Pesti Srácok

Kocsmai igazságok – Az ellenzék külpolitikai elképzeléseit vagy óvodások, vagy az amerikai nagykövetség hozta össze

PPestiSrácok.hu Ps TV 2023 november 7.
Minden kormány felelős ellenzékre vágyik, vagy olyan teljesen fogalmatlan ámokfutókra, mint amilyen a magyar ellenzék. Az Országgyűlésben végül is lehet a kormányzat külpolitikai elképzeléseit ütköztetni az ellenzék ötleteivel, tehát össszemérhetjük a kettőt, mint ahogy ez tegnap is megtörtént. A kormányzat megpróbál mindenkivel jóban lenni, "párbeszédben maradni", kereskedni, mert ez a magyar érdek. Az ellenzék megelégszik azzal, hogy egyszerre ellenez mindent, amit a kormány csinál (a külpolitikában is), másrészt számonkéri azt, amit az amerikai követségen meg Brüsszelben parancsba adnak neki. És feltehetőleg valamelyik belpesti óvoda kiscsoportosaitól is kér tanácsot az ügyben. Sajnos mi nem tudjuk meg így soha, hogy a marhaságokat, amely egyszerre veszélyesek a magyar emberek biztonságára és jólétére, ki is javasolja a DK-s és momentumos képviselőknek. A Mi Hazánk sem egy külön kategória: pont olyan baromságokat hozott fel a párt elnöke, mint amelyek a liberális ellenzékiektől volt hallhatók. Ezúton is értesítjük az ellenzéket, hogy a világ bonyolult, ezt még a kocsmában is tudják. Szalai Szilárd és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együttműködésének valaha volt legjobb fejezetére készülünk

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 november 7.
Magyarország és Szlovákia készen áll arra, hogy a két ország közötti együttműködés valaha volt legjobb fejezetét írja meg az elkövetkező években - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Pozsonyban, miután Robert Fico szlovák kormányfővel tárgyalt. A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető arról számolt be sajtótájékoztatóján, hogy a szlovákiai választások nyomán "patrióta, a nemzeti érdek érvényesítését felvállaló, szuverén politikát megfogalmazó" kormány alakulhatott meg a szomszédos országban.

Kiskőrösön helyezik örök nyugalomra Murányi László újságírót

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 november 7.
November 10-én pénteken 13 órakor, a kiskőrösi Evangélikus temetőben helyezik örök nyugalomra Murányi Lászlót. A kiváló riporter-műsorvezető a rendszerváltás kezdetén a Magyar Televízióban dolgozott. Murányi László 2023. november 3-án, 86 éves korában hunyt el. Tiszteletére november 15-én szerdán délután négykor, a nagykovácsi katolikus templomban hálaadó búcsúztatást tartanak.

Rezsicsökkentés helyett vastag zoknit és összebújást javasol Karácsony tanácsadója

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 november 7.
Mivel a rezsicsökkentés egy működő intézkedés, ami számtalan magyar családnak segít, így értelemszerű, hogy a baloldalnak szúrja a szemét. Az azonban teljesen elképesztő, hogy a milliós fizetéseket zsebre tevő liberális politikusok milyen javaslatokkal váltanák azt ki. Holoda Attila szerint például nem kell fűteni; elég, ha felveszünk egy vastag zoknit és összebújunk a családdal.

Az amerikai elnöknek és Netanjáhúnak üzent a Hamász által elrabolt magyar lányok édesanyja

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 november 7.
Az izraeli–magyar állampolgársággal rendelkező nyolcéves Ellát és a tizenöt éves Dafnát október eleje óta tartja fogva a Hamász egy gázai pincében. Magyar származású édesanyjuk Joe Biden amerikai elnöknek és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnöknek azt üzente, hogy ha nem tudják kiszabadítani lányait, akkor küldjék be őt.

Vádat emeltek a korábbi újszentiváni polgármester ellen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 november 7.
Vádat emeltek a korábbi újszentiváni polgármester ellen, aki négy társával egy munkásszálló építése során több mint 200 millió forint kárt okozott az állami költségvetésnek. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője – a település nevének említése nélkül – kedden közölte, hogy a főügyészség a vádlottakat bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és pénzmosás bűntett elkövetésével vádolja.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.