Orbán: Virágokkal, meg plüssállatkákkal nem védhetjük meg magunkat
Európa ma képtelen megvédeni polgárait, határait, nem tudja összetartani az országok közösségét, tehát ki kell jelenteni, hogy politikai vezetése megbukott – jelentette ki előadásában Orbán Viktor, a 27. tusnádfürdői szabadegyetemen, hozzátéve, virágokkal, meg plüssállatkákkal nem lehet megvédeni Európát. A miniszterelnök szerint az európai politikai elit válsága odáig vezetett, hogy képtelenek a legalapvetőbb tényekkel is szembenézni. Európa például elvesztette globális befolyását a világra, mára csak regionális szinten tudja érvényesíteni akaratát. Az ezért felelős vezető európai politikusok eközben úgy tesznek, mintha egy évtizedekkel ezelőtt létező, boldog és fejlődő nemzetközösséget irányítanának. Orbán Viktor elmondta, a kormány célja, hogy Magyarország egy biztos pont maradjon egy bizonytalan világban. Legjobbjaink lábnyomában lépkednek az elvándorlók - A magyar nemzetpolitika zsákutcái
Lassan Romániában is annyit keresnek, mint hazánkban, a 2010 előtti hibás gazdaságpolitika következtében lemaradásunk Nyugati szomszédainkhoz képes még szembetűnőbb. Hogyan pótolható a kieső munkaerő, hogyan csábíthatóak haza a külföldön munkát vállaló, szebb jövőt remélő fiatalok? A tusnádi szabadegyetem témában rendezett kerekasztal-beszélgetésén szó esett arról, kik és milyen elvek mentén irányítják a Kárpát-medence magyar kisebbségpolitikáját, és hogy miért történelmi bűn, ha egy egész generációval elfelejttetik, élnek nemzettestvéreink a határokon túl is. Sosem voltunk ennyire közel a harmadik világháborúhoz - Tusványos'16
Migráció, terrorizmus, ukrajnai válság - az Európa biztonságát fenyegető konfliktusokról, folyamatokról tartottak konferenciabeszélgetést hazai és külföldi szakértők a tusnádfürdői szabadegyetemen. A beszélgetésen elhangzott, történelmi időket élünk, mivel soha ilyen közel nem kerültünk még a harmadik világháborúhoz. Európa és a világ immunrendszerének nagy próbája lesz továbbá, hogyan lesz képes megbirkózni a terrorizmussal, és kérdés az is, milyen utat választ másfél milliárd muszlim. Egy felszólaló szerint felháborító Európa közömbössége Ukrajna belső menekültjei iránt, miközben papírok nélkül bevándorlók tömegeit engedik határaikon át.
Működne a magyar gazdaság uniós források nélkül is - Tusványos'16
Kincs, ami nincs – Gazdaságfejlesztés hazai forrásból címmel tartottak kerekasztal beszélgetést a tusnádfürdői szabadegyetemen hazai és a határon túli gazdasági szakértők. Azt a kérdéskört járták körül, működne –e a magyar gazdaság az uniós források hiánya, kiesése esetén. A résztvevők egyöntetűen úgy vélekedtek, a magyar gazdaságban van pénz, sőt már a Kárpát-medencei gazdaság finanszírozására, a közös gazdasági tér kialakítására is alkalmas. Csak szakképzett munkaerőből van hiány. Emiatt a térség a népességfogyás és az elvándorlás miatt új kihívásokkal kell megküzdjön. Minden lehetőség adott az emberiesség ellenes kommunista bűntettek kivizsgálására - Tusványos '16
Biszku Béla a halálba menekülhetett az elszámoltatás elől a magyar jogalkotás tehetetlenségének köszönhetően. De milyen esélyekkel vághat neki a kommunista hatalom bűneinek elszámoltatásáért fellépő összeurópai kezdeményezés? A témában rendezett kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, a kettős mérce a Nyugat erkölcsi felelősségéből is ered, hiszen gazdasági kapcsolataik révén hasznot húzott a szocialista blokkból. A jelenlegi hargitai rendőrparancsnok a rendszerváltás előtt levizelte az előállítottakat, hazánkban csoportosan kaptak szívrohamot a kihallgatások során - ezek mind-mind a történészek által feltárt büntetlen bűnök. A Justice 2.0 Európa lelkiismeretének értékmérője. Elszakíthatatlanok vagyunk – Elkezdődött a 27. tusnádfürdői szabadegyetem
A magyar nemzet közjogi szempontból egységes - jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntőjében, a 27. alkalommal megrendezett tusnádfürdői szabadegyetemen. Hozzátette, a nemzetpolitikai keretrendszer kialakítása után most a magyarság legégetőbb problémája az elvándorlás és a népességfogyás, melyeket orvosolni kell. Németh Zsolt fideszes politikus, a bálványosi szabadegyetem egyik alapítóatyja ugyanakkor arról beszélt, Európa válságban van, de a magyaroknak nem kell elmagyarázni, mit jelent az európaiság. Miközben az általános félelemérzetre az Európai Bizottság zsarnokoskodással és önkénnyel felel, a magyarságnak van megoldási javaslata, amelyet a határon túli magyarok is megerősíthetnek, ha részt vesznek a népszavazáson. Kiemelte, a megoldást a keresztény Európa újraélesztése jelentheti. A függetlenedésről beszélte le az erdélyieket az MSZP új elnöke?
Stratégiai megállapodást kötött a kormány az egyik legnagyobb amerikai infokommunikációs multival
Huszonkétezer fő munkaerőhiánnyal küzd a hazai infokommunikációs szektor, miközben a versenyképes jövedelmek mellett a GDP számára is komoly, 400 milliárdos kiesést jelent. A magyar kormány és a szektor egyik meghatározó cége között megkötött stratégiai megállapodást követő sajtótájékoztatón elhangzott, az infokommunikáció komoly lehetőség a vidéki városok megtartóerejének növelésében. Szijjártó Péter külgazdasági-, és külügyminiszter arról is beszélt, duplán fontos egy amerikai céggel kötött stratégiai megállapodás, ugyanakkor hazánk egy alapos és átgondolt szabadkereskedelmi egyezmény megkötésében érdekelt. Lázár János a kormányátalakítással elveszítheti a fele királyságát
Érzékenyen érintheti Lázár János kancelláriaminiszter jogköreit a kormány tervezett átszervezése. A miniszterelnök által jegyzett elképzelés szerint a jövőben két kormánykabinetre - egy gazdaságira és egy stratégiaira - bontanák a kormányzat munkáját. Németh Lászlóné nyugdíjazásával ráadásul a Monetáris Tanácstól, azaz Matolcsy György köreiből érkezik a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős új kormánybiztos, Bártfai-Mager Andrea. A személyi változásoknak köszönhetően - amelyet már a takarékvezér Demján Sándor is megjósolt - közvetlenül a miniszterelnök alá tartozó, és a kancelláriaminiszter nevében és helyett is döntési jogkörrel rendelkező kormánybiztos kezdheti meg munkáját. Angolosan távoznak - Az angol parlamenten múlhat a brexit
Kudarc a migráció és a terrorizmus elleni küzdelem - EU-szkepszis után jöhet a NATO-szkepszis?
Angliában EU-, az Egyesült Államokban NATO-szkepszis tombol. Az elnökválasztási kampányban Donad Trump kihasználva a szociális kártyát már a NATO-ból való kihátrálásról beszél. Miközben az amerikai választók többek közt arról is döntenek majd, csökkentse -e az USA világhatalmi szerepvállalását, a közelgő NATO-csúcson az elkényelmesedett tagországoknak számot kell adniuk, valóban teljesítették -e befizetési vállalásaikat. A portálunk által megkérdezett diplomata arról is beszélt, a NATO-n belül is érzékelik, hogy a bevándorlás és a terrorizmus elleni küzdelemben nem teljesít jól a szövetség. Az útlevél a legkisebb gond - Magyar munkavállalók és diákok sorsa a Brexit után
Fennáll a veszélye, hogy a brit monarchia felbomlik
A brexitről (is) a konzervatív jobboldal tehet - A magyar ellenzék nyilatkozatai
A font esik, Moszkva ünnepel, Juncker mondjon le! - láncreakciótól tartanak Európa meghatározó politikusai
Beláthatatlan politikai következményekkel jár az uniós tagságról kiírt brit népszavazás végeredménye, ez drámai pillanat, különösen Nagy-Britannia számára. Európának akcióképesebbnek, rugalmasabbnak, kevésbé bürokratikusnak és sokkal érzékenyebbnek kell lennie a sokszínűségre. Az unió sárga lapot kapott. Erősebb felszólítást a reformokra csak nehezen lehet elképzelni. Nagy-Britannia úgy döntött, hogy a maga útját járja. A ma reggeli gazdasági adatok megmutatták, hogy ez rendkívül nehéz lesz. Ilyen és ezekhez hasonló mondatokkal kommentálták európai vezetők a britek kilépéséről szóló referendum eredményét. Már a 25. órában járunk - A klímaváltozás miatt erdők tűnhetnek el Magyarországon
Nyugi, még a kormány sem tudja, hogy bezárják-e a Déli pályaudvart, vagy nem
Nagy Imrével a nemzet szabadságvágyát is föld alá temették - Máthé Áronnal beszélgettünk
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága a kivégzések és az újratemetés évfordulóján nyilvánosságra hozta a Nagy Imre és társai perének előkészítésében részt vevő állambiztonsági beosztottak és vezetők névsorát. A portálunknak nyilatkozó történész szerint a szimbolikusan hátradrótozott kézzel, arccal a földnek eltemetett Nagy Imrével egy nemzet szabadságvágyát is a föld alá ásatta a rettegő kommunista hatalom. Máthé Áron úgy látja, boszorkányüldözés helyett egy szimbolikus perre lett volna szükség, amely összegző ítéletet mond a kommunizmus bűneiről, de ezt a lehetőséget végérvényesen elszalasztottuk.