Pesti Srácok

Csak kapkodjuk a fejünket! – Most mégis Mellár az MSZP–Párbeszéd pécsi jelöltje

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 21.
A Telex értesülései nyomán írtunk korábban arról, hogy az MSZP nem támogatja Mellár Tamást Baranya 1. választókerületében az ellenzéki előválasztáson, ezért a Párbeszéd jelöltje visszamondta jelölését Bodnár Imre, Péterffy Attila pécsi polgármester ügyvédjének javára. Karácsony Gergely azonban intézkedéseket foganatosíthatott időközben, hiszen szombati Facebook-videójukban már ismét úgy nyilatkozott Mellár, mint az MSZP–Párbeszéd jelöltje.

Felsültek a nagy techcégek Vietnamban

PPestiSrácok.hu Eco 2021 augusztus 21.
Az elmúlt években politikai komplikációk és gazdasági okok miatt a legnagyobb techcégek egy része megkezdte a gyártásának Kínából való részleges vagy teljes elköltöztetését. A jövőben elsősorban Vietnámban és Indiában szeretnék összeszereltetni a termékeiket. Az érintett vállalatok között az Apple és a Google is megtalálhatóak, ám az elmúlt hónapokban alaposan felsültek: a terveikkel ellentétben mégsem képesek ott megkezdeni a vadiúj hardverek összeállítását. Egyelőre csak máshol már gyártott termékeket tudnak előállítani az országban – írja az Origo.

A világ legkeresettebb terroristája is felbukkant Kabulban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 21.
Hat nappal az afganisztáni tálib hatalomátvétel után még mindig több ezer ember próbált kétségbeesetten bejutni a kabuli nemzetközi repülőtér területére szombaton, hogy elmeneküljön az országból. A kabuli repülőtér maradt az egyetlen hely, amelyet külföldi katonák ellenőriznek. Mindeközben Kabulba érkezett szombaton Abdul Gáni Baradar molla, a tálib mozgalom társalapítója és második számú vezetője, hogy a mozgalom más tagjaival és politikai vezetőkkel tárgyaljon az új afgán kormány létrehozásáról. Más tálib vezetőket is láttak az afgán fővárosban, köztük Halil Hakkanit, a világ egyik legkeresettebb terroristáját, akinek kézrekerítéséért az Egyesült Államok ötmillió dolláros vérdíjat tűzött ki.

Pesti Riporter – Szent István szinte a jövőbe látott és megakadályozta az ország kettészakadását

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 augusztus 21.
A Pesti Riporter ünnepi adásában Ferkó Dániel vendége Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója volt. A szakemberrel a keresztény haza védelméről, Szent István királyról és a magyarság történetéről beszélgettek. Szóba került az is, hogy Szent Istvánék hogyan álltak a menekültekhez, és kiderült: régen sem volt szó arról, hogy az országot eláraszthatja bármilyen más népesség.

Külföldi ügynökké nyilvánították Oroszország vezető ellenzéki tévécsatornáját

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 21.
Külföldi ügynökké nyilvánították a Dozsgy nevű független tévécsatornát Oroszországban. Ez a lépés a szakértők szerint azt jelzi, hogy a választások közeledtével a hatóságok fokozzák a nyomást a kritikus médián. Az igazságügyi minisztérium bejelentése szerint a már kizárólag az interneten sugárzó Dozsgy mellett a Vázsnij Isztorij oknyomozó portált, illetve hét újságírót is külföldi ügynöknek minősítettek.

Tarlós István: a baloldal választási kampányának része a Budapest-ellenes kormánypolitika emlegetése

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 21.
A volt főpolgármester szerint a baloldal fővárosban érvényesített módszerei és stílusa két területen nyilvánulnak meg szemléletesen: az egyik a vontatott és avatatlan organizációval történő munkavégzés, a másik az ellenséges kommunikáció – olvasható a Magyar Nemzet szombati számában. Tarlós István a Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozva arról beszélt, hogy az új ciklusból immár két év eltelt, teljesítés azonban nincs.

Koronavírus-helyzet a világban – A fertőzöttek száma 210,8 millió

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 21.
A világon 210 820 517 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 414 840 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 209 934 849 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 402 002 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

Afganisztán után már az amerikaiak fele nem tartja alkalmasnak az országa vezetésére Joe Bident

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 21.
Az amerikai választók nagyjából fele nem tartja alkalmasnak Joe Biden elnököt az ország vezetésére – írta egy friss felmérésre hivatkozva a Newsmax konzervatív amerikai hírportál. A cikkben idézett, ezer szavazó megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatás eredményei szerint a válaszadók 52 százaléka szerint Biden fizikai vagy mentális állapota miatt nem alkalmas az elnöki tisztségre, míg 46 százalék ezzel ellentétes véleményen volt. Arra a kérdésre, hogy valóban Biden hozza-e a döntéseket a kormányban, 39 százalék felelt igennel, míg 51 százalék azzal értett egyet, hogy mások irányítanak helyette.

Ez a mi napunk: Szoboszlai csodás gólokkal ünnepelte augusztus huszadikát a Bundesligában!

PPestiSrácok.hu Sport 2021 augusztus 20.
Augusztus huszadika a mi ünnepünk, Szoboszlai Dominik tett róla, hogy 2021-ben is emlékezetes legyen: fantasztikus duplával ünnepelte első kezdőcsapatos lipcsei meccsét a német bajnokságban. A magyar válogatott klasszisa a Stuttgart ellen első, majd második Bundesliga-gólját is belőtte. Külön öröm, hogy Orbán Willi és Gulácsi Péter is benne volt a kezdőcsapatban.

Biden szerint szövetségeseik nem kérdőjelezik meg Washington hitelességét az afgán konfliktus miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 20.
A több ezer polgári személy Kabulból történő kimenekítésének nehezek a feltételei és a repülőtéri káosz ellenére az Egyesült Államok szövetségesei nem kérdőjelezik meg Washington hitelességét – mondta pénteki sajtótájékoztatóján az amerikai elnök, aki hozzátette, hogy erről NATO-beli szövetségeseivel való tárgyalásán győződött meg.

Merkel–Putyin találkozó: Afganisztán, a Krím, a gáz és Navalnij is szóba került a csúcson

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 20.
Más országok nem erőltethetik rá értékeiket Afganisztánra – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Angela Merkel német kancellárral folytatott csütörtöki, moszkvai tárgyalások után. Merkel "kiábrándító pillanatnak" nevezte a tálibok afganisztáni hatalomátvételét. Elismerte, hogy az emberéletek megmentése érdekében tárgyalásba kell bocsátkozni a radikális iszlamistákkal. A megkülönböztetett tisztelet jeleként rendhagyó módon a Kreml Sándor-termében megtartott sajtótájékoztatón Putyin nagyon produktívnak nevezte a tárgyalásokat, és kijelentette, hogy Merkelt a leköszönése után is visszavárják Moszkvába.
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.