Sport exkluzív
A császár is meztelen: az oroszoktól is kikapott, csak 8. a pólócsapat az Eb-n
Válságban van a magyar férfi vízilabda-válogatott, a kérdés, hogy mekkorában, és ki tudja kivezetni onnan. A nemzeti csapat szombaton Oroszországtól is kikapott az utolsó helyosztón, így csak a 8. helyen végzett az Európa-bajnokságon. Kemény Dénes, a szövetség elnöke már korábban bejelentette, hogy visszalép. Most Märcz Tamás távozása is felmerülhet, nem is csak az eredmény, inkább a mutatott játék és hozzáállás miatt. Sportriporternek zseniális volt – Szepesi György halálára
Kilencvenhat évesen elhunyt Szepesi György. Sportriporterként zseniális volt, közvetítéseivel magyarok millióit tette boldoggá. Vége a posztmodern német futballálomnak: Özil egyik szíve török, lemondta a válogatottságot
Rasszizmust és tiszteletlenséget emleget Özil, és lemondta a német válogatottságot. A világbajnok klasszis szerint az ő szíve német és török is, nem érti, miért lett ez probléma. Erdogannal csak azért pózolt, mert szereti Törökországot, és szerinte méltatlanul elbánt bele a német média. A Bayern elnöke kikelt Özil ellen, szerinte végig alibizett, és sportszakmai szempontból jól jár a német válogatott. "Dunajska Streda" lett az MTI-nél a dunaszerdahelyi DAC
Sikerült leszlovákoznia az MTI-nek a DAC-ot, a szlovák focibajnokság egyetlen, magyar identitására büszke csapatát. „A szlovák Dunajska Streda együttese a hajrában fordítva 2:1-re győzött a georgiai Dinamo Tbiliszi otthonában a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójának csütörtöki visszavágóján” – szólt a hír, amelyben még szlovákul sem sikerült hibátlanul leírni a nevet, magyarul viszont meg sem próbálták. Pedig lett volna miért. Urbán Flóri sportpszichológiai mélyelemzése, avagy a pénzéhes proligengszter diszkrét bája
Keresetlen jegyzet Urbán Flóriról, a piás focistából lett alpári edzőről, akit maga Orbán Viktor nem enged érvényesülni. Vagy inkább: "Urbán valójában csak irigy a kiválaszott, és gyakran hozzá hasonlóan kókler gyűrűhordozókra, mert neki nem jött be a Jobbik (mint anno az, hogy Belgiumba igazolt), a Fideszhez meg már túl másnaposan ébredt." Nem csak a védőket ültette hintába: A Fradi gólzsákja tíz évvel idősebb lehet, mint hitték
A Fradi szurkolók még szidják a zöld-fehér klub vezetését, amiért nem áldozott súlyos pénzeket a tavaly ősszel kölcsönbe érkezett ghánai Joseph Paintsilért, aki a csapat talán legjobbja volt az elmúlt idényben. A kulisszák mögé nézve viszont nagy átverés körvonalazódik, ugyanis a pimaszul fiatalon a magyar bajnokság egyik kiemelkedő játékosává vált Paintsil talán nem is olyan pimaszul fiatal. A Pesti Srácok birtokába került orvosi papírok alapján a szurkolók kedvence nem 20, hanem 30 éves! A Fradi a tél elején még megküzdött Paintsilért, lenyomta a belga Genket is, hogy magánál tartsa cselgépét, most viszont már kisebb a lelkesedés. Elvégre egy 30 éves játékos közel sem ér annyit a játékos piacon, mint egy 20 éves tehetség…
Már gyászt sem érzünk, csak fásultságot – Itt tart a magyar foci
Még érintettként sem volt könnyű ébren végighúzni a magyar válogatott fehéroroszországi vendégszereplését, de az lehetett az ember érzése, mintha maga a csapat sem lenne különösebben érintett. Végül döntetlent sikerült elérni egy a miénknél alacsonyabban rangsorolt csapat ellen, amiben az egyetlen pozitívum, hogy idén először nem kapott ki Georges Leekens csapata. Messi, a "zsidóbérenc" – a fenyegetés miatt nem lép pályára Izraelben a világklasszis?
Elégetik Lionel Messi mezeit, posztereit, amennyiben pályára lép szombaton az Izrael elleni barátságos meccsen. Ezzel fenyegette meg a palesztin szövetség vezetője a világ egyik valaha volt legjobb játékosát. A jelenlegi állás szerint Messi nem lép pályára, így vagy úgy, a politika, a borzalmas közel-keleti konfliktus ismét beleszól a futball világába. „Mindent a futballért” – a negyven éve elhunyt Bozsik Józsefre emlékezünk
Negyven éve hunyt el a magyar futball egyik legnagyobb legendája, Bozsik József. A százszoros válogatott örökké kispesti maradt, és Puskás Ferencékkel szemben 1957-ben hazajött. Utánozhatatlan zseni volt, és már a hatvanas évektől látta, merre tart a futballunk. "Ifjúságom >mindent a futballért< elmélete sűrűn az eszembe jut, illetve eszembe juttatják a zöld gyepen futás helyett lagymatag labdarúgást mutató játékosok” - mondta 1972-ben. Szív, akarat, elegancia - Bozsik Józsefre emlékezünk. Elhunyt Kovács Ferenc edzőlegenda, aki a fehérvári csatában legyőzte az angol Spitfire-öket
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Ferenc a Videoton legendás mesteredzője, a klub tiszteletbeli elnöke. Gyászol a magyar futball (ami még megmaradt belőle), gyászolnak a szurkolók (akik még megmaradtak). Olyan metaforák jutnak csak eszembe, mint Minarik Ede prófétai elragadtatása, aki labdával a rüsztjén, Illés szekerén repült fel az égbe. Ahonnan a mosodás még visszatért, Feri bácsi már nem tudott. Életének egyik legnagyobb dirigálása valószínüleg az 1985-ös nagy fehérvári csata volt, az United ellen. Azon az esőverte, sáros, szürke angol napon, amikor a manchesteri melósok ellepték a késő kádárizmus Szilícium-völgyét és fél óra alatt, keményen bekőbányaizva darabokra bontották a Skála árúházat, amikor a magyar srácok lógtak meg a Néphadsereg barakkjaiból, ha kell vállalva a futkosót, az eltáv megvonását, a krumplivirágosok szivatásait azért, hogy láthassák, mit tud Wittmann, Burcsa, Vadász hármas az angol Spitfire-ök ellen. Ez volt a nap, amikor megkezdődött a nagy menetelés egészen a döntőig. Egy hosszan kitartott pillanatig újra fellélegeztünk, újra a miénk lett a pálya és visszafoglaltuk a grundot, amit egykor elvettek tőlünk. „Ritkán látható emberi értékek” – Constantin Enache (is) meghatódott a székelyföldi szurkolástól (videókkal)
Bár a Dunaszerdahely remek harmadik helye sok mindent elhomályosított, a székelyföldi Sepsi OSK csapata hasonló bravúrt ért el azzal, hogy simán bennmaradt a román első osztályban. A legutolsó ellenfél, az FC Botoșani edzője egészen meghatódott a sepsiszentgyörgyi stadion atmoszférájától. Érthető: a Székely Légió meccsről meccsre csodálatos hangulatot teremt, és ez természetesen hatással van a csapat játékára. Dráma dráma hátán, a Real zsinórban harmadszor Európa legjobbja
Tavaly a Real Madrid lett az első csapat, amely meg tudta védeni a címét a Bajnokok Ligájában, idén pedig újabb rekordot állított be a spanyol klub, miután egymás után harmadszor, és az elmúlt öt évben negyedszer megnyerte a legértékesebb európai kupát. Gareth Bale, akit éppen a Liverpool egyiptomi sztárjára, Mohamed Szalahra terveztek lecserélni a madridiak, a cserepadról beszállva két góllal – közte egy elképesztő ollózással – döntötte el a meccset. Szalah ráadásul megsérült az első félidőben, így nemcsak a BL-döntő kétharmadát kellett kihagynia, de valószínűleg a nyári világbajnokságról is lemarad.
Ezt minden magyarnak látnia kell, így fogadták a harmadik DAC-ot Dunaszerdahelyen (videókkal)
Huszonöt év! Ennyi idő után indulhat el újra a Dunaszerdahely csapata az európai kupasorozatban. A DAC szombaton Rózsahegyen nyert, érdemes megnézni azt a videót, amely akkor készült, amikor a busz megérkezett a városba. Bodó Richárd világklasszis teljesítményével Veszprémben lett magyar bajnok a Szeged (videóval)
Feszült, drámai és hihetetlenül izgalmas döntőt játszott a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged férfi kézilabda-csapata, a címvédő veszprémiek hiába győztek három góllal, így is a Szeged nyerte a magyar bajnokságot. A Veszprém az utolsó pillanatban megszerezhette volna az aranyat érő gólt, de a magyar válogatott Bodó Richárd góljaira támaszkodó Szeged összességében teljesen megérdemelten múlta felül esélyesebb riválisát. A Szeged 11 év után nyerte meg újra a bajnokságot. Biciklivel érkezett, legendaként távozik – Buffon utolsó meccse a Juventusban (videókkal)
A szombati, Hellas Verona elleni meccsel hivatalosan is visszavonul a Juventustól Gigi Buffon, az olasz és a világ futballjának legendája. Sajnálhatjuk, hogy se a Bajnokok Ligája-döntőben, se az oroszországi világbajnokságon sem láthatjuk, de pályafutása így is teljes. Igazi karakter, egyéniség, régi vágású sportember, komoly űrt hagy maga után a futballban. Egy bravúr a történelemnek: Kiss Éva BL-győzelmet érő védését nem lehet megunni (videókkal)
Hihetetlen, óriási győzelmet aratott vasárnap a Győri Audi ETO a Bajnokok Ligája-döntőjében. Felemelő videókkal emlékezünk a sikerre, Kiss Éva elképesztő védése, Amorim álommentő gólja, győri örömtánc - volt miből válogatni. Őrülten izgalmas, hosszabbításos győzelemmel nyerte meg a Győr a Bajnokok Ligáját!
Ennél nem lehetett volna izgalmasabb: a Győr női kézilabda-csapata a hosszabbításban, egyetlen góllal, de legyőzte a Vardar Szkopje csapatát, így tavaly után idén is megnyerte a Bajnokok Ligáját! A Papp László Arénában megrendezett finálé egészen elképesztően fordulatos volt, a Győri Audi ETO 2013, 2014 és 2017 után immár negyedszerre hódította el a legértékesebb klubtrófeát. A spanyol sikeredző, Ambros Martín így egy újabb óriási sikerrel köszönhet el: ősztől a Rosztovnál folytatja. Klubrekordot állíthat be a szlovák bajnokság magyar csapata
Utoljára 24 éve tudott dobogón végezni a DAC futballcsapata. Nem ma volt; akkoriban a foci legnagyobb sztárjaiként Romário és Roberto Baggio tündököltek, a FIFA elnökét João Havelange-nak hívták, és Verebes József volt a magyar szövetségi kapitány. Szlovákia pedig egyéves volt. A legmagyarabb szlovák klub az új ország bajnokságának első kiírásában tudta elcsípni a harmadik helyet, most pedig az utolsó forduló előtt a saját kezében van a sorsa, hogy elérje ugyanezt és ezzel együtt az Európa Ligában való indulás jogát. Mindent a nagy klubokért és a szétfújt meccsekért – az UEFA, avagy a posztmodern Központi Bizottság
Nyilvánvaló tizenegyesek elmaradása, bírói segítséggel lőtt mindent eldöntő gól - a négy Bajnokok Ligája/Európa Liga elődöntőből háromba vastagon belenyúltak a játékvezetők. A Real Madrid ellen szinte lehetetlen büntetőt kapni, 13 meccse nem fordult ez elő a BL-ben, de a Roma sem járt jobban a Liverpool ellen. Az UEFA válasza velős: kalodába zárná a videóbírót követelő Roma-elnököt, és továbbra sem hajlandó bevezetni a modern technikát. Azaz: következetesen támogatja a meccsek elfújását. Meghalt a király, éljen a király! Wenger Arsenalja elbukott, Simeone Atléticója az EL-döntőben
Szomorúan búcsúzhat Arséne Wenger, miután az Arsenal alulmaradt Madridban, az Európa Liga elődöntőjének visszavágóján. A francia edző ezzel a vereséggel és kieséssel lemondhat arról, hogy európai kupát nyerjen az angol csapattal, amelyet több mint két évtizeden át vezetett. Diego Simeone, az Atlético edzője újabb nagy sikert érhet el: a döntőnek egyértelműen a spanyol csapat az esélyese. A másik finalista, a Marseille hosszabbítás után, idegenbeli góllal ejtette ki a Salzburgot. Magyar zászló, Sepsi-győzelem – könnygáz jutott a balhézó bukaresti huligánoknak (videóval)
Magyar zászló a pályán, kerítésnek rontó, magyarellenes szövegeket üvöltő román huligánok és Sepsi-győzelem. Így nézett ki a Sepsi OSK–Dinamo román rangadó, amelyen kulcsfontosságú sikert aratott a sepsiszentgyörgyi csapat. Széttört álmok: az utolsó percben úszott el a feljutásunk a hazai vébén
Ezt nem felejti el, aki látta, úgy tűnt, minden összejön szombaton a magyar jégkorong-válogatott számára. Az olaszok nyertek, így a britek elleni meccsen dönthettünk a feljutásért. Végig vezettünk, végig jobbak voltunk, a végén büntetőt hibáztunk, és az ellenfél az utolsó percben egyenlített. Ezzel úszott el a bravúr, a jó iparos brit csapat végül kiharcolta amiért jött. Sportemberként és játékosként is utánozhatatlan – Iniesta elhagyja a Barcelonát (videókkal)
Otthagyja a Barcelonát a klub és a spanyol futball egyik valaha volt legjobb játékosa, Andrés Iniesta. Ő volt az, akit mindenki kedvelt, tisztelt, az utánozhatatlan technikájú zseni, aki mindig a csapatot helyezte előtérbe. Óriási űrt hagy maga után, könnyek között mondta el, hogy a csúcson akart búcsúzni. Sikerült. Saját magunkat is le kellett győzni a lengyelek elleni meccsen – Él még a remény a feljutásra
Ismét két arcát mutatta a magyar csapat, hiszen amit mezőnyben tud, arról talán kijelenthetjük, hogy kitűnik a divízió I/A meglehetősen kiegyenlített mezőnyéből, góllövésben viszont az ellenfelek kevesebb lehetőségből is sok borsot törnek az orrunk alá. Pedig ha a befejezésben is felzárkóznánk hozzájuk, akkor jóval megalapozottabban reménykedhetnénk a feljutásban, mint most. Gyönyörűen indult a csütörtök este, aztán magunkra húztuk a lengyeleket, és kimondottan nehézzé, küzdelmessé váló meccsen sikerült föléjük kerekednünk. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.