Morawiecki: megengedhetetlen, hogy a lengyel igazságügyben anarchia uralkodjon el
A lengyel igazságügyi reform a független bíróságok megteremtését célozza; a szuverén államként eljáró Lengyelország nem engedi, hogy az igazságügyben anarchia uralkodjon el – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott lengyelországi sajtóértekezleten.Az RTL megtudta, hogy vizsgálatot indított az Európai Bizottság a magyar benzinárszabályzásról
"Jelenleg vizsgáljuk az intézkedés hatályát, tartalmát, az okát és indoklását" – ezt Sonya Gospodinova, az Európai Bizottság szóvivője mondta az RTL-nek, ugyanis, mint fogalmazott, az uniós szabályok szerint tilos magasabb árat megállapítani annak alapján, hogy az igénybe vevő milyen állampolgár, vagy melyik tagállamban él.Durva! Az osztrák köztévé egyik vezetője Orbán Viktor szívinfarktusát vizionálja (Frissítve!)
Karl Pachner, az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) online tartalmakért felelős igazgatója szerda este egy szarkasztikus bejegyzésben azt írta: nem lehetetlen, hogy Orbán Viktor szívinfarktust kapjon. A bejegyzés nagy port kavart, a vezető szerint félreértették.Von der Leyen: a lengyel helyreállítási terv eszközeit a bírói fegyelmi rendszer reformja után folyósítják
A jóváhagyott lengyel helyreállítási terv eszközeinek lehívása a benne foglalt mérföldkövek teljesítéséhez van kötve; az első részletet a bírói fegyelmi rendszert érintő módosítások végrehajtása után folyósítják – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, Lengyelországban.Így ünnepeltük a PestiSrácok.hu tizedik születésnapját és köszöntünk el a Pesti TV-től (Videó!)
A PestiSrácok.hu tizedik születésnapi bulijának hirdettük meg a Gesztenyéskertben azt a rendezvényt, amely aztán a búcsút is jelentette a Pesti TV-től. A csapat tagjai fájó szívvel köszöntek el a csatornától, ami ugyan még csak másfél évvel ezelőtt indult, mégis komoly népszerűségre tett szert; a Pesti TV megszűnése miatt még petíciót is indítottak az '56-os szabadságharcosok, akik közül Wittner Mária személyesen is megjelent az általunk szervezett eseményen.Szijjártó Péter: „Átment” a hatodik szankciós csomag
„Átment” a hatodik brüsszeli szankciós csomag. Hosszú csatát vívtunk, de megérte. Megérte ellenállni a nyomásgyakorlásnak, megérte szembemenni a nemzeti érdekeink feladását követelő mainstreammel és megérte elviselni számos európai politikus és újságíró hazug vádjait – írja a közösségi oldalán Szijjártó Péter.Áldozatsegítő pont nyílt Siófokon
Áldozatsegítő pont nyílt Siófokon csütörtökön. A helyi rendőrkapitányságon működő irodában elsősorban személy elleni erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények áldozatai és hozzátartozóik kaphatnak pszichológusi, jogi és pénzügyi segítséget. Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az áldozatsegítő pont átadásakor újságíróknak az mondta, hogy az áldozatsegítő központok és a hasonló szolgáltatást nyújtó, kevesebb munkatársat foglalkoztató pontok működtetésével a kormány jelzi: nemcsak az elkövetők elfogása, hanem az is fontos, hogy az áldozatok ne maradjanak kiszolgáltatott helyzetben.Megérkezett Spanyolországba a majomhimlő elleni készítmény első adagja az uniós központi beszerzésből
Megérkezett Spanyolországba a majomhimlő kezelésére használt tecovirimat nevű vírusellenes készítmény első adagja, amely az uniós központi beszerzésből származik – jelentette be Carolina Darias egészségügyi miniszter a parlament egészségügyi bizottságának csütörtöki ülésén Madridban.Gyurcsány faképnél hagyta MZP-t a tárgyalóasztalnál, a baloldalnak a kampány volt a prioritás, nem a háború – Zelenka, Dezse, Neugebauer, Szalai a Polbeatben!
Rendhagyó Polbeattel jelentkezik az R56-ból a PS-csapat: a hét legérdekesebb eseményeit ezúttal Dezse Balázs, Neugebauer Viktor, Zelenka Dóra és Szalai Szilárd elemzi ki, szakérti meg. Témában pedig ma sem lesz hiány, hiszen legújabb agymenéseivel is bőven ad muníciót a nemzetközi és hazai baloldal: lesz transznemű, fekete csillagtündér a Disneytől, MZP–Fletó-csörte és a későn érő Fekete-Győr András megvilágosodása is téma lesz.A Jobbik korábbi elnöke szerint Jakab Péter emberileg nem áll azon a szinten, hogy egy pártot vezessen
Tényként kezelhetjük, hogy a Jobbikban puccs van – ezt Sneider Tamás mondta a Mediaworks Hírcentrumnak. A párt korábbi elnöke ugyanakkor arról beszélt a Narratíva című műsorban, hogy ez elsősorban Molnár Enikő, tehát Jakab Péter kabinetfőnöke ellen zajlik. Molnár Enikő végül június 1-én le is mondott tisztségéről.Ételért ment az idős férfi a szociális otthonba, ahol a gondozó felpofozta, majd rugdosni kezdte
Egy idős férfi ételért ment volna a nővérszobába egy zalaegerszegi szociális otthonban, mire az ott dolgozó fiatal kétszer pofon ütötte, lábon rúgta, hátba vágta, majd a partvisnyelet is eltörte a hátán.A TEK razziázott a Váradi Roma Café énekesénél, a frontember fiát, Robikát keresték
Váradi Róbert VII. kerületi otthonában csaptak le a TEK kommandósai, ahol a 17 éves fiát, Robikát keresték, aki a gyanú szerint rávett egy prostituáltat, hogy hozzá költözzön, majd elvette minden pénzét, telefonját megsemmisítette és többször bántalmazta.Nem léphetnek be az Európai Parlamentbe az orosz lobbisták
Az akkreditált orosz lobbisták a továbbiakban nem léphetnek be az Európai Parlamentbe – írja az EUobserver.A tanárok észre sem vették, hogy két gyereket elhagytak az osztálykiránduláson
Egy kecskeméti általános iskola tanárai két gyereket elhagytak az orszálykiránduláson, de ezt addig észre sem vették, amíg a többi diák ezt nem jelezte nekik. Kiderült, hogy a gyerekek félreértették az indulási időpontot, ezért a buszmegállóban maradtak.Türkiyére nevezték át Törökországot
Jóváhagyta szerdán az ENSZ a török kormány kérelmét, amely hivatalosan is Türkiyére nevezné át Törökországot.Gyürk: Megvédtük a magyar családok energiaellátását és megakadályoztuk a földgázembargót
Az Európai Parlament (EP) ipar-, kutatás- és energiaügyi szakbizottsága (ITRE) csütörtökön jóváhagyta az európai földgázellátás biztonságának megőrzéséről szóló rendelet átdolgozását. Az új szabályozás segíti a földgáztárolók következő télre történő felkészítését és csökkenti a tavalyihoz hasonló árrobbanások kialakulásának valószínűségét. A tárgyalások során sikerrel tudtuk érvényesíteni Magyarország érdekeit – írja sajtóközleményében Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti képviselője.A tisztifőorvos arra figyelmeztet, hogy tárgyakról is elkapható a majomhimlő
A fertőző betegségek mindig az életünk részei voltak és ez a jövőben is így lesz – hívta fel a figyelmet a tisztifőorvos. Müller Cecília elmondta továbbá, hogy Magyarországon is megjelent a majomhimlő, amit egy 38 éves férfinál diagnosztizáltak.Ajánljuk még

























