Alaposan előkészítette a mai napot Fekete-Győr András, mikor pár hete Dan Barna mellett kampányolt Kelemen Hunorral szemben, ma pedig ellenzéki szövetségesei siratják a Budapestet megszálló román csapatok 100 évvel ezelőtti kiűzését. Ma van ugyanis a századik évfordulója annak, hogy Horthy belovagolt a fővárosba és felszabadította azt a megszálló román csapatok uralma alól. Erre emlékszik ma az ország, háztáji ellenzékünk pedig éppen ezt felejtené el.
Ma száz éve vonult be Horthy Miklós Budapestre, felszabadítva ezzel a fővárost a megszálló román csapatok uralma alól. A kelenföldi pályaudvarra november 16-án reggel érkezett meg Horthy.
Borús őszi nap volt ez, és hideg záporeső söpört végig Budapest utcáin. (…) Szorosan egymás mellett állt a járdákon Budapest lakossága, és mindenhol, ahol Horthy megjelent, véget nem érő ujjongással fogadták
– írta a későbbi kormányzó életrajzírója, Edgar von Schmidt-Pauli. Az almásderesén ülő Horthyt a Prónay-különítmény tisztjei kísérték, mögötte a vezérkari főnök, Soós Károly vezérőrnagy és a Fővezérség lovagolt, utánuk a szegedi 1. gyalogezred masírozott Diedendorfer Miksa alezredes parancsnoksága alatt. A Szent Gellért téren levett föveggel a díszmagyarba öltözött Bódy Tivadar polgármester köszöntötte Horthyt, aki lóhátról válaszolva tetemre hívta a „bűnös” Budapestet. Ezután a hadsereg és a civil tömeg a Ferenc József hídon át vonult tovább Pestre. A Kálvin téren cigányzenészek a Himnuszt játszották, a Bazilikánál pedig a királypártiak üdvözölték Horthyt. Az Országházhoz érkezőket a lépcsőkön álló Friedrich-kormány, az antant képviselői, továbbá gróf Apponyi Albert és gróf Teleki Pál várta. A miniszterelnök köszöntötte Horthyt, aki így válaszolt:
Hosszú, nehéz, rögös úton jutottunk ide, e térre, ahol éppen egy évvel ezelőtt bízták az ország sorsát egy olyan emberre, aki hazánkat a sír szélére juttatta. Hogy mik voltak indító okai, nem kutatom. De hogy nem ismer a világtörténelem egy második alakot, aki hazájára annyi fájdalmas megaláztatást, oly abszolút anyagi romlást, annyi keserűséget és oly szégyent hozott volna, ahhoz kétség nem fér. A forradalom nemcsak szabadságot, jogot és kenyeret nem adott a népnek, hanem a mindennél jobban áhított békét sem hozta meg. Egy előnye volt csupán, hogy megismertük a destruktív erők működésének egész alakját és láttuk, hogy tud egy életerős, virágzó országot a demagógia szétzülleszteni és pocsolyába tiporni. (…) Ki kell irtanunk minden mérget a nemzet testéből és össze kell fogni minden magyar hazafinak egy szent cél érdekében, amelynek két pillére: a nemzeti eszme és a keresztény morál. Mindenekelőtt meg kell szűnni a széthúzásnak, hogy az ezer jelszóval agyonagitált lakosság nyugvópontra juthasson. A nemzeti hadsereg mint egy test, egy lélek áll szilárdan, önzetlenül a haza szolgálatában és győzelemre fogja segíteni a keresztény világnézetet a tisztességnek, a becsületnek és az igazságnak uralmát. Fegyvereinek oltalma alatt a nemzet minden rétege megkezdheti megint az oly szükséges termelő munkát, mellyel egy szebb, boldogabb, viruló Magyarországot akarunk felépíteni.
Az ellenzék felejtené a románok kivonulását
A (román) nemzeti érdekeket mindig a szívén viselő ellenzék persze nem késlekedett aktuálpolitikai kérdést csinálni egy száz évvel ezelőtti esemény évfordulójából. Az MSZP-DK-Párbeszéd közös álláspontja szerint a Mi Hazánk Mozgalom nem emlékezhet meg az eseményről egy felvonulással:
Az újhorthyzmus írmagját is ki kell irtani, és tiltakozni kell az ellen, hogy a Mi Hazánk Mozgalom Horthy Miklós budapesti bevonulásának századik évfordulóján “masírozik” Újbudán.
Persze, minderre csak a véleménynyilvánítás és a szólásszabadság jegyében figyelmeztetnek.
Az eset kapcsán megszólalt a szocialisták első számú kommunikációs nagyágyúja, Kunhalmi Ágnes is, aki elmondta: ha kormányra kerülnek, ha 2022-ben a köztársaságpártiak bizalmat kapnak Magyarországon, akkor a vörösterror áldozatainak emlékműve mellé azonnali hatállyal felállítják a fehérterror áldozatainak emlékművét is. Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője Horthy Miklós bűnösségéről beszélt, kifejtve: a kormányzó rendszere meggyilkolt nagy művészeket, elüldözött tudósokat, megalkotta a világ első zsidótörvényét, kétszázezer magyart küldött a halálba a Don-kanyarban.
Természetesen ez a szellemi elődnek tekintett Rákosi- és a Kádár-korszakban nem volt jellemző.
Forrás: Magyar Hírlap/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS