Kásler páciense volt Gyurcsány, aki volt orvosa lemondását követeli
Kásler Miklós távozását sürgeti a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc egy Facebook-bejegyzésében ezt a tárcavezető alkalmatlanságával indokolja, holott Gyurcsányt korábban többször is kezelte Kásler Miklós, akit akkor még kitűnő szakembernek tartott – írja a Hír TV.Putyin a járvány második, őszi hullámától tart
Oroszországban a járványhelyzet stabilizálódott, de ősszel a Covid-19 új hulláma jelentkezhet – figyelmeztetett az orosz elnök egy kormányzati tisztségviselők és egészségügyi szakértők bevonásával megtartott pénteki videokonferencián. Vlagyimir Putyin szerint az országnak fel kell készülnie erre a forgatókönyvre és tartalékokat kell képeznie kórházi kapacitásból erre az október végi, novemberi időszakra.A CSU támogatja a gazdasági helyreállítási alapról szóló német-francia kezdeményezést
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) támogatja a hitelből finanszírozott 500 milliárd eurós (150 ezer milliárd forint) európai uniós (EU-) gazdasági helyreállítási alapról szóló német-francia kezdeményezést – jelentette be a legkisebb német kormánypárt elnöke pénteken.Spöttle: Politikailag világtalanoknak szól az ARD új ál-dokumentumfilmje
Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője a német köztelevízió legfrissebb ál-dokumentumfilmjéről, az Elüldözöttekről beszélt a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában. Az elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban megjelent A döntés órái és a mostani alkotás is azt üzeni, hogy a migrációs válságot nem Merkel „meghívója” okozta, hanem a magyar kormányfő idézte elő.A közegészségügyi hivatal szerint az óvintézkedésekkel megfékezték a vírus terjedését Olaszországban
Egyetlen tartományt kivéve egész Olaszországban egy alá süllyedt a fertőzőképességet mutató reprodukciós ráta (R0 érték) a közegészségügyi hivatal (Iss) pénteki adatai szerint, miközben az olasz társadalombiztosítási intézet úgy számolta: a korábban közölt adatoknál jóval többen haltak meg a Covid-19 fertőzésben.Először mutatták ki kutatók a koronavírus jelenlétét anyatejben
Először mutatták ki virológusok a koronavírus jelenlétét egy koronavírus-fertőzésen átesett nő anyatejében; a kórokozó megbetegítette az anya csecsemőjét is – közölték pénteken az Ulmi Egyetem kutatói. A szakemberek nem tudják, hogy a gyermek az anyatej által betegedett-e meg.Mégis van túlélője a pakisztáni repülőszerencsétlenségnek
Legalább egy túlélője van a pénteken Karacsi mellett bekövetkezett repülőszerencsétlenségnek a pakisztáni hatóságok bejelentése szerint, noha a város polgármestere korábban azt mondta, mindenki meghalt a gép fedélzetén. Egyelőre megoszlanak az értesülések a túlélők számáról. A Reuters hírügynökség pakisztáni kormányzati forrásokra hivatkozva egy túlélőről adott hírt, aki Szind tartomány államminisztere, Murád Ali Sah szerint a Pandzsábi Bank (Bank of Punjab) elnöke, és jelenleg kórházban ápolják.Rjabkov: Moszkva kész tárgyalni a Nyitott Égbolt szerződésről, de nem Washington feltételei alapján
Oroszország kész tárgyalni a Nyitott Égbolt szerződéssel kapcsolatban felmerült kifogásokról, de nem a Washington által diktált feltételek alapján – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes egy pénteki, moszkvai videokonferencián.Ungár: A Jobbik elvesztette minden komolyan vehetőségét a sajtószabadság kérdésében
Keményen nekiment a Jobbiknak és házi médiájának, az Alfahírnek is Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő. A politikus az ellenzéki összefogásról beszélt az Alfahírnek, de a beszélgetés során a Jobbikban dúló belháborúról is szót ejtett, amikor a lap nehezményezte, hogy a képviselő érdekkörébe tartozó Azonnali.hu a Jobbik széthullását jósolja. Ungár a Jobbik pártsajtójának erre a felvetésre reagálva azt javasolta: tartsanak önvizsgálatot és ne a médiát hibáztassák a belső problémákért.Nyolcszáznegyvenmillió forint értékben kap a védekezéshez szükséges eszközöket a Szegedi Tudományegyetem
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) nyolcszáznegyvenmillió forint értékben kapott és kap védekezéshez szükséges eszközöket a koronavírus-járványban. A felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy altatógépeket, ultrahang-berendezéseket, mobil CT-t, nukleinsav-izoláló automata készülékeket és endoszkópot is kaptak az utóbbi időszakban a járványügyi védekezéshez.Ismét eltűnt Kim Dzsong Un
Dél-Korea szorosan figyelemmel követi a helyzetet, minthogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ismét csak három hete nem jelent meg a nyilvánosság előtt – tudatta a szöuli újraegyesítési minisztérium pénteken.Több tucat migráns érkezett Leszboszra
A görög partiőrség 51 migránst vett fedélzetre pénteken az égei-tengeri Leszbosz partjainál. A menedékkérők hajója néhány száz méterrel a sziget északi partvidéke előtt felborult. Az illegális bevándorlók a péntek reggeli órákban keltek útra Törökországból – közölte a görög közszolgálati televízió.A pénzügyminiszter szerint a magyar bankrendszer stabil, a veszélyhelyzet idején is akadálytalanul működött (Videó!)
A magyar bankrendszer stabil, a veszélyhelyzet idején is akadálytalanul működött – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter videoüzenetében, amellyel a Magyar Bankszövetség pénteki tisztújító ülését köszöntötte. A tárcavezető Facebook-oldalára feltett videoüzenetben a miniszter hangsúlyozta: a pénzintézetek gyorsan és támogatóan tudtak részt venni a gazdaságvédelmi intézkedésekben.Varga Judit: A kormány a valódi munkában hisz
A magyar kormány a valódi munkában hisz, és a veszélyhelyzet ideje alatt is folyamatosan cselekszik a családok, a gyermekek és a nők védelme érdekében – nyilatkozta Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken.Ukrajnában meghaladta a húszezret az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma
Továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, péntekre egy nap alatt 442 új esetet azonosítottak, velük együtt a regisztrált fertőzöttek száma már húszezer felett van – derült ki az egészségügyi minisztérium adataiból.Egyeztetés nélkül hozott döntéseket a különleges jogrend alatt Karácsony Gergely
Karácsony Gergely a legutóbbi interjújában azt állította, hogy minden, most meghozott döntést előzetesen egyeztetett a frakcióvezetőkkel, és jelentős részüket a Fidesz is támogatta. Ez nem igaz – írja közleményében a Fidesz.A brüsszeli rendőrök a közösségi médiában hívják fel a figyelmet az erőszakos migránsokra
Több rendőr is közösségi oldalán hívta fel a figyelmet azokra a támadásokra, amiket elkövetnek ellenük. Az interneten vírusként terjedt az a videó, amelyen három rendőrt ver meg egy csapat bevándorló, amiért le akarták tartóztatni egy barátjukat komoly bűncselekményért.Ajánljuk még

























