Pesti Srácok

Némi tetűcsúszdásozás és emlékcipőkbe köpködés után megjött a hangjuk az ellenzék náciszakértőinek

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2020 november 1.
Alig pár héttel a judapestező, tetűcsúszdásozó jelöltjük ajnározása után; alig néhány hónappal a Hitlert magasztaló DK-s polgármesterük mentegetését követően; nem sokkal a Hitlert és Szálasit posztolgató jászberényi polgármesterük és a Duna-parti emlékcipőkbe köpdöső debreceni jelöltjük ülepének fényesre polírozása után a Magyarországon állomásozó ellenzék most váratlanul fölfedezte a valódi náciveszélyt. Közlésük szerint e veszélyt egy origós újságíró kezén látott buddhista karkötő jelenti. A nagymutterotok hogy van, kedves nyilas-komcsi ellenzék?

Rendőri pofonok nélkül baromi nehéz műmártírnak lenni, ez a helyzet

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2020 október 24.
A Vas utcai Ripacsda (SZFE) bentlakásos forradalmárait tegnap levitték sétálni, hogy elintézzék folyó ügyeiket. Útjukra elkísérték őket a DK rohamnyugdíjasai és az Apró Antal akciókör önkéntesei. A sétálók lefotóztatták magukat a Szabad Sajtó úton, ahol szokták, így már számukra is látnivaló: feleannyian sincsenek, mint Gordonka első visszatérési kísérletekor, a Milla-tüncin. Fogyogatnak. Igen-igen szomorú. Miként az is, hogy hiába vágytak rá mindennél jobban, tegnap sem érkeztek a mentesítő rendőri pofonok, s így nehéz eljátszani a diktatúra mártírjait. Végül kénytelenek voltak visszakullogni a megszállt melegedőbe. Nem könnyű egy mai vágyforradalmár élete, na. Ahogy a művelt szingalézek mondják: „So sad!”

„2022-ben ugyanez lesz. A legutolsó putriba is bekopogunk, és elmondjuk a tesóknak: Soha Jobbik!”

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2020 október 18.
Újabb cigány vezető osztotta ki Jakab Pétert, amiért a Jobbik elnöke eltűri, hogy balliberálissá lett pártjában tobzódjanak a fajgyűlölő, szélsőséges politikusok. Ugyanis Jakab a mai napig nem távolította el a Jobbik ceglédi vezetőjét, aki lecigányozta Koncz Zsófiát, és a borsodi romákat szidta a Fidesz szerencsi győzelméért.

Lemondásra szólította fel a Koncz Zsófiát lecigányozó Jobbik-vezetőt a romák szószólója

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2020 október 16.
Kemény üzenetet küldött a romák nemzetiségi szószólója a Jobbik elnökének, miután Jakab Péter bizalmasa, a párt ceglédi vezetője rasszista ámokfutást rendezett a Facebookon. Farkas Félix azonnali bocsánatkérést vár el a fajgyűlölő jobbikos politikustól, és azt kérte Jakabtól, hívja őt vissza tisztségéből. Ismert, a ceglédi Jobbik-elnök gyűlölködve lecigányozta Koncz Zsófiát, és a romákat tette felelőssé a Fidesz szerencsi képviselőjelöltjének vasárnapi győzelméért.

Gyurcsányék egy gyilkossal zárták össze 2006 őszén a Fidelitas alelnökét

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2020 október 15.
Ha Fekete-Győr Andrásból hőst és mártírt faraghat a libernyák sajtó, amiért megtámadta a Parlamentet védő rendőröket és ezért vádat emeltek ellene, akkor itt az ideje föleleveníteni és átértékelni a 2006 őszi népfelkelés egyik elfeledett epizódját, Goró Oszkár esetét. Nem tanulságok nélküli, ami a Fidelitas egykori alelnökével történt, akit Fegyőr tetténél kevesebbért, egy rendőrök felé hajított üres sörösdobozért hurcolt meg a balliberális sajtó és a Gyurcsány-rezsim, derékba törve karrierjét. Napokat töltött rács mögött egy gyilkossal összezárva! Tizennégy év után most maga az érintett eleveníti föl a PestiSrácok.hu-nak a korabeli eseményeket.

Így cigányozza Koncz Zsófiát és szidja a romákat Jakab Péter bizalmasa!

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2020 október 13.
Az ellenzék vasárnapi veresége a szerencsi időközi választáson jó néhány politikusukból kihozta az emberalatti ösztönlényt. Egy ilyen gyűlölettel teli figurát mutatunk most be önöknek: Jakab Péter Jobbik-elnök bizalmasát, a párt ceglédi vezetőjét, Horváth Gábort. Aki Koncz Zsófiáról a következőket volt képes kiokádni magából: „cigány a legrosszabb fajtából”...

Beismerő vallomás: akár három év börtön járhat Hadházynak és az ellenzéki pártvezéreknek

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2020 október 12.
A szerencsi választási vereség bódulatában még magához képest is nagy butaságot követett el Hadházy Ákos ellenzéki parlamenti képviselő. Az amatőr korlátakrobata beismerte: egészen konkrét tudomása volt arról, hogy a Bíró László összellenzéki képviselőjelölthöz köthető korrupciós bűncselekmény még a nyilvánosság által megismertnél is súlyosabb, és erről az ellenzéki pártelnököket is tájékoztatta. Mivel Hadházy és az ellenzéki pártelnökök hivatalos személyek, ezért a Btk. szerint korrupciós bűncselekmény észlelésekor feljelentési kötelezettségük van – ennek elmulasztása akár három év szabadságvesztéssel is sújtható!

A ripacsforradalom fölfalja gyermekeit

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2020 október 10.
Már augusztusban elkezdték szervezni a Színház- és Filmművészeti Egyetem blokádját – ismerte be két SZFE-foglaló forradalmár a Pesti TV-nek. Vagyis szó sincs spontán akcióról – előre eltervezetten bénították meg egy oktatási intézmény működését, rekesztették ki onnan erőszakkal a törvényesen megválasztott új vezetést a szélbalos kultúrmarxisták. Már csak az a kérdés – amire az ország rendpárti többsége kíváncsi –: hány plusz évet jelent majd ez a súlyosbító körülmény Kufstein várában, nehézvasban?

Hitvány korunkból nézve fölfoghatatlannak tűnik az aradi tizenhármak áldozata

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2020 október 6.
Hős az, ki önmagán túlmutató, nemes célokért küzd. Mártír, aki emelt fővel fogadja bosszúszomjas legyőzőjétől a halált. Ám az aradi tizenhármak nem csupán hősök, kik a magyar nemzet szabadságáért vívtak megnyerhetetlen harcot. S nem pusztán mártírok, kik – bár elmenekülhettek volna – félelem nélkül álltak hóhéraik elé. Legendává lettek. E minőségükben felbecsülhetetlen erőt adnak nekünk, hogy megvívjuk a magunk szabadságharcait – amelyek cseppet sem könnyebbek, mint eleink harcai voltak.

Beismerték, hogy nem anya szülte őket

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2020 október 3.
Ne használjuk azt az idejétmúlt szót, hogy „anya” meg „apa”, helyette inkább a „terhes nő”, illetve a „terhes nő partnere” kifejezés javallott – hirdette meg a Patent nevű Soros-lerakat. Most még csak javasolják, de ha ez a szellemiség hatalomra kerül, akkor kormányprogram lesz belőle. Ez abból is sejthető, hogy az ellenzék – elhatárolódás helyett – mélyeket hallgat az ügyben. Ha ők így, mi is így. Nevezzük annak a dolgokat, amik. Az óvodásokat és kisiskolásokat gendermesékkel mérgező könyvkiadók és -terjesztők: velejükig romlott cukrosbácsik. A Labrisz, a Patent és a többi Soros-féle ügynökszervezet pedig: fölforgatók, a káosz papjai. A sátán kutyái.

Ne nyavalyogj már, András! Embereld meg magad, az Ég szerelmére!

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2020 október 1.
Fekete-Győr András (haverok között: Andrescu Negru-Ghior) képtelen férfiként viselkedni, bátran vállalni tettei következményeit. Sír, mint a fürdőben ősi mesterségét űző nőcske, s együttérzést kunyerál, amiért a „diktatúra” vádat emelt ellene a rendőrök megdobálásáért. Nézzük konkrét példákon keresztül, mi lett volna Fegyőr Andris sorsa, ha jelenlegi politikai szövetségese és lángosozós pajtása, a Tintás országlása idején játssza a romkocsma-forradalmárt!

Betörtek az óvodába a gender-cukrosbácsik, s a gyermekeinket molesztálják

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2020 szeptember 30.
Miért két nőnek, Dúró Dórának és Schittl Eszternek kell küzdenie – életveszélyes fenyegetések kereszttüzében – a zombihálózat ellen? Miért nem lép a törvényhozás? Miért nem hoz az Országgyűlés jogszabályt a kisgyermekek erkölcsi fejlődését megzavaró, elméjét megmételyező genderpropaganda ellen? Miért nem kötelezik legalább arra az ilyen szennyművek terjesztőit, hogy 18-as karikát tegyenek a könyvre, s ne árulhassák azt gyermekeknek szánt termékek közelében? Be kell húzni a fékeket! Ez ugyanaz, mint a migráció: elég egyszer szabadjára engedni az őrületet, s onnantól nem lesz megállás a lejtőn.

Így hergeli a magyarokat az ellenzéki kanálismédia!

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2020 szeptember 26.
Most épp a Szuperkupa-döntős hőmérőzésről hazudott ordasat a Népszava. Azért hergelik a magyarokat ilyenekkel (meg a nyitott hassal hazaengedett betegekkel, a kevés vagy túl sok lélegeztetőgéppel és a többivel), hogy tömegpánik legyen, teljes káosz. Hátha forradalommá duzzad a hisztéria. Szinte látni a beteg vibrálásukat, ahogyan arra vágynak, minél többen haljanak bele a járványba. Tudniillik ez hozná az ellenzéknek a legtöbb szavazatot. S nekik csak ez számít.

Gyurcsány mérgezett egerei

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2020 szeptember 24.
Gurulnak a gyurcsányisták gyógyszerei szerteszét. Fleck Zoltán a jogállam fölfüggesztésével fenyeget, Gábor György pedig az ellenállás új, még durvább korszakával riogatja a fideszeseket. Közben Fegyőr András már azt is kiszámolta, hány kormánytisztviselőt rúgnak ki, ha hatalomra jut a tan(ács)köztársaság. Véres leszámolás lesz, annyi szent. Persze, végső soron az egész csak rajtunk múlik: hagyjuk-e az újbolsevik őrjöngést, vagy leverjük őket 2022-ben.

Levadásznák a fideszeseket – A jogállam fölfüggesztésével fenyegetőzik a Gyurcsány-rajongó jogász

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2020 szeptember 22.
Kibújt a kényszerzubbonyból Gyurcsány Ferenc egyik közismert pitbulljogásza. Fleck Zoltán azt ígéri, kormányváltás esetén fölfüggesztik a jogállamot. Ez aztán lehetőséget teremthetne arra, hogy – miként azt Gyurcsány néhány napja beígérte – Vidnyánszky Attilával és nyilván a többi jobboldali vezetővel is végleg leszámoljanak. Emlékezetes, Budaházy Györgyöt ennél visszafogottabb írásaiért ítélte jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre Gyurcsány hatalmi gépezete „alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészületéért”.

Kedves Vidnyánszky Attila! Kérem, ne álljon félre!

Pilhál TamásPilhál Tamás Vezércikk 2020 szeptember 17.
Látjuk, milyen féktelen habzású az önt (és a kuratóriumot) támadók gyűlölete. Észleljük, milyen engesztelhetetlen a „toleranciabajnokok” toleranciája a nemzeti, konzervatív másság felé. Tapasztaljuk, ahogyan az állítólag nem létező libsi világhálózat – mintha egy titokzatos karmester intésére tenné – egyszerre működésbe lép világszerte, s – mintha egyazon forgatókönyvből merítene – tenyereket firkál, zsarol, követel, épületet foglal, ukránozik, levadászással és tönkretétellel fenyegeti önt, ha nem áll félre. A lárma elviselhetetlennek tűnik. Mégis arra kérem, maradjon, tartson ki! A nemzet java, jobbik része ön mögött áll!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.