Boros Imre: A forintgyengülés még nem árt a gazdaságnak, a spekulánsok pedig könnyen ráfaraghatnak
A mostani forintgyengülés mögött részben világgazdasági folyamatok, részben a migránsügy miatti politikai bosszú áll - ennek a véleményének adott hangot Boros Imre közgazdász lapunknak nyilatkozva. Szerinte a Matolcsy György által vezetett jegybank helyesen teszi, hogy nem emel kamatot, mert azzal sokat ártana a magyar gazdaságnak. Pálinkás József: „A kutatók nagy része már nem akar kutatni, vagy összeesküvésben vesz részt, vagy igazgatni akarja az intézményt, vagy pénzt akar osztani”
A címben szereplő mondat Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal leváltott elnökétől hangzott el, egy olyan konferencián, ahol a közönség jó része akadémikusokból állt. És senki sem háborodott fel: az előadás, ahogy lennie kell, békésen véget ért. Higgyünk Pálinkás Józsefnek, hiszen ő már csak tudja. Húsz éve úgy uralja a magyar kutatói szférát, hogy kutatási eredményei utoljára a '90-es években jelentek meg. (Egyébként az ominózus mondatot az alábbi hangfelvételen meghallgathatja bárki.) Buta piaci pletykák miatt gyengül a forint
A hetek óta tartó forintgyengülésnek semmiféle fundamentális alapja sincs – szögezte le Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A szakember lapunk kérdésére elmondta, hogy kétségtelenül van a világban a dollár kamatemelkedése miatt kisebb fajta pánik. Ez elsősorban a feltörekvő piacokat érinti, így Argentínát, Törökországot és Brazíliát és itt tapasztalható tőkekivonás. És kering a piacon néhány ostoba pletyka és olvasható néhány olyan elemzés, ami 3 évvel ezelőtti adatokon alapszik.
Nem lesz adósság szövetség az Unióban
Európában nemcsak a migráns válság, illetve a Brexit miatt fokozottan feszült a helyzet, hanem az euróövezet vergődése is egyre látványosabb. A franciák komoly reformtervekkel álltak elő és erre múlt héten megérkezett a német válasz egy határozott „Nein” formájában. Berlinben lényegében elutasították, hogy az északi államok vállaljanak garanciát a déliek adósságaira. A hamarosan esedékes Szófiai Uniós csúcsértekezleten lesz miről tárgyalni. Költségvetés 2019: Nyugodt, kiszámítható gazdálkodás
Folytatódik az elmúlt években már megszokott, nyugodt és kiszámítható költségvetési gazdálkodás. Legalábbis ez derült ki a jövő évi költségvetési törvényjavaslatból, amit a Pénzügyminisztérium tegnap nyújtott be a Parlamentnek. Regős Gábor, a Századvég vezető elemzője portálunknak elmondta, hogy az óvatos visszafogottság jellemzi a kormány magatartását. Gázjátszmák Európában
Szijjártó Péter külügyminiszter a múlt héten, miután találkozott amerikai kollégájával Mike Pompeoval, kifejtette, reméli az Egyesült Államok fontos szerepet fog játszani hazánk energiabiztonságának növelésében. Ugyanis az amerikai kormányzat támogatja a Romániában kitermelt földgáz Magyarországra juttattatását. Erre a kissé eldugott mondatra kevesen figyeltek fel, holott igen érdekes geopolitikai háttere van az ügynek. A mostani forintgyengülésnek semmi köze a gazdaság teljesítményéhez - állítja Suppan Gergely
Az Európai Bizottság újabb eljárást kezdeményezett Magyarország ellen azzal az indokkal, hogy „megsérti a középtávú költségvetési hiánycélhoz való közeledés szabályait”. Ez időben egybeesik a forint elleni egyre intenzívebb támadásokkal. Két szakembertől, Boros Imre közgazdásztól és Suppan Gergely elemzőtől kértünk választ arra, hogy valójában mi történik? Minek köszönhetjük, hogy a fiókból előrángatott kissé érthetetlen szabály be nem tartásával vádolnak minket?
El kell felejteni a liberális dogmákat a népesedéspolitikában - PS-interjú Boros Imrével
Úgy tűnik, hogy az új kormány mindenekelőtt az ország biztonságának fenntartását tartja szem előtt, és ezen belül a gazdasági stabilitás kiemelt fontosságú – fejtette ki lapunk kérdésére Boros Imre közgazdász. Szerinte fenn kell tartani a 4-5 százalékos növekedést, de ezt úgy, hogy a belső gazdasági tényezők komolyabb hangsúlyt kapjanak. "Itt van nagyobb esélyünk arra, hogy növekedjünk, hiszen a hazai cégek mintegy 2 millió embert foglalkoztatnak, míg a multik jó esetben talán félmilliót" - mondta Boros Imre. A közgazdász nyomatékosította, a hosszú távú biztonság alappillére a népesedési politika talpra állítása, amelyet még 1981-ben sikerült kisiklatni. Boros Imrével az új kormány várható gazdaság politikájáról beszélgettünk. Bogár László: Legfeljebb egy évtizedünk maradt az önmegsemmisítés megakadályozására (PS-interjú!)
Egy olyan komplex, mindenre kiterjedő demográfiai nemzetstratégiára van szükség, amit legalább húsz éven át az egész ország hajlandó követni – jelentette ki Bogár László közgazdász, filozófus. A PestiSrácok.hu-nak adott interjúban a professzor azt is kifejtette, hazánk egy sokdimenziós geopolitikai nyomásnak van kitéve, mint mindig a történelme során. Bogár László ennek kapcsán emlékeztetett Bibó István híres könyvére, A kelet-európai kisállamok nyomorúságára. Ennek kapcsán arról is beszélt, a most alakuló negyedik Orbán kormány milyen feltételek mellett lesz kénytelen dolgozni. Pálinkás volt a magyar hangja az Orbán-ellenes tudományos elitnek - Önálló tárcát kaphat az innováció
A Fidesz elsöprő választási győzelme után újra felmerült az igény, hogy az innováció egy önálló minisztérium hatáskörébe kerüljön. Jelenleg ezt a feladatot a miniszterelnökség alá tartozó Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal látja el, amelynek elnöke Pálinkás József akadémikus. A magyar gazdaság modernizációja és továbbfejlődése szempontjából kulcsfontosságú terület kiemelt szerepe aligha vitatható. Rekordmértékben növekszik a magyar gazdaság - Felsült a neoliberális közgazdászelit
Rácáfol az élet Tölgyessy Péterre, és azokra, akik évek óta verik a tamtamot, mondván Magyarország lemarad, lecsúszik, elszegényedik. A Pénzügykutató nem olyan régen egy konferenciát szentelt a lemaradás témájának, ahol Surányi Györgytől Lengyel Lászlóig vállvetve sírtak, és temették az Orbán-kormányt. Ennek ellenére a magyar gazdaság teljesítménye az idén a legjobb lehet a régióban, és Európában a második, várhatóan csak az írek fognak megelőzni minket. (Növekedési kiskáté.) Fekete-Afrika a teljes pénzügyi csőd szélén - Újabb migrációs katasztrófa várható
Öt perccel vagyunk éjfél előtt és szinte teljes Afrikát államcsőd fenyegeti. Az IMF a 49 afrikai országból már 6-nak levitte a minősítését a legalsó szintre. Ha bekövetkezik a tényleges gazdasági összeomlás, akkor sok tíz millió ember fog elindulni Európa felé. Akik majd valahogy eljutnak a líbiai partokig, hogy ott felszálljanak Soros György hajóira. „Rossz vicc, képtelenség” az a kamuokirat, amellyel a Simicska Nemzet betámadta Kósa Lajost
Kozmikus méretű összeg, vagy kamu? Nagyon komoly tények szólnak az ellen, hogy a Kósa Lajost befeketíteni kívánó állítólagos okirat valós lenne. Egész egyszerűen túl nagy összegről van szó: 1343 milliárd forintnyi készpénzről, továbbá az állítólagos okirat se szól semmiről. Az FHB bank (amelynek számláján az állítólagos pénz landolt volna) mérlegfőösszege 420 és 333 milliárd forint között mozog, amelyen legalábbis meglátszott volna ez az irgalmatlan összeg. De nem látszott meg. Egyszóval egy rossz viccről van szó, ám a jelek szerint a ballib sajtó komolyan veszi. Forrásaink vagy nevetve, vagy hitetlenkedve, vagy a kamuproblémák miatt dühösen nyilatkoztak. Amúgy zavarkeltés az egész, mint arról nyilatkozott is a miniszter. Így is kezelendő, információink szerint egy ismert szélhámosnő kavarásáról van szó. Bár egyértelmű kamuról beszélhetünk, ennek ellenére mégis érdemes elfilozofálnunk a dolgon, olvasóink nagyobb örömére és szórakoztatására. Karácsony Gergely nagy bemondásai
Karácsony Gergely mindenkinek, mindent megígért. Nem fogta vissza magát, mondván, ha blöff, akkor legyen nagy. Elővett mindent, ami csak eszébe jutott: 50 százalékos rezsicsökkentés, a szegénység leküzdése, a fideszes elit vagyonának elkobzása. Eközben csak azt felejtette el megemlíteni, hogy az általa vezetett Zuglói Önkormányzat helyzete pénzügyileg igencsak megroggyant. Karácsony ígéret cunamija kapcsán beszélgettünk Boros Imre közgazdásszal, az első Orbán-kormány miniszterével. Második generációs kriptovaluta lesz a magyar fejlesztésű Korona Coin
Magyar kezdeményezésként újfajta kriptovaluta indul útjára, a korábbiakkal ellentétben immár legális hatósági engedélyekkel. A svájci hatóságok rábólintottak a Korona Coin nevezetű valután alapuló Bank- és Webáruház működésére. „Felrobbant” a magyar gazdaság – Európa harmadik legnagyobb növekedése a miénk
Elképesztően jól teljesít a magyar gazdaság: a tavalyi esztendő utolsó negyedévében 4,8 százalékos GDP-növekedést mértek, amivel európai harmadikok lettünk. Természetesen tudjuk, hogy a statisztika csak a számok bűvészete, de akkor is jó látni, hogy ilyen jól hasítunk. Különösen, ha fölidézzük: 2009-ben 6,6 százalékkal csökkent, tehát zsugorodott a magyar gazdaság a szocialisták és a Gyurcsány–Bajnai-kormányok „szakértelmének” (is) köszönhetően. Eközben a Magyar Idők az építőipar szárnyalásáról közölt két nagyobb összeállítást. Még a gyárépületeket is le kellett rombolni
Amit nem tudott tönkretenni két világháború, a nagy gazdasági világválság és a szocialista tervgazdaság sem, azt elvette a rendszerváltás, az uniós csatlakozás és a cukorkvóta. A magyar cukoripar megszűnésének nagyon prózai oka volt, egyik gyár sem volt magyar kézben. Soros György – A gengszter, aki válságot generál, hogy abból hasznot húzzon
Soros György szeret tetszelegni a zseniális pénzügyi guru szerepében, és álságos dumával „objektív pénzügyi folyamatokra” hivatkozik, amikor „megsortolja” egy ország nemzeti valutáját. Tevékenysége nyomán recesszió, gazdasági csőd, elképesztő adósságterhek maradnak az adott országban. Az emberbarát, filantróp, migráns- és szegény segítő, a humanista és demokráciafejlesztő Soros György néhány piaci manőverét azonban érdemes felidézni. Olyanokat, amelyeknél megmutatta a valódi énjét: a kíméletlen spekulánst és a piti kalandort.