Nápolyban lebontották a "maffia felhőkarcolóit"
Eltűntek Nápolyban a Camorra bűnszervezet jelképeinek számító külvárosi lakótelepi tornyok. Az utolsó épület lebontását szerdán fejezték be.Elítélt terrorista az egyik vezetője a szervezetnek, amely kezeli a BLM adományait
A Black Lives Matter hálózatát pénzelő szervezet igazgatótanácsának alelnöke tagja volt egy baloldali forradalmi militáns csoportnak, szerepelt az FBI legkeresettebb bűnözőinek listáján; 58 évre börtönre ítélték, de 16 év után elnöki jóváhagyással szabadult – írja a V4NA. A hírügynökség emellett azt is kiderítette, hogy kinek a pénzén építette fel a hálózatát a Black Lives Matter, és hogy az idén eddig körülbelül mennyi volt a bevétele, amelyből az embereit mozgatja.Változhat az olimpikonok özvegyeinek életjáradéka Benedek Tibor halála után
Egyhangúlag támogatta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága szerdán azt a törvénymódosítást, amely az eddigieknél szélesebb körben biztosítana életjáradékot az olimpiai érmesek özvegyeinek.11 évre kell börtönbe vonulnia a lúgos orvosnak a Kúria döntése szerint
A Kúria megállapítása szerint nem sérült a barátnőjét lúggal leöntő orvos fellebbezéshez való joga – közölte Kónya István, a legfőbb bírói fórum elnökhelyettese egy szerdai sajtótájékoztatón.A török elnök kezdeményezte a közösségi média széleskörű kontrollját
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán, Ankarában bejelentette, hogy kezdeményezi a közösségi média széleskörű hatósági kontrollját, miután egyesek újszülött unokáját sértegették a Twitteren. Erdogan videokapcsolaton keresztül intézett üzenetet a török kormánypárt tartományi elnökeinek találkozójához, de beszédét számos török hírtelevízió élőben közvetítette.Szijjártó: Magyarország is beszáll a kapacitás-újraelosztási versenybe
A gazdaságok újraindításával egy időben megindult a kapacitás-újraelosztási verseny a világban; ebbe természetesen Magyarország is beszáll, hosszú tárgyalások állnak a kormány előtt Németországban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Stuttgartból közzétett szerdai Facebook-bejegyzésében. Németország szerdán vette át az Európai Unió (EU) elnökségét.Sopronban a legnagyobb a babakötvény és a Start-számlaállomány aránya
A babakötvény és a Start-számlaállomány népességszámhoz és a gyermekek számához viszonyítva Sopronban a legnagyobb az országban – mondta a Magyar Államkincstár (MÁK) elnökhelyettese szerdán, Sopronban, az új helyre költözött állampapír-értékesítési pont újranyitása alkalmából.Rendőröknél találtak drogot Párizsban
Őrizetbe vett hat rendőrt a Párizzsal határos Seine-Saint-Denis megye különleges biztonsági egységénél a francia rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN, kábítószer birtoklása és lopás gyanúja miatt – tudatta a párizsi prefektúra.Papp László: A debreceni önkormányzat átveszi a DVSC-t
A DVSC kisebbségi tulajdonosa, az önkormányzat megvásárolja a többségi tulajdonos, Szima Gábor és családja részvénycsomagját, így csaknem 100 százalékos tulajdonosként működteti a jövőben az NB I-ből kiesett Lokit – jelentette be Debrecen polgármestere szerdán, a Nagyerdei Stadionban.Felszabadított rabszolgák felajánlásaiból készült Lincoln-szobor mását távolíttatták el "fekete jogvédők"
Már tényleg nem tudják a liberálisok, hogy mibe kössenek bele: jogvédői nyomásra megszavazta a bostoni művészeti bizottság, hogy eltávolítsák az Abraham Lincoln amerikai elnököt és egy mellette térdelő, felszabadított rabszolgát ábrázoló "emancipációs emlékművet" – számolt be a Breitbart.Idén is lehet pályázni családbarát munkahelyek kialakítására
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tizedszer hirdet pályázatot családbarát munkahelyek kialakítására – közölte a tárca szerdán az MTI-vel.Nincs új a nap alatt: az ellenzék mindent (is) jobban tud, mint a kormány
A Semmelweis-napi megemlékezés után az önkormányzatokról, a gazdaságról és az oktatásról is beszéltek a képviselők napirend előtt szerdán, az Országgyűlésben. Varga Judit igazságügyi miniszter pedig alaptalannak nevezte a koronavírus-járvány kezelése miatt Magyarországot ért jogállamisági bírálatokat az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtti éves meghallgatásán.Miniszterelnök szeretne lenni a Hódmezővásárhelyt csődbe taszító Márki-Zay
Nagy a tolakodás az ellenzéki oldalon a miniszterelnök-jelöltségért. A roncskoalíció számos szereplője úgy véli, csak egyetlen jelöltnek szabad szembeszállni Orbán Viktorral a következő választáson. Márki-Zay Péter már kibontakoztatta tehetségét Hódmezővásárhelyen, vezetése alatt a város a csőd szélére sodródott, most miniszterelnöki ambíciókat dédelget.A honvédség háromezer embernek ad munkát a következő fél évben
A Magyar Honvédség háromezer embernek ad munkát a következő fél évben – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred laktanyájában, szerdán.Soros György radikális társadalmi reformkísérletei káoszba taszítják Amerikát
Az Egyesült Államokban az elmúlt hetekben kibontakozott és jelenleg is megfigyelhető össztársadalmi nyugtalanság mögött a hagyományos értelemben vett progresszív politikai lobbin kívül egy formabontó, társadalmi átalakítást megcélzó kísérlet húzódik, amely egyszerre két irányból erodálja az amerikai nemzet keretrendszerét – áll a Századvég legújabb elemzésében.Orbán Balázs az együttműködésről, Karácsony az önkormányzatok ellehetetlenítéséről beszélt a közigazgatásnapi ünnepségen
A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára az együttműködés jeleként értékelte az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseit és a jövő évi költségvetés tervezetét, míg a főpolgármester az önkormányzatok működésének ellehetetlenítéséről beszélt szerdán, Budapesten, a közigazgatás napja alkalmából tartott ünnepségen.Fidesz: Ma megbecsülésre, nem megalázásra számíthatnak az egészségügyi dolgozók
Ma megbecsülésre, nem megalázásra számíthatnak az egészségügyi dolgozók – hangsúlyozta a Fidesz a Semmelweis-nap alkalmából kiadott közleményében.Ajánljuk még

























