Pesti Srácok

“Rendszerszintű” trükközések a Magyar Tudományos Akadémia minősítési rendszerében

VIVarga István Magyar ugar 2020 augusztus 25.
Úgy tűnik, hogy a mai magyar tudományos elitben vannak olyanok, akik az előmenetelüket nemcsak a tudományos munkájuknak köszönhetik, hanem trükközésnek. Erről az Akadémia belső életét jól ismerő forrásaink számoltak be. A rendszer lényege, hogy tudományos publikációk rögzítését olyan adminisztrátorokra bízzák, akik “függő” helyzetben vannak bizonyos kutatóktól, akik így meg nem érdemelt előnyökhöz jutnak. Neveket szándékosan nem említünk ebben a cikkben, mert nem feladatunk egyes tudósok megítélése, hanem magára az inkorrekt rendszerre kívánjuk felhívni a figyelmet.

Vass Krisztián: Kiemelt szerepet kap a zöld infrastruktúra fejlesztése

VIVarga István Eco 2020 augusztus 20.
A 21. század második évtizedében nagy lendületet kapott zöld értékeink infrastruktúrájának fejlesztése, az Orbán-kormány pedig egy évtized alatt jelentősen bővítette az ökoturizmus háttérbázisát – olvasható Vass Krisztián, Zöld Toll-díjas szerző írásában. A Környezetügyért Felelős Államtitkárság tanácsadója ebben azt is kiemeli: nemzeti parkjainknak fontos szerepe van abban, hogy hazánkban biztonságosan és megfizethető áron pihenhessenek az emberek.

Mintegy 60 milliárd eurós uniós keretünk lesz – A visegrádiak közül Magyarország jár a legjobban

VIVarga István Eco 2020 július 30.
Bár végleges adatok még nincsenek, de brüsszeli elemzők szerint Magyarországnak mintegy 60 milliárd euró áll majd rendelkezésre a következő hét évben uniós forrásokból. Úgy tűnik, hogy az Orbán Viktor vezette magyar küldöttség sikeresen dolgozott, mert lakosságarányosan Magyarország jut a legtöbb pénzhez a visegrádi csoport országai közül.

A csendes többség szavazataival nyerhet Trump

VIVarga István Forró drót 2020 július 29.
Donald Trump elnök az év elején még stabilan vezetett a közvélemény-kutatásokban, és úgy tűnt, hogy simán megnyeri a novemberi elnökválasztást. Ám kitört a koronavírus-válság, amely hatalmas munkanélküliséget okozott, a Black Lives Matter mozgalom pedig az USA számos városában zavargásokat robbantott ki. A kaotikus amerikai helyzetben a mainstream média azt sulykolja, hogy biztos Joe Biden demokrata jelölt győzelme. De emlékezzünk, hogy 2016-ban is ezt harsogták Hillary Clinton kapcsán, és aztán mégis Trump győzött. Ha most valaki jobban megnézi a közvélemény-kutatásokat és a választási térképet, akkor rájön, hogy Donald Trump most is nyerhet. Tegyük még hozzá, hogy Biden nem jó jelölt, senki sem szereti igazán – még a demokraták sem –, és feltehetően kissé szenilis.

Boros Imre a PS-nek: A helyreállítási alappal a V4-ek felzárkózására is esély nyílna

VIVarga István Eco 2020 július 16.
Az európai helyreállítási alap csak úgy működik, ha az unió nem próbál meg pénzügyi köntösben politikai üzeneteket közvetíteni – szögezte le Boros Imre közgazdász. Véleménye szerint létezik egy olyan elképzelés, hogy az egész pénzhatalmi elit a dollár helyett rátelepszik az euróra és Amerika csak a mellékág lesz. Ez nem feltétlenül Német Birodalom lenne, hanem egyfajta német bázisú szerveződés, és a pénzbirodalom Németországot tekintené gazdaállamnak. Erre komoly lehetőség van, mert az euró felett nincs semmiféle kontroll: úgy lebeg Európa felett, mint Mohamed koporsója.

Zsiga Csaba 7 nap alatt "körbetekerte" az országot

VIVarga István Vesztegzár 2020 július 15.
A koronavírus-járvány miatt feltehetően többen választják az itthoni nyaralást, mivel a külföldi utazás meglehetősen bizonytalan, könnyen két hét karantént kockáztathat az ember. Magyarországon pedig van mit meglátogatni, rengeteg csodálatos hely, műemlék található az ország legeldugottabb zugaiban is, egy élet sem elég hozzá, hogy mindenhová eljusson az ember. A fonyódi illetőségű Zsiga Csabának olyan szerencséje volt, hogy 7 nap alatt "szinte mindent" szemügyre vehetett néhány pillanatra. A 2000 kilométeres túra csodálatos Magyarországunk lehető legtöbb nevezetességét kívánta sorra venni egy rövid hét alatt. A túra támogatója és "hírverője" a Bringázás.hu portál volt.

Globális pénzügyi döntés: amerikai cégbe menti át a pénzét a Rothschild-dinasztia

VIVarga István Eco 2020 július 7.
Az angol és brit Rothschildok közös tulajdonában lévő kockázati tőkealap Amerikába költözik. Rothschild & Co végzi többek közt a brit uralkodóház vagyonának kezelését, de az ő kezükben van francia bortermelés tetemes része is. Úgy tűnik, hogy a Brexit miatt a Rothschild családnak választania kell Európa és Amerika között: az euró és a dollár közt. Ők meghozták a saját globális döntésüket: a dollárt és az USA-t választották.

Bánki Erik a PS-nek: Történelmi léptékű gazdaságfejlesztési programok indulnak el

VIVarga István Eco 2020 július 5.
Az Országgyűlés pénteken fogadta el a jövő évi költségvetést, ami jókora felháborodást váltott ki az ellenzékből. Bánki Eriket, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnökét egyebek mellett arról kérdeztük, vajon miért gondolhatja úgy Karácsony Gergely, hogy kivéreztetik az önkormányzatokat? De arra is kíváncsiak voltunk, hogy pontosan miről szól a 2021-es büdzsé, és arra milyen hatással volt a koronavírus-válság. A fideszes szakpolitikus a PS-nek adott interjúban mindezek mellett arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság képes lesz -e megőrizni eddigi stabilitását.

Kósa Lajos a PS-nek: Ne csak a multik uralják a piacot!

VIVarga István Eco 2020 június 28.
A multik számtalan előnyt élveznek a kis, jellemzően magyar termelőkkel szemben. Ennek gyakran az az oka, hogy kizárják vagy piacra sem engedik a versenytársakat. Tipikus példa az italkereskedelem, a legnagyobb piaci torzulás talán a sörpiacon van, ahol a 3 nagy multi a 166 milliárdos ágazatból, 163 milliárd forintot ural. A kicsi, kézműves termelőket megfojtják, szerződésekkel kizárják a rendezvényekről és vendéglátóhelyekről. Kósa Lajos országgyűlési képviselő törvény- javaslatával azt szeretné elérni, hogy ez a helyzet megváltozzon - egyebek mellett erről készítettünk rövid interjút a Fidesz alelnökével.

Az oroszokkal 15 éves gázmegállapodást akarunk kötni

VIVarga István Eco 2020 június 27.
Magyarország helyzete a következő években nagymértékben javulni a földgázimport terén. Elkészül Szerbia felől a Déli Áramlat, ha pedig megépítik a lengyel-szlovák gázvezetéket, akkor Balti-tengeri kikötőkből is érkezhet hozzánk szénhidrogén. Horvátországban jövőre elindul a Krk szigeti terminál, amiben már kikötöttünk évi 1 milliárdos kapacitást. Úgy tűnik, hogy a román földgáz terve elsüllyedt a tengerbe. Magyarországnak egyre könnyebb lesz kielégíteni az évi 6-7 milliárd köbméteres igényét és az ár tekintetében javulnak az alkupozíciók.

Hosszú forró nyár Amerikában: az 1967-68-as faji zavargások közepette is tudott nyerni a republikánus Richard Nixon

VIVarga István Világugar 2020 június 21.
George Floyd fekete bőrű bűnöző meggyilkolása után elszabadultak az indulatok Amerika városaiban. Az ember hajlamos arra gondolni, hogy az utcai zavargások kapcsolódnak az őszi elnökválasztásokhoz. A radikális baloldaliak elvesztették a Demokrata párti előválasztást, hiszen vezérük, Bernie Sanders kikapott Joe Biden-től. Attól a politikustól, aki egyébként a feketék szavazataival verte meg Sanderst és ezek a feketék lázadtak most fel. De volt már ilyen az amerikai történelemben: 1968-ban az egész ország káoszba süllyedt, és mégis nyerni tudott a konzervatív amerikaiak szavazataival Richard Nixon. A történelembe ez úgy vonult be, mint a “hosszú forró nyár”.

Rácz András: Zöld utat kaptunk

VIVarga István Eco 2020 június 19.
Zöld utat kaptunk a természetbe – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Rácz András. A környezetügyért felelős államtitkár portálunknak elmondta: a nemzeti parkok ökoturisztikai létesítményei, programjai átmeneti zárás után már ismét várják a látogatókat. Újranyitnak az eddig zárva lévő látogatóközpontok, az idegenforgalmi hasznosítású barlangok. Magyarország természeti örökségének megismerésére csábít az Agrárminisztérium.

Hende Csaba: A baloldal segélyeket osztana, a polgári oldal munkahelyeket teremt

VIVarga István Eco 2020 június 18.
Nem értjük, hogy a segélyezés miként csökkenthetné a munkanélküliséget – jelentette ki lapunknak Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője. Az Orbán-kormány 2010 óta más úton jár: azt támogatja, akik munkahelyeket teremtenek, illetve őriznek meg. Ezek a magyar vállalkozók, és természetesen a multik is ide tartoznak. Interjú Hende Csabával.

Orbán Viktor: Ez a terv nagyon messze áll attól, amit a magyarok gondolnak a világról

VIVarga István Eco 2020 június 12.
Magyarország kis ország, ezért kénytelen alkalmazkodni a nagyok által kitalált 750 milliárd eurós közös kötvénykibocsátáshoz. A kormánynak az a célja, hogy a lehető legtöbbet kihozza a helyzetből és minél több vissza nem térítendő, úgynevezett kohéziós forráshoz jusson. Varga Mihály pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban kijelentette: „A bizottság a források elosztásánál számos, az alacsonyabb jövedelemszintű tagállamok számára kifejezetten hátrányos megszorítással élt.”

Az élelmiszerellátás biztonsága nemzetbiztonsági kérdés is

VIVarga István Eco 2020 június 11.
Az élelmiszerellátás biztonsága egyben nemzetbiztonsági kérdés, de ezt egyes országok más-más stratégia mentén látják biztosítottnak. Az éghajlatváltozás és a talaj degradációja olyan kockázati elemek, amelyek ezeket a stratégiákat módosíthatják. Tóth Gergelyt, a keszthelyi Georgikon tanszékvezetőjét, az ENSZ Európai Talajpartnerség irányító testületének kutatási és innovációs elnökét, az EU-Kínai Föld- és Talaj Panel tagját kérdeztük a nemzetközi irányokról és a hazai kilátásokról.

Boros Imre az uniós hitelkonstrukcióról - Káros és költséges dolgokat követelhetnek cserébe

VIVarga István Eco 2020 május 31.
Az Európai Unió azt tervezi, hogy a 27 tagállam közösen venne fel 750 milliárd euró hitelt, amellyel a koronavírus-válság utáni helyreállítást finanszíroznák. Ebből főként Olaszország, Spanyolország és Görögország kapna, mi például egyes sajtóhírek szerint 15 milliárd eurót. Boros Imre közgazdász szerint ez a 15 milliárd euró se annyi, amennyinek látszik. Valójában csak nettó 500 millió euró pluszt kapnánk. Továbbá még azt sem lehet tudni, hogy lesznek-e politikai feltételek. Boros Imrével a 750 milliárd eurós kötvény kibocsátás hátterét igyekszünk kibogozni.