Elhunyt Kofi Annan
Rövid betegség után szombat délelőtt, 80 éves korában elhunyt Kofi Annan, az ENSZ korábbi főtitkára – olvasható a Twitteren. Az ENSZ kiváló vezetőnek és látnoknak nevezte a diplomatát. 2001-ben Annan és az ENSZ közösen kapta a Nobel-békedíjat.Gulyás Gergely: kisebb létszámú, áramvonalasabb közigazgatásra van szükség
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint kisebb létszámú, áramvonalasabb, de jól fizetett közszolgákból álló közigazgatásra van szükség. Gulyás Gergely a Magyar Időknek adott, a lap szombati számában megjelent interjújában azt mondta, ha alaposabban megvizsgálják a központi közigazgatást, azt, hogy a minisztériumoknál 14 ezren dolgoznak, akkor látható, hogy a helyzet tarthatatlan.Szent István a kereszténységet helyezte a magyar kultúra középpontjába
Szent István a kereszténységet helyezte a magyar kultúra középpontjába, ez alapján bontotta ki a magyar értékeket - mondta az esztergom-budapesti érsek az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában. Erdő Péter bíboros, prímás úgy fogalmazott, ahhoz, hogy egy szuverén emberi közösséget elhelyezzen a kozmoszban, világnézetre volt szükség, és Szent István a kereszténységet választotta, ez alapján határozta meg az értékeket.Az EP-választásokon a migráció megítélése döntő lesz
A jövő tavaszi európai parlamenti választáson azok a pártok lesznek sikeresek, amelyek az emberek véleményével egyező álláspontot alakítanak ki a migráció kérdésében - hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Szájer József. A Fidesz EP-képviselője a lap szombati számában beszélt arról is, hogy pártja nem tervezi elhagyni az Európai Néppártot, és szerinte a kizárás sem valószínű.Az ország szuverenitása erősítésének a kultúrában is folytatódnia kell
A Nemzeti Kulturális Alap és a Petőfi Irodalmi Múzeum élén lehetséges változásokról, a kórházak komplex felülvizsgálatáról és az egyetemi oktatásról is beszélt az emberi erőforrások minisztere a Magyar Időknek adott interjúban.Budapest több kerületében forgalomkorlátozások lesznek augusztus 20-án
Az augusztus 20-i rendezvények miatt Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni a hosszú hétvégén és a közösségi közlekedés menetrendje is változik - közölte a rendőrség és a Budapesti Közlekedési Központ.Leminősítették Törökországot, recesszió közeleg
Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását két nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's és a Moody's Investors Service, egyaránt elsősorban azzal a várakozásukkal indokolva a lépést, hogy a török líra legutóbbi szélsőséges árfolyam-kilengései és az ebből eredő, várhatóan meredek ívű fizetésimérleg-mozgások kikezdik a török gazdaság alapjait.Újabb halálos áldozatokat követelt a gázai tüntetéssorozat
Életét vesztette két palesztin, további hatvan ember pedig éles lőszertől sebesült meg az Izrael és a Gázai övezet határán tartott Izrael-ellenes pénteki tüntetésen – közölte a gázai egészségügyi minisztérium pénteken.Augusztus 20: Állami kitüntetéseket adott át Gulyás Gergely és Kásler Miklós
Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.Srebrenica miatt ítélte el a szerbeket a távozó ENSZ-főbiztos
Elítélte az ENSZ távozó emberi jogi főbiztosa pénteken a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének a napokban meghozott döntését, amellyel elvetette az 1995-ös srebrenicai mészárlásról szóló jelentést. Zeid Raad al-Husszein felszólította a törvényhozókat, hogy vizsgálják felül a határozatot.Imámja hatására ölt a manchesteri dzsihadista tömeggyilkos
A helyi mecsetben, az imám szavainak hatására radikalizálódott, majd követett el öngyilkos merényletet Salman Ramadan Abedi, aki tavaly májusban huszonkét embert megölt, és csaknem száznegyvenet megsebesített a Manchester Arénában, az áldozatok többsége gyermek volt – írta honlapján az Echo TV. Mustafa Graf, a Didsbury mecset imámja a támadás előtt fél évvel prédikált híveinek a dzsihád helyességéről, az európaiak és amerikaiak vétkeiről és alsóbbrendűségéről.Tiltakozik Moszkva Washington diplomáciai nyomásgyakorlása miatt
Jegyzéket intézett Moszkva Washingtonhoz, amelyben határozottan tiltakozott a nemzetközi jognak a diplomáciai és konzuli képviseleteivel kapcsolatban történt durva megsértése miatt – közölte pénteken az orosz külügyminisztérium.Merkel: Sérthetetlenek a határok a Nyugat-Balkánon
Sérthetetlenek a határok a Nyugat-Balkánon, a térség országainak EU-s csatlakozása csak területi épségük megtartásával mehet végbe – jelentette ki Angela Merkel pénteken Berlinben Dusko Markovics montenegrói miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után. A német kancellár szólt arról is, hogy Németország és Montenegró közösen küzd az illegális migráció ellen.Social Justice Emília: Kár aggódni a genderszakokért, fontosabb dolgunk is lenne (VIDEÓ)
A társadalmi nemek tanulmánya, azaz a genderelmélet valós problémákat valós nézőpontból megközelítő, és azokra valós válaszokat adó tudományág, amelyet ráadásul rendkívül hasznos az egyetemeken tanítani, hiszen a társadalom számára pótolhatatlan tudással vértezi fel a diákokat, nem igaz? Nem. Emília elmondja, miért. Sajnálható áldozati csoportok körülrajzolgatása helyett inkább az egész, atomizálódott társadalom válsága érdemelne figyelmet.A politikusokat okolják a genovai hídomlás áldozatainak hozzátartozói
Pénteken is folytatódott a kutatás a kedden Genova mellett leszakadt völgyhíd összeomlásakor eltűnt emberek után, a mentőalakulatok és a műszaki egységek eltávolították a túlélők által hátrahagyott gépkocsikat, közöttük azt a teherautót, amelynek éppen azelőtt sikerült megállnia, hogy a mélységbe zuhant volna. A tragédia halálos áldozatainak hozzátartozói a politikusokat okolják a történtekért, számos család visszautasította az állami temetés lehetőségét.Kreml: Fenyegető légkörben találkozik Putyin és Merkel
Harmadik országok részéről érkező fenyegetések figyelembevételével tárgyal majd a közös projektek megvalósításáról Vlagyimir Putyin orosz elnök és Angela Merkel német kancellár - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.Kálmán Olgának nincs visszaút az ATV-be
Az ATV markáns közéleti profiljának megtartását és egy új, szórakoztató műsorokat és sorozatokat sugárzó csatorna indítását tervezi Németh S. Szilárd, aki a Heteknek adott interjújában beszélt erről. A csatorna vezérigazgatója arra a kérdésre, hogy visszatérhet-e hozzájuk a Hír TV-től elbocsátott Kálmán Olga, nemleges választ adott.Ajánljuk még
























