Pesti Srácok

Bajkai István: Ha érvénytelen lesz a népszavazás, akkor is rendet teszünk a „bulinegyedben” (PS-interjú)

Pilhál TamásPilhál Tamás Arcok 2017 december 14.
Szenvedélyesen adakozik, segít a rászorulókon Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere, aki várhatóan a Fidesz egyéni képviselőjelöltje lesz tavasszal a főváros VI–VII. kerületében. Nem kis meglepetésre Bajkait a napokban éppen a jótékonykodása miatt támadta meg a balliberális ellenzék és sajtója. A PestiSrácok.hu-nak adott interjúban a politikus beszélt Hunvald György bukott MSZP-s polgármester nehéz örökségéről, a „bulinegyedről” is, amelynek ügyében szerinte februárban lehet majd népszavazás arról, korábban zárjanak-e a szórakozóhelyek. Kiemelte, ha netán érvénytelen lenne a referendum, a kerületvezetésnek akkor is erkölcsi kötelessége figyelembe venni, mire szavazott a többség. Az alpolgármester rendteremtést ígért, és hangsúlyozta, az áldatlan állapotok ellen tiltakozó lakók pártján áll.

Soros már a HVG-ből üzen nekünk: Magyarország „mérgezi”, „fojtogatja” az európai légkört

Pilhál TamásPilhál Tamás Forró drót 2017 december 8.
Az RTL Klub-os nyilatkozattal nem ért véget Soros György médiahaknija. A spekuláns a jelek szerint komoly önfényező kampányba kezdett. Most már nem amerikai vagy nyugat-európai portálokon keresztül üzenget hazánknak, hanem a mi kis magyar hvg.hu-nkra írt péntek reggel egy véleménycikket – ugyanúgy, mint időnként Tamás Gáspár Miklós. (Bár TGM írásai jóval szórakoztatóbbak Sorosénál.) Publijából kiderül, hogy a magyar meg a lengyel kormány mérgezi, fojtogatja az európai légkört, ő viszont ezzel szemben nyilván a friss levegőt jelenti kontinensünknek és persze a világnak, hátralévő éveit pedig annak szentei, hogy csodálatos dolgokra költse a pénzét. Sorosnak van képe előjönni az antiszemitakártyával is – miközben az általa (is) szervezett-forszírozott iszlám migráció miatt európai zsidók tíz- és százezrei menekültek már el Európából.

Juhász Péterék Együtt-kitűzős, gendersemleges krampuszt küldtek az iskolába (Frissítve!)

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 december 7.
Juhász Péterék úgy vannak vele, a pártpolitikai agitációt nem lehet elég korán kezdeni. Így fordulhatott elő, hogy az Együtt nevű viccpárt az iskolai Mikulás-ünnepségeket is arra használta föl, hogy saját magát reklámozza a gyerekeknek. GY-E-R-E-K-E-K-N-E-K! Hihetetlen, de igaz: a Mikulás krampuszára képesek voltak Együtt-kitűzőt tenni. Alá pedig szívecskés kitűzőt is, a miheztartás végett. A pofátlanságnak tényleg nincs határa. Frissítés! Cikkünk megjelenése után az Együtt ferencvárosi politikusa törölte az ominózus videófelvételt Facebook-oldaláról!

Bárándy Gergely átléphet az LMP-be – Három MSZP-s társa is a távozást fontolgatja

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 december 6.
Hamarosan elhagyja pártját az MSZP országgyűlési képviselője, Bárándy Gergely, és csatlakozik az LMP-hez – értesült a PestiSrácok.hu megbízható forrásból. Információnkat maga az érintett, Bárándy Gergely nem kívánta cáfolni. Egy másik forrásból pedig megtudtuk: további három szocialista parlamenti képviselő is fontolgatja, hogy átlépjen az LMP-be.

Titokban megszavazták: Gyurcsányék javára is visszaléphetnek az LMP jelöltjei!

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 december 6.
Bár a híradásokba nem került be, s a párt politikusai sem nyilatkoztak róla senkinek: drámai válság kezdetét jelzi, ami az LMP hétvégi kongresszusán történt. A PestiSrácok.hu LMP-s forrásokból megtudta: két előterjesztés is a küldöttek elé került. Az egyik a párt önállóságának megerősítését célozta – a másik viszont azt, hogy a jelöltek visszaléphessenek más indulók javára. A kongresszus végül az utóbbit fogadta el, így megnyílt az út az ellenzéki pártokkal való koordinált jelöltállítás előtt. A balliberális pártok 2010 óta – kisebb megszakításokkal – ostromolták az LMP-t, hogy adja be a derekát, fogjon velük össze. Most úgy tűnik, elhárult egy komoly akadály ez elől...

Gaudi: Vonáék árulók, és a balliberális erők kezére játsszák a nemzeti mozgalmat

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 december 5.
Az eddigieknél is sokkal keményebben kiosztotta a Jobbik „szekerét balra fordító” Vona Gáborékat Gaudi-Nagy Tamás, a párt 2010 és 2014 közötti parlamenti képviselője. A nemzeti radikálisok hátországának egyik kulcsfigurájaként ismert ügyvéd legutóbbi internetes bejegyzésében azt írta: Vonáék elárulták a nemzeti mozgalmat, ám bízik benne, hogy ezt a folyamatot majd a megfelelő időben vissza tudják fordítani, és „sok minden végzi még a lefolyóban”.

A Magyarországot gyalázó európai főlibsi is aláírt „Fegyőréknek” (Videóval)

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 december 3.
Frans Timmermans után egy másik, Magyarország-gyalázásban élenjáró brüsszeli balliberális politikus, Guy Verhofstadt is fogadta Fekete-Győr Andrást, aki a napokban az unió fővárosában haknizik. Verhofstadt aláírta a Momentum népszavazási kezdeményezését, amelynek célja, hogy a külföldről finanszírozott „civil” szervezeteknek ne kelljen bevallaniuk, ki tartja el őket. Apró szépséghiba, hogy külföldi állampolgárként Verhofstadt alá sem írhatott volna egy magyar kezdeményezést...

Gaudi-Nagy Tamás: Erősen közelít a hazaáruláshoz, amit a Jobbik művel (PS-videó!)

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 november 30.
A Jobbik, főleg Simicska Lajos G-napja után, egy furcsa, vállalhatatlan irányba fordult – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, aki 2014-ig a Jobbik parlamenti képviselője volt. A videóinterjúban kiemelte: a Jobbiknak az euró bevezetése melletti kiállása „erősen közelít a hazaáruláshoz”. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint úgy tűnik, jogi eszközökkel már nem lehet megállítani az „ördögi” Soros-tervet, más eszközökhöz kell folyamodni.

Lázár János a PS-nek: Orbán Viktor és a kormány nem fél senkitől, semmitől

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 november 30.
A kormánynak és Orbán Viktornak senkitől és semmitől nem kell félnie – válaszolta Lázár János a PestiSrácok.hu kérdésére, miszerint megnyugodtak-e, hogy Simicska Lajosnak – saját bevallása szerint – nincs is semmilyen titkos fegyvere a megbuktatásukra. A kancelláriaminiszter reagált az oligarcha plakátrongálására, illetve arra a portálunk által kirobbantott botrányra is, miszerint Vona Gábor a győri cigányvajdától 300 ezer kopogtatócédulát próbált szerezni 2009-ben.

Z. Kárpát fedezi Vonát: szerinte hazugság, hogy cigányok kopogtatócéduláiért tepertek

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 november 29.
Újabb és újabb antiszemita botrányok terhelik a Jobbikot, amelynek elnöke, Vona Gábor eközben kétségbeesetten próbál úgy tenni, mintha pártja kinőtt volna zsidózós korszakából (lásd: Spinoza-ház fölkeresése, hanuka-üdvözlet stb.). Ugyanakkor a PestiSrácok.hu szerdán írta meg, hogy a Jobbik nyugdíjas tagozatának alelnöke elképesztő antiszemita ámokfutást rendezett az interneten. Ennek kapcsán Z. Kárpát Dániel úgy nyilatkozott: vizsgálat indult a pártban, és „egyértelmű következményekre” számít. Azt a szintén portálunkon megjelent hírt viszont hazugságnak nevezte, hogy Vona 300 ezer cigány kopogtatócéduláját akarta megszerezni a győri cigányvajdától még 2009-ben. A politikus szavait azonban gyengíti, hogy Vona és a cigányvajda titkos találkozójának tényét már nemcsak a vajda, hanem egy szemtanú is megerősítette portálunknak.

Simicska Lajos megint graffitizéssel töltötte az éjszakát

Pilhál TamásPilhál Tamás Forró drót 2017 november 28.
Hosszú volt a hétfőről keddre virradó éjszaka Simicska Lajos oligarchának, aki Veszprémből hazafelé tartva kedvenc feliratával rondított össze több kormányzati Soros-plakátot. „Művei” előtt meg is örökítette magát, és a 444.hu által közzétett képek tanúsága szerint rendkívül elégedett volt önmagával. Körülbelül, mint egy óvodás, aki játékot tett az óvónéni zsebébe...

„Olyan leszel, mint Vona Gábor: kellemetlen fing egy múzeumban” (Videóval!)

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 november 21.
Most, hogy Vona Gábor a Spinoza Házban próbálta meggyőzni a hazai zsidóság balliberális részét, miért is nem antiszemita, még ha annak tűnt is; most, hogy Havas Henrik ballib műsorvezető portrékönyvet ír Vonáról – most különösen vicces visszanézni azt a 2014-es videót, amelyen ismert ballib figurák és az „utca emberei” győzködik a választókat, miért ne szavazzanak a Jobbikra. A felvételen Havas Henrik is megszólal. Mások nácinak, rasszistának nevezik a Jobbikot, de akad, aki egy kellemetlen finghoz hasonlítja Vonát.

Orbán Viktor megtámadására buzdít a szélsőséges genderharcos, Antoni Rita

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 november 16.
Szép kis utóélete támadt Papp Réka Kinga keddi leköpésének és fejbeverésének. A feministák közötti cicaharcról szóló Facebook-bejegyzéshez hozzászólt a hírhedt balliberális feminista genderharcos, Antoni Rita is, aki azt javasolta, a Papp Réka Kinga elleni akcióhoz hasonló stílusban és módszerrel kéne megtámadni Orbán Viktort vagy például Puzsér Róbertet is. Bár utóbb Antoni azzal mentegetőzött, hogy csak ironizált, a kommentelők többsége ezt nem nagyon hitte el neki. Puzsér pedig jelezte, egyeztet az ügyvédjével a fenyegetés miatt.

Sárosdi Lilla: A kormány egy rákos daganat, aki pedig migránsozik, az „puszilja meg!”

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 november 15.
Interjút készített a Schilling Árpád–Sárosdi Lilla házaspárral a Független Hírügynökség, amelyben Sárosdi lehülyézte mindazokat, akik szerint az ő obszcén-pornográf színpadi szereplése és évtizedekkel ezelőtti zaklatási ügye bármilyen módon összevethető lenne. Majd a „migránsozóknak” és „sorosozóknak” azt üzente: „Puszilják meg!” Hogy mit kell megpuszilni? Feltehetőleg azt, amit ő húszon-valahány éve, abban a bizonyos autóban nem akart. Azóta viszont – mint a fenti videó mutatja – pénzért, „művészetként” szívesen bemutat a közönségnek extrémebb dolgokat is. (A felvétel megtekintését csak 18 év feletti nézőinknek ajánljuk!) Az interjú további kuriózuma, hogy abban Sárosdi a kormányt ugyanazokkal a klisékkel jellemzi, mint amelyekkel a nácik szokták a zsidókat.

Ordas nagyot hazudott a 444.hu: kétmilliót fizethetnek Kálomista Gábornak

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 november 15.
Kétmillió forintos sérelemdíj megfizetésére kötelezte a Soros György által kitartott 444.hu-t a Fővárosi Ítélőtábla a napokban, amiért súlyos hazugságokkal próbálta besározni Kálomista Gábor producert. A jogerős ítéletről a Híradó.hu számolt be. A szélsőségesen liberális, migránspátyolgató blognak ezenfelül a fellebbezési illeték nagy részét is meg kell fizetnie. Kamuhírei miatt az utóbbi időben egyre többször megüti a bokáját a 444.hu.

Zsidó összeesküvésről beszélt a Jobbik volt alelnöke – a párt szóvivője egyetért vele

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 november 14.
A Jobbikon kívül az összes párt a zsidóknak asszisztál, Magyarország az izraeliek szabad prédájává vált – fejtegette Apáti István jobbikos országgyűlési képviselő a Szent Korona Rádió egyik 2011-es műsorában. A felvételre a Mandiner.hu bukkant rá. Apáti tehát egyfajta zsidó összeesküvésről értekezett, amelynek célja a hatalmi pozíciók megszerzése. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője kedden úgy reagált: nincs miért bocsánatot kérni, és ő egyetért azzal, hogy Apáti tiltakozott az izraeli államfő Magyarország fölvásárlásáról szóló kijelentésére. Jobbikos zsidózások újratöltve!

Gyurcsányék megvétózták, hogy Vágó Pista föllépjen a Jobbik közeli szervezet estjén

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2017 november 13.
Nem fogják elhinni, kit hívott meg a nagykőrösi Jobbik ernyőszervezeteként emlegetett Jobb Nagykőrösért Egyesület előadást tartani a városba. Annyit segítünk, hogy címlapképünk két szereplője közül nem Gyurcsány Ferencet, hanem a mellette ülő kecskeszakállas embert, aki nemcsak minden kvízmesterek atyjaként ismert, hanem a DK elnökségi tagjaként is. Úgy tűnik, végképp elmosódtak a határok az egykori radikális párt és a balliberális ellenzék pártjai között.