Előkerültek a negyedmilliárdos MSZP-s mutyit alátámasztó dokumentumok
Újabb iratok támasztják alá annak az üzletembernek az állításait, aki azzal vádolta meg Botka Lászlót, hogy Toller László néhai pécsi polgármesterrel együtt kétszázötvenmillió forintért „meggyorsítottak” egy milliárdos haszonnal kecsegtető ingatlan üzletet Pécsett a kétezres évek közepén – írta a Szegedma.hu. Visegrádon értékelik az elmúlt nyolc év kormányzati munkáját a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciói
A Stop Soros törvénycsomag valamint az elmúlt nyolc év kormányzati munkájának értékelése is szerepel a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt visegrádi kihelyezett frakcióülésének napirendjén – közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A fideszes politikus elmondta: a frakciók nagy valószínűséggel a Stop Soros törvénycsomag támogatásáról fognak dönteni. Jön a tél rangadója, a Real Madrid a brutálisan erős PSG-t fogadja
Kikerül-e Neymar Messi árnyékából? Kirúgják-e Zidane-t a Real Madridtól? Több fontos kérdésre választ adhat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének talán legnagyobb párharca. A kétszeres címvédő Real a Paris Saint-Germain-t fogadja, utóbbi a sorozat talán legnagyobb esélyese, de a Real csak a továbbjutással mentheti meg a szezonját.
Újabb lépés a sunnyogó birodalomépítésben: összevonnák a két legfontosabb EU-s szerv elnöki címét
Cáfolta Jean-Claude Juncker, hogy egy „európai szuperállam” létrehozása a cél, érvelése szerint csak a „hatékonyságot” növelné az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki tisztségének összevonása. A poszt betöltőjének így „kétszeres legitimitása” lenne az Európai Bizottság jelenlegi elnöke szerint, ami brüsszeli virágnyelvből magyarra fordítva azt jelentheti, hogy az elvileg szakmai ügyek intézésére hivatott Európai Bizottság és annak elnöke az összevonással a legitimációt is megkapná arra, amit az utóbbi években legitimáció nélkül művel: hogy beleszóljon az Unió és a tagállamok politikai ügyeibe. Az MSZP hátrahagyná a régi szép, gázáremelős időket, és igazságos rezsicsökkentést követel
Az MSZP szerint a Fidesz nyerészkedett a rezsicsökkentéssel, 2013 és 2017 között a becslések szerint összesen hetvenezer forintot vettek ki a magyar családok zsebéből azzal, hogy az indokoltnál magasabban határozták meg a gáz árát. A Fidesz-frakció a válaszában emlékeztetett, hogy a szocialisták azt ígérték, hogy „nem lesz gázáremelés”, aztán háromszorosára emelték a gáz árát. Felmentették az egyik legbizarrabb hazai kémper vádlottjait
Felmentette szerdán a Fővárosi Törvényszék annak a kémügynek a két vádlottját, akiket az ügyészség azzal vádolt, hogy az Egyesült Államoknak kémkedtek egy Birodalom nevű társaság tagjaiként. A bíróság álláspontja szerint a szervezet valójában egy baráti társaság, nem pedig egy kémhálózat, a vádiratban szereplő cselekmények pedig nem minősíthetők kémkedésnek – írta az Index. Hat embert késeltek meg Párizsban – egyelőre nem terrorcselekmény
Egy 17 éves részeg fiatal valóságos pánikot okozott kedd este Párizs egy északi negyedében, amikor néhány perc alatt hat ember megkéselt. A támadót a térfigyelő kamerák segítségével két órával a támadássorozat után előállították – erősítette meg a rendőrség a Le Parisien című napilap értesülését.
Szarvas Szilveszter: Az ellenzéki sajtó mosdatja Juhász Pétert (Videóval!)
Szarvas Szilveszter a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese volt a TV2 szerda reggeli műsorának, a Mokkának a vendége, amelyben az élettársát állítólag megverő, begyógyszerező, gyerekei jelenlétében drogozó Juhász Péter botrányáról beszélgetett Pachmann Péterrel. Továbbra is erős fájdalmakkal küzd a DK a határon túli magyarok szavazati joga miatt
A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) annak érdekében „kufárkodik”, hogy az erdélyi magyarok a kormányra szavazzanak. Niedermüller Péter szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Tamás Sándornak, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnökének a Kossuth Rádióban elhangzott szavaira hivatkozott. Gianni: Ez nem migráció, hanem háborús jellegű invázió
Az MNO-hu-nak adott szerdai interjúban Gianni Annoni arról beszélt, bevándorlóként tudnia kellett, hogy vannak szabályok, és ha nem tetszenek, akkor „haza lehet menni”. Hozzátette, aki idejön, semmivel sem több az itt élőknél, akkor milyen alapon követel más jogokat. Gianni szerint ugyanakkor ma nem lehet szabadon elmondani a véleményünket, mert rasszistának vagy homofóbnak bélyegeznek. Hangsúlyozta, ma egy burkolt diktatúrában élünk. Célegyenesben a Stop Soros törvénycsomag, leáldozhat a migránssimogatásnak
A migrációt támogató szervezetek működésének engedélyezéséről, a bevándorlási finanszírozási illetékről és az idegenrendészeti távoltartásról nyújtott be törvényjavaslatokat a kormány az Országgyűlésnek – a „Stop Soros” törvénycsomag egy részének elfogadásához kétharmados támogatás szükséges. Belehúztak a rendőrök, újabb reptéri tolvajokat kapcsoltak le
A két rakodómunkás még január 8-án lopott el az egyik utas feladott poggyászából egy fehérarany gyűrűt, egy másik utaséból pedig egy karórát és egy parfümöt. Novák Katalin: folyamatosan emelkedik a házasságkötések száma
A házasság nem ment ki a divatból, Magyarországon reneszánszát éli, a fiatalok bátrabban mernek tervezni, kiszámíthatóbbnak, biztonságosabbnak érzik a jövőjüket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerdán egy csepeli sajtótájékoztatón, amelyen egy civil szervezet azt ünnepelte, hogy egy éve indította el jegyescsomagját. Itt az újabb világvége: rend lehet éjszakánként a pesti bulinegyedben
Visszautasította Alkotmánybíróság (Ab)az erzsébetvárosi vigalmi negyed nyitvatartásával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt szerdán közzétett döntésében. Jobbikos „szakértelem”: Vona pártjának összes pénzügyi kimutatása hemzseg a szabálytalanságoktól
A Jobbik gazdálkodásában „minden szabályosan zajlik, ez nem kétséges” – többek között erről beszélt Varga-Damm Andrea, a párt veszprémi képviselőjelöltje a Hír TV hétfő reggeli műsorában. Varga-Damm az adásban határozottan állította: a számvevőszék nem tud gazdálkodási hibát találni a Jobbiknál. Nos, a rendkívül magabiztos kijelentések kapcsán érdemes elmélyedni a Jobbik gazdálkodásáról készült számvevőszéki jelentésekben. Mi megtettük. Egyre otthonosabban mozog a magyar választási kampányban az OLAF
Újabb magyarországi uniós projekt ügyében vélelmez szabálytalanságot az OLAF, és a 3,3 milliárd forintos támogatás visszafizetésére tett javaslatot. Az unió csalás elleni hivatala szerint összeférhetetlenség gyanúja vetődött fel, amikor Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a beruházás előkészítésében és végrehajtásában is érdekelt lehetett. Ezzel szemben Homolya egy tévéinterjúban bagatell ügyeknek minősítette az OLAF által felsorolt eseteket. A még megmaradt híveit is hülyének nézi a Momentum virtuális vezetése
Meg akarta puccsolni a Momentum vezetőjét, Fekete-Győr Andrást helyettese, Soproni Tamás, majd amikor a cicaharc részletei januárban kiszivárogtak, a nyilvánosság előtt mindeketten letagadták a párton belüli hatalmi harc tényét, és a teljes, idilli összhang képét igyekeztek eljátszani. Apró szépséghiba a történetben, hogy Soproni mindezt úgy tette meg több tévéinterjúben, hogy decemberben már lemondott a Momentum alelnöki tisztéről. Juhász Péter már azt hitte, kimászott a családon belüli erőszak vádjából, de egyre mélyebben belesüllyed
Egészen tisztességtelen nyilatkozattal jelentkezett Juhász Péter az élettársa megverésének ügyében – szúrta ki az Origo. Az Együtt elnöke gyakorlatilag saját magától kér bocsánatot, miközben azt hazudja, hogy kényszerítették arra, hogy megpróbálja lejáratni volt élettársát. A megvert és megalázott nőtől tehát nem kért bocsánatot, az amúgy tényleg aljas blogbejegyzését viszont (nyilván ügyvédi tanácsra) törölte. Aztán visszarakta.