Túl vagyunk a mélyponton, gyorsan helyre tud állni a magyar gazdaság
A magyar gazdaság a koronavírus miatt hullámvasútra került, és a teljesítménye össze-vissza ugrál. A Központi Statisztikai Hivatal negyedévenként teszi közzé a GDP-adatokat, amelyek mostanság eléggé furcsán alakulnak. 2020 második negyedévében a visszaesés 14 százalékos volt, ám a ma közzétett adatok szerint a harmadik negyedévben 11,3 százalékos visszapattanás következett be. Tehát a magyar gazdaság majdnem teljesen ledolgozta a tavaszi veszteségét. Vass Krisztián: Országtisztítás
A nemzeti kormány, az állami intézmények és a helyi akarat országtisztító kampányba fogott – írta a Demokratában megjelent publicisztikájában Vass Krisztián. A környezetügyért felelős államtitkárság tanácsadója a Tisztítsuk meg az Országot! elnevezésű projekt kapcsán közölte gondolatait a hetilapban. Veszi a lakosság a magyar államkötvényt
Kissé meglepő, de a mostani nehéz helyzetben is veszi a lakosság a magyar államkötvényt, mint a cukrot. Különösen az úgynevezett MÁP pluszt, amely 5 év alatt 27 százalék kamatot fizet. Varga Mihály pénzügyminiszter nemrégiben jelentette be, hogy már elérte az 5000 milliárd forintot ennek a fajta kötvénynek az állománya.
A kanyarban előzni – A magyar autóipar már teljes erővel termel
Senki sem gondolta volna, de mégis megtörtént: úgy tűnik, a magyar autóipar túljutott a válságon. A járműiparág tavaszi leállása után a negyedik negyedévben majdnem minden járműipari vállalat kapacitásának határait megközelítő szinten termel majd az országban – jelentette ki Pintér István, a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) elnöke. Az autóipar a GDP 10 százalékát állítja elő és döntő szerepe van az exportban. Elképzelhető, hogy több magyar cég is nyertese lehet a most elkezdődött globális gazdasági átalakulásnak. Ahogy Matolcsy György jegybankelnök is fogalmazott: "a kanyarban előzhetünk". Nemzeti tulajdonba kerülhet a Ferihegyi Repülőtér
A Ferihegyi Repülőtéren, az idei évet nem számítva, áldatlan állapotok uralkodtak: zsúfolt, órákig kell sorba állni és mindenhol maffia módszerekkel igyekeznek kifosztani az utasokat. A mostani tulajdonosokat nem nagyon érdekli az egész káosz, nekik így is megfelel. Ezért fontos az a hír, amelyet a múlt héten a Bloomberg hírügynökség repített világgá: állítólag egy magyar befektetőkből létrejött konzorcium megvásárolná a Budapest Airportot. Ez reményt adna arra, hogy végre megszűnjenek a harmadik világbeli állapotok és megindulhatnának a szükséges fejlesztések. Ez elemi érdeke a nemzetgazdaságnak, és nem egy nacionalista rémálom, ahogy az ügyet bizonyos körök igyekeznek hamisan beállítani . Vass Krisztián: Kamuzik a Dinnyepártos Koalíció
Amíg a Fidesz-KDNP kormány nemzeti parkot alapított, addig az MSZP-SZDSZ kormány megszüntette azt. Ez történt például az egykori Őrségi Nemzeti Parkkal – olvasható Vass Krisztián Agrárminisztérium környezetért felelős államtitkárságának tanácsadója a Demokratában megjelent cikkében. Baloldalon valószínűleg összekeverik az Orbán-kormányok időszakát a kommunista rezsimmel, amikor az erőszakolt iparosítás minden zöldterületen átgázolt – fogalmazott a Zöld Toll-díjas szerző. Nagy Elek a PS-nek: végre valódi vállalkozók vezessék az országos kamarát és ne egy főállású elnök! (interjú)
Parragh László 2000 óta folyamatosan a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Az idén azonban a megújulás programjával egy erős kihívója akadhat Nagy Elek személyében, aki – amennyiben megkapja a kellő számú ajánlást – a következő küldöttgyűlésen megpályázza az MKIK vezető posztját. Nagy Elek az ország egyik legsikeresebb vállalkozója, vagyonát a szakmai kiadványok 60 milliárd forint körülire taksálják, jelenleg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.A vezetése alatt a BKIK az elmúlt időben látványosan ütemet váltott, és miközben folyamatosan épül a szolgáltatási portfóliója, aközben sorra dolgoz ki a vállalkozók megkérdezésére alapozva gazdaságfejlesztési javaslatokat is. Nemrég maga Orbán Viktor is az egyik ilyen – a fővárosi önkormányzatok számára kidolgozott – javaslatcsomagra hivatkozott nyilatkozatában, mint követendő intézkedési tervre. Nagy Elek szerint a BKIK látványos átalakulása mögött a sikeres csapatépítés áll. Szerinte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megújítását is a jelenlegi egyszemélyi vezetés megszüntetésével kell kezdeni, és helyette igazi csapatban tevékenykedni a jövőben. Ahogy fogalmazott saját magáról: „Én egy erdélyi származású ember vagyok, magyar és keresztény szellemiségű, éppen ezért toleráns is, hiszen az erdélyi lét megtanított erre.” (Természetesen Parragh László elnök számára is megszólalási lehetőséget biztosítunk - PS.)
Kínai csúcstechnológia Magyarországon – Üllőn épít új gyárat a Lenovo
Amikor elkezdtük a keleti nyitás stratégiáját, akkor többen kételkedtek, mint ahányan hittek benne – jelentette ki a napokban Szijjártó Péter külügy és külgazdasági miniszter. Tavaly például összesen 2,5 milliárd euró értékben érkezett hozzánk koreai tőke, és nemrég jelentették be, hogy Üllőn egy nagy gyárat fog építeni a kínai Lenovo cég. Matolcsy György: "Új pénzügyi forradalom küszöbén állunk"
A 2020-as évtizedben új pénzügyi forradalom küszöbén állunk; a jegybankok szerepe átalakul, változnak a jegybanki politikák, a kormányok és a jegybankok stratégiai szövetsége jellemzi a jegybankok világát – mondta Matolcsy György jegybankelnök az 58. Közgazdász-vándorgyűlésen csütörtökön. Az amerikai jogállam árnyékos része: a terroristák, maffiózók, a piramisjátékokat szervezők mind az Egyesült Államokban mossák tisztára pénzüket
Amerikai, angol és német nagybankok bárkinek tisztára mossák a pénzét – legalábbis ez derült ki a Buzzfeed nevű amerikai portál által közölt dokumentumokból, amelyeket oknyomozó újságírók hálózata dolgozott fel. Úgy tűnik, hogy a piszkos pénzek elsődleges célpontja az Amerikai Egyesült Államok, ahol rengeteg jogi kiskapu áll rendelkezésre: elég csak megkeresni egy jó nevű ügyvédi irodát és utána már minden el van rendezve. A terroristák, maffiózók, piramisjátékot szervezők simán legalizálni tudják így a pénzüket. Ilyen trükkök révén az USA-ba az utóbbi években kétbillió dollárnyi fekete pénz áramlott. Szijjártó Péter: Erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság
Az elmúlt tíz esztendő gazdasági sikertörténetének egyik alapja az, hogy kihasználva azt, hogy Európa szívében vagyunk, Közép-Európa egyik legfejlettebb közlekedési hálózatát hoztuk létre – fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Debrecenben, a V-Híd Építő Zrt. gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényén. Mentsük meg a katát!
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szakértői több, mint 6000 budapesti vállalkozás véleményére alapozva készítették el 7+1 pontból álló javaslatcsomagjukat, amellyel szerintük úgy lehetne módosítani a katára vonatkozó jogszabályokon, hogy az mind a katás vállalkozók, mind a jogszabályalkotók számára elfogadható legyen. A BKIK ezenkívül a kata adómértékét is a jelenlegi közteherviselési rendszerhez igazítaná. Csúcstechnológia a vasútépítésben
A Plasser & Theurer SMD-80 / UVP 2002 vágányépítő és átépítő gépláncból Európában összesen 3 db dolgozik aktívan, ebből az egyik magyar tulajdonba került, amellyel hatékonyabbá lehet tenni a vasúti vágányépítéseket. A géplánc beszerzésével a pályaépítés területén most már magyar tulajdonú vasútépítő cég tud komplex munkát végezni – függetlenül az Európában lévő szabad gépkapacitástól –, nemcsak a magyar vonalhálózaton, de akár Európa más országaiban is. A V-Híd Zrt. a géplánc megvásárlásával teljes körű beruházási és karbantartási feladatokat tud elvégezni a magyar vonalhálózaton, amelyet a korábban beszerzett ellenálláshegesztő géppel együtt hézagnélküli vágányokká tud alakítani, illetve az ezekhez szükséges zúzottkövet saját tulajdonú mozdonnyal, illetve vasúti kocsival tudja a helyszínre szállítani. Móring József a PS-nek: Magyarország biztonságos hely, ezért költöznek ide a nyugatiak
Van olyan belső-somogyi kistelepülés, ahol az idén három hét alatt öt házat vettek meg a németek. Azt mondják, hogy Németországnak már vannak olyan részei, amelyek lakhatatlanná váltak a migránsok miatt, míg nálunk ezzel a jelenséggel nem kell számolniuk. A Nyugat-Balaton idei történéseiről beszélgettünk Móring József Attilával, a környék országgyűlési képviselőjével, a KDNP frakcióvezető-helyettesével. Rácz András a PS-nek: Túlélte a világjárványt a hazai ökoturizmus
A Kis-Balaton fővárosa címet viselő Vörs községbe érkezett tizennégy esztendőn át az első hazai gólya, ez az idén is így történt. A falu jelképévé vált, Fekete István emlékére Kelének keresztelt madár megörökítésére egy hét állomásos sétaútvonalat hozott létre a település, amelyen Turi Török Tibor alkotásai is megtekinthetők. Az ökoturisztikai Gólya-szoborcsoport két helyi vállalkozó, idősebb Farkas Dezső és ifjabb Farkas Dezső beruházásával valósult meg. Az avatáson részt vett Rácz András környezetügyért felelős államtitkár, Móring József Attila, a körzet parlamenti képviselője és Vass Krisztián minisztériumi tanácsadó. Rácz András Vörsön nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak. Kína az egyetlen gazdasági világhatalom, amely a koronavírus alatt is növekedik, de az oroszok sem panaszkodhatnak
A gazdasági adatokból úgy tűnik, hogy a keleti nagyhatalmak jobban kezelik a koronavírus miatt kialakult válságot, mint Európa és Amerika. Kína teljesítménye egészen elképesztő, de az oroszok se állnak valami rosszul. Sőt, úgy tűnik, hogy náluk nem is igazán a járvány kezelése a fő gond, hanem az alacsony olajárak. Ha ez így folytatódik, akkor Kína sokkal hamarabb leelőzheti az Egyesült Államokat és a világ első számú hatalmává válhat. Oroszország GDP-je jövőre vásárlóerő-paritáson számolva nagyobb lehet, mint Németországé, és a világ ötödik gazdasági hatalma lesz. Idén is lesz "Egy vérből vagyunk" jótékonysági futás
Szeptember 6-án, vasárnap rajtol az "Egy vérből vagyunk" jótékonysági futás a történelmi Magyarország középpontjából, Szarvasról, ahonnan a résztvevők elfutnak Budapestig. Onnan visszafordulnak dél felé, majd Kecskeméten és Szegeden át jutnak el Röszkéig. A járvány miatt azonban a határt nem léphetik át. Az esemény fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége. A jótékonysági futást egyben országos véradás kíséri. Újfajta pezsgőt mutattak be pécsi tudósok
Első pezsgőjével jelentkezik a nemzetközi szinten és országosan is elismeréseket nyert borokat alkotó PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet – derült ki egy mai sajtótájékoztatón.