Áder jános
Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése a magyar politikai élet új kezdetét jelentette
Az 1956-os forradalom mártírjait kivégzésük, haláluk után több évtizeddel temették el, "nem újra, hanem először" – jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök a Nemzeti Örökség Intézete Nagy Imre egykori miniszterelnök újratemetésének évfordulója, valamint a kommunista diktatúra áldozatainak kopjafái felújítása alkalmából tartott megemlékezésen az Új Köztemető 301-es parcellájánál. A volt köztársasági elnök hozzátette azt is, hogy 1989-ben a magyarok megtapasztalták, hogy az összetartozás erősebb a széthúzásnál,a halott hősök erősebbek az élő bűnösöknél, a szabadság erősebb a diktatúránál. A megemlékezésen Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország előtt álló kihívásokra ugyanazzal a bátorsággal, türelemmel és bölcsességgel kell reagálni, ahogy tették azt a magyarok 1956-ban és 1989-ben is. A politikus szerint ma az a bátor, aki az alapvető igazságokat ki meri mondani. Pax et bonum – Ismét zarándokokkal telt meg pünkösdkor a csíksomlyói nyereg (PS-videó!)
Pax et bonum – Béke és jóság – ezzel a jelmondattal hirdették meg az idei csíksomlyói búcsút, amelyen két év, a koronavírus-járvány okozta kényszerű karantén után a korábbiakhoz hasonlóan több százezer ember zarándokolt el a Csíkszereda feletti hegynyeregbe. A pünkösdi ünnepet most az is különlegessé tette, hogy az június 4-re, a trianoni gyalázat évfordulójára, a Nemzeti összetartozás napjára esett – egyebek mellett erről is beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Áder János volt köztársasági elnök. A csíksomlyói búcsúra az idén többek között Ausztráliából, az Egyesült Államokból, Argentínából, Új-Zélandról és Venezuelából is érkeztek zarándokok. A pünkösdi búcsú, amely a magyarság összetartozásának legnagyobb ünnepe is, egyre népszerűbb; azon immár a római katolikus mellett nemcsak a protestáns egyházak képviseltetik magukat, az idén először egy román tévécsatorna élőben közvetítette az eseményt, amelyet feliratozva tekinthettek meg a nézői. Portálunk munkatársai a két évnyi szünet után ismét ott voltak a nyeregben, nézzék meg erről szóló kisfilmünket! Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike