Az amerikaiak kivonulnak: eladják a romániai gázmezőt az oroszoknak?
Évek óta húzódik a románok Fekete-tengeri gázmezőjének ügye, amelynek kitermelési joga jelenleg az amerikai Exxon és az osztrák OMV kezében van. Magyarország erőteljesen érdeklődik az itt kitermelendő földgáz iránt, ám a bukaresti kormány idáig megakadályozta a kitermelést. Úgy látszik, hogy az amerikaiak elunták a pepecselést és eladnák a tulajdonrészüket, akár az orosz Lukoilnak is. Erről közölt egy cikket a Növekedés.hu gazdasági portál – az írás szerzője Zeöld Zsombor. Zöld Föld címmel indul Vass Krisztián új rovata a Szabad Földben
Zöld Föld címmel indított új rovatot a vidék legpatinásabb családi hetilapja 2020 februárjában. A Szabad Föld hasábjain ezentúl hétről-hétre ír környezetügyi témákról Vass Krisztián Zöld Toll-díjas szerző. A Környezetügyi Államtitkárság tanácsadója Zöld staféta című nyitó anyagában Roger Scrutonra, a januárban elhunyt angol bölcselőre emlékezett. Úgy fogalmazott: Koronavírus: hatvanmillió ember nem tud dolgozni és pénzt keresni – Olcsóbb az olaj, drágul az arany
Kína elnöke, Hszi Csin-ping egyben a kommunista párt főtitkára is, és mint ilyen, "hivatalból ateista", ám a koronavírus kapcsán mégse átallott démonokra hivatkozni. Szerinte a koronavírus "maga az ördög", és nem fogják megengedni, hogy "az ördög győzzön". A világ pedig reméli, hogy a járványt Kína határain belül sikerül megfékezni. Tulajdonképpen minden azon múlik, hogy milyen gyorsan sikerül védőoltást kifejleszteni az új vírusfajta ellen. A kínaiak azt mondják, hogy már meghatározták a kórokozó genomszekvenciáját, ami biztató előjelnek tűnik. Addig azonban nincs más védekezési módszer, mint a karantén és a tüdőgyulladásos betegek kezelése, és reménykedni abban, hogy meggyógyulnak maguktól.
Valójában ömlik az EU-pénz Budapestre – 700 milliárd forintnyi fejlesztés zajlik egyszerre
Budapesten pillanatnyilag összesen 700 milliárd forint értékben folynak olyan fejlesztések, amelyek társfinanszírozója az Európai Unió. Igen jól olvasták, nem elírás: 700 milliárd forint, nagyjából 2 milliárd euró. Karácsony Gergely csapatának hisztériakeltésével ellentétben valósággal ömlik a pénz a fővárosba, főként a közlekedési projektekbe. E téren a legelvetemültebb hazugságokat Jávor Benedek, Karácsony pártjának bukott politikusa, a főpolgármester brüsszeli szóvivője osztotta meg. Cikkünkben a Portfolio gazdasági portál adatait használjuk fel, amelyekből kiderül, hogy Budapest a legnagyobb haszonélvezője a hazánkba érkező uniós pénzeknek. Trump diadala – Kína elfogadta a vereségét a kereskedelmi háborúban
Trump megnyerte a Kínával vívott kereskedelmi háború első fázisát. Peking belenyugodott, hogy 250 milliárd dollárnyi exportjára érvényben marad a 25 százalékos pótvám, ám felhagy a valutamanipulációval, továbbá nagy mennyiségben vásárol amerikai élelmiszert és földgázt. Trump így nyugodtan koncentrálhat az ellene folytatott impeachment-eljárásra, amelynek lezavarása után belevetheti magát az elnökválasztási kampányba. Eközben csillapodni látszanak Hongkongban is a tüntetések, amelyeket nem kis mértékben az amerikai kormány inspirált a háttérből. Cikkünk a nemrégiben aláírt kínai-amerikai kereskedelmi megállapodás hátterét boncolgatja. Matolcsy György fejtegetése a lakáspiacról: siker vagy kudarc?
Miért is ne vallhatnánk be, hogy a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja a lakáspolitika, ahol minden jószándék végül fordítva sül el: siker helyett kudarcot szül – teszi fel a kérdést a Matolcsy György. Az alábbiakban a jegybankelnök írását közöljük, ami a Növekedés.hu gazdasági portálon jelent meg. 2 milliárd dollár adósságot fizet ki a magyar állam a szuperállampapírból befolyt összeg egy részéből
Januárban 2 milliárd dollárnyi adóssága jár le a magyar államnak, februárban pedig további 1 milliárdos eurókötvény futamideje ér véget. Ezeket az összegeket a kincstár egy összegben fogja rendezni, méghozzá forintban. Erre a fedezet pedig nem más, mint a szuperállampapírból befolyt 3000 milliárd forint egy része. Végül is az a legjobb adósság, amit már kifizettünk. Az országnak az a legjobb, ha az állam a saját állampolgárainak, a saját pénznemében tartozik, hiszen így a kamatok is az országban, a lakosságnál maradnak.
Regős Gábor: 2020 erős éve lesz a magyar gazdaságnak
Továbbra is érkezni fognak a pénzek Brüsszeltől, bár ennek ütemezése kérdéses – jelentett ki portálunk kérdésére Regős Gábor, a Századvég elemzője. A britek kilépése majd 2023-tól fogja a hatását éreztetni. Magyarország számára az idén is kedvezőek a gazdasági kilátások; Regős úgy saccolja, hogy mintegy négy százalék körüli növekedés várható. Az elemző úgy véli, hogy a forint árfolyamában nem lesz lényeges elmozdulás, az év egészét tekintve a 325 euró/forint árfolyamot tart valószínűnek. A hidegháború után 30 évvel ismét beindult a nukleáris fegyverkezés
Az USA, Kína és Oroszország teljesen új típusú nukleáris fegyverek fejlesztésébe kezdett. Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok két kihívója eltökélt abban, hogy új katonai egyensúlyt alakít ki. Ezt jelezik olyan fejlemények, mint az oroszok hiperszonikus fegyverei, a kínaiak hajóépítési láza vagy az amerikai rakétatelepítések a világ számos pontján. Vádirattal buktatnák meg a demokraták Trumpot, aki egyre népszerűbb
Az amerikai képviselőház megszavazott egy vádiratot Donald Trump ellen, amely most majd a szenátus elé kerül. A vádirat teljesen jelentéktelen tisztviselők erősen kétségbevonható állításain alapszik, amely szerint Trump saját érdekében tartotta vissza az Ukrajnának szánt katonai segélyt. Ez a vádiratnak nevezett, fekete betűkkel teleírt papír úgy készült, hogy magát a vádlottat meg se hallgatták. Trump szeretett volna elmenni a képviselőházba, hogy megvédje magát, de a demokrata párti többség ezt nem engedte. Ez a híres "fékek és ellensúlyok" rendszere, amelyben a vádlott nem védekezhet. Persze Trumpot így se fogják eltávolítani, mivel a szenátus republikánus többsége ízekre szedi ezt a koholmányt, majd fieszta keretében leszavazza. Vass Krisztián: Nekünk Mohács kell
A mohácsi csatamezőn ötszáz esztendő után fognak hozzá az elesett és kivégzett keresztény katonák maradványainak feltárásához és tudományos vizsgálatához. A tervek szerint 2026-ban méltó módon helyezik végső nyugalomra őket. Az alábbi cikkünkben Vass Krisztián, az Agrárminisztérium tanácsadójának eredetileg a Demokratában megjelent írását közöljük. Egy család egy családért – A szombathelyiek ajándéka a kárpátaljai magyaroknak
Kárpátaljai rászoruló gyermekeknek, családoknak adta át ajándékait a ferencesekkel közösen az Országgyűlés alelnöke. Nagyszőlősön járt Hende Csaba, aki az „Egy család egy családért” akció keretében a szombathelyiek segítségét vitte el advent utolsó hetében a nehéz sorsú családoknak. 400 milliárd dolláros üzlet Kína és Oroszország között
A múlt héten hatalmas csinnadrattával adták át az Oroszországból Sanghajba vezető Szibéria Ereje nevű gázvezetéket. Ennek révén az oroszok kapnak 30 év alatt 400 milliárd dollárt, míg a kínaiak mintegy 1000 milliárd köbméter földgázhoz jutnak. Két hatalmas országról van szó, és ahogy dukál, a közös üzleteik is hatalmasak. Európa vagy Amerika, kapitalizmus vagy szocializmus?
Anglia földrajzi értelemben Európa része, a polgárai azonban ezt nem így gondolják. Évek óta tartott a Brexit-huzavona; a politikai elit egy része mindent elkövetett, hogy elszabotálja a népszavazás eredményét és valahogy benntartsa az országot az unióban, de az angolok ismét kiálltak a Brexit mellett a múlt hét végi parlamenti választásokon. Most úgy tűnik, hogy Anglia 2020 januárjában elhagyja az uniót. Nagy-Britannia – ahogy a történelme során annyiszor – Európa helyett az óceánon túli világot, Amerikát, Afrikát, Ázsiát, és nem utolsó sorban Ausztráliát választotta. Az MNB belépett a digitális korba: 3D-ben láthatók a magyar bankjegyek
A Magyar Nemzeti Bank teljes erővel beleveti magát a digitális világba. Legalábbis erre enged következtetni, hogy létrehoztak egy letölthető és ingyenes "ForintApp"-ot, amellyel okostelefonra telepítve könnyedén ellenőrizhető a bankjegy valódisága, a nézelődök számára pedig kiterjesztett 3D-és élményt nyújt. Ennek segítségével egyébként egy fotóval eldönthető a magyar bankjegyekről, hogy hamisak vagy valódiak. Dollár, jüan, rubel: Varga Mihály tárgyalásai Washingtonban, Pekingben és Moszkvában
Ma a világnak három pólusa van: az Egyesült Államok, Kína és Oroszország. Magyarországnak elemi érdeke, hogy ezekkel a nagyhatalmakkal kiegyensúlyozott kapcsolatot ápoljon. Varga Mihály pénzügyminiszter hasonlóan gondolhatja, hiszen az elmúlt két hónapban végiglátogatta ezen államok fővárosait. Érdemes áttekinteni, hogy a magyar kormány képviseletében miről tárgyalt és milyen ígéreteket kapott. Hende Csaba: Innovatív és környezetbarát beruházás Szombathelyen
Innovatív elektronikusautó-ipari gyár épül Szombathelyen; a kivitelezés előreláthatóan 2020 februárjától indul meg. A német Schaeffler cég egy zöldmezős beruházás keretében ultramodern technológiát telepít Szombathelyre - jelentette ki Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője. A városban 150 jól fizető munkahely létesül, és ami talán ennél is lényegesebb, hogy innovatív technológiát honosítanak meg a városban. A mostani beruházás egyben azt is jelenti, hogy a magyar gazdaságot közel sem érinti olyan súlyosan a német autóipari recesszió, mint ahogy az elemzők korábban várták. Regős Gábor: Nem az a kérdés, hogy be akarunk-e lépni az euróba, hanem az, hogy mikor
Az euró bevezetésének számtalan előnye van – gondolhatunk a tranzakciós költségek csökkenésére, illetve az árfolyamkockázat megszűnésére. Vannak azonban hátrányok is, mint az önálló monetáris politika feladása, illetve a bevezetéssel együtt járó egyszeri ársokk – fejtette ki a véleményét Regős Gábor, a Századvég elemzője. A közgazdász lapunknak elmondta: ha a forint trendszerűen gyengül, az újabb érv lehet az euró bevezetése mellett. De ezt nem kell elkapkodni; meg kell várni azt az időpontot, amikor Magyarország elég érett lesz az euróövezethez való csatlakozáshoz. A témával kapcsolatban lásd még Boros Imre közgazdással készült interjúnkat. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.