünk vagy szabadok? - Halkó Petrával, az új könyvéről beszélgetünk a csütörtöki Polbeat-felvételen
A szabadságelvűségünk magyar? Volt-e valaha szabad a magyar nemzet, vagy mindig is a nemzetközi ideológiák társadalomátalakító kísérleteinek terepeként szolgált? A rendszerváltoztatás idején, 1989–1990-ben valóban visszaszereztük a szabadságunkat vagy csak egy illúziónak, esetleg egy átverésnek estünk áldozatul? Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Rabok legyünk vagy szabadok? című könyvében ezekre a kérdésekre keresi a választ, Stefka István és Huth Gergely pedig ezeket a témákat feszegeti majd a Polbeat következő, június 12-i, csütörtöki nyilvános felvételén, melyre ezúttal is az R56 Gasztrosörözőben kerítünk sort. Természetesen nem némi, hanem sok aktualitással fűszerezve, mert a szabadságharcosok és hazaárulók vetélkedése - sajnálatosan - örök! Itt a Polbeat nagy antifa-széljobb vitája (VIDEÓ)
Varga “Nefelejcs” Gergő, aki a marxista Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, az R56 Sörözőben. A mérkőzésvezető Kertész Dávid volt. Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.
"Csak egyszer lehet elrontani" - mondta a Polbeatben Bohár Dániel, aki a migránsbűnözőkről készített kisfilmet
"Csak egyszer lehet elrontani. Napok óta járom Belgium és Hollandia városainak utcáit. És egyszerűen nem értem, hogy ezek az alapvetően jó, de még inkább jólétben élő országok miért tették magukat tönkre" - posztolta ki Bohár Dániel Antwerpenből, ahol a napokban a migránsok által irányított drogmaffiáról forgatott riportot a Patriótára. Erről is beszélgetett Stefka István és Huth Gergely az oknyomozó riporterrel a Polbeat legutóbbi adásában. Szóba került az ukrán titkosszolgálati támadás és az átláthatósági törvény, mely megtiltja a rejtett külföldi propagandát és politikai beavatkozást, és a műsorban megbeszélték azt is, hogy a normális emberekből miért váltott ki mély undort Európa vezetőinek röhögcsélős, fehér poros kijevi "osztálykirándulása". Nürnbergi típusú perek és teljes vagyonelkobzás? - Visszanézhető Szepesházi Péter és Huth Gergely vitája (videó és podcast)
Hogyan fognák nürnbergi típusú perekbe a fideszes vezetőket, kit sújtanának vagyonelkobzással, mi az a technofasizmus az ellenzék szerint és mitől félnek a tüntetők? Hogyan léphetnének vissza egymás javára Magyar Péter és Hadházy Ákos képviselőjelöltjei, miért elsődleges fontosságú a baloldal szerint Ukrajna EU-csatlakozása, mitől volt állítólag jobb a "régi" PestiSrácok és, ami a legmeghökkentőbb: mi a közös Jámbor Andrásban és Szijjártó Péterben? - ilyen kérdések merültek fel Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője és Szepesházi Péter volt bíró, ügyvéd, jogvédő, a Hadházy-tüntetések szónoka közti nyilvános vitában, mely immár visszanézhető és visszahallgatható. Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét." Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac. Nemcsak a gyerekekre, de a testi épségre is veszélyes a Pride-on tomboló őrület - Máthé Zsuzsa és Varga Gergő a Polbeatben
A hazánkat megtérítendő gyarmatként kezelő LMBTQ-ideológiának már megalakulásakor hadat üzenő Szent István Intézet alapító-elnöke, Máthé Zsuzsa és az intézet munkatársa, Varga Gergő Zoltán keresztény újságíró és zongoraművész volt Huth Gergely és Stefka István beszélgetőpartnere a Polbeatben. Szóba került, hogy jelent-e veszélyt a Pride a gyerekekre, s kiderült: nemcsak a pedagógusok megtérítésére szolgáló propagandasátrak, a gyerekeket ijesztgető, csaknem ruha nélküli transzvesztiták, vagy a kutyajelmezben fajtalankodást imitáló férfiak jelentenek veszélyt, hiszen Máthé Zsuzsa testi épsége is veszélyben volt, amikor részt vett Bécsben egy Pride-ellenes békés demonstráción és megtámadták őket a felvonulók, összezúzták a keresztény jelképeket és egy apácát is bántalmaztak. Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."
"Csak mert nem tetszik, amit a palesztinokkal művelnek, már antiszemita vagyok?" – Bencsik, Lukácsi és Huth a Polbeatben (videó és podcast)
Ezúttal Lukácsi Katalin KDNP-s ből lett ellenzéki megmondóember, történész és hitoktató, illetve Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, a Sajtóklub alapítója és a Békemenet egyik főszervezője volt Huth Gergely vendége az R56 Sörözőben csaknem tíz éve szakadatlanul rögzített Polbeat című kocsmapolitizálós műsorunknak. A témák eredetileg ezek voltak: lehet-e sikerrel Deák Ferencet és a Csipke Józsika című LMBTQ-mesekönyvet egy világnézetbe préselni (miként azt a TISZA múlt hétvégi kongresszusán láttuk), lehet-e vezérkari főnökként titokban az ukrán haderővel egyezkedni, aztán – ha kirúgnak – duzzogva politikai pályára lépni és lehet-e a fideszes szalonnából hamis gulyást főzni? Bencsik András például "ócska, simlis, sunyi alaknak, szemérmetlen pondrónak" nevezte Magyar Pétert. Lukácsi Katalin szerint a Biblia gyehenna tüzére szánja, aki pondrónak nevezi embertársát. (Bencsik András ellenben úgy látja, hogy az Úrjézus Magyar Péter esetében meg fogja érteni az indulatát...) Lukácsi azt is kijelentette, hogy ő sem Orbán Viktorban, sem Magyar Péterben nem látja Deák Ferencet, "de keresi". A beszélgetés azonban az izraeli-palesztin témához érve érte el forrpontját. Az is kiderült, hogy az ősszel még Juhász Péter oldalán próbálkozó Katalin visszatér-e a politikába? Németh Szilárd a csepeli gyermekkoráról: Brutális szegénységben és óriási szeretetben nőttem fel (Polbeat-videó)
Csepeli munkásgyerek-életéről, tanári, iskolaigazgatói pályájáról, a rendszerváltás utáni zűrös évek megéléséről és Wittner Máriához fűződő különleges kapcsolatáról, a nemzeti ügyekhez és Székelyföldhöz kötődő küldetéseiről kérdezte Németh Szilárdot, a Fidesz alelnökét Huth Gergely és Stefka István a Polbeat legutóbbi adásában. Németh Szilárd emellett arról is őszintén beszélt, hogy hogyan érintette tanítványa és volt helyettese, Borbély Lénárd szembefordulása. Dúró Dóra a Polbeatben: A régi baloldal emberei építik fel a TISZA Pártot, amely ugyanakkor semmilyen értékrendet nem képvisel (videó)
Mára világossá vált, hogy a TISZA Pártot a régi baloldal emberei építik fel, ők adják a kampányfőnököt és a legfőbb tanácsadókat, de ez legutóbb a dombóvári választáson is világossá vált, ahol bár nem indult el a TISZA, de Bajnai Gordon és az MSZP helyi emberei beszálltak a kampányba, miközben ma ők a helyi TISZA Sziget vezetői - mondta a Polbeat című videóműsorunkban Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese, Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve. Kitért arra is: Nyugat-Európa a saját kultúráját számolja fel, azzal, hogy teret enged a gyermektelenség és az LMBTQ katasztrofális ideológiájának, de szerinte itthon is aggasztó a demográfiai helyzet. Dúró Dóra a COVID-járvány hazai berobbanásának ötödik évfordulóján kifejtette azt az álláspontját, hogy hiba volt erőltetni a védőoltásokat, amik szerinte beláthatatlan egészségügyi kockázatot jelentenek. A műsorvezetők ellenvetéseinek dacára azt is kifejtette: a valódi statisztikák kétségbe vonják az oltások hatékonyságát. Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette? A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi. Békés Márton a Polbeatben: Nem óvatos, hanem nagyon is határozott Csurka reneszánsz kezdődött el!
"A balliberális reakciók szerint óvatos Csurka-kultuszt épít a Fidesz. Bár nem én vagyok a Fidesz, de én nem valamiféle óvatos kultuszt szeretnék, hanem egy nagyon határozott Csurka-kultuszt! Egy Csurka reneszánszot, ami XX. Század Intézet konferenciájával el is kezdődött - mondta Békés Márton történész, a XXI. Század Intézet igazgatója akit - a számos Csurka-interjút készítő Stefka Istvánnal egyetemben - Huth Gergely kérdezett a Revolutio'56 Gasztropubban újraindult Polbeaten. Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire. Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette. Raffay Ernő lesz a búcsú-Polbeat vendége – Bezár az R56 Szabadságharcos Söröző
33 évvel a rendszerváltozás után eltűnt Magyarország térképéről az utolsó olyan közterület, amely Szamuely Tibor nevét viselte, miután Nagybaracska önkormányzata idén megvált kommunista utcaneveitől. A Tanácsköztársaság leghírhedtebb tömeggyilkosa, a kommün terrorszervezetének vezetője mellett május elsejétől Kun Bélának és Ságvári Endrének sincs utcája a bácskai községben – adta hírül ma a Patrióták Egyesület, amely másfél évtizede küzd a kommunista utcanevek eltüntetéséért. Erről is beszélget ma Stefka István és Huth Gergely Raffay Ernő történésszel a bezárás előtti utolsó Polbeat-felvételen, csütörtökön 19 órától a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben. Fő témánk Raffay Ernő új, Mr. Trianon című kötete lesz, díszvendégünk pedig Vajda Miklós, a Paláver hallgatói klub doyenje és Balogh Zsuzsa üzletasszony, civil nemzeti közösségépítő lesz, akik sokat segítenek abban, hogy az R56 nemzeti klubként, az OIKOSZ Alapítvány kezébe kerülve újra megnyíljon – remélhetően a nem is olyan távoli jövőben. Jöjjön el, zárjuk le együtt az elmúlt hét év történetét! Kásler Miklós a Polbeatben: Hogyan lehetnénk kicsik, amikor az egész történelmünkben csak nagy dolgokat csináltunk?!
Két évtizede azt mondta valaki, hogy tanuljunk meg kicsik lenni! De hogyan is lehetnénk kicsik, amikor az egész történelmünkben csak nagy dolgokat csináltunk?! – mondta Kásler Miklós onkológus professzor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója a Polbeatben Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve arra a felvetésre, hogy a környező népek többsége a mostani háborús időkben meghúzza magát és sodródik a főáramlattal, miközben mi megint kurucosan kimondjuk az őszintét. Kásler Miklós erre reflektálva izgalmas kalandozáson vitte végig hallgatóságát a magyar történelemben, egészen a hun-szkíta időkig visszanyúlva. A korábbi minisztertől alapos leckét kapott David Pressman, az amerikai kormány nagykövete is, aki a magyarság többségét azzal vádolta meg, hogy cinkosan hallgatva nézzük végig, amint a kormány a gyűlölet birodalmát építi fel, és szerinte mi vagyunk a habarcs a gyűlölet téglafalában. Csurka István nem jelentett senkiről – Borvendég Zsuzsanna és Köő Artúr a Polbeatben
Immáron tizenegy éve, hogy nincs közöttünk a rendszerváltozás időszakának egyik legnagyobb gondolkodója, legélesebb szemű kritikusa, Csurka István drámaíró, politikus, akinek munkásságáról nemrég jelent meg egy új életrajzi kötet, amely új megvilágításba helyezi a sokak által ellentmondásosnak tartott politikai figurát. A Csurka István – Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez címmel megjelent, a könyvhétre időzített tanulmánykötetből kiderül, miért választotta a Raszkolnyikov fedőnevet, mi történt beszervezése után, és hogyan élte meg a népi mozgalom egyik vezéralakja a rendszerváltás időszakát. Borvendég Zsuzsanna a könyv bemutatóján felidézte: a Színművészeti Főiskolára járó Csurka erőteljes habitusa predesztinálta egyfajta vezéregyéniség szerepkörre, amely az 1956-os események idején csúcsosodott ki – ez vezetett végül a beszervezéséhez is. Erről és a rendszerváltás időszakáról, valamint a népi mozgalom fellángolásáról, bukásáról és továbbéléséről beszélgetett Szalai Szilárd Borvendég Zsuzsanna és Köő Artúr történészekkel a Polbeatben az R56 Szabadságharcos Sörözőben. Kinek jelentett Csurka? – Borvendég Zsuzsanna és Köő Artúr a Polbeatben
Immáron tizenegy éve, hogy nincs közöttünk a rendszerváltozás időszakának egyik legnagyobb gondolkodója, legélesebb szemű kritikusa, Csurka István drámaíró, politikus, akinek munkásságáról nemrég jelent meg egy új életrajzi kötet, amely új megvilágításba helyezi a sokak által ellentmondásosnak tartott politikai figurát. A Csurka István – Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez címmel megjelent, a könyvhétre időzített tanulmánykötetből kiderül, miért választotta a Raszkolnyikov fedőnevet, mi történt beszervezése után, és hogyan élte meg a népi mozgalom egyik vezéralakja a rendszerváltás időszakát. Borvendég Zsuzsanna a könyv bemutatóján felidézte: a Színművészeti Főiskolára járó Csurka erőteljes habitusa predesztinálta egyfajta vezéregyéniség szerepkörre, amely az 1956-os események idején csúcsosodott ki – ez vezetett végül a beszervezéséhez is. Erről és a rendszerváltás időszakáról, valamint a népi mozgalom fellángolásáról, bukásáról és továbbéléséről beszélget Szalai Szilárd Borvendég Zsuzsanna és Köő Artúr történészekkel a Polbeatben, csütörtökön 19 órától az R56 Szabadságharcos Sörözőben.