Palkovics a PS-nek: Nem visszakoztunk, mert nem is volt miből! - Rendhagyó válasz egy indexes hírhamisításra
Többször beigazolódott már, hogy a fake news, azaz az álhír leginkább a balliberális médiában terem. Most az Index.hu közölt le egy olyan, műfajilag beazonosíthatatlan, leginkább PR-cikknek tűnő írást Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének közreműködésével, amelyben hazugságok sorával próbálták meg zavarba hozni a közpénzek elköltésébe kormányzati beleszólást követelő Palkovics László innovációs és technológiai minisztert. A sajtótörténeti inszinuációra a PestiSrácok.hu sajtótörténeti újítással válaszol: Palkovics Lászlót felkértük az Index által Lovásznak feltett kérdések megválaszolására, az interjúhoz eredetileg is hozzácsatolt, népmesei jellegű "vörös előkét" pedig a tényeknek megfelelően szerkesztettük át. Tehát: Ilyen volt a tihanyi Tranzit, a jobboldali fiatalok legvagányabb közéleti fóruma és fesztiválja (Galéria!)
A Kommentár Alapítvány szervezésében már kilenc éve tart a Tranzit rendezvény- és fesztiválsorozat, ahol a konzervatív fiatalok több napos találkozókon vitáznak, illetve hallgatnak rangos vitákat Magyarország sorskérdéseiről. A közéleti csörtéket esténként az immár legendássá vált partyk és koncertek követik. A Tranzitokat egy-két hónappal korábban meghirdetik, a férőhelyek sokszor néhány óra alatt betelnek. A családot sem kell otthon hagyni, hiszen a kisebb gyerekeknek többféle programot, "megőrzőt" kínálnak. Múlt hétvégén a Club Tihanyban Magyarország 2030 címmel zajlott le a legújabb három napos találkozó, amelyen hétszázan vettek részt. Ha érdekli, nézze meg a fotógalériát! A kultúrkampf már a spájzban van! - Döbrentei Kornél vs. Kukorelly Endre a Polbeatben (élő 19 órától)
A Polbeat mai adását a vihar okozta informatikai probléma miatt holnap felvételről (vágatlanul) tesszük közzé! Olvasóinktól elnézést kérünk.
Tuzson Bence: Valódi közszolgálatot építünk, a hivatalainknak segítenie és nem gáncsolnia kell az embereket (PS-interjú)
Személyes feladatomnak tekintem, hogy a rossz és fölöslegesen hosszadalmas eljárásokat kiiktassuk. Szolgáltató államot építünk, amelynek egyetlen feladata, hogy az embereket szolgálja, de a közösség érdekében létrejött szabályokat következetesen betartassa - mondta a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára arra a felvetésünkre, hogy az emberek ma még sokszor útonállóként, kerékkötőként tekintenek a hivatalnokokra, akik újabb és újabb kötelezettségekkel egrecíroztatják a törekvő polgárokat, vállalkozókat. Tuzson Bence elismerte, hogy a központi közigazgatásban, főként a minisztériumokban 2008 óta valóban nem volt érzékelhető béremelés, ennek oka, hogy az állam szerény és önmagával szemben szigorú. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a bérezési rendszer teljes felülvizsgálatát javasolja, mert a közigazgatásnak elkötelezett és jól megfizetett munkatársakra van szüksége. Az államtitkár ugyanakkor nem tartja ördögtől való gondolatnak az állami szféra karcsúsítását, ám erről még semmiféle döntés nem született. Tuzson Bencének feltettük a PestiSrácok.hu olvasói és a Karc FM Paláver című műsorának hallgatói által megfogalmazott kérdéseket is arról, hogy növekedésgátlót kéne beadni a bürokráciának, meg kéne állítani az elkötelezett emberek elvándorlását az államigazgatásból, továbbá: miért fordulhat elő, hogy posztkommunista hangulatkeltők uralnak még sok hivatalt. Végezetül rákérdeztünk: mit gondol Lázár János és Kovács Zoltán közigazgatási exállamtitkár munkájáról? Izraelre haragszik a 444.hu, amiért lelepleződött a Soros-hálózat - Frissítve: Az Indexnek szivárogtat az AH?
Kivételesen pikáns, paranoiától túlfűtött, igencsak bő lére eresztett írás jelent meg a 444.hu-n, amelyben Bayer Zsoltot és a Magyar Időket egy izraeli hátterű kémsztoriba igyekeznek belekeverni, miközben elpalástolják, hogy az ominózus tavaszi cikksorozatban és az annak alapjául szolgáló hangfelvételeken kétséget kizáróan lelepleződött Soros György magyarországi embereinek hazaárulása. Közben újabb írás jelent meg a témában az Indexen, amely szerint a Belügyminisztériumhoz tartozó kémelhárítás emberei már sejtik, ki lehetett az adatgyűjtés megbízója és Bayer Zsolt körül is kutakodnak. Várjuk a BM válaszát, hogy valóban szivárogtat-e bizalmas információkat az Indexnek az Alkotmányvédelmi Hivatal és valóban rádolgoznak-e a Magyar Idők munkatársaira? Ceausescu szelleme kibújt a palackból, megszűnt a román jogállam - Hollik István a Polbeatben (ÉLŐ 19 órától!)
Kilenc szervezet, köztük a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) kemény hangon állt ki a koncepciós perben bebörtönzött székely fiatalok mellett, miközben Gulyás Gergely kancelláriaminiszter kijelentette, hogy Románia ugyan még demokrácia, de már nem jogállam. Az egymást érő magyarellenes román provokációkról és a magyar kormány ellenlépéseiről is kérdezzük a ma esti Polbeatben Hollik Istvánt, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivőjét. Élő közvetítés a Revolution 56 Sörözőből kedd este héttől ITT, közvetlenül a francia-belga elődöntő előtt, amit persze az R56-ban is nézni fogunk! A műsorvezető Stefka István és Huth Gergely lesz. Tarlós István: Én nem kapaszkodom ebbe a székbe, de vannak feltételeim (PS-interjú!)
Addig nem érdemes a folytatásról beszélni, amíg Orbán Viktor nem tisztázza egyértelműen a viszonyokat a főváros fejlesztési ügyeiben. Ha Budapest választott vezetői elveszítik a beleszólásukat azokba, azt a helyzetet nélkülem kell elképzelni - mondta Tarlós István főpolgármester a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban, világossá téve, hogy csak feltételekkel vállalja az újabb megmérettetést a jövőre esedékes önkormányzati választáson. Tarlós Istvánnak nem tetszik, hogy a kormány új államtitkárságát máris "Budapestért felelős államtitkárságnak" nevezik egyesek, holott erre a feladatra a főpolgármestert választják meg az emberek. Tarlós István beszélt arról is, hogy az Alaptörvény módosításával a fővárosiak és az ő régi követelése teljesedett be, miután 2012-ben "egy sajátos gondolkodású ombudsman" ellehetetlenítette, hogy a legfontosabb közterületeket összepiszkító és lelakó hajléktalanokat máshol, emberi körülmények között helyezzék el. A hatóságokat feljogosító szabályokat is minél gyorsabban meg kell alkotni, hogy rendet tehessenek - fűzte hozzá. A Red Bull Air Race-körüli nyilatkozatháborúban a főpolgármester szerint kiforgatták a szavait, eleve nem ő engedélyezte a versenyt, de ha a budapestieket zavaró okokat, például a több hetes útlezárásokat sikerül kiiktatni, szó lehet a repülőverseny fennmaradásáról is.
Fojtogatja a bürokrácia, elégedetlen a hivatalokkal, kevesli a fizetést? - Kérdezzen a közszolgálatért felelős államtitkártól!
Ma délben Tuzson Bencével, a közszolgálatért felelős államtitkárral készítünk interjút. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter jobbkeze, a korábban kommunikációs államtitkárként dolgozó neves ügyvéd a negyedik Orbán-kormányban a teljes államigazgatásért visel felelősséget, így bátran javasolhat kérdéseket nekünk a bürokrácia jellemző hibáiról, az elmúlt évek fejlesztéseiről, az új kormányablakok hasznosságáról, a hatóságok munkájáról, vagy éppen az elvárt közszolgálati bérekről! Kérjük, kérdéseit hozzászólásként írja be a poszt alá! Tuzson Bencével készített korábbi portréinterjúnkat ITT olvashatja el, amelyben 2015-ben többek között arról beszélt, hogy elvek és értékek nélkül nem lehet kormányozni. "Lovas István huncut mosolyából mindig lehetett erőt meríteni" - Polbeat-videó!
Lovas István huncut mosolyából, férfias kézfogásából mindig lehetett erőt meríteni, egy igazi harcostársat vesztettünk - mondta Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója a legutóbbi Polbeatben, ahol a hétfőn elhunyt újságíró küzdelmeiről, karakteréről beszélgetett Huth Gergely műsorvezetővel Bándy Péter, a Demokrata vezető szerkesztője és Bódi Ábel, a Defend Europe magyarországi szóvivője társaságában. A szereplők arra keresték a választ: miként folytatható Lovas a hazugságok, a hírhamisítás és a kettős mérce leleplezéséért vívott harca. Borókai még búcsúzni sem képes ordas hazudozás és kétszínűség nélkül
Orbán, vagy a püspököt köpködő csőcselék korrumpálja-e Jézus keresztjét? - Lukácsi, Ambrus, Stefka és Vésey a Polbeatben! (ÉLŐ 19 órától!)
Megvannak a nácik! - Lukácsi Katalin "igazi keresztény, igazi konzervatív" aktivista, Ambrus Petra és Vésey Kovács László, a PestiSrácok.hu újságírói, illetve Stefka István lapigazgató vitázik a ma esti Polbeatben, amelyet szokás szerint 19 órától órától közvetítünk a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből, illetve itt, a PestiSrácok.hu-n! Vélhetően jogtalanul érvénytelenítettek több ezer határon túli szavazatot, elúszott egy fideszes hely
Bár az ellenzéki pártok részéről visszatérő vádaskodás, hogy az április 8-i választás során visszaélések történtek, a PestiSrácok.hu megtudta, a valóban súlyos jogtalanságot a Fidesz kárára követték el. Az ellenzéki tagokkal kiegészült Nemzeti Választási Bizottság, majd a Kúria ugyanis több mint ötezer határon túli szavazatot érvénytelenített arra hivatkozva, hogy azokat saját címzésű és nem előre gyártott borítékban adták postára. Holott a választási eljárási törvényben egyetlen szó sem esik a borítékok elvárt formájáról, kinézetéről. A törvénytelenségen legalább egy fideszes képviselői hely elúszhatott, a kormánypárt most az Alkotmánybíróságtól vár elégtételt. Gulyás Marci intellektuális "újratervezés" miatt visszavonult, Csibra és Vésey a Polbeatben (ÉLŐ, 18.40-tól!)
Két hete ígérte meg Gulyás Márton, a nemzet forradalmára, a koordinált választási együttműködés fluffere, hogy eljön a ma esti Polbeatre, megmagyarázandó az általa megálmodott ellenzéki összeborulás kudarcát, ám Gulyás egy érzelgős levélben lemondta a szereplést, azt állítva, hogy intellektuális feltöltődésre van szüksége. A betölthetetlen űrt betöltendő ezért ma este Csibra Tibor rettenthetetlen riporter kollégánkkal és Vésey Kovács Lászlóval, a PS és a Keménymag főideológusával próbáljuk megemészteni a mai baloldali majális történéseit: a szocik által áhított nemzetközi intervenciót, a seggüket mutogató, verekedő, vörös anarcho-liget-punkok fájdalmát és a mindent elsöprő Momentum-tüntetés eseményeit (ha addig az R56-ot el nem okkupálják az új többség vitézei.) A műsorvezető Szarvas Szilveszter és Huth Gergely lesz, de mivel utóbbi fél kilenctől semmiképpen nem szeretné kihagyni, hogy az ATV Csattban élőben vitatkozzon Kende Péterrel, Farkasházy Tivadarral és Pindroch Tamással, ezúttal korábban, 18.40-kor kezdődik a Polbeat közvetítése a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből! Miért nem aznap volt az a másnap? - Kovács István és Sebes Gábor a Polbeatben (videó!)
Nem másnap kell kitálalni, hanem aznap, hiszen a jobboldal erénye az őszinteség - ezt vetette fel Huth Gergely és Stefka István Sebes Gábornak, a választás másnapján a kormányzatot korrupcióval megvádoló budafoki fideszes képviselőnek a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában, aki bevallotta: nem volt túl sikeres az akciója, mert mindenki lehurrogta. Kiderült, hogy a liberálisok azzal sem értenek egyet, aki egyetért velük, mert "a hülye fideszes az örökre hülye fideszes marad", a jobboldal pedig egyszerűen árulónak minősítette. Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint azért vallott kudarcot a kritika, mert az emberek hiteltelennek tartották. Arról is beszélt: Gyurcsány Ferenc óriás anakondaként tekeredett rá az ellenzékre és meg is fojtotta azt. Eljött a kibeszélés ideje!? - Kovács István és Sebes Gábor a Polbeat mai vendége (ÉLŐ 19 órától!)
Kovács István, az Alapjogokért Központ szókimondó stratégai igazgatója és Sebes Gábor, az április 9-én az éppen csak ébredező ünneplőket önváddal és kormánykritikával kijózanítani igyekvő budafoki fideszes politikus lesz a Polbeat mai vendége. Stefka István és Huth Gergely az ellenzék lelki állapotáról, az alakuló IV. Orbán-kormány felé támasztott elvárásokról, a választás utáni ide-oda igazodásokról és a Brüsszel által ismét meglengetett bikacsökről, vagy inkább whiskey-s üvegről kérdezi majd a vendégeket. Kövessen minket élőben a helyszínen, vagy itt, a PestiSrácok.hu Stream TV csatornáján kedd este 19 órától! Rogán Antal: Ágyútűz fog zúdulni ránk, de az erődünk hatalmas megerősítést kapott (PS-interjú)
Ágyútűz fog zúdulni ránk, de ez az ágyútűz egy olyan erődöt fog érni, amelyet a magyar emberek keményen megerősítettek április 8-án. Mi ki fogunk tartani, a bevándorláspolitika ügyében egy jottányit sem engedünk - mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, hozzátéve: nagyon reméli, hogy a jövő évi európai parlamenti választás után józan brüsszeli politika következik. A miniszter, aki mindvégig részt vett a Fidesz kampányában és Orbán Viktort is elkísérte a vidéki útjaira, közölte: tudatos döntés volt, hogy a kampányban a legtöbbet nem a kormányzás eredményeiről, hanem a bevándorlás elleni küzdelemről, Európa jövőjéről beszéltek, hiszen sosem rejtették véka alá, hogy ez a választás valódi tétje. Rogán Antal kérdésünkre kitért arra is, hogy Simicska Lajos tetteire nincs épeszű magyarázat, az olvasókat és értékrendjüket eláruló magyar nemzetesek pedig kizárólag saját magukat okolhatják a sorsukért. Szóba került a liberálisok kétszínű kiállása az antiszemitizmus ellen és az is, hogy az új kormányt részben új emberekkel és új struktúrával kívánja összeállítani Orbán Viktor. Index: A kampányidőszakban a PestiSrácok.hu volt a legnépszerűbb internetes lap a jobboldalon
Az Index a vasárnapi választás előestéjén hozott ki egy elemzést, amely a lyzR nevű internetes analitika segítségével azt vizsgálta, hogy mely témák és hírforrások voltak a legnépszerűbbek a magyar nyelvű közösségi médiában január 11. és április 6. között, azaz a választási kampány idején. Az összeállítás szerint a legnépszerűbb téma Orbán Viktor és a Fidesz volt, a legnépszerűbb online médium pedig a 444.hu. A felsorolásban a PestiSrácok.hu a hatodik helyet érdemelte ki. Például a 24.hu és az akkor még létező Mno.hu is portálunk mögé szorult. A helyezés azt is jelenti, hogy a PS a legnépszerűbb, legtöbbet hivatkozott jobboldali hírportál volt, jócskán megelőzve például a 888.hu-t (13. hely) és az Origót (20. hely.) PestiSrácok.hu választási eredményváró a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben!
Szurkoljon a PestiSrácok.hu eredményváróján egy jó Csíki sör mellett, kövesse velünk percről-percre a sorsdöntő országgyűlési választás fejleményeit a Polbeat-közvetítéseknek is otthon adó törzshelyünkön, a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.