Családi kór: Péter Gábor sógorát agyonverték, nővére Lipótra került
Lusztig Gyula asztalosmester 1953 elején valószínűleg már megbánta, hogy elvette feleségül Eisenberger Katót. Az asszony Péter Gábor nővére volt, Lusztig később feleségével együtt Amerika emigrált, és onnan támogatta neje öccsét, aki ekkor még munkakerülőként ügyködött a kommunizmusért. Péter hatalma csúcsán hazahozatta őket (ahogyan félbolond Sámuel öccsét is), így 1953-ban vele együtt letartóztatta az ÁVH őket is. Lusztig Gyula már februárban meghalt az ÁVH-n, feleségét pedig Lipótra szállították a zárt osztályra. Őt végül Nyírő Gyula professzor nyilvánította épelméjűnek. Péter később kiszabadult és 1993-as haláláig háborítatlanul éldegélt a Rózsadombon. Az Eisenberger-testvérek nyomában. „Megátkoz titeket az én székely Istenem” – Major Tamás és a Nemzeti Színház elpusztítása
Többen kérték, hogy írjunk a Nemzeti Színház elpusztításáról, amikor a Major testvérekről publikáltam a cikkeimet. Megtettük: ma sem tudjuk pontosan, ki adott parancsot a kultikus épület lerombolására, de a tény, hogy a hatalom rendelte meg. A visszaemlékezések szerint Kádár János, Aczél György és Major Tamás is pártolta a pusztítást, hogy ezzel a szimbolikus tettel is leszámoljanak a múlttal. Őze Lajos szerint elviselhetetlen volt a csönd, a legenda szerint színésztársa, Bihari József azt mondta: „Megátkoz titeket az én székely Istenem”. Közben Majort kitüntették, Ungvári Tamás pedig óriási interjúban ünnepelte az MSZMP KB-tagját. Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.
Egyszerre lett Péter Gábor és Göncz Árpád ügyvédje, de jó pénzért bejelentkezett vérbírónak is
Major Ákos talán öccsénél, Major Tamásnál is jellemtelenebb, aljasabb gazember volt. Utóbbi mindig kommunista maradt, részt vett a tisztogatásban, a B-listázás egyik élharcosa volt, de mégis következetesen egy úton haladt. Ákos bátyja hadbíróból népbíró lett, majd miután nyugdíjazták, és egy bírótársa öngyilkos lett, egy másik pedig álmában kapott infarktust, ő vígan továbbdolgozott. '56 után Péter Gábor és Farkas Mihály ügyvédje lett, de vérbírónak is bejelentkezett Domokosnál, feltéve, ha megkapja azt a díjazást, amit az ÁVH-sok és a forradalmárok védelmével keresett. Utóbbiak családjától a visszaemlékezések szerint mindent kisajtolt, és a diktatúra embereként természetesen nem sokat tett értük. Szálasi Ferenc Péter Gábornak: Kérem, én esztéta vagyok! - A Major testvérek felemelkedése
Mindenre felkészültek a Major testvérek 1944 októberére. Az illegális kommunista Major Tamást öccse, a szélsőjobboldalhoz sorolt KABSZ katonája, Major Gábor bújtatta; volt, hogy a papíron antibolsevista testvérnél bátyja elvtársa, Kádár János is megszállt. A legelképesztőbb, hogy a KABSZ Horthy-ellenes puccsát végül a harmadik fivér, a hadbíró Ákos buktatta le. A szovjet megszállás alatt mindhárom Major megtalálta a számítását. Igaz, Gábor csak egy darabig. A jó Lenin-fiúk csak a Haladásért küzdöttek – avagy a történelemhamisító Konoksága
Mi a különbség a vörös- és a fehérterror között? Mindkettő csúnya dolog volt, de amíg az egyik a történelmi igazság és idealizmus nevében történt, a másik egy szellemi háttér nélküli megtorlás volt. Legalábbis Konok Péter szerint. A történész szerint a Tanácsköztársaság csak védekezett, és csupán az adott eseményekre reagált. Történelemhamisítás 2011-ben, avagy: talán hibáztunk elvtársak, de a cél világos, szép és tiszta. Lehet-e hős egy fehérterroristából? - Héjjas Iván és a Nyugat-Magyarországot megvédő Rongyos Gárda története
A címben feltett kérdésre egyszerű a válaszom: hős nem, de megkerülhetetlen történelmi alak igen. Héjjas Iván a fehérterror egyik kulcsfigurája volt, a vörösterror rettenetes bűneire hasonló bűnökkel válaszolt, sokszor tökéletesen ártatlan embereket gyilkolva meg. Mégis: a huszadik század egyik legfelemelőbb magyar történelmi epizódja is az ő nevéhez (is) fűződik. Héjjas és Prónay Pál Rongyos Gárdája szembeszállt az Antant megbocsáthatatlan trianoni döntésével, és a szabadcsapat visszafoglalta azokat a területeket, amelyeket a Nagy Háború győztesei Ausztriának ítéltek. Ekkor alapították meg azt a Lajtabánságot, amely csak rövid ideig maradt fent, de ennek köszönhetjük Sopron és környékének Magyarországhoz tartozását is. A kommunizmus alatt ezt a történetet befeketítették és elhallgatták, a hősies hadtettet csak bandaharcnak csúfolva.
Péter Gábor, az igazi mártír
Péter Gábor, a könyvtáros, Kardos György, a könyvkiadó, Janikovszky Béla, az orvos. Az állambiztonság egykori rettegett urai és megkínzott, tönkretett, megalázott áldozatuk találkozása. Magyar tragédia három tételben. A kommunista diktatúra áldozatainak emlékére. Major Ákos, a köpönyegforgatás mestere: Horthyék hadbírójából lett Rákosiék ökle
Major Tamásról azt írtam korábbi cikkem címében: Lucifer, vörösben. Mit lehet akkor elmondani testvéréről, Major Ákosról, aki előbb a keleti fronton dolgozott hadbíróként, később a nyilasok alatt is ügyészként vallatott, hogy 1945 januárjában már éppen őket és más, jórészt ártatlan embereket ítéljen el? Major kommunista öccse kapcsolatait felhasználva éppen időben állt át, részt vett amúgy náciellenes atyai jó barátja meghurcolásában, hogy aztán 1956 után már "ügyvédként" segítse a diktatúrát. Göncz Árpádot is ő "védte", azaz mindent megtett, hogy mindenki súlyos ítéletet kapjon. „Kérek valami jó rovarirtót... Svábok ellen” (Ludas Matyi) – Nagy Imre szerepe a magyar németség kitelepítésében
„Nem védekezni kell a reakció ellen – mondotta –, hanem támadásba kell átmenni és a legkíméletlenebb eszközöktől sem szabad visszariadni” – harsogta Nagy Imre 1945-ben, hogy belügyminiszterként levezényelje a magyarországi németek méltatlanul elfeledett kitelepítését. Miközben a Ludas Matyi a svábirtással viccelődött, a többi lap az „SS-bűnözők” és volkbundisták bűneit sorolta, Nagy Imréék végrehajtották azt a történelmi bűnt, amiről évtizedekig csak hazudni lehetett, és még mindig alig beszélünk. Nagy Imre, az internáló – valóban ilyen hősökre van szükségünk? Lucifer, vörösben: Major Tamás, aki osztályharcos megtorlást követelt 1956 után
Kevesen tudják, hogy Major Tamás színész, színházigazgató '56 után az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt, és 1957 nyarán a megtorlásról szónokolt. Major osztályharcos megtorlást követelt, kiállva az akasztások mellett. „Polgári humanizmus az álhumanizmus. A mi humanizmusunk az igazi humanizmus – mondta. Major egyedül a kommunista Gáli József mellett állt ki, mivel a világ közvéleménye felkapta Gáli és Obersovszky Gyula ügyét, ezért látványos gesztust gyakorolhatott a diktatúra. Major testvére, Major Ákos a Horthy-rendszer hadbírójaként (!) mentette át magát, 1945-ben már ő ítélte halálra Imrédy Béláékat. A Major testvérek ismeretlen portréja - 1. rész. Elvett szívgyógyszer, éheztetés, vallatás – sohasem tudjuk meg, hogyan ölték meg Somogyváry Gyulát
Nyolcvanegy társával zsúfolták be Somogyváry Gyulát a kistarcsai internálótábor 6. számú szobájába. Ügynököket küldtek rá, kihallgatásokra vitték, próbálták megtörni, hogy pontosan elmondja, mit terveztek a mérsékelt konzervatív értelmiséggel, papsággal és tisztikarral, amely mind a nácik, mind a kommunisták ellen fellépett. Somogyváry Gyula nem volt hajlandó kiegészíteni eredeti vallomását, állapota viszont egyre rosszabbodott, és 1953 telén elhunyt. Egyik fogolytársa szerint elvették a szívgyógyszereit, más szerint gyakorlatilag éhen halt. A róla szóló ügynökjelentések szerint Somogyváryék békés rendszerváltást és szabad választást szerettek volna. Ez volt a bűnük. Előbb a Gestapo hurcolta el, aztán az ÁVH – az irodalmi kánonból kitörölt Somogyváry Gyula története
Korának egyik legnépszerűbb írója volt a háborús hős Somogyváry Gyula, aki kormánypárti képviselőként is felszólalt a zsidótörvények ellen, és nem is szavazta meg azokat. A nácik koncentrációs táborba vitték, valahogyan túlélte, a Rákosi-diktatúra azzal hálálta meg, hogy előbb nyugdíjazták, majd eltiltották a nyilvános szerepléstől, nem publikálhatott. Aztán megölték: az ÁVH 1951-ben tartóztatta le, megtörni nem tudták, senkire sem vallott, Kistarcsára internálták, ahol végig megfigyelték. 1953-ban, a hivatalos iratok szerint szívrohamban hunyt el. Lányával már sohasem találkozhatott, őt az utcáról vitték a Gulágra, ahol tíz évig raboskodott. Csak ülök és mesélek – agitpropos hadnagyból propagandista, propagandistából utazó riporter
Vitray Tamás ötvenhatban politikai tiszti egyenruhájában mászkált, amikor két vasutas belekötött. Ezután elrejtette az uniformist, és csak novemberben látogatott el a HM-be, ahol az agitpropos hadnagynak állítólag megengedték, hogy ne vegyen részt a megtorlásban. Szintén hadnagy volt iskolatársa nem volt ilyen szerencsés: őt „meggyilkolták” a forradalmárok. Bár Vitray ezután disszidálni próbált, és elkapták, memoárja szerint simán elengedték. A Magyar Rádióhoz a hírszerző-főiskola egykori párttitkára vitte be, ott propaganda-anyagokat készített, másodállásban a rendőrklub (!) tagságát tanította angolra. Rövid ideig a tibeti vérengzést kínai szempontból megmagyarázó szövegeket fordított a Kínai Nagykövetségen, majd a hírszerzés fedőszervének, a Chemolimpexnek az angol levelezője volt. Ezután került a tévéhez, ahol rögtön ő készíthetett interjút az ENSZ-ben a magyar ügyet elgáncsoló Péter Jánossal. Már 1960-ban kimehetett az olimpiára, majd a BBC-hez küldték, hogy tanulmányozza a brit közszolgálati adót. Csak ülök és mesélek – Vitray Tamás pályafutásának nyomában 2. Vitray Tamás különös kalandjai: elvégezte a hírszerző iskolát, majd a Néphadsereg politikai tisztje lett
Aljas támadás a demokratikus sajtó ellen: leváltották az ÁVH-s hírszerzőből lett "főszerkesztőt"!
Mi történt Magyarországon az ÁVH-s tisztből lett hírszerző-tudósítóval a rendszerváltáskor? Az egyik legbefolyásosabb hetilap főszerkesztője lett. Kanyó Andrást csak 1990 őszén sikerült leváltani a Magyarország éléről, elküldése után szinte mártírként kezelte az Antall-kormánnyal amúgy is ellenséges sajtó. Könyvében azt is elárulja, hogy egy forintért akarta "privatizálni" az újságot. Kanyó a hatvanas években bukott le Angliában, miután több magyar állambiztonsági átállt az ellenséghez. Ekkor helyezték a sajtó területére. Könyveit a rendszerváltás után is kiadták (a Horthyról szólót korábbi lapja, a Népszabadság), azokról méltató, bemutató cikkeket közölt a baráti sajtó még a kétezres években is. Az ÁVH-s főszerkesztő és az MNVK/2-nek dolgozó Hajdú János rendszerváltáson átívelő barátsága
Különös könyvbemutatót tartottak 2016-ban. A főszereplő két egykori bonni tudósító volt, Kanyó András ÁVH-s tisztből, a londoni emigrációt bomlasztó hírszerzőből lett "újságíró", míg A Hét egykori "csillaga", Hajdú János az állambiztonsági iratok szerint a katonai szolgálathoz, az MNVK/2-höz volt bekapcsolva. Kanyó velejéig hazug memoárját Hajdú mutatta be, a nyolcvanas években még együtt harcoltak a gonosz Nyugat ellen, hogy talpig demokrataként már ellenforradalminak nevezzék a mostani rendszert. Két régimódi kommunista bomlasztó története. „Elszánt hittérítők s beárad a dögszag” – amikor Kádár torkán akadt a krumplis tészta
Nagy Gáspár Öröknyár című versével vitte be az első gyomrost Kádár Jánosnak, amikor nyíltan, bátran szembesítette 56-tal és a megtorlással. 1986-ban, a forradalom 30. évfordulóján újabb két versével előbb megrendítette, majd egy jobb-csapottal leterítette a diktátort. Kádárék azonnal szétzavarták a verseket leközlő Tiszatáj szerkesztőségét, de a hatalom ezúttal veszített. Minden ármánykodás, bomlasztási kísérlet ellenére az Írószövetség összefogott, és kiállt a költő mellett. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.